Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-29 / 73. szám
1999. március 29., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Csoda Benzinvásárlás után a készülék 4999 forintot mutatott, s én kissé röstelkedve adtam ötezer forintot a fiatal, serénykedő kutasnak. A húsz év körüli fiú ugyanis lemosta a szélvédőt, letörölte a lefolyt benzint, ezért szinte kötelességszerú'en motyogtam, hogy sajnos nincs ‘apróm. Legnagyobb meglepetésemre azonban egy morc hümmögés helyett a fiú széles mosollyal válaszolt:- Semmi baj, uram, nekem az a borravaló, ha nálunk tankol...- Gór * A Heves Megyei Terület- fejlesztési Tanács ma délelőtt fél 11 -tői fórumot rendez az egri megyeháza II. emeleti tanácskozójában. Az eseményen ismertetik az érdeklődőkkel az idei pályázati lehetőségeket. Képviselői fogadóórát tart ma délután négy órától az egri városháza 1-es termében Császár Zoltán, az 1 -es sz. választókerület fideszes képviselője, az Idegenforgalmi és Integrációs Bizottság elnöke. Ugyancsak ma 15 és 17 óra között a Családsegítő Intézet információs irodájában várja az állampolgárokat Török Zsolt, a 13-as sz. választókerület képviselője, az Informatikai Albizottság elnöke. Tárlat nyílik ma 16.3o-kor az egri Forrás Gyermek- Szabadidőközpontban Fi- csomé Várhegyi Éva Tif- fany-üvegékszereiből és Rabóczky Judit kerámiáiból. A bemutatót - mely április 30-ig tekinthető meg - Halászná Szilasi Ágota művészettörténész nyitja meg. Asztalitenisz-versenyre várják a hevesi Gyermekházba ma 15 órától a tavaszi szüneten lévő gyerekeket, kedden pedig 9 órától arra a tavaszváró kerékpártúrára, melynek során érintik Ten- ket, Erdőtelket és Alatkát. A húszéves Hevesi Kamarazenekar húsvéti hangversenyt ad április l-jén a város református templomában. A műsorban barokk művek csendülnek fel. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Heves belterület. Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Eger belterület. Lefülelt gyógyszerhabzsolók (Folytatás az L oldalról) Tudják, hogy a tükör némiképp csalóka - különbözőek létszámában, korösszetételében és sok minden másban is a körzetek -, ugyanakkor mégis ad valami képet. A orvosokat értesítik a helyezésükről azzal a nem titkolt tervvel: talán takarékosabban! gyógyítanak. Az értesítés láttán különféleképpen reagálnak a címzettek. Az egyik igen figyelemre méltó válasz: „A jelzett összegről nem tudom: sok vagy kevés (mindent viszonyítunk valamihez). A 28. helyet sem tudom értelmezni, mert mi az utolsó? A 30. vagy a 300. hely? Ha az utóbbi, az utolsó száz kollégát azonnal küldjék el továbbképzésre! Önök bizonyára nem veszik figyelembe a leadott kártyák számát, a körzet kor- és etnikai összetételét, a relatíve igényesebb, eredményesebb gyógyítást, a közgyógyellátott betegek számát. A fölösleges munka (pótcselekvés) helyett, ha Önök érdekeltté tennének minket a racionális gyógyszer-felírásban, sokkal olcsóbb lenne az ellátás. ” Az egészségbiztosító pénztár kidolgozott egy mutatót: az egy főre eső gyógyszerfelírást. Ez tisztább képet ad a „költséges” orvosokról. Kiszűrték, vannak, akiknél 684 forint az átlagszám, de az éllovasok a másfél ezer forintot is túllépik. A betegeket is figyeli a pénztár. Egyelőre elsősorban és kiemelten a közgyógyellátottakat nézik, akik a listán szereplő gyógyszereket ingyen kaphatják, ha felírja számukra az orvos. A megyében 15 ezer 185 ember kapta meg - mint rokkant vagy kisnyugdíjas - ezt a lehetőséget. De akadnak, akik visszaélnek a helyzettel. Vélhetőleg ők látják el a famíliát vagy a szomszédságot ingyen orvossággal. Ezt tételezhetjük fel arról az asszonyról is, aki a toplistán nem is áll előkelő helyen, viszont meglehetősen gyógyszerhabzsoló. Egyetlen hónap alatt 160 szem polyvitaplexre, 40 polybére, 40 vitamin B6-ra, 200 C-vitamin tablettára volt szüksége, hogy csak a vitaminokat említsük. A háziorvosához nyilván röstellt receptért menni, ezért rajta kívül további négy doktort is felkeresett.- Most még következmények nélkül maradnak az esetek - nyugtat a főorvos -, csak az orvosok és a betegek figyelmét kívánjuk felkelteni különböző fórumokon a spórolósabb rendelésre és felhasználásra. Négyessy Zita „Desszertként” egy marék orvosság fotó: ötvös A magyar borvárosok közgyűlésén pályázati alapot hoztak létre Őszi találkozó a bikavér jegyében Gyöngyös polgármestere lett az egyesület alelnöke PÉCS, HEVES MEGYE Két új taggal gyarapodott a Magyar Szőlő- és Borvárosok Egyesülete, amely szombati, baranyai tisztújító közgyűlésén felvette soraiba Siklós és Tapolca városát. A két éve alakított egyesület ismét Gimesi Szabolcs soproni polgármestert választotta elnökéül. Szabó Gyula gyöngyösi polgármestert és Kerényi János pécsi alpolgármestert alelnökké választották. A közgyűlés Eger meghívását elfogadva úgy döntött, hogy októberben a bikavér hazájában tartja következő ülését. A szervezet elnöksége megbízást kapott arra, hogy az együttműködés végett vegye fel a kapcsolatot a szőlő- és borkultúra fejlesztésében érdekelt hazai szervezetekkel, köztük a Magyar Borakadémiával, melynek támogatása révén a borvárosok képviselője is tagja lehetne Az év borásza cím adományozásáról döntő zsűrinek. Arról is döntöttek, hogy pályázati alapot hoznak létre a helyi törekvések támogatására. Elhatározták továbbá, hogy megjelentetnek egy, a szövetséget és tagjait bemutató egységes arculatú kiadványt is. Április 2.-ától augusztus elejéig tekinthetik meg az érdeklődők „Emléke sír a lanton még...” Kiállítás 1848 eseményeiről és relikviáiból HATVAN - A tárlat két témakörben mutatja be 1848—49 Heves megyei eseményeit. Az első részben - mint arról Horváth László történész, múzeumigazgató tájékoztatta lapunkat - a forradalom és szabadságharc időszakának összefoglalásaként a megyei eseményekhez és a főbb szereplőkhöz közvetlenül kapcsolódó dokumentumokat, illetve tárgyakat állítják ki. A kronológiai sorrendet betartva a tavaszi és a nyári politikai eseményeknek, s az ezt követő háborús időszaknak, majd zárásként a bukás és a megtorlás történeti bemutatása következik. Az önkényuralom éveiben kialakult Kossuth-kultusz, illetve az 1867-ben megalakított Heves Megyei Honvéd Egylet relikviái a kiállítás második részéhez kapcsolódnak, akárcsak az 1860-as évektől számon tartott szabadságharcos emlékhelyekről bemutatott képek, fotók. A Hatvány Lajos Múzeumban augusztus elejéig megtekinthető kiállítást Hermann Péter történész április 2-án délután 4 órakor nyitja meg. Tollvégen A mi keresztünk Húsvétra, a keresztények legnagyobb ünnepére készülünk. A vallásos ember a nagyböjt negyven napjában igyekszik belső érzéseiben tartalmat adni annak, ami szent meggyőződése, így nem csak külső jegyeiben készül emlékezni Krisztus kereszthalálára és feltámadására. A legjobb szándék is csorbát szenvedhet azonban a mostani felgyorsult életvitelben, amit szinte másokat okolva nevezünk egyre inkább rohanó világnak. Úgy teszünk, mintha környezetünk lenne felelős azért, mert nem tudunk lépést tartani a tempóval, amit egyébként magunk diktálunk, most már erőn felül. Ezért aztán az ünnepi előkészületekben is holtra fáradunk, majd folyamatosan kialakul bennünk, hogy már nem is szeretjük azt, amit egyébként várunk és óhajtunk. Félő, hogy a keleti irányzatú évtizedek után most úgy igyekszünk a keresztényinek mondott Európába, mintha az még igazán az lenne, mint volt hajdan. A technikai fejlődés, a civilizáció önkéntelenül belevisz mindannyiunkat egy olyan sűrű erdőbe, ahol valóban nem látunk a fától, s csak idegesen botorkálunk, mint egy sötét alagútban. Tudunk-e ünnepelni, tudjuk-e, hogy mit is jelent az ünnep? Tudunk-e szabad akaratunk szerint - most már demokratikus viszonyok között - helyesen élni a hétköznapokon? Vallási meggyőződéstől függetlenül tisztázott-e előttünk, hogy miként tudnánk magunknak, mint élőknek meghozni a feltámadást? Nem érződik a helyes válasz, mert pogány módra eleve elhitetjük magunkkal, hogy az előbbieken elgondolkozni sincs időnk. így aztán csak tovább rohanunk súlyos keresztünkkel. Fesztbaum Béla Turcsányi Attila került Török Zsolt helyére Új vezető a megyei BIT élén SZILVÁSVÁRAD, HEVES MEGYE - Az egri Turcsányi Attilát választották meg a hét végén a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) Heves megyei szövetsége élére. A szervezet pénteken és szombaton a községbeli ifjúsági táborban tartotta éves közgyűlését, ahol döntés született arról: az eddigi, háromtagú elnökség helyett ügyvivői testület irányítja majd a megyei BIT-et. Az ügyvivők közé mind a tizenegy megyei szervezet delegált egy-egy embert, a grémium vezetésére pedig Turcsányi Attila kapott megbízást. Az eddigi megyei elnök, Török Zsolt nem kívánt tisztséget vállalni, amint lapunknak elmondta, az egri és a megyei közgyűlés, valamint a BIT országos elnöksége tagjaként így is sok a feladata. A közgyűlésen megvitatták a társulás idei akciótervét is. Eszerint egyfajta „utazó” programsorozaton, szórakoztató rendezvényekkel egybekötve szeretnék megismertetni a fiatalokkal a szocialista politikusokat - legközelebb április 6-án Füzesabonyban. Hevesben működő bt. piramisjátékát népszerűsítette Felmentették Nagy Bandót A Szegedi Városi Bíróság felmentette Nagy Bandó Andrást az üzletszerűen elkövetett csalás vádja alól. Az ismert humoristát az ügyészség azzal vádolta, hogy 1994-ben úgy népszerűsítette egy Heves megyei betéti társaság piramisjátékát, hogy annak hátrányaira nem hívta fel az érdeklődők figyelmét, ezzel megtévesztette hallgatóságát. Az ügyben már született elsőfokú felmentő ítélet, amelyet a Csongrád Megyei Bíróság hatályon kívül helyezett, s új eljárás lefolytatását rendelte el. Az újabb felmentő ítélet indoklásában elhangzott: a játékba belépőket valóban megtévesztették, a csalást elkövették, de csak a bt. vezetői. A bíróság szerint Nagy Bandó András nem volt munkatársa a bt.-nek, s amikor a kapott információk alapján népszerűsítette a játékot, nem tudhatta, hogy azok megtévesz- tőek, elfedik a hátrányokat. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett. CSAK 1 NAPIG március 30-án Húsvéti AKCIÓS ARANYVÁSÁR! Grammonként 600 Ft engedménnyel gyűrűk, láncok, medálok, nyakékek Egerben a Parti Ékszer és Ajándékboltban (Eger, Széchenyi u.10.). Nagy választékban ezüst és gyöngy ékszerek, márkás órák is. Ragyogjon az ünnepekre! Színházi világnap - Az egri Gárdonyi Géza Színház szombati előadása előtt hangzott el a színházi világnap üzenete, amely ezúttal Izland Köztársaság-elnökétől, Vigdís Finnbogadót- tírtól érkezett. Gondolatait Pálfi Zoltán színművész tolmácsolta. fotó: perl Márton Nem volt korhatár Községi Ki mit tud? Igazi közösségi élményben volt része annak, aki a hét végén részt vett a helyi általános iskola úttörőcsapata által rendezett Ki mit tud?-on. TENK - A Faluházban megtartott rendezvénynek az adott igazi értéket, hogy ezúttal nemcsak a diákok felkészültségét csodálhatta meg ott a lelkes közönség, ugyanis a helyi nyugdíjasklub tagjai is vállalták a gyerkekkel közös szereplést, a versengő megméretést. A telt házas kulturális rendezvényen a produkciók előadói közül a legtöbben verset és mesét mondtak, három osztály moderntánc-bemutatóját követően pedig a nyugdíjasok is megmutatták, hogy a táncot nem csak fiatal lábakkal lehet ropni. A HEVESTHÍRLAP tea otncvfe aims bits. ifarmoM y&J líhvt.rtmvuu.'>íhkmUtöcrrtt wium ÜGYELETE: Újságíró: Szuromi Rita Telefon-(36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetés: Rudlofné Labancz Piroska Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztés: Hancsák Orsolya Telefon-(36)412-646