Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-25 / 70. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. március 25., csütörtök Görög ünnep és visszatekintés EGER - Ma 17 órakor a Görög Kisebbségi Önkormányzat a nemzeti felszabadulás évfordulója alkalmából ünnepi testületi ülést tart, amelyre minden ér- dekló'dőt szeretettel várnak a TESZ-székházban. Ugyanott pénteken délután 5 órától az önkormányzat szervezésében dr. Kriston Pál tart előadást a görög poliszrendszer kialakulásáról. Vigyázat, mély víz! EGER ÉS KÖRZETE - A fenti címmel sugároz félórás riportműsort a Rádió Eger ma a 101,3 MHz-en. Az illetékesektől érvek és ellenérvek hallhatók arról, hogy megépüljön-e a Makovecz-uszoda, mennyibe kerül a beruházás, bírja-e majd Eger a fenntartási költségeket, s mennyi kártérítést fizet a város egy esetleges leállítás után. A műsor délelőtt 9 óra 10 perckor kezdődik, az ismétlés aznap délután 14.10-től hallható. Az adás ideje alatt a 36/420-420-as számon várják a telefonhívásokat. Nagyon szeretnék, ha nevetnének ANDORNAKTÁLYA - A helyi Ady Endre Művelődési Házban holnap 18 órától vidám sanzonestre várják az érdeklődőket. A „Szeretném, ha nevetnének" című összeállításban az egri Gárdonyi Géza Színház művészei Rátonyi Róbert írásaiból elevenítenek fel részleteket. Filozófiai tanulmányok EGER - A napokban jelent meg az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei sorozatában a Tanulmányok a filozófia köréből című kötet. Az igényes összeállítású kiadványban a főiskola filozófia tanszékének négy oktatója - Loboczky János kandidátus, tanszékvezető főiskolai tanár, Thiel Katalin, Koncsos Ferenc és Komlósi Csaba - mellett Weiss János professzor, valamint Zdenka Kalnicka publikálja legújabb eredményeit választott kutatási területéről. Weiss professzor most közzétett Társadalomszerveződési modellek a romantikában című munkája korábban - 1997 márciusában - szakmai habilitációs munkaként hangzott el a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen, (s. b. s.) Utazás ’99: gazdag a kínálat Hazai és külföldi szakemberek részvételével nyitották meg tegnap Kőbányán az Utazás ’99 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítást. BUDAPEST, HEVES MEGYE - A 22. alkalommal megrendezett seregszemle díszvendége Franciaország, valamint a Balaton-régió. Összesen 41 ország 700 kiállítója mutatja be újdonságait. Dr. Somogyi Zoltán, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára megnyitójában hangsúlyozta: a legfontosabb cél, hogy új turisztikai termékeket mutassanak be. Ezek közé sorolta a Magyar bor és gasztronómia éve elnevezésű programsorozatot, amely kilenc régió jellegzetes borait és ételeit jeleníti meg. Emellett a lovasturizmussal összefüggő bemutatót említette. Megyénk a D-pavilonban állít ki: sokszínű turisztikai kínálatból ajánlanak az egri, a gyöngyösi, a hatvani Tourin- form-irodák, a térség turisztikai egyesületeivel együttműködve. Tegnap a standon kihelyezett ülést tartott a megyei közgyűlés nemrégiben alakult nemzetközi kapcsolatok és idegenforgalmi bizottsága. Itt szakmai egyeztetéseket tartottak szűkebb hazánk aktuális idegenforgalmi programjairól. Emellett találkozót rendeztek a Magyar Turizmus Rt. illetékeseivel, s szó esett a Tourin- form-irodákra vonatkozó fejlesztési elképzelésekről is. A Heves megyeiek standja a kiállításon FOTÓ: FEB Felfedező útra indulnak a diákok A győztesek díja: irány Franciaország Csaknem száznegyven honi szakmunkásképző és szakközép- iskola diákjai vettek részt azon a vetélkedőn, amelynek Franciaország felfedezése volt a témája. A francia-magyar zsűri által értékelt pályázatok közül a harmadik legjobbnak bizonyult a Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskola csapatáé. MÁTRAFÜRED - A magyar oktatási tárca, a francia nagy- követség, illetve a Francia-Magyar Ifjúsági Alapítvány és a Francia-Magyar Kezdeményezések Társasága az elmúlt évben a gallok országában hirdette meg a Fedezd fel Magyarországot! című vetélkedőt. Ennek viszonzásaként buzdították ismereteik bővítésére és kamatoztatására a magyar fiatalokat, akik ezúttal - képletesen - Franciaország felfedezésére vállalkoztak. A megmérettetésre benevezett - Zsóder Zsolt osztályfőnök irányításával - a Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskola 10/e tanulóközössége is. Gondosan összeállított pályázatuk a 3. legjobb lett a rangsorban, így az érintett tanulók lehetőséget kaptak arra, hogy a kilencszáz diákból és tanárból álló győztes csoporttal a nyáron egy hétre Franciaországba utazhassanak. Ez a jutalomút azt jelenti, hogy immár nemcsak a könyvekből tanulmányozhatják ezt a hatalmas országot, hanem be is járhatják legszebb tájait és varázslatos városait. (-s) „Kegyvesztett” EgriRiport (Folytatás az L oldalról) A helyhatósági választásokat követően viszont a szocialistaszabaddemokrata városvezetés vette át a megyeszékhely irányítását, dr. Nagy Imre polgármesterrel az élen, akinek üzleti érdekeltségébe tartozik az Egri, illetve a Heves Megyei Szuper- infó hirdetési hetilapot kiadó cég. Ebben egyébként eddig ugyancsak napvilágot láttak önkormányzati hírek, hirdetmények is.- A Grafotippel a továbbiakban nem kívánunk szerződést kötni - fejtette ki Bánszki Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal irodavezetője. Elmondta: befejeződtek a bizottsági egyeztetések, és a közeljövőben várható, hogy a helyi média egyes képviselőivel aláírják a megállapodást a közérdekű információk közléséről. Erre a célra a tavalyihoz hasonló összeget, mintegy kétmillió forintot szán a város. Ebből az összegből fedezik ugyanakkor a Városi Újság megjelenését is. Megtudtuk: a Szuperinfó csak az eddigi mértékben kap majd támogatást az önkormányzattól, mivel dr. Nagy Imre személyes érintettsége miatt nem kíván támadási felületet nyitni ezen a területen. (kj) Forráshiány ugyan nincs, de takarékosan kell gazdálkodni Rendőrőrsöt is szeretnének Elfogadta az idei év költség- vetését a település képviselőtestülete. A pénzügyi keretről nyilatkozva Krizsó Sándor polgármester egyebek mellett elmondta: forráshiányuk nincs, de nagyon takarékosan kell gazdálkodniuk, hogy az év vége felé se lépjenek fel likviditási gondok. DOMOSZLÓ - A községvezető a közelebbi terveket ismertetve kiemelte az utakon keletkezett kátyúk megszüntetésének fontosságát. Éppen ezért a munkálatokat rövid időn belül el is szeretnék kezdeni. Szóba került a községi művelődési ház felújítása is. A rekonstrukció mintegy 2,5 millióba kerülne. Pillanatnyilag, az elmúlt évi pénzmaradványként, az összegnek csupán a negyven százaléka áll az ön- kormányzat rendelkezésére, a többit pályázat útján szeretnék megszerezni. Ezért a Megyei Településfejlesztési Tanácshoz fordulnak - bízva a kedvező elbírálásban. A tervek között szerepel a szennyvízhálózat kiépítése is. Az elmúlt évben elvégzett számítások szerint a Kisnáná- val közösen megépítésre kerülő rendszer mintegy 1,5 mil- liárdba kerülne. Az elmúlt esztendőben ugyan nem kapták meg a munkálatok elkezdéséhez szükséges pénzt, ám a szennyvízhálózat kiépítéséről nem mondanak le. Újra benyújtják pályázatukat, hogy - kedvező elbírálás esetén - jövőre elkezdhessék a munkálatokat. A polgármester kitért arra is, hogy a közbiztonság javítása érdekében Vécs, Kisnána és Márkáz támogatásával egy rendőrőrsöt szeretnének kialakítani Domoszlón.- A lakosság nagyobb rendőri jelenlétet szeretne a településen, valamint azt, hogy bizonyos adminisztratív ügyeket helyben el lehessen intézni - jegyezte meg ezzel kapcsolatban a községvezető, hozzátéve: a rendőrség részéről kedvezően fogadták az őrs létesítésének ötletét. Megvalósításának pillanatnyilag a rendőrségen belüli létszámhiány a legnagyobb akadálya, így jelenleg a domoszlóiak csak abban bízhatnak, hogy gyakrabban járőrözik majd településükön a rendőrautó. Főként sötétedés után, mert hát a bűnözők is akkor aktívabbak. (t. z. m.) Új tagok jelentkezését várják A Neumann János Közgazda- sági Szakközépiskola és Gimnáziumban a napokban alakult újjá a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Heves Megyei Szervezete. A célokról, a belépés feltételeiről Nemesik Jánost, a csoport megyei koordinátorát kérdeztük. EGER -A szervezet már korábban is működött. Elsődleges célunk a megyei számítástechnikai kultúra fejlesztése, az új eredmények, legfrissebb információk cseréje. Terveink szerint egy előadás-sorozat keretein belül bemutatkozhatnának a megye fontosabb számítás- technikai cégei. A nyitóelőadásunk - amely A 2000. év problémája a számítástechnikában címet kapta - szépszámú érdeklődőt vonzott.- Mindazok jelentkezését várjuk - tette hozzá Nemesik János -, akik már tagjai a számítógép-tudományi társaságnak, s megyei szinten is szeretnének bekapcsolódni a munkába. A társaság egyébként közhasznú szervezetként szolgáltatásokat nyújt, illetve vállalkozásoknak ad keretet. Ezen belül szakmai közéleti munkára ad lehetőséget, kutatási, fejlesztési és továbbképzési programokat véleményez, s részt vállal azok kidolgozásában, kapcsolatokat tart fenn különféle bel- és külföldi szervezetekkel, terjeszti az informatikai írástudást. A belépés feltételeiről, a megyei programokról és tervekről Nemesik Jánostól kérhetnek felvilágosítást a 36/320-855-ös telefonszámon. * A Neumann-napok keretében ma Katona Agnes igazságügyi írásszakértő a grafológiáról, dr. Antal Márta pszichiáter pedig a kamaszkori válsághelyzetekről beszél. A kötelező kamarai tagságért Megalakulása óta a VII. küldöttgyűlését tartotta tegnap az Egri Városháza dísztermében a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Jóváhagyta a gazdasági köztestület múlt évi, illetve idei költségvetését. A megyék közül elsőként foglalt állást a kormány a múlt hét végi nyilatkozatáról, miszerint meg kívánják szüntetni a kötelező kamarai tagságot. HEVES MEGYE - Gyetvai József elnök (képünkön) emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben a kamara jó együttműködést alakított ki az önkormányzatokkal és a kormányokkal is. Megfelelő szakmai, információs és anyagi alapot teremtett a folyamatos munkavégzéshez. Ha ez a háttér megváltozik, nem tudják megfelelően ellátni feladatukat. Ennek felelősségét pedig a kormánynak és az Országgyűlésnek kell vállalnia. Szólt megyénk gazdaságának múlt évi fejlődéséről is, amelyhez a kamara sajátos eszközeivel járult hozzá, s rámutatott a hiányosságokra is. Felhívta a figyelmet az M8- as kerekasztal mielőbbi összehívásának szükségességére. Fontos ugyanis, hogy az illetékeseknél közbenjárjanak az M3-ast és Egert összekötő gyorsforgalmi út létesítéséért. Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára elmondta: a köztestület és a Gazdasági Minisztérium közös menetrendjét az elmúlt hét végi informális kormányülés felborította. Korábban arról volt szó, hogy megerősítik a gazdasági kamarákat, és marad a kötelező tagság. Ezzel szemben a kormányzat új alapokra kívánja helyezni a kamarai rendszert, ennek lényege, hogy megszűnik a kötelező tagság. A főtitkár emlékeztetett, hogy a gazdasági köztestületek tavaly az államtól vettek át köz- igazgatási feladatokat. Ha megszűnik a kötelező kamarai tagság, kérdésessé válik, miből lesz anyagi forrása, s a költség- vetés tudja-e majd vállalni a terheket. (m. k.) Az MSZP számít a fiatalok munkájára A Magyar Szocialista Párt helyi szervezete újraindította a Baloldali esték elnevezésű programot. A tegnapi összejövetelen - melyet a Mátra Honvéd Kaszinóban tartottak - Vitányi Iván (képünkön) honatya volt Hiesz György vendége. GYÖNGYÖS — Ha a rendszerváltás éveire gondolunk, akkor megfigyelhetjük: a politikai átalakulás rövidebb időn belül zajlott le, mint a gazdaság szerkezetének átalakítása- kezdte előadását a politikus.- Be kell látnunk, az emberek döntő többsége jobban élt a Kádár-korszak utolsó évtizedeiben, mint most. Akkor azonban olyan úton járt a magyar gazdaság, amely a szakadék széléhez vezetett. Mindennél fontosabb volt a gazdaság talpraállítása - hangoztatta Vitányi Iván. Még egy Bokros-csomag árán is, pedig annak több elemével Vitányi sem értett egyet. Szükséges volt, annál is inkább, mert az Európai Unióhoz nem lehet csak úgy csatlakozni, hogy beírják Magyarország nevét a nagykönyvbe. Ugyanakkor a termelés növekedésének a társadalom, a családok biztos jövőjét is meg kell alapoznia. A szocialisták hibájaként említette, hogy az előző ciklusban „nyeregben” érezve magukat, megfeledkeztek arról, hogy a gazdaság ugyan már elért egy bizonyos fokú stabilizációt, ám még a Kádáréra nyelvezetét használták. Nem vették figyelembe, hogy felnőtt egy új nemzedék, melynek racionálisan kellett volna megmagyarázni, hol is tart az ország. Erre azonban a párt nem volt képes. A tervekről úgy vélekedett, hogy egy részletes, minden ágazatot érintő programra van szükségük. Másként nem érhet el az MSZP eredményeket, és csak így lehet sikerük a következő választáson. Számítanak továbbá a fiatalok segítségére, függetlenül attól, hogy tagjaik-e a pártnak. (f. a.)