Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-29 / 73. szám
6. oldal Hazai Tükör 1999. március 29., hétfő A jogászok nem zárják ki, hogy a bíróság a fővárosnak adjon igazat Ma folytatódik a metróper Csak kivételes esetben fordul elő, hogy a magyar államot perelje valaki. Az persze számtalanszor megesik, hogy az állam nevében (vagy helyett) közfeladatot ellátó állami szerv ellen indít bírósági eljárást akár magán-, akár jogi személy. Lővé- tey István, az Államigazgatási Főiskola tanára annak kapcsán fejti ki véleményét, hogy a Fővárosi Önkormányzat, valamint a BKV Rt. beperelte a magyar államot, mert az felmondta a metróberuházással kapcsolatos megállapodást. Az államigazgatási jogász véleménye szerint - aki nem látta az iratokat, így a konkrét üggyel kapcsolatban csak fel- tételezésekre alapozza véleményét - egyáltalán nem lehetetlen, hogy a bíróság a fővárosnak adjon igazat, ha a megállapodást támadhatatlan polgári jogi szerződésbe foglalták. Ennek az esélye azonban nem túl nagy, hiszen nehezen képzelhető el, hogy pontos polgári jogi szerződés lenne a főváros birtokában. A hivatal vezetése még a Hom-kormánnyal állapodott meg arról, hogy az állam is részt vesz a mintegy 100 milliárd forintosra tervezett metróberuházás finanszírozásában. Az elképzelés szerint az összes költség 60 százalékát az önkormányzat központi költségvetési hozzájárulásként kapta volna meg, ezenkívül a kormány kezességet vállalt volna a nemzetközi bankoktól felveendő hitelek visszafizetésére. Az Orbán-kormány hivatalba lépését követően nem sokkal az állam nevében a pénzügyminiszter mondta fel ezt a megállapodást. Lehetséges, hogy a Horn- kormány, és a főváros vezetése között volt akár szóbeli, akár írásbeli megállapodás arról, hogy a költségvetésből majd juttatnak a metró építésére, de miután a költségvetésről az Országgyűlés dönt, az ilyen megállapodás bíróság előtt eredménnyel nem kényszeríthető ki. Már csak azért sem, mert a kötelezettséget nem az vállalta, aki afölött rendelkezhetett. (horváth) Átadták a Kazinczy-dijakat. Az évenként megismétlődő Szép Magyar Beszéd vetélkedő végén a zsűri az idén is kiosztotta a Kazinczy-dijakat. Az egyik díjazottnak, Hegedűs Anikónak dr. Bolla Kálmán egyetemi tanár adja át az emlékérmet. fotó: feb/körmendi imre lehefaz energia költségeit csökkenteni? prímagáz öné minden ENERGIÁNK Jelentősen. Mindezt az egyik leghatékonyabb és leggaz- közművektől távol eső területeken is élvezhesse a Prí- dasagosabb megoldás, a propán-bután gáz segítségével, magáz minőségi szolgaitatásait. Méghozzá kevesebbért A Prímagáz Rt. tartályos rendszere biztonságos megöl- mint gondolna, hiszen minden vevőnk részére egyedi dast kínai energiaproblémajara, olyan területeken is, ahol ajánlatot tartogatunk. Hívja munkatársainkat, akik min- eddig csak költségesebb megoldások jöhettek szóba. denre kiterjedő, az Ön igényeinek és tevékenységi köré- Minden energiánkkal azon fáradozunk, hogy Ön a nek megfelelő árajánlattal szolgálnak. További információért kérjük hívja a 06 (40) 25-50-50 kékszámot a helyi hívás dQáért! 0 PRÍMAGÁZ I PRÍMAGÁZ CSOPORT <M Szeretnék bővebb információt kapni a Prímagáz tartályos rendszeréről. Név:........................................................................................................................ Clm:GDGQ.......................................................................................................... Telefon: DDDGDDCD jCD Postacím: PRÍMAGÁZ TARTÁLY, 1300 Budapest, Pf. 246 Heve, ISO 9001 Választmányi ülés a társadalmi párbeszéd jegyében Az MSZP szövetkezetpárti Az MSZP támogatja a szövetkezeti mozgalmat - szögezte le Orosz Sándor, a parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke a szocialista párt országos választmányának hétvégi ülésén. Szerinte a kormányzati szervek sértik a szövetkezetek működését érintő egyes alapelveket, és a kisgazdapárt a szövetkezeti mozgalom szétszedésének irányába indult el. A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a szövetkezetek támogatása nélkül - hangoztatta Orosz Sándor. Rámutatott: Magyarországon a lakásszövetkezetekkel együtt mintegy kilencezer szövetkezeti szervezet működik közel négymilliós tagsággal. Nyers Rezső választmányi tag szerint a szövetkezetek ügyét politikamentesen kell kezelni. Meggyőződése - mondta hogy a szövetkezetek működőképessége valós társadalmi igény, mert a szövetkezeti erőforrások nélkülözhetetlenek az agrárgazdaság számára.- Az MSZP elutasítja a szövetkezeti autonómia megsértésére irányuló törekvéseket és károsnak tartja a mezőgazda- sági szövetkezeti törvény módosításának lebegtetését - mondta Földes György, az országos választmány elnöke. Az MSZP az egyetlen parlamenti erő, amelyik nyíltan vállalja szövetkezetpártiságát - hangsúlyozta. Az elnök szerint a szövetkezet maga a megszervezett civil társadalom. Kovács László pártelnök üdvözölte, hogy a minapi EU- csúcson elfogadták az Európai Unió belső reformját célzó Agenda 2000 csomagtervet. „Az uniónak már csak a bővítés intézményi feltételeit kell megteremtenie” - jegyezte meg, s hozzátette: Magyarországon a sor, hogy a maga részéről teljesítse a csatlakozáshoz szükséges követelményeket. A pártelnök úgy látja, hogy az elmúlt időszakban tovább nőttek a feszültségek a társadalomban és a kormány konfrontálódó politikát folytat. A zsebszerződések vége? Gyimóthy Géza, az Ország- gyűlés kisgazdapárti alelnöke a földtörvény-módosítástól azt várja, hogy véget vessen a zsebszerződéseknek. A szombaton, Sopronban tartott agrárfórumon kijelentette: a zsebszerződéseket semmisnek tekintik, és mindenképpen meggátolják, hogy a magyar föld csalárd módon külföldiek tulajdonába kerüljön. A módosítás leglényegesebb eleme - mutatott rá a parlament alelnöke hogy bevezeti a földhasználati nyilvántartást. Ez azt jelenti, hogy aki egy hektárnál nagyobb földterületet bérel, az 30 napon belül köteles lesz ezt bejelenteni az illetékes földhivatalnál. így akarják kiküszöbölni, hogy a külföldiek nagy földterületeket béreljenek abban bízva, hogy azok a tulajdonukba kerüljenek, miután Magyarország az Európai Unió tagjává válik. Gyimóthy Géza „kommunista propagandának” nevezte azt a nézetet, miszerint amint az ország európai uniós tag lesz, rögtön liberalizálni kell a földpiacunkat, s ezzel a zsebszerződések életbe lépnek. Magyarország élni fog a derogá- cióval, azzal a megengedhető lehetőséggel, hogy amíg a földnek nem lesz akkora ára, mint Ausztriában vagy Bajorországban, addig fel se merülhessen a földtörvény ilyen irányú módosításának kérdése - szögezte le Gyimóthy Géza. Lassult az apadás Bár a Tisza vízgyűjtő területein nem hullott csapadék, a hegyvidéken tapasztalható felmelegedés, hóolvadás hatására mégis vízszintemelkedés alakult ki a folyó felső szakaszán és lelassult az amúgy sem gyors apadás üteme a középső szakaszon - közölte vasárnap az Országos Műszaki Irányító Törzs. Az árvízvédelmi készültség jelenleg összesen 1450 kilométeres szakaszt érint, ebből 396 kilométeren rendkívüli, 328 kilométeren pedig elsőfokú a készültség; a munkálatokban 4030 ember vesz részt. A Tisza felső szakaszán folytatódtak a helyreállítási munkák, az uszadék eltávolítása és a töltéskoronák, rámpák burkolatának járhatóvá tétele. Egyes helyeken viszont már megkezdték a védművek bontását. Ugyanakkor a folyó középső szakaszán még nagy szükség van a gátak megerősítésére. A töltésekre hetek óta 8-10 méteres víz nyomása nehezedik; sok helyen szivárgások, csurgások, fakadóvizek és buzgárok nehezítik a munkát.