Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-01 / 50. szám

4. oldal Pf. 23 1999. március 1., hétfő Szociális (v)érzékenység! Gyöngyös város képviselő-tes- tülete 35/1998. rendeleté értel­mében a polgármesteri hivatal megküldte Gyöngyös összes ingatlantulajdonosának újévi ajándékcsomagját. Ennek ér­telmében a városban található összes, lakás céljára használ­ható ingatlanára egységesen évi négyezer forint, az összes gép­járműtárolóra háromezer forint éves adót vet 'ki. Fellebbezés lehetséges, újabb háromezer fo­rintért, melynek elbírálása nem lehet kétséges. A tisztelt ön- kormányzat ezzel feltette a ko­ronát saját fejére, megkoszo­rúzva saját kétes dicsőségű többéves tevékenységét. A lakások utáni adó mértéke egységes, nem befolyásolják olyan apró mellékkörülmé­nyek, mekkora a lakás, lakóte­lepi tyúkketrecről vagy kacsa­lábon forgó palotáról van szó, hányán laknak a lakásban, mi­lyenek a jövedelmi viszonyok, milyen a lakás állapota. Az ön- kormányzatnak PÉNZ KELL, és punktum. Hogy mennyi? Minél több, annál jobb. Tiszte­Segítségre Régi olvasója vagyok a lapjuk­nak. Szeretem minden rovatát. Csak a politika zavar. De csak azért, mert nincs béke az olaj­fák alatt. Pedig ez az élet, ami most van, de jó lett volna az én ifjúságomban. Ma a hatalom, a pénz az Isten. Pedig minden múlandó. Egy perc alatt minden véget ér. Én örülök, hogy be­csületre, szerénységre neveltek a szüleim. Engem is sok arcul- csapás ért! Azoktól is, akikben bíztam. Amiről mégis írni szeretnék az a Vöröskereszt. Húsz éven át vezettem a füzesabonyi szerve­zetet. Munkámat igazolja a sok arany-ezüst kitüntetés, az okle­velek. Nem kaptam fizetést érte, de tiszta szívből csináltam. Segíteni önzetlenül a legszebb dolog a világon. Sok ..Tiszta udvar, rendes ház” tábla - amit osztottam - mosolyog rám a fa­lakról. Véradó voltam, szervez­tük a véradásokat a tagokkal, segítettünk. Ezt én versbe szed­tem, elküldöm önöknek. Ha megüti a mércét, közöljék a lap­jukban. Ha nem, az se baj. lettel javasolnám az igen tisz­telt nagybecsű testületnek, hogy ne lakás után kelljen fi­zetni, hanem lakosok után. Aki veszi magának a bátorságot, hogy ebben a városban meré­szel élni, és nem eléggé elíté­lendő módon lakásban lakik, az fizessen. Tervezni a bevételt még könnyebb lenne, hiszen a bevétel egyenlő a város összla­kossága mínusz a hajléktalanok száma, szorozni a fülek, sze­mek, kezek, lábak és egyéb pá­ros szervek számával, valamint beszerzett orvosi igazolással egyeztetett vitálkapacitással. Ez az óránként eltékozolt, Vi- sontán pernyével dúsított ózon- és koromdús mátrai levegő mennyiségére enged következ­tetni. Senkit nem érdekel a város­atyák közül, hogy ki tud fizetni, ki nem, kinek méltányos, kinek nem. Gratulálok! Szabadság! (elvtársak) Testvériség! (uraim) Egyenlőség! (barátaim). Maradok alázatos tisztelettel: Koncz Ferenc (cím a szerk.-ben) születtünk Nem ragaszkodom hozzá. Ma is mindig megkönnye­zem a bajbajutottakat, de az idő eljárt felettem. Elég magamról gondoskodni. Amikor az ember 80 év felé halad, már csak gon­dolattal tud segíteni. Ezért is szeretek verset írni. Talán on­nan ez a szeretet, hogy a bá­tyám, Berze Nagy János is író ember volt. Ő írta az Égig érő fa című könyvet. Naplót vezetek arról, mit dolgoztam, milyen szép és ma­radandó dolgok történtek az életemben. Boldog vagyok, hogy a Vöröskeresztnek tagja és vezetője lehettem 20 évig, és hogy tudom, nem múlt el fölös­legesen az ifjúságom. Hiszem, hogy arra születtünk, hogy má­sokon segíthessünk. özv. Kócz Pálné, Magyar Anna Füzesabony, Dobó u. 9. * Emlékező sorait örömmel ad­juk közre, a verset azonban hely hiányában nem áll mó­dunkban közölni. Hosszú, egészséges életet kívánunk! (A szerk.) Levelezőink figyelmébe! Amióta rendszeresen jelentke­zik a Pf. 23. című összeállítá­sunk, megszaporodtak a szer­kesztőségünkbe érkezett írások. Az anyagtorlódás miatt a leve­leket érkezési sorrendben, szer­kesztve, esetleg rövidítve kö­zöljük. Csak az olvasható, névvel és címmel ellátott leveleket áll módunkban megjelentetni. Az írások tartalmával szer­kesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Továbbra is várjuk észrevé­teleiket a Barkóczi út 7. szám alá. A borítékra írják rá: Pf. 23. Kálmán Győző kálváriája Szeretném megköszönni mindazok segítségét, akik fi­amon, Kálmán Győzőn segí­tettek. A történet: Győző Szent­endrén tanul, a Kossuth Lajos Nemzetvédelmi Egyetem Ha­tárvédelmi Tanszékén. Előtte való héten szolgálatban volt. így szabadságot kapott. Ez tör­tént 1999. február 11-én, csü­törtökön. Elindult Budapest­ről. Hevesig eljutott autóbusz- szal. Gondolom, az időjárás­jelentést nem hallgatta, mert Heves megyében és környé­kén tombolt a hóvihar. Barát­jának, Kontra Péternek telefo­nált, hogy elindult gyalog, s ő menjen elébe Zetorral. Engem nem mert felhívni, mert tudja, hogy szívbeteg vagyok. Peti eljött, és mondta az üzenetet. Telefonáltam a Tiszavirág üz­letvezetőjének, aki önzetlenül és anyagi szolgáltatás nélkül elindult. Sajnos, Peti a Zetor- ral nem tudott a fiam elé el­jutni, mivel nagy hótorlaszok voltak. Itt izgultunk együtt Pe­tivel. mit tehetnénk. Hívtuk a 107-es rendőrséget, Eger je­lentkezett. Azzal utasítottak, hogy majd másnap adjam be a gyerek eltűnését fényképpel, és ruházatát írjam le. Gondol­hatja, kedves szerkesztőnő, mit éreztünk ilyen életve­szélyben. Végül kigondoltam, hogy hívom a hevesi rendőr­séget. Nagyon kedves őrnagy úr volt a szolgálatban. Sajnos, a nevét nem tudom. Járőrko­csit küldött, de a tamaszent- miklósi elágazástól nem jutot­tak tovább. Mentőt is küldött, de az is elakadt. Többször te­lefonált és érdeklődött. Sze­retném megköszönni az őszin­te segítségét és emberségét. Úgyszintén Kontra Péternek is az igazi baráti segítségét és aggodalmát, Kovács Györgyi­nek és Eszternek, akik Pélyről elindultak keresni a fiamat. Végül 10.30-kor megszólalt a telefon. Szegedi Róbert disz­pécser a hevesi őrző-védőktől jelezte, hogy megtalálták a fi­amat, nem sok élet volt benne. Kúszva közelítette meg a 10. számú objektumot. A kiskörei Molnár Imre hallotta meg se­gélykiáltását. Sípos Andrással vállukra vették, és úgy vitték be. Soha nem tudom hálámat leróni nekik. így köszönöm. A gyerek felismerhetetlen volt. Fürdették és élelemmel látták el. Szegedi úr többször telefo­nált. 12.30-kor Szabó Anikó­val elindultunk ruházattal és élelemmel a gyermekemért. Sajnos, a kiskörei határnál to­vább nem jutottunk. Anikó! Köszönöm neked is, hogy reszkíroztál önzetlenül. Per­sze, én az izgalomtól félreér­tettem, és nem is tudtam, mi az a 10-es objektum. így Rákhá­ton kerestem a gyermekem hajnalban, holott ő a Hatházi- tanyán volt. Végül hazajutott minden baj nélkül. Szerintem lelkileg megsérült, de erről nem beszél, a többit is mástól tudtam meg. Kérek mindenkit, tanuljon ebből az esetből, s ne induljon el ilyen időben, mert amit egy szülő végigizgul, az rosszabb és fájdalmasabb bárminél. Köszönöm még egyszer a sok-sok segítséget. Örök hálával egy édesanya: Kálmán Attiláné Kisköre, Kölcsey u. 2. Példaértékű gesztus Kálban Levelem tartalma nem ' ígér szenzációt vagy különleges sztorit, mégis szükségét érez­tem annak a már bennem rég­óta érlelődő gondolatnak, hogy az írott sajtóban megér­demelne egy pár mondatos közlést a Kál nagyközség in­tézményei, mint az iskola, óvoda, vagy akár a polgármes­teri hivatal viszonya, kapcso­lata a helyi kisebbséggel. Hogy mégis mi adott okot arra, hogy levelem a szerkesz­tőségnek megírjam, a minap, február 10-én, szerdán dél­után, amikor a negyedik osztá­lyos Suba Ferikének a 41 éves édesanyját temették, ugyanis nagyon szép gesztus volt látni, amint az iskola igazgatója a férje társaságában, a Feriké­nek az osztályfőnöke, Hajdú Tamás tanár úr más tanárokkal együtt és tennészetesen az osztálytársak egy hatalmas koszorúval érkeztek a szertar­tásra. Az iskola vezetése és ta­nári kara osztoztak a hozzátar­tozók gyászában. Amikor kifejezték együttér­zésüket a gyászoló családnak, egy-egy könnycsepp is meg­csillant a szemekben. Ennek a nagyon szép gesztusnak előz­ményei vannak. Az iskola mindennapi életében ugyanis év közben az iskola sport- és kulturális rendezvényein, iro­dalmi és egyéb bemutatókon mindig nagy számban találha­tók a kisebbséghez tartozó ta­nulók, és egyenlő partnerek­ként ropják a táncot, monda­nak verseket vagy vesznek részt a színielőadáson. Talán mindez természetes­nek tűnhet azok számára, akik fenntartás nélkül elfogadják a másságot, mégis köszönet il­leti a káli iskola vezetését és tanári karát, akik fenntartás nélkül, függetlenül attól, hogy a gyerek kisebbséghez vagy többséghez tartozó, egyenlő esélyt adnak képességeik ki­bontakoztatásához. Befejezésül azért is fontos­nak tartanám levelem tartal­mának közlését, mert sajnos úgy az írott sajtóból, mint a te­levízión keresztül is hírt ka­punk különböző községekből, településekről, ahol már nem ilyen jó az adott település pol­gármesteri hivatala és intéz­ményeinek kapcsolata. Ezért a káli iskola és óvoda kisebbségekkel való kapcso­lata példaértékű, ami szá­munkra nagyon fontos, hiszen a jövőt illetően ez az egyetlen járható út. Suha Mátyás Kál, az iskolaszék tagja Elfeledtünk gondot, nehézséget Mindig örömmel várjuk a nyugdíjasház klubjában, ha valamit megünnepelhetünk. Ilyen esemény volt a mostani farsang is. Ilyenkor nincs gond, betegség. Pár órára elfe­lejthetjük a nehézségeket, mo­solygósak és jókedvűek va­gyunk. Orsóné Rózsika és Mol- námé Icuka jókedvvel és sze­retettel sütötték a fánkot, és főzték a finom, illatos teát a megjelenteknek. A műsort Suszterné nép­művész nyújtotta szép mesék­kel, versekkel, majd közösen énekeltük el mindenki ked­venc nótáját a finom fánk és tea fogyasztása mellett. Re­mek hangulat kerekedett, majd kártyapartival zárult a délután. Azt hiszem, mindannyiunk nevében megköszönhetem, hogy ha csak egy pár órára is, jókedvűek, gond nélküliek le­hettünk. Köszönjük és kíván­juk, hogy még sok ilyen vidám és szeretetteljes rendezvény­ben legyen részünk. A klubtagok nevében: özv. Beke Jánosné Eger, Nyugdíjasház Köszönet a támogatásért Az Esküvő Eger ’99 rendez­vény szervezője köszönetét mond a sikeres program megva­lósulásáért az alábbi támoga­tóknak: A Heves Megyei Hírlapnak, a Fotocentrumnak, a Top 13 Zeneműboltnak, a Heves Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­marának, a Kuckó Plusz Bútor­áruháznak. az Eger Tourist Utazási Irodának, a Florentin Virágszalonnak, a Rádió 7-nek, az Egri Estnek, a Premier Plánnak, a Rozalinda cukrász­dának, a Talizmán-Tulipánkert vendéglőnek, a Loox Europe Modellügynökségnek, a Classic stúdónak, a HD stúdiónak, a Joli szalonnak, a Venezia sza­lonnak, a Princess szalonnak, a Florida szalonnak, a Royal sza­lonnak, a Zöld sziget virágüz­letnek, a Camelot férfidivatnak, a Bad Boys divatnak, Kreácsik Józsefnénak, a Sziluett fehér­neműdivatnak, Horcsin Mik­lósáénak, az Extra virágnak, a McDonald’ s-nek, az Épületgé­pész szaküzletnek, a Szabó gra- vírnak és az Ifjúsági Ház min­den dolgozójának. Sikeres bál támogatókkal A Szent Erzsébet Kollégium keresztény farsangi báljának támogatói: Mátra-Nyugat­bükki Erdő- és Fafeldolgozó Rt. Eger, Hotel Minaret Mecset Pince Eger, Panoráma VIK Rt. Eger, Hossó ABC Kft. Eger, Harmos Cukrászda Eger, Mer­kur Papír Kft. 82. sz. papírbolt Eger, Brinza Béla kegyeleti- és kegytárgykereskedő Eger, Primexpharma Kft. Drogéria- Gyógynövény Szaküzlet Eger, Süni büfé, Rádi pékség Eger, Kondi salátabár Eger, házigaz­dánk, az Ifjúsági Ház. Köszönik a támogatást az egri majorettek Az Egri Majorett-csoport és a Szolnoki Huszárzenekar újabb külföldi vendégszereplésen volt. Az idén a franciaországi Mentonba hívták őket. A majo­rettek köszönik a támogatók se­gítségét, akik lehetővé tették, hogy február 13. és 16. között részt vegyenek a Cote D’ Azure- i Citromfesztiválon. Akik hozzájárultak az uta­záshoz: Egri McDonald's, Egri Polgármesteri Hivatal, Eger Tourist Utazási Iroda. MD Computer Kft., Pap János vál­lalkozó,. Hotel Flóra, Mobilitás Bt., Fodor-Bau Kft., Marján cukrászda, Szt. János úti Ba­romfibolt, Heves Megyei Hír­lap, Egri Városi Televízió, Dobó Katalin, a Balassi B. Ált. Iskola igazgatója, Tourinform. A hadiárvák minden rendszerben áldozatok maradnak Filléreket dobnak az életekért Törődés és emberség Arra kérném a szerkesztő­séget, hogy az újság hasáb­jain jelenhessenek meg az alábbi sorok. Nagy tisztelettel köszö­nöm meg azt a törődést, emberséget, emberi életet mentő munkájuk végzése közbeni felelősséget, melyet az egri FMC Dializáló Köz­pont főorvosa, dr. Misz Mi­hály és dolgozói végeznek. Emberségükről, felelősség- érzetükről adtak tanúbi­zonyságot akkor is, amikor a hóakadály miatt - katonai segítséget kérve - megfeszí­tett erővel küzdöttek azért, hogy időben kezeléshez jut­hassunk. Fáradozásukat megköszönve, tisztelettel: id. Orbán Imréné Poroszló, Baross u. 29. Nem szeretek írogatni, de amit ebben az országban csinálnak a hadiárvák kárpótlásával, nem lehet szótlanul hagyni. Magam is érintett vagyok, sajnos. 1945 áprilisában szület­tem. Édesapámat 1944 decem­berében több társával az oro­szok elhurcolták munkára, saj­nos, aknára lépett és meghalt. A háború után nagyon keser­vesen nevelt édesanyám. Édesapa nélkül ehhez - úgy gondolom - magyarázat nem szükséges. 1997-ben jött a kárpótlás-benyújtás lehető­sége. Minden szükséges ok­mányt beszereztem, benyújtot­tam, elfogadták. Közölték, hogy a hadiárvákra vonatkozó összeget az 1998-as őszi Or­szággyűlés szavazza meg. Vár­tam, vártunk, hiszen több ez­rünket érintett. Január végén, 1999. évben a nyugdíjfolyósí­tótól jött értesítés, hogy gon­doskodnak a pénz kiutalásáról. Egyik napon hozta is a postás a 30 ezer forintot. Nem akartam hinni a szememnek. Mondtam, ezt az összeget nem fogadha­tom el, küldje vissza a feladó­nak további őrzésre. Előzőleg felkerestem a Hírlapot is, hogy adjanak tanácsot, felvegyem-e ezt a megalázó összeget, de mint ahogy Barta Katalin új­ságírónő „Emberi sors” cikké­ben is megírta, erre a szomorú élethelyzetre nincs tanácsa. Azóta megtudtam más fóru­moktól, hogy a leszerepelt MSZP-SZDSZ ennyit hagyott hátra, ennyire futja a hadiár­váknak. Uralkodásuk alatt még kétmilliárdot szétosztottak maguknak. Továbbá arról me­gint keveset írtak a lapok, hogy azoknak a leszerepelt egyé­neknek, akik kiemelkedő havi sikerdíjakat vittek haza, miért volt kötelező plusz 6 hónapra járó végkielégítést adni? Az Orbán-kormány nem tett hozzá, nem tudott hozzátenni. Antall József kormányzása idején egymillió forintot kap­tak a kárpótoltak külön-külön, de azok holocaust-áldozatok voltak, és nem hadiárvák. Őr­lődik az ember állandóan, hogy 54 év elteltével szégyen- teljes 30 ezer forint illeti meg a hadiárvákat! Gondolkozzanak el azok a leszerepelt politiku­sok, akik ennyit hagytak az ál­lamkasszában. Hogyan alakult volna saját helyzetük, ha mindezeken nekik kellett volna átesniük? Tudtuk, hogy 45 évig sem voltak hadiáldoza­tok a kommunista rendszerben, hiszen emlékmű és emlékezés sem lehetett, most meg ennyit érnek a szemükben, amennyit hagytak, illetve fizetni akarnak értük. Közlöm bátran, tudják meg, hogy az én édesapám és az őfajta egyszerű emberek igazi magyarok voltak és ma­radtak a mai napig is. Nagyobb emberek voltak, mint a ma itt élők bármelyike is! Az én édesapámat az életben soha senki, semmi nem pótolhatta, az én lelkivilágomat csak az érti meg, aki maga is átélte ezt a hiányt. Az életéért fillérekkel ne fizessenek, a tiszta emléke többet ér nekem. Kérem tiszte­lettel a magyar sorsbeli embe­reket, mert nem kevesen va­gyunk, akiket ugyanúgy érint a kárpótlás, mint engem, hová, kihez, kikhez menjünk ügyünkkel. Nem igaz, hogy Magyarországon nincs képvi­seletünk. Minden másnak megvan. Fájóan. de tudomásul kell vennünk, hogy mi minden rendszerben áldozatok mara­dunk! Ipacs János Andornaktálya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom