Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-09 / 33. szám

2. oldal 1999. február 9., kedd Megyei Körkép Nem lesz lakásotthon a faluban (Folytatás az 1. oldalról) Mindezek ismeretében a megye lemondott ingatlanvásárlási szándékáról. Az adásvételi szerződést semmisnek tekintik, annál is inkább, mivel ennek egyik pontja szerint az csak a képviselő-testület pozitív hoz­záállása esetén lépett volna ha­tályba, ezért idáig a vételárat sem fizette ki a megye. A szakemberek mai megbe­szélésén dől el az, hogy miként lehet orvosolni a Lőrinciben lévő intézmény gondjait. Az már bizonyos - tájékoztatta a Hírlapot dr. Antall -, hogy az e célra meglévő 18,5 millió fo­rintból az épületet felújítják, al­kalmassá téve egy 24 fős gyer­mekotthon működésére. Speciá­lis vizsgálat dönti majd el, hogy ki legyen az a fennmaradó ki­lenc fiatal, akik nevelőszülők­höz kerülnek. Dr. Antall János végül azt is elmondta: egyelőre más telepü­léseken is szüneteltetik további lakásotthonok kialakítását. (tari) Iroda kialakítását tervezik TARNABOD - Két ülést tar­tott eddig a kisebbségi önkor­mányzat, és az már most lát­szik, hogy aktív közösségi életet tervez a teljesen kicserélődött, háromfős új testület. A Német Jakab vezette gré­mium tervei között szerepel a polgármesteri hivatallal szem­ben lévő épület rendbetétele, hogy ott rendszeresen tudjanak tanácskozni, illetve el tudják in­tézni a hozzájuk fordulók pana­szait. Ehhez tiszteletdíjat álla­pítottak meg maguknak, és kér­ték a települési önkormányza­tot: költségvetésének 1 százalé­kát, mintegy 430 ezer forintot adjanak még a működésre ál­lamilag biztosított 530 ezer fo­rint mellé. Az önkormányzat tagjai ezt - első fordulóban - nem támogatták, ám továbbra is biztosítják azt a mintegy egy hold nagyságú földterületet, amelynek megművelése révén bevételhez juthat a kisebbség. A testület az idén is tervezi a gyermekek kirándultatását, s pályáznak kedvezményes vető­mag- és burgonyavásárlásra. A következő ülésükön szervezeti és működési szabályzatukat hagyják jóvá, együttműködési megállapodást kötnek a telepü­lési önkormányzattal, s elfogad­ják az éves munkatervüket. (gottschalk) Nem volt telitalálatos a lottón A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 5. játékhéten, az ötös­lottó játékban 5 találatos szelvény nem volt, így a következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyereményösszeg 336 millió 895 ezer 98 forint. A 4 találatos szelvények nyereménye egyenként 1 millió 118 ezer 377forint, a 3 találatosok 8406forintot, a 2 találatos szel­vények pedig 486forintot érnek. A hatoslottóban sem volt telitalálatos. Az 5 találatos szelvé­nyekre 176 ezer 629forintot, a 4 találatosokra 2472forintot, a 3 ta- lálatosokra pedig 457' forintot fizetnek. A következő hétre átvitt nyereményösszeg a 6 találatosnak 124 millió 305 ezer 502 forint, az 5+7 találatosoknak 7 millió 595 ezer 44 forint. Joker telitalálatos szelvény nem volt, ezért a 7 millió 278 ezer 8 forint tovább halmozódik (MTI) Eltűnt egy herédi diáklány Eltűnt személyt keres a rendőr­ség. A herédi Fekete Zsanett február 2-án elindult iskolába, ám oda nem érkezett meg. Az­óta ismeretlen helyen tartózko­dik. A lány körülbelül 170 centi magas, fekete hajú, vékony testalkatú. Arca ovális, orrán keresztben heg látszik. Kék ker­tésznadrágot, sárga magas talpú cipőt, sötétkék, sárga csí­kos orkánkabátot viselt. A Hatvani Rendőrkapitány­ság illetékesei kérik, hogy akik Fekete Zsanett hollétével kap­csolatosan bármilyen informá­cióval rendelkeznek, hívják a 37/342-244-es telefonszámot. Mennyit érhet egy pályázati feltétel? (Folytatás az 1. oldalról)- Ismét az önhibáján kívül hát­rányos helyzetű települések­nek, régióknak kiírt pályázat eredményessége érdekében lett szükséges a fájdalmas lépés.-S miért pont tíz embert küldenek el?- A leépítés más megyei in­tézményeket is érint. A szín­ház a nem kötelező ellátású feladatok közé tartozik. Én vi­szont úgy érzem, ez egyáltalán nem állja meg a helyét. A mű­vészet olyan esztétikai és mo­rális értékeket közvetít, mely nélkül a ma és a holnap em­bere szegényebb lenne. He­tente 2500 ember jut nálunk szórakozási, művelődési lehe­tőséghez. Félő, hogy az a filo­zófia, amelyet itt alkalmaznak, leállíthatatlan. Attól tartok, hogy a megyének évek múlva sem lesz pénze, s akkor minden egyes pályázat előtt meg kell nyirbálni az intézményeket. Havel egyik darabját tudom csak idézni: létrehozzák a lik- vidálási hivatalt, melyet likvi­dálni kell, s erre is születik egy likvidálási hivatal... Vagyis a legfőbb gond a gondolkodás­sal van.- Korábban ígéret hangzott el, hogy a 24 embert érintő létszámleépítés után újabb nem lesz... a falon, tízen búcsúra kényszerülnek a színháztól fotó: Gál Hiába a „peace” - azaz béke ­- Ezek szóban hangzottak el. A mostani döntés után is megígérték, hogy a rekonst­rukció után visszakapjuk az el­vett létszámot. A jegyzőkönyvi intonációban viszont már az szerepel, hogy megvizsgálják ennek szükségességét. En arra szeretnék garanciát, hogy ez nem egy légből kapott ígéret. Ha a színház segíteni tud a megyének - akár így is -, ám legyen. De a hosszú távú, biz­tonságos működéshez garan­ciák kellenek.- Hogyan érinti a 10 ember elbocsátása a működést?- Úgy igyekszem a feladatot megoldani, hogy üzemeltetési gondok ne legyenek. Erről bő­vebben márciusban.-A végkielégítések meny­nyiben terhelik a színház költ­ségvetését?- A jogi tisztázás még tart. Úgy hiszem, az a korábbiak­hoz hasonlóan történik majd.-A legutóbbi közgyűlésen nem talált meghallgatásra a 4 millió forintos támogatási ké­relmük sem...- Mostantól a „Hamupi­pőke-effektus” él: úgy kell az öncsonkítást végrehajtani, hogy a cipő ne vérezzen át. (szuromi) A szakszervezet még reménykedik (Folytatás az 1. oldalról Lapunk kérdésére dr. Ferjent- sik Miklós főorvos (képünkön) elmondta: január 12-én tartott országos vezetőségi megbeszé­lést a szakszervezet. Az érte­kezleten megfogalmazták az intézményi bértárgyalásokon folytatandó teendőket. Az EDDSZ határozott ál­láspontja az 5 százalékos re­álbéremelés elérése, szemben a kormány által meghatáro­zott 2,4 százalékkal. Azt is sze­retnék, hogy az utóbbi évek­ben megkapott tizennegyedik. illetve alkal­manként ti­zenötödik havi illet­ménykiegé­szítésük bi­zonyos há­nyadát alap- béresítenék.- Újdonság, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően most helyben kell megállapodnunk a béremelésekről - fogalma­zott a szakszervezeti vezető. - Az utóbbi években fix megál­lapodások születtek a kormány és a szakszervezetek között, amelyek eredményét a bértáb­lában rögzítették. Az idén vi­szont intézményenként köttet­nek meg a béralkuk. Ferjentsik főorvos biza­kodó, mert vannak arta utaló jelek: elérhető lesz a 13-14 százalékos átlagbéremelés. Ám jelezte: rendkívül sok pa­nasz érkezett a szakszervezet­hez a januári fizetések miatt. A dolgozók jelentős hányadá­nak fizetési borítékja ugyanis ténylegesen is vékonyabb lett. (sike) A hónap első hétfője a nyugdíjasoké BOCONÁD - Vendégek je­lenlétében ünnepi pezsgőbon­tással szentesítette Sedon Já­nos polgármester a hét elején megalakult nyugdíjasklub alapító okiratát. A dokumentum szerint 30- an, a semmittevést nem kedve­lők, ezután minden hónap első hétfőjét egymás társaságában, művelődéssel, szórakozással kívánják eltölteni.-Nincs ebben semmi külö­nös —jegyzik meg a jelenlévők közül csupán az történik, hogy nyugállományozottan is kedveljük egymás társaságát. Egyébként a mostani al­kalmat megelőző, „bemelegí- tőnek” szánt színházlátogatá­son jött rá a társaság, hogy szeretnek együtt lenni, s fölöt­tébb élvezik a közös progra­mokat. Az első találkozó elsősor­ban az elképzelések egyezte­tése jegyében telt el. így a ter­vek között egy országjáró körút, s a közös színházbérlet iránti igény kapott nagyobb hangsúlyt, és műsorokkal szí­nesítik majd a helyi rendezvé­nyeket. Arról is döntöttek: a programokat egy 5 tagú ügy­vivő testület szervezi majd.- cseh ­Városházi fogadóóra EGER - Holnap 15 órától a városháza 2-es tanácskozóter­mében Bányász Róbert, a 3-as választókerület MSZP-s képvi­selője várja a lakosokat. RókahuUát találtak EGER - Február 2-án a Fais­kola utcában egy felnőtt nyúzat- lan rókahullát találtak. Kérik mindazokat, akik bár­milyen felvilágosítással tudnak szolgálni, jelentkezzenek az ÁNTSZ Eger Városi Intézeténél a Kossuth L. u. 9. szám alatt, vagy a 361311-095-ös telefon­számon, illetve az ANTSZ He­ves Megyei Intézetében a Klapka u. 11. szám alatt, vagy a 361310-133-as számon. A hónap rendőrei HATVAN - A városi rendőr- kapitányság állománygyűlésén Miklós József r. alezredes, ka­pitányságvezető tegnap átadta a hónap rendőreinek járó elis­meréseket. A kitüntető címet ezúttal Vígh István r. törzsőr­mester, a közrendvédelmi, és Kerek Csaba r. törzszászlós, a bűnügyi osztály munkatársa vehette át. A gyermek vagyona sérthetetlen Az 1997 novemberében életbe lépett gyermekvédelmi törvényre évtizedeket várt a magyar társadalom. A jog­szabály számos új elemet tar­talmaz. Egyebek mellett ren­delkezik az önálló gyámhiva­talok létrejöttéről. De mivel is foglalkoznak ezekben a hi­vatalokban? Melyek azok a gondok, amelyekkel érdemes az itt dolgozó szakembereket megkeresni? Alábbi, rend­szeresen jelentkező rova­tunkban ezekre a kérdésekre szeretnénk válaszolni. HEVES MEGYE - Tudják-e például, hogy miként kell ke­zelni gyermekeink vagyonát? Mit kell tenni, ha valaki örökbe akar fogadni egy állami gon­dozott gyermeket? Mit tehet az a szülő, akinek a válást köve­tően nem fizet gyerektartást az erre kötelezett személy? Ki és Gyámolítók - gyámolítottak mit tehet egy veszélyeztetett gyermek védelmében? Ezekre, és még számos érdekes kér­désre kaphatnak választ mind­azok, akik veszik a fáradságot, és elolvassák sorozatunk egyes részeit. Az első témánk: a gyermek vagyona, illetve az a kérdéskör, hogy ezt mennyire szabadon kezelheti a szülő. Ilyen vagyon lehet például ingatlan, értékpapír, készpénz, illetve a gyermek jövedelme (árvaellátás). A szülő a tartás­díjat és a családi pótlékot is kö­teles a gyermek ellátására for­dítani. Érdemes tudni, hogy a kiskorú gyermek szabadon rendelkezik a munkabérével, jutalmával vagy a szellemi te­vékenységből származó szerzői jogdíjával. A közös háztartás­ban élő szülő legfeljebb arra kérheti gyermekét, hogy a ház­tartás költségeihez arányosan járuljon hozzá. A gyermek jövedelmét a szülők a gyermek szükséglete­ire kötelesek költeni, a vagyo­nát azonban csak akkor hasz­nálhatják fel, ha a gyámhivatal ezt engedélyezi. Lássunk egy konkrét példát: A gyermek egy nagyobb ér­tékű ingatlant örököl. Ennek karbantartása, bérbeadása némi szakértelmet igényel. Amennyiben erre a szülők al­kalmatlanok, a gyámhivatal eseti gondnokot jelöl ki a célra. A fokozott védelem nem vélet­len, hiszen a gyermek érdeke az, ha nagykorúvá válik, a kis­korúsága alatt összegyűjtött vagyonával alapozhassa meg önálló életét. Előfordulhat olyan eset is, amikor a szülők a saját rossz anyagi helyzetük miatt akarják eladni a gyermek ingatlanját, hogy a vételárból a saját vál­lalkozásuk adósságát fizessék. Ezt a gyámhivatal értelemsze­rűen nem hagyja jóvá. Ha az ingatlant eladják, akkor annak vételárát kizárólag a gyermek érdekében használhatják fel, vagy a pénzt fenntartásos be­tétkönyvben kell elhelyezni. Ebből csak a hivatal engedé­lyével lehet kivenni, illetve számlákkal bizonyítani, hogy a pénzt valóban a gyermekre fordították. A jóváhagyás során a gyám­hivatal azt is vizsgálja, hogy valós értékén adják-e el az in­gatlant. Ezt adó- és értékbizo­nyítvánnyal vagy hivatalos in­gatlanforgalmi értékbecsléssel kell igazolni. Gyakori: a szülők gyerme­kük nevére vásárolnak ingat­lant azért, hogy utóbb ne kell­jen öröklési illetéket fizetni. Vigyázat! Ezt követően ezt az ingatlant saját céljaikra nem használhatják fel, ha bérbe ad­ják, a bérleti díj a gyermek va­gyona lesz, és eladni is csak a gyermek érdekében lehet. Ha a szülők gazdasági társa­ságban szeretnének üzletrészt, részvényt vásárolni gyermekük számára saját vagyonukból, nem árt tudni, hogy idén ja­nuár l-jétől a gyámhivatal kö­telezheti a szülőt a gyermek tu­lajdonában lévő -100 ezer fo­rintot meghaladó értékű - ér­tékpapír hitelintézeti letétben való kezelésére. Ha ezt az ér­tékpapírt később a szülő érté­kesíteni szeretné, egyrészt bi­zonyítania kell a gyermek ér­dekét, másrészt szakértő bevo­násával vizsgálják, hogy ez a lépés célszerű, illetve gazdasá­gos-e a gyermek számára. A fenti témakörrel kapcsola­tos egyéb kérdéseikre a me­gyei, illetve a városi gyámhiva­talok szakemberei készséggel válaszolnak. Barta Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom