Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-23 / 45. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. február 23., kedd Koncessziós feltételekről Közösen határoznak FÜZESABONY, BESENYŐTELEK - Ma 14 órakor önkormányzati ülésre kerül sor az abonyi városházán. A napirendek egyike rendhagyó lesz, hiszen azon két település választott önkormányzati tagjai hozzák meg a döntést. Füzesabony és Besenyőtelek képviselő-testületei a közös beruházásban épített szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíz- tisztító telep koncesszióba adásának feltételeiről határoznak. Télűzés kereplővel Égő kiszebabák MEZŐTÁRKÁNY - Feledésbe ment hagyományt elevenítettek fel a hétvégi farsangi bálon a helybeliek, aminek a művelődési ház adott otthont. Az önkormányzat szorgalmazta jó hangulatú mulatságon egri színészek mellett ízelítőt mutattak tudásukból az abonyi Füzes táncegyüttes tagjai. Éjfélkor a szabadban elégették a kiszebabákat. A szalmabábuk lángnyelvei mellett kereplővel, kolomppal űzték a telet, amely hóakadályaival a mezőtárkányiak életét is megkeserítette. Szerdára Virradóra Szerdán is jelentkezik a Duna Televízió magazinja, a Virradóra. Az adás fő témája a Zalaegerszeg és Budapest közötti sztrádafejlesztés lesz. Lehet-e kezelni a munkanélküliséget a jövőben? - teszik fel a kérdést a műsor készítői, s a vitában az illetékesek kifejtik . álláspontjukat a perspektíváról. Bessenyei Ferenc 80 éves. A színművész a róla készült portréfilmben mesél pályájáról, hitvallásáról, szerepeiről is. Lehet, hogy Hollókő „kipoty- tyan” a világörökségből? A nézők feleletet kapnak a kérdésre, majd beszámolót láthatnak ezer magyar gyermek semmeringi síversenyéről is. Élménybeszámoló GYÖNGYÖS - A repülés szerelmeseinek különleges csemegét tartogat szerdára a Mátra Művelődési Központ. A kamarateremben kerül sor február 24-én 17 órától Vári Gyula MÍG 29-es vadászpilóta élménybeszámolójára. A vendéget az angliai Fairfordban rendezett Riat Air Show győzteseként a világ legjobb bemutató pilótájának választották. A találkozón Vári Gyula a versenyről, a vadászrepülésről, a légiharcról beszél a közönségnek. Új honfoglalók a városházán Eskü után koccintás fotó: Gál Gábor EGER - Várom, hogy valamelyikük elmorzsol egy könnycseppet, de csak a közönség soraiban veszi elő valaki a zsebkendőjét. Az ő arcukon nyoma sincs a megille- tődöttségnek, inkább ragyognak a boldogságtól. Teljesült az álmuk, amit hosszú évek óta dédelgettek: most már papírjaik alapján is magyarnak mondhatják magukat. Mi, akik itt születtünk - esetenként elvágyódunk -, talán meg sem érthetjük, micsoda öröm lehet átvenni az okmányokat, Göncz Árpád köztársasági elnök aláírásával. Állni a városháza dísztermében, hallgatni a Himnuszt és a Honfoglalás című film betétdalát, kezet fogni a mellén nemzetiszín szalagot viselő polgármesterrel, s tudni: itthon vagyunk. Nyolcán tettek állampolgári esküt tegnap. Deák Erzsébet, Pál Éva, Sebestyén Zoltán feleségével és kisfiával Romániából, Bírta Béla családjával Ukrajnából települt át. Dr. Nagy Imre polgármester mondta előre a fogadalom szövegét, amit valamennyien megismételtek: Magyarországot hazámnak tekintem, alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom, képességeimnek megfelelően szolgálom. Bírta Béla és Agnes tíz évvel ezelőtt pályázta meg az egri zeneiskolában meghirdetett állást. A férfi csellózni, az asz- szony zongorázni tanítja a növendékeket. Nagyfiúk után jöttek Magyarországra, aki a debreceni egyetemen szerzett kiváló eredménnyel fizikusi diplomát. Kisebbik fiuk akkor még óvodás volt, ma már a Dobóban gimnazista.- Beregszászról jöttünk - meséli az asszony. - Eladtuk a családi házunkat, s vettünk itt egy lakást. Pál Éva egyedül vágott neki a nagy útnak, még 1993-ban. Tolmácsként dolgozik egy budapesti, német érdekeltségű cégnél.- Ha honvágyam támad szülőföldem, Brassó iránt, előveszem a fényképeket - mondja. - Világpolgár vagyok, de itt vagyok otthon. (négyessy) Mennyire „puha” a dohánytörvény? (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanígy a zárt térben tartott rendezvényeken, a tömegközlekedési eszközökön és a közforgalmú intézmények azon helyiségeiben, amelyek az ügyfelek számára nyitva állnak. Ez eddig nem sok újat jelent. Ám nem lehetne dohányzó- helyet kijelölni például egészségügyi alapellátást, illetve járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató (ebbe a körbe tartoznak a kórházak) betegforgalom előtt nyitott, valamint közoktatási intézmények tanulók által is használt helyiségeiben. Kijelölés nélkül is lehetne dohányozni olyan szórakozóhelyen, ahol helyben történő fogyasztásra nem, vagy csak kiegészítő jelleggel állítanak elő konyhai, cukrászati termékeket. A kijelölt helyiség kritériumaira, felügyeletére, rendszeres ellenőrzésére is kitér a javaslat. A szabályszegők ellen a közintézményben, illetve a tömegközlekedési eszközön rendelkezésre jogosult személyeknek kell (sikertelen figyelmeztetés esetén) eljárást kezdeményezni. A „rendelkezésre jogosult” igazoltathat, sőt rendőri segítséget is igénybe vehet. A törvényjavaslat szabályozná a forgalmazást is. így nem lehetne dohányterméket árusítani iskolákban, szociális, egészségügyi és gyermekintézetekben, továbbá ezek 200 méteres körzetében nem lenne szabad dohányüzletet nyitni (a már korábban engedélyezett üzletek további működését a készülő törvény rendelkezései nem érintik). A tizennyolcadik életévüket be nem töltött fiatalokat egyáltalán nem szolgálhatnák ki dohányáruval. A szabályokat megsértők akár egészségvédelmi vagy fogyasztóvédelmi bírsággal is sújthatok a javaslat értelmében, s ezek összege 30-tól 100 ezer forintig terjed. Az egészségvédelmi bírságot az ANTSZ szabná ki. A kifizetetlen büntetést az adókhoz hasonlóan hajtanák be, és a fele összeg az Egészségügyi Minisztérium kasszájába kerülne. A 14-18 év közöttiek csak abban az esetben bírságolhatok, ha önálló keresettel rendelkeznek, a szabálysértő tanulók ellen viszont iskolai fegyelmi eljárás indulhat. A tervezet ellen szólók többnyire a törvényjavaslat „puhaságát” és a szankciók enyheségét kifogásolják. J. Á. / Az Északi-lakótelepen kialakítandó piac terve EGER - Tegnap ülésezett a megyeszékhely képviselő-testületének idegenforgalmi és integrációs bizottsága. Deé András, a grémium elnöke lapunknak elmondta: egyebek mellett tárgyaltak egy Szépasszony-völgyi ingatlan hasznosításáról is. A területen illemhelyei létesítenek majd, mégpedig oly módon, hogy az e célt szolgáló pavilon felső szintjén kereskedelmi tevékenységet - jelesül borkimérést - lehessen folytatni. A bizottság támogatja az Északi-lakótelepen létesítendő alpiac tervét is - tudtuk meg. A terület kialakításánál figyelembe veszik majd az eddigi tapasztalatokat. Végül a testület tájékozódott Eger nemzetközi kapcsolatainak alakulásáról. Aláírások a béremelésért (Folytatás az 1. oldalról) A 10-16 százalék között mozgó bruttó növekmény a városokban mutat alacsonyabb szintet, míg a községek a kisebb alkalmazotti létszámhoz jobban ki tudták gazdálkodni a szükséges pénzt. A megyei aláírók számáról nincsenek pontos adatok, mert az íveket az intézményi szervezetek közvetlenül juttatták el a budapesti szakszervezeti központhoz. A hét végén - február 27-én - összeülő kongresszuson döntenek egy lehetséges demonstráció ügyében is - tudtuk meg. A PSZ vezetése úgy ítéli meg ugyanis, hogy a kormány a nem pedagógus közalkalmazottak esetében a béremelést az ön- kormányzatokkal folytatott helyi alkuk tárgyává tette, s a törvényi garancia hiánya az adminisztratív és technikai dolgozók bérében átlagosan nettó nyolc- száz-kétezer-ötszáz forintos csökkenést eredményez. Ez sokuknak életfeltételeik ellehetetlenülését jelentheti. (s. b. s.) A táj- és városképvédelem érdekében Nem építhető meg a torony GYÖNGYÖS - A Westel Távközlési Rt. nem építhet a mát- raházai gyógyintézet területén antennatartó tornyot, ugyanis a város önkormányzatának kép- viselő-testülete ehhez nem járul hozzá. Az ügyben megkerestük dr. Komiéi Károly jegyzőt, aki tájékoztatta lapunkat.-A távközlésről szóló törvény rendelkezései alapján távközlést szolgáló, 30 métert meghaladó magasépítmény csak a települési önkormányzat hozzájárulásával épülhet meg - mondta a jegyző. Ennek során azonban figyelembe kell venni a táj- és városképvédelem szempontjait is. A Westel 900 Rt. még tavaly egy betéti társaságot bízott meg a dokumentáció elkészítésével, amelyet benyújtottak az önkormányzatnak. A bázisállomás egy hét és fél négyzetméteres konténerből és egy negyven méter magas acélszerkezetű toronyból tevődik össze. A Városüzemeltetési Igazgatóság szeptemberben levélben értesítette a megbízott céget, hogy kérésüket a helyhatósági választások után a képviselő- testület elé terjesztik, ám addig is javasolták, hogy vizsgálják meg a mátraházai posta területén már meglévő torony igény- bevételének lehetőségét. Dr. Komiéi Károly arról tájékoztatott, hogy Mátraháza országos jelentőségű üdülőterület. Ezt szem előtt tartva határozott úgy a grémium, hogy a szükségesnél több, tájba nem illő műtárgy ne létesüljön. Ugyanakkor valóban vizsgálat tárgyát képezi, hogy az átjátszáshoz elengedhetetlen technikai eszközök felszerelhetőek- e a Matáv Rt. által üzemeltetett és meglévő acélszerkezetű toronyra. F. A. A hatoslottón 179,5 milliót ért a telitalálat Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 7. heti lottóeredmények a következők: 5/90: 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosak nyereménye egyenként 1.028.142, a hármasoké 8699, a ketteseké 516 forint. 6/45: egy 6 találatos szelvényt találtak, nyereménye 179.533.845 forint. Az 5 plusz 1 találatosaké 2.022.782, az ötösöké 32.108, a négyeseké 1022, a hármasoké 319 forint. Az egyetlen Joker telitalálatos szelvény nyereménye 23.794.957 forint. (MTI) Az asztalra ült, aztán ütött HATVAN - Szórakozóhelyen történt az eset, amelyről Tótpál Ágnes r. hadnagy, a kapitányság sajtóreferense tájékoztatta lapunkat. A békésen iszogató társasághoz egy férfi lépett. Se szó, se beszéd, helyet foglalt az asztalon, s még ő volt felháborodva, amikor amazok nemtetszésüket fejezték ki. A kötözködés során az agresszív vendég többször megütötte a társaság egyik tagját. akinek eltörött az orrcsontja. A férfival szemben garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt indult vizsgálat a kapitányságon. Hatvanban rendőrkézre került egy négytagú „csapat” is, akik mintegy 600 kilogramm, gondosan feldarabolt fát akartak ellopni. A lakossági bejelentés nyomán helyszínre érkező járőrök a Zagyva töltésén érték tetten a tolvajokat. Az eskütétel ünnepélyes pillanata fotó: perl Márton Összbírói értekezleten értékelték a munkát Esküt tettek az új bírák EGER - A Heves Megyei Bíróság elnöke, dr. Hunyadi-Bu- zás Agnes vette esküjét tegnap a Magyar Köztársaság elnöke által kinevezett két bírónak a Törvényház épületében megtartott összbírói értekezleten. Dr. Kovács Éva, egri városi bírósági titkárt és dr. Ráczné dr. Gidó Emőke egri munkaügyi bírósági titkárt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) március elsejétől osztotta be bírói munkakörbe. A tanácskozáson a megyei bíróság elnöke személyi változásokról is bejelentést tett: Kalmár Péterné dr. Kácsor Margit szolgálati viszonya - nyugállományba vonulása miatt - augusztus 31-ével megszűnik. Göncz Árpád köztársasági elnök az Egri Munkaügyi Bíróság elnökét bírói tisztségéből a fenti időponttól, az ÓIT elnöke - március 1-jétől - a munkavégzés alól felmentette. Az EMB elnökévé dr. Hunyadi-Buzás Ágnes dr. Szi- lákné dr. Fülöp Csilla munkaügyi bírósági bírót nevezte ki. A Heves Megyei Bíróság elnöke dr. Román Tamás egri városi bírósági bírót február 15-étől az Egri Városi Bíróság elnökhelyettesévé nevezte ki. Az összbírói értekezleten vette át dr. Gáspárdy József, a megyei bíróság polgári és köz- igazgatási kollégiumának vezetője dr. Solt Pál, az ÓIT elnökének gratuláló díszoklevelét, amelyet 60. születésnapja alkalmából kapott. (sike) Tisztújítás a hegyközségnél EGER - Ma délután 3 órakor a Megyei Művelődési Központ dísztermében tartja közgyűlését Eger Város Hegyközsége. Thummerer Vilmos elnöki köszöntője után dr. Dula Bence hegybíró tart beszámolót az elmúlt évi munkáról, és vázolja a hegyközség megalakulását követő időszak legfőbb eredményeit is. Ezt követően a küldöttek megvitatják a múlt évi zárszámadást és az idei költségvetést. Meghatározzák az idei év hegyközségi járulékának mértékét, s jóváhagyják a termőhelyi védőárakat is. Végül tisztújításra is sor kerül a tanácskozáson: megválasztják a tisztségviselőket, a választmány, illetve az ellenőrző bizottság tagjait.