Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-11 / 59. szám

2. oldal Megyei Körkép 1999. március 11., csütörtök Véget ér a molesztálásos ügy elsőfokú tárgyalása Az ítélethirdetés nyilvános lesz HATVAN - A városi bírósá­gon tegnap tartották az utolsó - zárt ajtók mögötti - tárgya­lást az úgynevezett molesztá­lásos ügyben. Mint arról többször beszá­moltunk, V. J.-t, a 4. Számú Általános Iskola - időközben állásából felfüggesztett - pe­dagógusát 13 rendbeli tettle­gesen, az esetek többségében folytatólagosan elkövetett be­csületsértés vétségével, illetve kétrendbeli, a felügyeletére bízott kiskorúak sérelmére el­követett megrontás bűntetté­vel vádolják. Az ügy 1997jú­niusában kapott először nyil­vánosságot. A tárgyalássoro­zat az elmúlt év februárjában kezdődött, s tegnap a tanúk meghallgatásával, illetve a perbeszédekkel érkezett utolsó szakaszába. Ezt köve­tően a bíróság határozathirde­tésre halasztotta az eljárást. Mindez azt jelenti, hogy március 30-án, kedden dél- eló'tt 9 órakor kihirdetik a döntést. (-ó) A házkutatás megerősítette a lakásbetöréseket Aranyban is „utaztak” GYÖNGYÖS, EGER - Még januárban közöltük a hírt: a mátraaljai városban egy nyo­mozó felfigyelt három, gép­kocsival közlekedő férfira, akik közül egy ellen már be­töréses lopás miatt folytattak eljárást. Az ismerős gépjármű tovább ébresztette a rendőr gyanúját, ezért kollegális se­gítséget kért. Az így megejtett ellenőrzéskor az autóban olyan szerszámokat találtak, amelyekkel betöréses lopást - hengerzártörést - lehet elkö­vetni. Ezeken túl több olyan tár­gyat is szemügyre vehettek, amelyek bűncselekmény el­követéséből származhattak. Időközben az eljáró rend­őrök információt kaptak, mi­szerint Egerben aznap dél­eiéit volt egy lakásbetörés, ahonnan arany ékszereket, műszaki cikkeket tulajdonítot­tak el a tettesek. A kocsiban talált tárgyak közöl több származott az egri betörésből, ezért mindhárom férfit - B. József 40 éves, S. Róbert Loránd 25 éves buda­pesti lakosokat és G. Sándor 39 éves hajléktalant - előállí­tották a gyöngyösi rendőrka­pitányságra. A három gyanúsítottat még aznap Egerbe szállították, s megkezdték kihallgatásukat. Mindhármukat őrizetbe vet­ték, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. A kihallgatások során a gyanúsítottak tagadták, hogy bűncselekményt követtek el. A lakásukon megtartott ház­kutatások során viszont olyan tárgyak kerültek elő, melyek feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származhatnak. Az Egri Rendőrkapitány­ság vizsgálati osztálya kéri mindazok jelentkezését, akik sérelmére betöréses lopást követtek el, és az első oldalon látható tárgyak közül saját­jukként felismernek bármit. A hívható rendőrségi tele­fonszám: 36/412-555/14-09. Személyesen Egerben, a Klapka György utca 3. szám alatt tehető bejelentés. Kigyulladt egy Wartburg - Feltehetően műszaki okok miatt égett ki az autó tegnap az M3-as Hatvan felé tartó szakaszán. Szerencsére a balesetnek személyi sérültje nem volt, az anyagi kár viszont jelentős. fotó- ötvös imre Erdőtelken igazoltathatók a gyerekek - No nem az egészen kicsik, hanem a tizen­négy évesek. A Mikszáth Kálmán Általános Iskolában kiosztották a személyi igazolványokat. A barna színű kis könyvecske 2005-ig érvényes. Addigra megváltozik majd a lurkók fizimiskája, ta­lán bajuszt, szakállt is növesztenek a fiúk. A kölyökkori fényképükről hogyan ismerhetné fel őket a XXI. századi rendőr? fotó: ötvös imre Szíven szúrta késsel az élettársát (Folytatás az 1. oldalról) A kés pengéje B. G. III. és IV. bordája között hatolt be a mell­üregbe, áthaladt a szívburkon, a szívkamrákon, és a gerinc köze­lében állt meg. A sérülés és a halál között közvetlen okozati összefüggés állt fenn. A büntetőtanács elnökének kérdéseire a szakértő kifejtette: szemtől szembe, nagy erővel szúrt Lázók Józsefné, a döfés iránya felülről lefelé mutatott. Az ügyészség képviselője fenntartotta a vádat Ezt követően került sor a per­beszédekre. A vádhatóság kép­viselője mind a cselekmény, mind annak jogi minősítése szempontjából változatlanul fenntartotta a vádiratban fog­laltakat. Kérte, hogy a bíróság enyhítő körülményként vegye figyelembe az asszony büntet­len előéletét, beismerő vallo­mását, továbbá, hogy öt kiskorú gyermek eltartásáról kell gon­doskodnia, s végül az elmeor­vos szakértő nyilatkozatát arról, hogy a vádlott enyhe fokú el­megyengeségben szenved. Sú­lyosító körülményként értékelte az élet elleni bűncselekmények elszaporodását, s azt, hogy csa­ládtag ellen irányult a végzetes támadás. Arra is kérte a bírósá­got, vegye figyelembe, hogy ti­pikusan indulati cselekményről van szó, s a vádlott és a sértett közötti rossz viszony, utóbbi ita­lozó életmódja is hozzájárulha­tott a tragédiához. A vádlott védője jogos védelemre hivatkozott Lázók Józsefné kirendelt vé­dője nyomatékosan hangsú­lyozta az előzmények szerepét a történtekben. Mint mondta, mindennaposak voltak a vesze­kedések, B. G. alkoholista életmódja megrontotta együtt­élésüket. Egyre nagyobb gyűlö­let halmozódott fel emiatt az asszonyban. Tettét felfokozott idegállapotban követte el az it­tas sértettel szemben. A védő szerint jogos védelmi helyzet­ben volt a nő, hiszen - ismerve a korábbi perlekedéseket - fennállt a közvetlen életveszély az esetében. Kérte továbbá, hogy a bíróság korlátlanul enyhítse a büntetést, mivel a vádlott képtelen volt felismerni, hogy a fenyegető helyzet elhárí­tásához szükséges mértéket túl­lépte. Vagylagosan erős felin­dulásban elkövetett emberölés megállapítását indítványozta. Az utolsó szó jogán a vádlott csatlakozott a védője által el­mondottakhoz. Nem jogerős döntés, marad az előzetes A Heves Megyei Bíróság első fokon bűnösnek mondta ki Lá­zók Józsefnét emberölés bűntet­tében, ezért őt nyolc év, bör­tönben letöltendő szabadság- vesztésre ítélte, mellékbünteté­sül ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Köte­lezte 49 ezer 547 forint bűnügyi költség megfizetésére. Indoklásában a bíróság azzal érvelt, hogy a nyomozóhatóság szabályszerűen járt el, amikor a bűntényt követő hajnalon ha­laszthatatlan nyomozati cse­lekményként, védő jelenléte nélkül kihallgatta az akkor még gyanúsított Lázóknét. Két orvos is megállapította egyébként, hogy kihallgatható állapotban volt. Alaptalannak minősítette a védelem hivatkozását a jogos védelmi helyzetre. A bíróság megállapítása szerint a sértett a veszekedés közben nem bán­talmazta a vádlottat, hiszen azon külsérelmi nyomot nem fedeztek fel. Figyelembe vette viszont az igazságszolgáltató szerv az asszony azon kijelen­tését első kihallgatása során, miszerint: „azért szúrtam meg, mert nem hagyott békén, és be- idegesedtem”. Nem találtak az eljárás során olyan adatot, amely azt igazolná, hogy B. G. megtámadta volna élettársnő­jét. A bíróság szerint az ölési cselekmény egyenes szándékkal történt. Hiányoznak az erős fel­indulásból elkövetett emberölés törvényi tényálladéki elemei is, így a rögtönösség, az elmetolu- lás. Az asszony cselekménye erkölcsileg sem menthető, hi­szen a vita tárgya tulajdonkép­pen az volt, van-e ennivaló vagy nincs. A bíróság enyhítő körül­ményként értékelte Lázókné büntetlen előéletét, beismerő vallomását, a beszámítási ké­pességét nem korlátozó elme­gyengeségét, s hogy öt kiskorú gyermek eltartásáról kell gon­doskodnia. Súlyosítóként vette számításba, hogy Heves me­gyében elszaporodtak az élet el­leni bűncselekmények, s hozzá­tartozóval szemben követte el a vádlott a tettét. A döntést az ügyész tudomá­sul vette, a vádlott és védője egyrészt enyhítésért, másrészt téves minősítés miatt nyújtott be fellebbezést. Az ítélet nem jogerős. Végzésében a bíróság arról is döntött, hogy a vádlott előzetes letartóztatását fenn­tartja. (-lay) Jobb orvosi ellátást EGER - A városi önkor­mányzat egészségügyi és szociális bizottságának tag­jai áttekintették az egész­ségügyi intézmények hely­zetét, a modernizálásukkal kapcsolatos tennivalókat. Mint dr. Szigethy Anna, a bizottság elnöke elmondta, a grémium tagjai szeretnének alaposan tájékozódni a szó­ban forgó intézmények je­lenlegi állapotáról. Ezek ismeretében és az e területen dolgozó szakem­berek véleményének meg­hallgatása után vázolják fel azokat a lépéseket, amelye­ket a zavartalanabb egész­ségügyi ellátás érdekében tehet az önkormányzat. Péntekre: Virradóra Csatlakozunk A Duna Televízió népszerű reggeli adásában, március 12-én teret kap Magyaror­szág NATO-csatlakozása. Utánajárt egy forgatócso­port annak: igaz-e, hogy tilt­ják a magyar imákat a csángó falvakban? A millenniumi projekt kapcsán meghívják a stúdi­óba Szörényi Leventét és Bródy Jánost. A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány, va­lamint a szakminisztérium közötti vitában Varjú László és Deutsch Tamás fejti ki ál­láspontját. Elszólították - A me­gye egyik legidősebb em­berétől vettek végső bú­csút Besenyőtelken, a községi temetőben. Örök nyugalomra he­lyezték az életének 102. évében elhunyt Járdán Ivánt. Az egykori lovas hu­szárt, az övéinek a megél­hetést mindig a földből biztosító parasztgazdát családi körben búcsúztat­ták. FOTÓ: PIUSY E. Jól halad a munka GYÖNGYÖS - Az időjárás javulásával immár lényege­sen nagyobb ütemben foly­tatódik a Köztársaság téri piac építése. Mint azt Juhász Balázs, a kivitelező Mátravid Építő és Vállalkozó Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: elké­szültek az úgynevezett mély­udvar szerkezeti munkáival. Jelenleg a külső szigetelés és a föld feltöltése folyik. Hamarosan azonban még látványosabb lesz az építke­zés, ugyanis elkezdik az alapozást, valamint a föld­szinti vasbeton szerkezet ki­alakítását. Reményeik sze­rint - bár néhány nap kivéte­lével eddig is folyamatosan dolgoztak - nagyobb lendü­lettel folytatódhat a kivitele­zés. (f. a.) A hortobágyi alkotótábor a Moldvay Galériában - Hatvanban tegnap nyílt meg az a kiállítás, amelyen hetven képzőművész - köztük Európa számos országából érkezettek, dél­amerikaiak és távol-keletiek - alkotásaival ismerkedhet meg a közönség. fotó: t. o. Nemzetközi hadi cserebere EGER - A kőbaltától és az obszidián nyílhegytől a go­lyószóróig az emberiség szinte minden történeti korá­ból származó hadviselési esz­köz fölbukkanására lehet szá­mítani - hangsúlyozza az immár nyolcéves múltra visz- szatekintő nemzetközi militá- ria-börze és -bemutató fő­szervezője. Péterváry István a hazai gyűjtők és kereskedők mellett többek közt cseh, osztrák, szlovák és német kiállítókra is számít. A rendezvény az el­múlt évek során a gyűjtők egyik legrangosabb itthoni ta­lálkozójává nőtte ki magát. Immár hagyomány, hogy mindig az 1848-49-es ma­gyar szabadságharc kirobba­násának évfordulója tisztele­tére, a március 15-i nemzeti ünnephez legközelebb eső hétvégén rendezik meg a ha­dibörzét. Az idén március 14- én délelőtt 8-12-ig várják az érdeklődőket és a cserepart­nereket a Helyőrségi Klub Kossuth utcai épületének földszinti, illetve emeleti he­lyiségeiben. A különböző korok kézi­fegyverei - kardok, szuro­nyok, rohamkések, hatástala­nított lőfegyverek -, katonai egyenruhái, kitüntetései, ér­mei és pénzei, valamint egyéb kiegészítő tárgyai között az amatőr gyűjtők és kereskedők igazi ritkaságokat is felvonul­tathatnak. A hadi relikviák mellett a témához tartozó szakirodal­mat, ismertetőket, okmányo­kat is megtalálhatják a csere­berélő megszállottak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom