Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

Vasárnap Reggel 11. szám

A velünk élő katasztrófa 1999. március 14. Hetedik oldal Hü ,k-y * •**:*,: ' Csernobil. Ha az ember meghallja ezt a város­nevet, ösztönösen összerezzen. A halál biro­dalma. A tömegméretű szerencsétlenségek emléke. Az emberi mulasztást?) rémképe. S az atomkatasztrófák Intő Jele. Jelenség, melyet az ember önmagának, önma­gáért épített. Ám később képtelen volt úrrá lenni félette. A héten kezdődött Heves megyében a Fizikushét ‘99 rendezvénysorozata, mely­nek nyitóelőadása a cser­nobili katasztrófa körül­ményeinek és következ­ményeinek ismertetője volt. Az előadó dr. Uray Ist­ván, a Debreceni Atommag- kutató Intézet főmunkatár­sa, aki német kutatócsoport tagjaként járt a halál váro­sában.- A katasztrófa emléke máig is kísért - szögezte le. - Ma már mindenki előtt is­mert, hogy egyrészt a tör­ténteket nem közölték időben, másrészt adatha- misitás is történt. A szovjet diktatúra utolsó fintora volt ez, mely bebizonyítot­ta: a felülről irányított ál­lamapparátus titoktartásá­nak akár több évtizedre, több generációra kiható kö­vetkezményei lehetnek. A Csernobil-kutató ezt követően több érdekes, ed­dig nem vizsgált és nem is­mertetett adatot és körül­ményt is a hallgatók elé tárt. Az 1986. április 26-án történt reaktor-robbanás­kor mindössze 3-5 száza­léka szabadult ki a gyilkos erőnek, ám ez is elég volt 7 millió emberélet veszé­lyeztetéséhez. Ugyancsak érdekes a ra­dioaktivitás területi meg­oszlása. A körzetben - elvi­leg - egyenletes sugárzást kellene mérni. Annak, hogy a gócpontok, a sugárfertő­zött területek nem így he­lyezkednek el, részint me­teorológiai, részint emberi okai vannak. A radioaktivi­tás jelentős része a szél ha­tására Moszkva felé sodró­dott. Ezt azonban időben észlelte a légvédelmi rendszer, s a felhőket „el­sodorták”, hogy a több mil­lió lakosú fővárost megvéd­jék. A hullámszerű fertő­zésgóc ezért a fővárostól délkeleti irányban alakult ki a lehulló csapadék hatá­sára. Azt, hogy mely terüle­tek váltak veszélyessé, az éppen uralkodó időjárás és levegőmozgás határozta meg. így fordulhatott elő, hogy Csernobiltól délre ke­vésbé, még tőle nyugatra erősen veszélyes területek alakultak ki. Szintén rendhagyó meg­közelítést hallhattak az ér­deklődők a robbanás okai­ról. A katasztrófát megelő­ző évben a Szovjetunió 1 millió ECU-t kapott az atomerőművek biztonsá­gossá tételéhez. Ez a pénz nyomtalanul elúszott. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy Kelet- és Kö- zép-Európában 65 problé­más nukleáris létesítmény van, akkor vajmi keveset je­lentett volna ez a támogatás a biztonság érdekében... Ha mindehhez hozzáadjuk az oroszok precíz munkához nem szokott mentalitását, a felülről születő döntéseket, akkor a gond háttere máris érthetőbb. Mindez azonban nem elégíti ki azok kíváncsisá­gát, akik azután érdeklőd­nek: konkrétan mi történt Csernobilban? Az energetikai szakem­berek ez idő tájt nagyszabá­sú kutatásokat végeztek: hogyan lehet újítani a rendszeren? Arra is választ kerestek: mi történik, ha egy blokkot leállítanak? Mindehhez kézi vezérlésre kellett átállni. Ezért a biz­tonsági berendezést kikap­csolták. A működésképte­len állapotra a szakemberek hamar rájöttek, ám amikor a moszkvai Központi Bi­zottságtól a kísérletek le­állításának engedélyezé­sét kérték, a válasz „nem” volt. A berobbanó négyes reaktorban a katasztrófát az is fokozta, hogy a jelenlevő grafit - melyet nukleáris fegyver készítésére hasz­náltak! - csak növelte a ra­dioaktivitást. Az emberi következ­mény ismert. A tömeges pusztulás anyagi hátterét azonban kevésbé firtatták. A Csernobil okozta becsült kár 200-600 milliárd dol­lár. A Szovjetunió megszű­nése után a védekezéshez biztosított pénzösszeget Oroszországnak, Ukrajná­nak és Belorussziának kel­lene biztosítani, ami a te­herbírásukat meghaladja: Belorusszia GDP-jének 10 százalékát minden évben az atomkárok elhárítására fordítja... A szerencsétlenség nagy­ságrendjét leginkább a szá­mok fejezik ki. A robbanást követően 800 ezer likvidá­tor dolgozott a területen, képzőszervi megbetegedé­sek száma az elmúlt 10 év­ben ugrásszerűen nőtt. Ezt a hatóságok hosszú ideig csak sugárfóbia néven emleget­ték. A betegségek megjele­nését egyszerűen azzal ma­gyarázták: a pánik na­gyobb, mint a baj, tehát egyszerű pszichés terhe­lésről van szó... Nem véletlen, hogy a su­gárveszély által érintett te­rületeken élők a mai napig nem hisznek a hatóságok­nak. A német egyesítést kö­vetően - megfigyelők sze­rint - a germánoktól az oro­szok csak annyit kértek: ha mindenképpen hálásak akarnak azért lenni, hogy a keleti területek nem akadá­lyozták meg a német újra­egyesítést, akkor utazzanak szakemberek Ukrajnába, s nyugtassák meg a lakossá­got, nem feltétlenül muszáj mintegy 7 millió embert, valamint Magyarország te­rületének másfélszeresét érinti a veszély. Az atomkatasztrófa bio­lógiai hatása ismert talán a legjobban. A rákos és vér­az atomkatasztrófába bele­halni. Mindezt kérték azért, mert ama bizonyos áprilisi nap után az oroszok már képtelenek hinni saját tu­dósaiknak... Szuromi Rita Emlékezetes dátum 1997. február 20. A hazai banktörténet és a több ezer érintett számára min­denképp. A hideg hajnalon hosszú sorokban fa- gyoskodtak az emberek az ország Postabank-fi­ókjai előtt. A pénzükre vártak. Az előző két na­pon futótűzként terjedt el a később csak rémként aposztrofált hír: bajban a Postabank, becsődölt, aki teheti, mentse a pénzét, amíg lehet. Hónap vége volt, fizetési nap és péntek. Sok cég akkor utalta át dolgozóinak a havi munkabért, járandó­ságot a pénzintézethez, jócskán akadtak lekötött nagy és kis betétek, értékpapírok is. Volt miért aggódni. Néhány nap alatt több mint 24 milliárd forintot vettek ki a megriadt kis- és nagybefektetők a Postabankból. Igaz, megtehették. A pénzintézet végül - ha vá­rakozás, sorszámosztás, hétvégi üzem és tumul­tuózus jelenetek után is, de - csak tudott fizetni. Mindeközben nemcsak a Postabank elnök-ve­zérigazgatója, Princz Gábor bizonygatta, hogy semmi baj a pénzintézettel, és előre kigondolt ak­ció és forgatókönyv áll a jól megtervezett pánik mögött, hanem a pénzügyminiszter és Horn Gyu­la akkori miniszterelnök is több nyilatkozatban állt ki a bank és vezetése mellett: a kormány és a pénzügyi vezetés nem hagyhatja, hogy katasztro­fálisan megrendüljön a második legnagyobb ha­zai pénzintézet helyzete. Talán a magabiztos nyilatkozatok, talán a fize­tőképesség és a folyamatos ügyfélkiszolgálás lát­ványos jelei tették: március közepére normalizá­lódott a helyzet. Időközben a kormánygépezet is beindult. A kormány engedményt tett, lejjebb szállította a kötelező banki céltartalék összegét, illetve közvetve több tízmilliárd forintos alaptő­ke-juttatást kezdeményezett. Maga a miniszterelnök.is szorgalmazta, hogy a nem sokkal korábban létrehozott Központi Bűnül­dözési Igazgatóság (KBI) is kezdjen vizsgálatot az ügyben. Ezután hosszú-hosszú csend következett. Majd 1998 elején „robbant a bomba”: a hosz- szadalmas vizsgálódások egyetlen épkézláb eredménye, akihez a fellelhető szálak elvezet­tek, nem más, mint egy biztosítási cég egri munkatársa. A Postabank-ügyben „képbe került” kétgyermekes középkorú hölgyet a KBI azzal gyanúsította, hogy elektronikus belső körlevél­ben, a Postabank csődhelyzetére hivatkozva, a cég észak-magyarországi kirendeltségeinek dolgozóit arra szólította föl: vegyék fel odautalt fizetésüket a benn lévő egyéb pénzükkel együtt a hitelintézettől. A ‘97. február 28-án délben el­küldött üzenet kapcsán a vád a rémhírterjesztés vétségében öltött jogi köntöst. Az ügy ‘98. februá­ri napvilágra kerülése idején elhangzott: nem ki­zárt, hogy hamarosan bírósági határozat szüle­tik V. L. (azaz Vasas Lajosné) ügyében. Bár azt a vádirat sem tartalmazta, hogy Vasasnét tennék kizárólagos felelősévé a csődhíreknek. Az Egri Városi Ügyészség az ügy tárgyaláson kívüli elbírálását indítványozta. Kisebb büntetési tételű ügyekben ugyanis lehetséges a peren kívüli eljárás. A rémhírterjesztés - mint alapvetően pénzbüntetéssel fenyegetett vétség - márpedig ezek közé tartozik. Az Egri Városi Bíróság a tárgyalás megkezdése mellett döntött. Az ügyészség rémhírterjesztés­sel vádolta az ÁB-Aegon Észak-magyarországi Te­rületi Igazgatóságának volt osztályvezetőjét, mert Egerben egy elektronikus körlevelet adott közre a pénzintézet közelgő csődjéről. Az e-mail üzenet csupán a régió mintegy 30 egységéhez jutott el. A tanúk a ‘98 tavaszán megkezdett tárgyaláson alig emlékeztek a történtekre, és kijelentették: jó­formán semmilyen hatással nem volt rájuk az üzenet, sem meglepő újdonsággal nem szolgált. Akkor már sorok álltak a bank előtt, és a sajtó is ettől volt hangos. A késő délelőtt - a területi igaz­gató nevében - kiadott felhívás pár órát élt csak. A régióvezető 14.45-kor kiadta a levél visszavonását és cáfolatát. Minden rendben is lett volna. A gyors feledés köde borult volna rá, ha a KBI rostáján nem itt szűkülnek össze a szemek. Az Egri Városi Bíróság ‘98. októberi elsőfokú ítéletében felmentette a rémhírterjesztés vádja alól Vasas Lajosnét. A védő hangoztatta: ez a per nem a Postabank helyzetének és vezetésének fele­lőssége ügyében hivatott eljárni. A levél elküldése idején pedig a köznyugalom már meg volt zavar­va. A bank nem is állt olyan messze a csődtől, mint ezt az azóta bekövetkezett lépések - a bank- felügyeleti biztos kinevezése, utólagos és ismételt könyvvizsgálói jelentések - is igazolják. Az ügyészség képviselője viszont azt nyomatékosí­totta: Vasasnét nem azzal vádolták, hogy ő volt a kirobbantója a betétesek rohamának. A rém­hírterjesztés a valótlan, illetve az elferdített té­nyek nagy nyilvánosság előtti híresztelésével mégis megvalósult, amivel fokozta a pánikot, te­hát megzavarta a köznyugalmat. A bíróság a felmentés indoklásában nagyobb1 részt bizonyítottnak látta e tényt. Ám a szándé­kosság kizárásával elfogadta azt az ügyvédi érve­lést, hogy a vádlott nem akart kárt okozni. Rosz­szul mérte fel a helyzetet, ám magatartása társa­dalomra nézve veszélyesnek nem minősíthető. A helyzet megítélésében tévedett, amikor figyel­meztetni akarta kollégáit, így nem büntethető. A nem jogerős ítéletet a védő és védence tudomá­sul vette. Az ügyész fellebbezésében a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását kérte. A rémhírterjesztéstől függetlenül a Postabank ügye tovább csordogált. A tavaly augusztusi köz­gyűlésen leváltották a bank vezetését. Fölme­rült a távozók felelőssége az előbb 80- 120, majd 140-160 milliárdban forintosított veszte­ségek, rossz befektetések és hitelkihelyezések ügyében. Szó volt korábbi, meghamisított mér­legbeszámolókról, is. A bécsi önszáműzetésben tartózkodó Princz Gábor ex elnök-vezérigazgató és csapata ellen idén februárban feljelentést tett a pénzintézet új vezetése. A napokban a Heves Megyei Bíróság jogerő­sen is helybenhagyta Vasasné fölmentését. Az ítélet indokául már a társadalmi veszélyesség, s végül a bűncselekmény hiányát jelölte meg. Rém­hír tehát lehetett, de bűn nem. A megyei bíróságon egy korábban nem említett figyelemre méltó körülmény is elhangzott: a nyo­mozóhatóság feltárása szerint ‘97 január-febru­árjában pesti értelmiségi körökben elterjedt hí­rek már a bankpánik kirobbanása előtt a Posta­bank vészesen megrendült pénzügyi helyzeté­ről szóltak. Orosz Balázs védő kifejtette: az elsőfokú fel­mentés indoklása ellen azért nem fellebbeztek, mivel a szituációt érthetetlennek és alaptalannak tartották, s nem kívánták tovább terhelni a bünte­tő igazságszolgáltatást. A végső döntést korrekt­nek és körültekintőnek tartotta. Az ítélethirdetéskor Vasasnét az ügyvéd, a családot a férj képviselte, aki mindvégig jelen volt a tárgyalássorozaton. Elmondta: a meghur­coltatás nem kis lelki terhet jelentett a felesé­gének, s az ügy tanulsága: jó szándéka miatt is juthat valaki egy nagy ügy gyanútlan szereplője­ként pellengérre. Kovács János Valódi rémhírek: eltűnt milliárdok POSTABANK-DOSSZIÉ: EGY NAGY ÜGY APRÓCSKA SZEREPLŐIÉ

Next

/
Oldalképek
Tartalom