Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-27 / 72. szám

8. oldal Hírlap Magazin 1999. március 27., szombat Szarmata sír feltárás után fotó: perl Márton Az M3-as autópálya építésekor - az érvényben lévő jogszabá­lyok értelmében - minden négyzetméternyi területet meg­kutathattak a régészek. Az egyik legizgalmasabb terület Váradi Adél régész-muzeoló­gusnak jutott. A felszínen a szántásban csontok és cserepek jelezték az egykori élet nyomát. Megyénkén 48 kilométer hosz- szan vezet át a leendő - a Fü­zesabonyig már meg is épült - autópálya nyomvonala, ame­lyen a régészek 35 lelőhelyet regisztráltak. A Szihalom- Pamlényi tábla 400 méter hosszú, 90 méter széles terü­let, ahol 1995 és ’97 között 1500 régé­szeti objek­tumot fedtek fel. Eme nagy számot csak fokozza, hogy az újkőkortól a középkorig szinte vala­mennyi jelen­tősebb nép­csoport ha­gyott maga után itt vala­miféle emlé­ket. így az újkőkorból az alföldi vo­naldíszes ke­rámia, a réz­korból bod- rogkeresz- tűri és bá- deni kultúra, kora és késő bronzkori, preszkíta és szkíta emlé­kek, szar­mata leletek, késő avar kori, Árpád-kori és középkori emlékeket rejtett a föld. Feltártak egy régi, a bronz­korban már szemetesnek hasz­nált érmedret is, mely feltehető­leg a közelben kanyargó Rima holtága lehetett. A dombtető a legsűrűbben lakott, a vízhez közeli lapos részen, az ártéren nagyszámú kutat fedeztek fel. A humuszréteg eltávolítása után, 80-130 centiméternél, a sárga altalajon jelentek meg a fekete foltok, azaz a régészeti objektumok betöltésének nyo­mai. A településeken kívül 31 sírt is feltártak. A temető késő római, kora népvándorlás kori, vagyis az időszámítá­sunk utáni IV. század köze­pére, V. század első harma­dára tehető iráni eredetű szarmata népcsoport hagya­téka. A lelőhely a hajdani Csörsz árka (Sarmácia határa) külső ágának közelében van, tehát feltételezhető, hogy a fegyveres népcsoport a határok védel­mében látott el katonai felada­tot. A sírok többsége dél-észak irányú. A halottak fejét dél felé, a lábait észak felé fordítot­ták. Ez klasszikus iráni vonás, bár a temető feltételezett köze­pén találtak hét fordított sírt. A kisebb és szegényesebb mel- lékletű sírok elvileg lehettek volna a szegényebb népréteg­nek, szolgáknak, kirekesztet­teknek a hantjai is. A temetőn belüli helyzetük és nagyobb számuk nem társadalmi diffe­renciálódást tükröz, hanem ide­gen, keleti vagy germán hatást jelez. Érdekes a sírok belső beren­dezése is. A sírgödröt kita­pasztották, a halottat vá­szonba tekerték (erre a felcsú­szott kulcscsontok utalnak), a koporsót kibélelték. Szinte minden csontváz mellett ott ta­lálható az obolusz, az a halotti pénz, melyet a földi élet során nem használtak. Sok női test mellett az orsógomb is megta­lálható. Ugyancsak iráni ha­tásra utal a tűznyom, mellyel kifüstölték a temetési helyet. A temetkezési szokások egyik érdekes színfoltja a há­rom körárkos szarmata sír. Ezek rendszerint előkelő sírhe­lyek voltak. Az árok átmérője 1 méter, a körároké 8-13 méter. Kétféle régészeti feltételezés is létezik arra vonatkozóan, mi­Sírrablók az M3-as autópálya mentén lyen céllal keletkeztek a körár­kok. Vannak, akik szerint az árokból kikerült föld csupán a sírhely magasítására szol­gált, mások szerint viszont az árokkal körülvett területen végezték a szertartást. Ez utóbbira utalnak az árokban megtalált állati csontok és cserépdarabok. A körárkok elkészítése nagyon költséges és időigényes volt. A szarmata temetők jelentős része kirabolt. Csupán a vélet­len műve az, hogy egy kislány sírjában 102 gyöngyöt talál­tak. Ismét többféle elmélet lé­tezik arra vonatkozóan, kik és milyen céllal rabolták ki a síro­kat. Vannak, akik azt állítják: önmagukat rabolták ki a szar­maták. (Ennek ellentmond az, hogy a temetkezési helyeket ebben a korban őrizték!) Sok­kal valószínűbb, hogy a nép- vándorlás kora elejének zűr­zavaros hatalmi-politikai vi­szonyai, a romló közállapotok kedveztek a be-be áramló ki- sebb-nagyobb népek rablási hajlamainak. A sírokat min­den bizonnyal jelölték. így a sírrablók pontosan tudták: melyik sírt érdemes felnyitni. Érdekes volt a rablás módja is. Nem hántolták ki a teljes tes­tet, hanem csupán az értékeket keresték. A síron belül is pon­tosan tudták, hogy milyen tá­jékra kell ráásni. így ha sejtet­ték: az ékszer a nyakon van, akkor csak fejtájékon ástak. Az is előfordult, hogy a föld puha­sága miatt srégan ástak, majd csáklyával húzták ki az érté­ket. S hogy mindez mikor történ­hetett? Valószínű, hogy a szarmaták temetkezése után néhány évvel később. Csupán a csontok és testrészek elmoz­dulásából, annak nagyságából lehet következtetni arra, hogy mikor nyitották meg a sírt a te­metés után. A régész számára sokat mondanak a viseleti tárgyak (ruhakapcsoló tű, azaz fibula, övkés, fegyver, ékszerek: nyak­lánc, csüngő, fülbevaló, gyűrű), valamint a mellékletek, mely­nek többsége a temetés során lábhoz tett edény. Feltűnő az orsógombok és az oboluszok nagy száma. A szarmata sírok­ból egyértelműen megállapít­ható, hogy élénk késő római kori kereskedelmi kapcsola­tokkal rendelkeztek. A fibulák egy része borostyángyöngy, szíjvég, ládika, gyűrű, üvegpo­hár római import, míg germán hatást mutatnak a csüngök és a piperekanalak. Keleti eredetű lehet a kagyló és a korall- gyöngy, melyet talán az első generáció hozott magával a Fe­kete-tenger partjairól. Egy íz­ben a boka körül 10-10 gyön­gyöt találtak, mely jellegzetes iráni viseletként a nadrág alját vagy a csizma szárát díszítette. Az Utak a múltba című vándorkiállítás 1998 második felében Egerben, a gótikus püs­pöki palotában volt látható. A kiállításhoz kapcsolódó kataló­gusban jelent meg egy előzetes cikk a temetőről. Tavaly ősszel a Dobó István Vármúzeum rendezte meg a népvándorlás kor kutatóinak 9. konferenciá­ját, melyet minden évben más vidéki városban tartanak. A te­mető tudományos értékelése itt hangzott el először, előadás formájában. A közeljövőben jelenik majd meg erről a konferencia-kötet, a Heves Megyei Régészeti Köz­lemények című új periodikák második darabjaként. Ebben a temető teljes leletanyagát és mindenre kiterjedő értékelését olvashatják. Szuromi Rita Váradi Adél, a szarmata sírok ismerője Békepárti fegyver-parti „A gyűjtőszenvedély nem az erőszak kultuszáról szól” Hihetetlen tartalékok rejlenek a mélyben fotó: Gál Gábor- Nézze, itt van. Magáé lehet a szochazáért. Most alkalmi vé­tel. Jó? Nem. Akkor mondok mást. Akar Kossuth-díjat? Megszerzem, özvegytől. Jutá­nyosán. Ha megrendeli nálam, bármelyik most fiitó kis- meg nagykeresztet is rövid idő' alatt szállítom. Megalkuszunk. Csere is érdekel! Nem kell? Nem tudja, mit veszít. Ez az a pillanat, amikor a meginogni látszó hírlapírónak gyorsan el kell döntenie, meg- áll-e vagy továbbmegy netán, s inkább az orvosi Nobel-díjat pályázza meg. Nagy a kísértés, hogy az ember itt és most megkoronázza pályafutását. Esetleg megelégszik egy ön­kéntes véradó, kiváló védőnő, vagy úttörővezető és élcserkész jelvénnyel, megfejelve egy kis perui vasutas-éremmel. Bár ki­csit úgy érzi magát, mint Fülig Jimmy, aki hazárd módon, kár­tyán szokott hozzájutni az effé­léhez. Aztán a szerző mégis le­győzi megindultságát, oda­hagyja élete nagy lehetőségét, és fájó szívvel lép tovább egy másik asztalhoz. Most aztán vakaródzhat a NATO! Az Egerben rendezett Nemzetközi Militária Talál­kozó megmutatta, hihetetlen tartalékok rejlenek itt még a mélyben. Az ősi virtus és az ősi vér csak nem válik vízzé. A szervezetnek alaposan föl van adva a lecke. Ekkora arzenál­ból egy teljesen fölszerelt har­cos lovas bandériummal is pá­lyázhattunk volna egy kisebb­fajta IFOR-béketeremtésre a mongol hegyek között. Mert nyolcadik éve jönnek a gyűjtők, zarándokolnak el a kereskedők és a megszállottak, hogy bemutassák gyűjtemé­nyük darabjait, eldicsekedje­nek féltett kincseikkel, jó cse­rét csináljanak a börzén, és persze, hogy a gyanútlan, szakmai finomságokban járat­lan látogatóra is rásózzanak va­lamit.- Na, nézze csak, itt van ez a két rohamkés-penge. Látja, úgy tűnik, mintha teljesen egy­formák volnának. Pedig nem. Itt van ez a kis gyártási jegy. Emiatt aztán háromszor any- nyiba kerül - magyaráz bizta­tóan a gyűjtő és kiállító. A szemlélőnek a szeme kigúvad, mégse látja igazán a különbsé­get. De hümmög, elismerően bólogat, persze, persze, nehogy a végén még teljesen zöldfülű­nek nézzék. A kínálatnak csak a hely szab határt a Helyőrségi Klub­ban. Ezért nem láthatók ágyúk, harckocsik és anyahajók. Van helyette más. Majdnem min­den. Bronzkori nyílhegytől az érmekig, kitüntetésekig, ruhá­zatig, rangjelzésekig és szak- irodalomig. Mindenekelőtt a szúró- és vágóeszközök teljes skálája. Mindig ez alkotja egyébként a felvonultatott fegyverzet nagyobb részét: kiskésektől a szuronyokig, tő­röktől a bajonettig, kardok és szablyák, díszes kivitelben és egyszerű háborús felhaszná­lásra, a történelem hajnalától a modem kori kivitelig. És itt vannak persze a szigo­rúan hatástalanított lőfegyve­rek is. A század első harmadá­ból származó szuronyos pus­kákat 25-35 ezer forintért lehet megkapni, a különböző piszto­lyok, revolverek és egyéb ma­roklőfegyverek tarifája is ha­sonló, 120 ezerért csemegeként pedig egy cseszlovák gyártmá­nyú mini géppisztoly is elér­hető, póttárral, kiegészítőkkel, egyebekkel. Azt azért megem­lítik a tulajdonosok, hogy gya­korlatilag alig van olyan fegy­ver, amit ne lehetne kisebb-na- gyobb munkával visszaélesí­teni. De nem éri meg. A gyűjtők különben is azt szeretik, ha minél kevésbé van „elrontva”, és ez minél ke­vésbé látható a fegyvereken. Azért megnyugtatásul hozzáte­szik: ma az illegális csatorná­kon bárki különösebb megeről­tetés nélkül olyan élesfegyvert vásárolhat, amire csak pénze van. Emiatt egyáltalán nem kell a gyűjteményekbe való da­rabok után kutatni. Aztán itt vannak azok a bi­zonyos önkényuralminak neve­zett jelképek. Sok hadieszkö­zön, jelvényen látható horog­kereszt, sarló és kalapács, vö­rös csillag. Az utóbbival egyébként is gond van, hiszen sok, most is forgalomban lévő hivatalos okmányon, iraton látható. A szimbólumok miatt egyébként soha nem volt még baj, hiszen a militária-gyűjtés egyfajta kivételt jelent a sza­bály alól. A börzén azonban így is észrevehetően feltűnnek a ma talán nemzeti érzelmű if­jaknak mondott rövid hajú, bomberdzsekis fiatalemberek, akik - úgy tűnik - buzgó szu­venírvásárlók. Az egyik aszta­lon a korhű hangulat kedvéért Werhmacht-indulókat tartal­mazó kazettákat és magyar ka­tonadalok felvételeit - Jó éjt, drága kis hadnagyom, jó éjt! meg a Vadászrepülők indulóját - lehet meghallgatni. Több he­lyen látni a Hitler főműveként számon tartott Mein Kampf című munkát. A fóliatasakban árusított könyvről nem lehet ugyan elmondani, hogy viszik, mint a cukrot, ám három és fél ezer forintos ára ellenére is volt iránta érdeklődés. A Kommunizmus utolsó le­heleté feliratú, teljesen üres, de eredetiként lezárt májkrém- konzerv dobozáért 150 forintot kér egy másik kiállító. Azért még mindig elég jól tartja az árát. A májkrém ugyan már rég elfogyott. Aztán itt van egy szép orosz katonai zubbony 15 ezerért, rajta a fölirat: csere is érdekel. Tizenkét éve ennek a cserének még határozott politikai fel­hangjai lettek volna. Aztán ahogy az utolsó orosz katona is elhagyta előbb a felszerelését, majd az országot, kezdett nem túl érdekessé válni a dolog. Persze, most újra van némi ak­tualitása, ha csere is érdekel, akkor a NATO-zubbony is megteszi talán.-Mi aztán igazán nem va­gyunk háborúpárti fegyvermá­niások - állítja egy gazdagabb arzenál tulajdonosa. - Ez a gyűjtőszenvedély nem az erő­szak kultuszáról szól. Azt sze­retnénk, ha az összes fegyver ilyen gyűjtői kezekbe kerülne. Ott lenne a legjobb helyük. Persze, azzal tisztában va­gyunk, hogy egyes darabokhoz vér is tapad, vagy emberi tra­gédiák kötődnek. De erről nem mi tehetünk - teszi hozzá. A börzének egyik fő vonz­ereje, hogy elképesztően sok­színű a felvonultatott kínálat, tücsök és bogár a pultokon. Idén az ezüstmarkolatú dísz­kard 170 ezerért ugyan lehet, hogy drága volt sokaknak, de a szúette, restaurálásra szoruló millenniumi - 1896-os díszí­téssel - fa emlékcsobolyó tíz­ezerért talán megmozgatta va­lakinek a fantáziáját és a pénz­tárcáját. Csakúgy, mint a szá­zad eleji segédlevél, netán egy valódi népköztársasági címe­res munkakönyv. Ez utóbbi különösen jól jö­het manapság, legalább emlé­kezni lehet arra, hogy az úgy­nevezett biztos munkához még könyvecskét is adott egykor az állam. Mára egyikből sem maradt túl sok. Az előbbiből egyéb­ként - kivételesen - a börzén sem kínáltak föl senkinek. (kj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom