Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-11 / 35. szám
1999. február 11., csütörtök VILÁGTÜKÖR 7. oldal Nem tudott a mostoha időjárási viszonyok miatt Stras- bourgba utazni Martonyi János külügyminiszter. Az Európa Tanács és az Európai Unió megbeszélésén az ET soros elnöki tisztét betöltő Magyarországot így Perényi János, a szervezethez akkreditált nagykövet képviseli, teljes jogú felhatalmazással. A magyar folyómérleg hiánya Járai Zsigmond pénzügy- miniszter szerint 2,2-2,7 milliárd dollár között lesz az idén. A szerdai varsói magyar-len- gyel-cseh pénzügyminiszteri találkozó után nyilatkozva Járai azt mondta, hogy a kormány nem tervez megszorításokat a hiány mérséklése végett. Segítséget nyújt az Európai Unió és a Világbank a hat tagjelöltnek a gáz- és árampiac szabaddá tételében. Elsőként a magyarországi akciótervet készítették el, s az év végéig az összes elsőkörös országra - Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Szlovénia- kidolgozzák a támogatási programot. Újabb légitámadást intéztek amerikai harci gépek szerdán az iraki légvédelmi rendszer ellen az ország déli részén fekvő repülési tilalmi övezetben, majd épségben visszatértek bázisukra - közölte a floridai Tampa támaszponton Moe LaMarca őrnagy, az amerikai főparancsnokság szóvivője. Az ENSZ közgyűlése keddi rendkívüli ülésén nagy többséggel határozatot fogadott el, amelyben a zsidó telepek építésének „teljes és azonnali” leállítására szólította fel Izrelt az elfoglalt területeken. Hűségesküt tett II. Abdáiláh királynak Haszan ibn Talal jor- dániai herceg. A most 51 éves nagybácsi 1965-től egészen a közelmúltig trónörökös volt, míg a halálos beteg Husszein király meg nem változtatta szándékát, és úgy nem döntött, hogy inkább legidősebb fia, Abdalláh kövesse őt a trónon. Pakisztánba látogat Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök február 20-án. Ilyen látogatásra most első ízben kerül sor a két ország gyarmati sorból történt felszabadulása óta. Útja során a kormányfő kész megvitatni a kasmíri kérdést, amely a két ország közötti ellenségeskedés fő forrása. Burgenlandban kedden két különböző alkalommal összesen 16 koszovói albán határsértőt és három magyar feltételezett embercsempészt fogtak el az osztrák határőrizeti szervek- jelentették be szerdán Kismartonban. Göncz Árpád aláírta a NATO-csatlakozást kihirdető törvényt Jókívánságok a magyar döntéshez Elnöki aláírás a történelmi okmányon FOTÓ: FEB/REUTERS Göncz Árpád köztársasági elnök szerdán aláírta a Magyarország NATO-csatlakozását rögzítő okirat kibocsátásáról, valamint a washingtoni szerződés kihirdetéséről szóló törvényt.- Magyarország számára sorsdöntő fontosságú ez a törvény, s megilletődöttnek érzem magam ebben a pillanatban - mondta az aláírást követően Göncz Árpád, aki épp szerdán ünnepelte 77. születésnapját. Hozzátette: az elmúlt több mint nyolc esztendő alatt több száz törvényt írt alá, de ritkán tapasztalta ezt a szívmelengető érzést. Az államfő megfogalmazása szerint a NATO-tag- ság történelmi jelentőségű, felelősséget ró Magyarországra. Hazánk akkor válik az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének teljes jogú tagjává, amikor Martonyi János külügyminiszter az Egyesült Államokban letétbe helyezi a csatlakozásról szóló okiratot. Ezt követően Brüsszelben, a NATO-központ előtt ünnepélyesen felvonják a magyar - valamint a cseh és a lengyel - nemzeti lobogót aló tagállam zászlaja mellé.- Rendkívül kedvező fogadtatásban részesült Brüsz- szelben az Országgyűlés határozata - nyilatkozta lapunknak Simonyi András, hazánk NATO nagykövete. - Ma hivatalosan bejelentettem Javier Solana főtitkárnak a szavazás végeredményét, amihez ő őszintén gratulált. Ezzel minden akadály elhárult a csatlakozás előtt - mondta Simonyi. Az elkövetkező hetek menetrendjét illetően megtudtuk: a három csatlakozó ország - hazánk, valamint Cseh- és Lengyelország közösen helyezi letétbe a csatlakozási okiratokat, a lengyel parlament a Szejm ratifikációja után. Erre a nagykövet szerint minden bizonnyal március első hetében kerül sor. (sts) ítéletidő Nyugat-Európában Tragédiát okozott a hó a francia Alpokban: Haute Savoie megyében, közel Chamonix-hoz kedden a lavina húsz hegyi üdülőt sodort el, s legkevesebb 12 halálos áldozatot szedett. Kétszáz francia hegyi mentő hatalmas erőfeszítésekkel, újabb hószakadástól fenyegetve az éjjel, majd szerda délelőtt mintegy harminc embert mentett ki a hó és a rommá vált épületek fogságából, sokukat erősen kihűlt, illetve sokkos állapotban. Újabb súlyos közlekedési fennakadásokat okozott a hóesés Belgiumban és Hollandiában, míg a szerda reggeli tájékoztatás szerint Luxemburgot ezúttal megkímélte a tél. Aggasztó jel viszont, hogy az előrejelzések a hóesés és a téli körülmények többnapos folytatódását jósolják. Ä tél leghidegebb reggelére ébredtek szerdán az angolok, szerte a szigetországban mínusz hat-hét fokot mutattak a hőmérők. Vasárnap óta Németország legtöbb vidékén nagy mennyiségű hó esett, ami főleg a reggeli csúcsforgalomban okozott ÍV m " STRfaashSrz uN° FA^ 0FAfÄV Az Alpokban sokfelé van lavinaveszély FOTÓ: FEB/REUTERS hatalmas torlódásokat és tömeges baleseteket az autópályákon, illetve az országutakon. Javulásra egyelőre nincs kilátás, a meteorológia tartós hideget és további csapadékot jósol, főleg az ország déli tartományaiban. A Bajor-Alpokban ugyan még nem olyan kilátástalan a helyzet, mint Ausztria és Svájc alpesi vidékein, ám a téli szabadságukat itt töltő turisták nem igazán tudják élvezni a vastag hóréteget. A nyugat-ausztriai Tirol és Vorarlberg tartomány településein lavinaveszély fenyegeti a szombat óta a külvilágtól elzárt körülbelül 25-30 ezer embert, akik csak reménykedhetnek a közeli szabadulásban - derült ki az ORF osztrák televízió híradójának helyszíni jelentéséből. Az osztrák hadsereg helikopterekkel látja el a legszükségesebbekkel - élelemmel, gyógyszerrel, tisztálkodószerekkel - a külvilágtól elzárt településeket. Koszovó átmeneti autonómiája gondokat okozhat Montenegró különvéleményen Madeleine Albright amerikai külügyminiszter kedd este telefonon ismét arról biztosította Milo Djukanovics montenegrói elnököt, hogy a nemzetközi közösség figyelembe veszi a kis jugoszláv köztársaság érdekeit Koszovó átmeneti autonómiájának kidolgozása során. A podgoricai elnöki hivatal közleménye szerint Albright tájékoztatta Djukanovicsot a franciaországi Rambouillet-ban zajló Koszovó-értekezlet fejleményeiről, és ígéretet tett '""arra, hogy a nemzetközi közvetítők folyamatosan ismertetik majd Podgoricával a tárgyalások eredményeit. A belgrádi vezetéssel szem- befordult montenegrói kormányzat ellenzi, hogy a főként albánok lakta szerbiai tartományt az átmeneti autonómia idejére esetleg „harmadik jugoszláv köztársasággá” alakítsák át. Podgorica nem képviselteti magát a hivatalos belgrádi tárgyalócsoportban, de tudatta: be kíván kapcsolódni a megbeszélésekbe, ha úgy látja, hogy az értekezleten reá nézve hátrányos döntések születnének - teszik hozzá megfigyelők. Albright a balkáni térség demokratikus átalakulása szempontjából kulcsfontosságú tényezőnek nevezte Montenegrót, amely megérdemli az Egyesült Államok és a szélesebb értelemben vett nemzetközi közösség „teljes támogatását” - fűzte hozzá a közlemény. A washingtoni külügyminisztérium figyelmeztette Belg- rádot, hogy „nagy hibát” követne el, ha elzárkóznék a béke- fenntartó erők Koszovóba való beengedésétől, és NATO-légi- csapásoknak tenné ki magát. Hamisítják az eurót Szakértők tartanak a visszaélésektől A brit titkosszolgálat értesülése szerint olasz bűnözők máris milliószám állítják elő a hamis euróbankjegyeket, holott csak 2002-ben kerülnek hivatalosan forgalomba, addig bankokban őrzik őket. A Sunday Telegraph című lap az országos bűnügyi titkosszolgálatra hivatkozva írja: elképesztő értékű hamis euróbankó készült az olasz alvilág titkos nyomdáiban. Szakértők szerint nem alaptalan a félelem, hogy a közös valuta megjelenése széles körű pénzmosáshoz, hamisításhoz vezet. Az euró sebezhető, és ezt nyomban fölismerték a nemzetközi szervezett bűnbandák állítja Serge Bertholme, a belga nemzeti bank vezetője is. Egyáltalán nem megnyugtatóak az euróval való visszaélések elleni biztonsági előkészületek - szögezte le a szakember egy londoni konferencián. Európa bűn- szövetkezeteinek sürgős, hogy még az euró általános fizető- eszközként történő bevezetése előtt biztos értékre váltsák át mintegy 40 ezer milliárd forintnak megfelelő illegális vagyonukat. A hamis bankók már forgalomba is kerültek Olaszországban: sokan úgy gondolták, hogy az euró január 1 -jével „teljes jogú” fizetőeszközzé vált, s ezért a lírájukat nemcsak bankszámláikon váltották át az új pénzre. (kulcsár) A maffia az Interneten Nem tudja, miként kell bankot rabolni? Elég egyetlen egérkattintás, hogy bebocsátást nyerjen az alvilágba. Bő egy év alatt több mint 1,8 millióan látogatták az orosz maffia virtuális főhadiszállását jelző internetes címet - többek között az orosz rendőrség, a szervezett bűnözés ellen küzdő ügyosztályok munkatársai is. A kínálat döbbenetes. A http:ll www.mafia.ru címen egyebek mellett rendelhető hamis útlevél, lopott luxusautó, nemesi származást bizonyító oklevél; kérésre diszkrét fegyverkereskedők házhoz szállítják a pokolgépet, aknavetőt... Sorolhatnánk még a választékot, de nem kívánunk ötletet adni a hazai maffiózóknak. Mindenesetre tény, hogy van valóságalapja az orosz maffia internetes jelenlétének. A rabló- támadások helyszíneit fölsoroló fejezetben például megtalálható a Moszkva-Szmolenszk országúinak az a szakasza, ahol nemrég egy német üzletembert fosztottak ki és szabadítottak meg a Mercedesétől. Szakértők szerint legalább harmincezer szervezett bűnözőcsoport működik Oroszországban. Ennyire óvatlanok volnának, hogy ország-világ számára nyilvánossá teszik módszereiket? Avagy ennyire erősek, hogy ezt is megengedhetik maguknak? FEB Erről lesz idő ERICSSON GA628/SL* előfizetéssel, i három színes előlappal már nettó 6 400 Ft** bruttó 8 000 Ft A legjobb Westel 900 ajánlat a piacon! beszélni! További kedvezményes mobilajánlatok: ALCATEL MAX'SL* vagy ALCATEL CLUB/SL- NOKIA 5110'SL ERICSSON GF768/SL". SZÍNES HEADSETTEL ERICSSON GH688 5L' 9 600 Ft 15 200 Ft 15 200 Ft 19 200 Ft bruttó t2 OOO Ft bruttó 19 000 Ft bruttó 19 000 F! bruttó 24 000 Ft Minden készülék kártyával! WESTEL 900 mintabolt: Eger, B«jtsy-Zv u. 3. lel.: 06-36/411-900. 06-30/943-3900 Ofotért; Gyöngyös, bh tér 2 * Eger. Erseí u. 2. * videoland Eger, Rózsa Károly u. 13. * Kovács Zoltán Heves, fér 4*5. • Tís&áfilm Videotéka: Hatvan, Horváth Mihály út 20, * Apex Elektronika Kft, Gyöngyös, Fő tér 10 • Hatvan, Horváth Mihály út 1$ Mobilkor Kft Eger, Katona J. lét 5. Keravill ofotért vJísth JWk Westel éjszaka Westel hétvége H a Ft/perc (nettó) Ft/perc (nettó) A Westel 900 hálózatán belül. A Domino díjszabás eilo! eltérd' * A készülékek csak Westel 900 eläkzetoi kányával használhatok " Új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel Amíg a készlel lan, további feltelelek az üzletekben Információ; 265-92-10. 06- (a Westel 900 hálózatán belül ingyenesen hívható), http ;;ww» westet900 hu-30/930-30-30 vagy 184 n A KAPCSOLAT