Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-19 / 65. szám

1999. március 19., péntek Eger Körzete 5. oldal Akinek nem reszketett a lába Ezernél is többen hallgatták, mégsem jött zavarba. Szépen, tagoltan mondta a beszédét (aminek számos szónoklattal szemben még mondanivalója is volt.) Ha tizenhat évesen ilyen ügyes, akár miniszter is lehet ebből a fiúból. Lehetsé­ges, hogy a Petőfi-szobortól meg sem áll a Parlamentig? EGER - Hóbor Sándor (ké­pünkön) volt az a diák, aki március 15-én, a Forrás Gyermek- szabadidő­központ hir­dette beszéd­író pályázat nyerteseként kiállt a Petőfi téren az ün­neplők elé, s szónokolt. Nem csuklott el egyszer sem a hangja, nem is bakizott.- Honnan merítettél bátor­ságot ahhoz, hogy fellépj ek­kora hallgatóság előtt? - kér­deztem irigykedéssel elegy el­ismeréssel a fiútól.- A Dobó-gimnáziumban, ahol tizedik osztályos vagyok, az ünnepségen tartottam fő­próbát. Akkor még remegtem egy kicsit, hadartam is az ide­gességtől. A Petőfi téren csak az első két mondatig izgul­tam, aztán belejöttem. Ahogy szétnéztem, láttam, figyelnek rám az emberek, s ez nagyon jólesett.- Kinek az ötlete volt, hogy indulj a versenyen ?- Anyukám vette észre a felhívást az Egri Hangokban. Az ő tanácsára próbáltam meg, annál is inkább, mert több országos magyarvetél­kedőn eljutottam már a dön­tőbe. Most is készülök az Arany János-versenyre. Mi­után megírtam a beszédemet, megmutattam az osztályfőnö­kömnek, Batári Antal ma­gyartanárnak, s ő jónak ta­lálta.- így volt ezzel a zsűri is, és mi is, akik hallhattunk. Lehet­séges, hogy évek múltán a színpadon is láthatunk?- Szeretem a színházat. A szüleim ötéves koromtól el­visznek magukkal, és évente megnézünk legalább húsz da­rabot. Nemcsak Egerben, ha­nem szerte az országban. De én nem játszanék.- Csak nem politikusnak készülsz?- Nem, dehogy! A közgaz­daság-tudományi egyetemen szeretnék tovább tanulni. Azt ugyan még nem tudom, mit csinálnak a közgazdászok, de azt egy komoly foglalkozás­nak gondolom. Politikus semmiképpen nem akarok lenni. Hiányzik az nekem, hogy az ország fele-kéthar­mada utáljon? Annak örülök, ha szeretnek. (négyessy) Remény a kidobottaknak EGER - Mentették szegé­nyeket az iskola elől, a szín­ház lépcsőjéről, az országút mellé rakott dobozokból. Össze is jött belőlük 230, sze- retetre és gondozásra éhes ketreclakó. Szabó Gézáné, az Állatvédők Baráti Körének el­nöke rosszabb évről számolt be, mint amilyen ’97 volt. Akkor „csak” 170 kivert ku­tyát menekítettek be az Állat­kórház területén található át­meneti szállásra. A nagy testű jószágok pedig a baráti kör egyik tagjának hobbikertjé­ben várhattak jobb napokra. Az egyesületnek komoly anyagi megterhelést jelent az állatok etetése, orvosi ellá­tása, az oltások és a sérülések kezelése. Épp ezért az elnök­asszony rendkívül hálás azért, hogy a vállalatok iparűzési adójából és az SZJA-ból fel­ajánlható egy százalékokból is részesülhettek. Mindezeken túl rendszeresen pályáznak támogatásért. Az önkormányzattól eddig nem kaptak pénzt.- Az új polgármester úr másként áll az állatvédelem­hez, aktív és rendszeres tá­mogatást ígért - mondja biza­kodóan Szabó Gézáné. - Megnyugtató, hogy figye­lemmel kíséri, a működésün­ket, mert eddig igencsak „mostohagyerekeknek” szá­mítottunk. Elkeserítő, hogy az állatvé­dők hiába küszködnek, újabb és újabb kóborok tűnnek fel a városban.- Hiába mondjuk, csak az vállaljon kutyát, aki felelős­séget érez magában. Inkább ivartalanítsák a jószágot, mintsem az utcára dobják a kölyköket, miután már nem elég nekik az anyjuk teje. S ha valaki talál egy kivert jószá­got, próbáljon gondoskodni róla, amíg a közvetítő szolgá­latunkon keresztül találunk új gazdát. A menhelyünk kicsi, de ezzel a módszerrel 367 ál­latnak leltünk otthont. A gyepmesterekkel sajnos nem felhőtlen az állatvédők kapcsolata. Csak elvétve je­lentkeznek náluk, mielőtt örökre elaltatnak egy jobb sorsra érdemes négylábút. (n. z.) Szavalóverseny - gyerekeknek Diplomaeső a legjobbaknak FELSŐTÁRKÁNY - Több mint hatvanan jelentkeztek arra a szavalóversenyre, áme- lyet a Művelődési Ház szerve­zett az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére. Az ünnepséggel egybekötött programon, amelyen a Roz­maring népdalkor- és hagyo­mányőrző táncegyüttes, a Ze­neiskola fúvószenekara, va­lamint Énekes Réka és Kar­cagi Zsanett versmondók is szerepeltek, óvodások és isko­lások álltak bátran a közönség elé. Katona Istvánná közműve­lődési vezetőtől megtudtuk: hárman hangszereikkel szó­rakoztatták a publikumot, ket­ten pedig Kossuth-dalokat énekeltek. A zsűriző Réti Árpád szín­művész javaslata után a leg­jobbaknak díjakat adott át Bajzát György polgármester. Aranydiplomával büszkél­kedhet Oláh Béla, Rabóczki Gergő, Karcagi Zsanett, Éne­kes Réka, Csóka Melinda, Jó- zsa Anett. Ezüstdiplomának örülhetett Bakondi Gabriella, Horváth Renáta, Nagy Ale­xandra, Fodor Kolos, Bajzát Lilla, Czékmány Patrícia, Ba- lajti Renáta. Bronzdiplomát vehetett át Szilágyi József, Ba­logh Alex, Kakuk Zsófia, Mata Nikolett, Rujf Renáta, Tóth Zsanett, Bajzát Katalin. Az óvodások közül Gyura Fannit, Mészáros Katát és Jobbágy Patríciát jutalmazták mesekönyvvel. Afaluháztervek kiállítása a hét végéig tekinthető meg a Művelődési Házban fotó: ötvös imre Az étvágytalan zsűri FELSŐTÁRKÁNY - Az önkormányzat által ki­írt faluház-építési tervpályázatra negyven alko­tás érkezett. Am a szakértőkből álló bírálóbizott­ság nem tudott kiválasztani egyetlen alkalmasat sem a sok közül. Pedig a feladat alaposan átgondoltnak tetszett, s az építészek igyekeztek tartani magukat a pá­lyázati feltételekben foglaltakhoz. A laikus azt hiheti, ha például szakácsversenyt hirdetnek, s megszabják: a mester kizárólag pulykából süthet, kevéske sajttal, s okvetlenül használnia kell tojást és prézlit, akkor meglehe­tősen egyforma étkek kerülnek terítékre. Aztán később, a Viktória-mintás herendi porcelánokon vagy az egyszerű fatányérokon tálalt sülteket né­zegetve, az illatokat szimatolgatva azt tapasztal­juk, az egyéni szájíz szerint adagolt fűszerek más­más finomságokat eredményeztek. Szinte valamennyi kívánatos. Hogyan lehet mégis, hogy a zsűri egyiket sem tartja igazán gusztusosnak? S a kínálatot látva azon tanakodnak: főzetni kéne inkább egy jó, tej­színes borjúpörköltet, galuskával. (né-zi) Menetrendszerű javaslat a menetrendre Külön dosszié található a polgármesteri hivatalban, ahol a me­netrend-változtatással kapcsolatos iratokat őrzik. Mert nem kezdődhet úgy év, hogy ne kezdeményezzenek tárgyalásokat az Agria Volán Rt.-vel. A faluheliek nem járnak a fellegekben (csak a helyközi autóbuszokon), nem várnak luxust. Csupán annyit: ne legyen tömeg, s a 25 kilométernyi távolságból ne egy óra elteltével érjenek a munkahelyükre és az iskolába. gármester által kért 5.30-as in­dulással szemben egy 4.32-kor útnak eredő buszt ajánlanak, amely a Berváig hozná a kény- szerűségből a kakasok előtt ke­lőket. Később már csak 6.21- kor jönne autóbusz. Pluszjárat beállítására nincs lehetőség, a BALATON - Vass Tibor pol­gármester januárban kelt leve­lében ismét javaslatot tett az Agria Volán Rt. vezetőségének a menetrendet illetően. Azt sze­retnék, ha 5.40 helyett tíz perc­cel korábban indulna a busz Egerbe. Szükség lenne egy 6.50-kor startoló, kifejezetten diákokat fuvarozó járatra, amely nem menne be Bélapát­falvára, s így nem kellene a gyerekeknek egy órán át zö- työgniük. Értelemszerűen haza­felé sem jobb a helyzetük. Egy héttel későbbi levelében a polgármester arra is kitér, hogy a Borsodnádasdi Lemez­gyár felszámolásával mind töb­ben igyekeznek Egerben mun­kát találni. Az utazóközönség kezdi elveszíteni türelmét. Elé­gedetlenek a zsúfoltsággal, az elöregedett, fűtetlen járművek­kel. Hasonlóképpen véleked­nek a szomszédos községek - Mikófalva és Bükkszentmárton - lakói is. Ezért Vass Tibor in­dítványozta: a szállító cég ve­zérigazgatója üljön tárgyalóasz­talhoz a települések polgármes­tereivel. Pintér Lajos, az Agria Volán Rt. személyszállítási üzletág­igazgatója február 17-én kelte­zett levele március 2-án érke­zett Balaton községbe. A pol­zsúfoltságon csuklós a utóbusz- szál segítenének. Ám ez a többméteres jármű tágasabb megállóhelyeket és fordulót igényel, s ennek kialakítása az önkormányzat dolga volna. A tárgyalássorozat nem ért véget. Négyessy Zita Egri székhelyű vállalkozás • minősített hegesztőket • árokásógép-kezelőket (CAT) • lakatosokat keres acélcsővezeték építéséhez, változó munkahelyre. Érdeklődni: 36/310-518 telefonszámon 7-15 óra között ......... ............. A pénz komoly dolog. Bízza szakemberre! Szolgáltatásaink: ■ I- Tőkeszámla nyitása és vezetése cégünknél ingyenes. Í- Élő, közvetlen tőzsdei kapcsolatot biztosítunk, így vételi és eladási szándékával bármikor a kereskedés menetébe tud avatkozni.- Megbízási díjaink összeghatártól függően 1-0,5% között változnak. ] - íYapi spekulációra (day trade) van lehetőség 2 ezrelékes megbízási díj | mellett, 20%-os letétképzéssel. ______________________________'__________________ L ONDON BROKER Rt. A 3300 Eger, Dobó tér 9., Tel.: 36/510-120 !| Bélapátfalván országos ál­lat- és kirakodóvásárt ren­deznek hétfőn hajnaltól. A vásárra vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható, egyedi marhalevéllel, meg­jelöléssel. A kiskereskedők, iparosok vigyék magukkal igazolványukat! Balatonban támfal épül az óvodához. A beruházás ér­téke eléri a 15 millió forin­tot, ezért az önkormányzat több helyre is pályázik tá­mogatásért. A kivitelezés nem egy ütemben készül. Ostoroson eboltásra várják a pórázzal felszerszámozott kutyákat, gazdájuk kísére­tében. A veszettség elleni szérumot a községháza előtt kapják meg hétfőn 13 és 15 óra között, vagy pénteken 8- tól 9 óráig. Hétfőn 15-től 17 óráig a bisztrónál is fogadja az állatorvos a blökiket. ' Nagyvisnyón az elmúlt év zárszámadásáról hallhatnak beszámolót a képviselők a polgármesteri hivatalban a március 24-én 15 órakor kezdődő- testületi ülésen. A gyűlésen a köztisztasági rendeletet is felülvizsgálják. MikófalVán közméghallga1 •tásra várják a helybelieket március 26-án, 13 és 15 óra között a polgármesteri hiva­talban. Ugyanezen a napon J8 órától falugyűlést ren­deznek a kultúrotthonban. Verpeléten a 26-án 18 óra­kor’ kezdődő testületi ülésen választják ki a pályázók kö­zül a Gondozási Központ vezetőjét, továbbá a nagy­község ‘ házi gyermekorvo­sát. Ezen a tanácskozáson ismerteti majd az általános iskola igazgatója a felmérés eredményét, amelyből kide­rül, hogy mit szeretnének a szülők az elsősöknek: isko­laotthont vagy napközit. Egerszalókon 31 -éré ha- • lasztották a testületi ülést. A tanácskozáson előkészítik a már hagyományos nyári if­júsági lelkigyakorlattal kap­csolatos teendőket. ION IX BRIKETT TOKOD) SZÉNFELDOLGOZÓ RT ELADÓ Füzesabony, Kerecsendi út 92. szám alatt Érdeklődni: Öllei Mihály telepvezetőnél Tel.: 20/9561-078 vagy Hausznek József ker.ig.helyettesnél | Tel.: 20/9393-224 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom