Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-11 / 35. szám

2. oldal Megyei Körkép 1999. február 11., csütörtök Asztali örömök éve PÁRÁD - Jó magyar szokás szerint ahány kiadvány, annyi­féle elnevezés kereng - vagy inkább keveredik - a köztudat­ban. Van, aki a bor és a gaszt­ronómia évéről beszél, más ugyanerről fordított sorrend­ben, megint mások az „Asztali örömök éve”-ként emlegetik 1999-et. Egy biztos, az ételeké a főszerep - mondta Szántai Zoltán, a Parádi Kisvendéglő tulajdonosa, a helyi idegenfor­galmi egyesület elnöke tegnapi rendezvényükön, melyen ha­gyományos farsangi palóc éte­lekkel ismertették meg az ér­deklődőket. Mindez egy egész esztendőben tartó sorozat nyi­tánya volt; a későbbiekben böjti, húsvéti, aratási, szüreti, karácsonyi és újévi finomsá­gokat kínálnak majd. Plakettel segítenek EGER - A Vöröskereszt helyi szervezete emlékplakettet ké­szíttetett a közelmúltban. A relikviákat ma a megye- székhely belvárosában árusítják majd aktivistáik, s az ebből be­folyt összeget a rákos gyerekek gyógyítására fordítják. Péntekre Virradóra Pénteken reggel is a szokott időpontban jelentkezik a Duna Televízió műsora, a Virradóra. A nézők ezúttal - Orbán Vik­tor miniszterelnök pozsonyi út­jának „előzeteseként” - beszél­getést hallhatnak Duray Mik­lóssal, a szlovákiai magyarság egyik politikai vezetőjével. Az ezt követő vita témája: indul-e a Nyugat című folyóirat? A műsor vendége lesz Patai László, akinek segítségével arra keresik a választ, miként segít­heti egy író egy karcagi diák tanulási költségeit. A Virradóra bemutatja Okos Márton: Kalo­taszeg című könyvét is. Eletreform-nap EGER - Február 13-án 9-től 16 óráig a Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnáziumban Eletreform- napot rendeznek. Az eseményen előadások hangzanak el a gyógynövények­ről, gombákról, szó esik a böjt jelentőségéről. Lesz még örömtréning, s hasznos taná­csokat tudhatnak meg az érdek­lődők a házibeteg-ellátásról. Eközben lehet kérni vérnyo­másmérést, s többek között re­iki-, fényadás-, tenyérelemzés-, relaxáció- és integrálmasszázs- bemutatók is lesznek. Végül Kövi Szabolcs élő me- ditációs koncertjén lazíthat a közönség. Ki tud többet Egerről? EGER - Az Egri Városi Tele­vízió, az Ifjúsági Ház és a Heves Megyei Hírlap nagyszabású ve­télkedőt hirdet „Eger az én vá­rosom” címmel négyfős közép- iskolás csapatok számára. Olyan jelentkezőket várnak, akik a lexikális tudáson túl jó kommunikációs képességgel és kreativitással is rendelkeznek. A verseny háromfordulós, je­lentkezni azon feladatlapok ki­töltésével lehet, amelyeket a szervezők hamarosan eljuttat­nak az iskolákba, illetve közzé- tesznek az írott sajtóban. A döntőt április 12-én az IH-ban rendezik meg. Erről tévéfelvé­tel készül, s a helyezettek érté­kes nyereményeket kapnak. A program fővédnöke dr. Nagy Imre polgármester. A ne­vezéseket a városi tévéhez kell eljuttatni, a 3301 Eger, Pf. 203 címre. A Élénkülő idegenforgalom Hevesben A legtöbb külföldi az Európai Unió tagállamaiból jön Az elmúlt évi adatok szerint az ország idegenforgalmából a megye öt százalékkal, ezen belül a belföldi vendégforgalom­ból nyolc százalékkal részesedett - tudtuk meg Jacsó Máriá­tól (képünkön), a Központi Statisztikai Hivatal Heves Me­gyei Igazgatóságának helyettes vezetőjétől. HEVES MEGYE - Az előze­tes adatok szerint Hevesben ’98-ban majd’ 250 ezer ven­dég 653 ezer éjszakát töltött.-Hazánkban 1998-ban 5,2 millió vendéget és közel 17 millió kereskedelmi szálláshe­lyen eltöltött éjszakát regiszt­ráltak - mondotta az igazgató- helyettes. - Ez a vendégek számában 3 százalékos növe­kedést mutat, míg a vendégéj­szakákban lényegében nem történt érdemi változás. Ez az adat gyakorlatilag a külföldi vendégéjsza­| nése és a bel- földiek közel zálódott”. Az országos adatoktól elté­rően Hevesben 25 százalékos növekedés volt tapasztalható a külföldi vendégéjszakák, il­letve csaknem 10 százalékos emelkedés a határon túlról ér­kezettek számában. Minden tíz külföldi közül hat az Európai Unió valamelyik tagországá­ból érkezett. Legmagasabb volt közülük a Németország­ból érkezettek aránya, őket a hollandok és az osztrákok kö­vetik a sorban.- Adataink szerint a megyén belüli területi koncentráció továbbra is érvényesül - fo­galmazott Jacsó Mária. - Eger kereskedelmi szálláshelyeit vette ugyanis igénybe az ösz- szes vendég közel fele, illetve a külföldiek négyötöde. Ez azt jelzi: a megyeszékhelyen kí­vüli értékek, idegenforgalmi nevezetességek kevésbé is­mertek a külföldiek körében. (sike) Erdekvédelmiseket választhatnak a „szívatás” megelőzésére Oregbaka búcsúzik, az újonc felszerelt Ma az ország honvédségi alakulataitól több ezer katona tá­vozik. A leszerelők reggel a megyeszékhelyen is utoljára so­rakoznak fel az alakulótéren. A zsold mellé sokan segélyt is kaptak, s még délelőtt, átlagban 11-12 ezer forinttal a zseb­ben hagyják maguk mögött - 9 hónap után - a laktanyát. EGER - Tegnap a tolólapátos Zetor javában dolgozott a Bornemissza Gergely Felde­rítő Zászlóalj hófedte alakuló­terén.-Természetesen lesz sora­kozó, játszik majd a helyőrségi zenekar, és a csapatzászló előtt is tisztelegnek a katonák. Az időjárás miatt csak a dísz­menettől tekintünk el - halljuk Vízi Sándor őrnagytól, az ala­kulat törzsfőnökétől. A leszerelőknél mára csak a kimenőruha maradt, amiben 8 órakor még egyszer felsora­koznak, búcsúztatásukra. A szokások szerint tegnap kap­ták meg - a díszebéd Ujházy- tyúkhúslevese és rántott húsa után - a nekik még járó illet­ményt és leszerelési segélyt.-A legutolsó rovancsnál a leszerelő 60 katona a hiányzó felszerelése után összesen alig fizetett több mint tízezer forin­tot - állapítja meg elégedetten az őrnagy. Az „öregek” pótlására ked­den már megérkeztek az alap­kiképzésen átesett „újoncok”.- Első nap felszereltük őket, szerdán bemutatkozott előttük a zászlóalj parancsnoki állo­mánya, jogi tudnivalókat kap­tak, és megismerték a szolgá­lati szabályzatot. Emellett folyt az egészségügyi felméré­sük és a pszichikai szűrésük. Az úgynevezett kötelékkikép­zést hétfőn kezdik el. Vizi Sándor arra a kérdésre, hogy divat-e még a frissen ér­kezettek „szívatása”, a meg­előző intézkedésre utal:- Nálunk századonként a másod- és harmadidőszakosok is maguk közül választhatnak érdekvédelmist. Jelzéseiket komolyan veszik a parancsno­kok. (budavári) Hóhelyzet: fennakadások voltak a forgalomban Ez volt az idei tél utolsó támadása? HEVES MEGYE - A kedd délutántól tegnap estig tartó - hol folyamatos, hol pedig szórványos - havazás felborí­totta a közlekedés normális rendjét. A távolsági autóbu­szok jelentős része késéssel érkezett célállomására. A jár­művek a főutakon is csúszkál­tak, lévén az úttesten vastag, a kerekek által letaposott hóré­teg, illetve latyak. Információ­ink szerint a vonatok sem tar­tották menetidejüket. A Heves Megyei Közútke­zelő Kht. központi ügyeletén megtudtuk: elegendő szóró­anyag áll rendelkezésre ah­hoz, hogy megszüntessék a sí­kosságot. A hóekék folyama­tosan dolgoznak; előbb az első- és másodrendű utakat ta­karítják, majd az alacsonyabb rendű szakaszok következnek. A bekötőutak a végére ma­radnak. Tegnap kora délután Heves megyében járhatatlan út nem volt, noha a főutakon hókása, a mellékutakon letaposott hóré­teg nehezítette a haladást. A Mátrában még ekkor is hó­dara esett, de néhány helyen átfúvásokkal is kellett szá­molni. A látótávolság megye- szerte jónak minősült. Gyöngyöst is rekordmeny- nyiségű hó lepte meg (és el) kedden és szerdán. Tegnap­előtt este a helyi rádiókban már hallani lehetett a Város- gondozási Rt. felhívását: rend­kívüli hómunkásokat keresnek éjszakai munkára. Tegnap az rt. vezetőjét, Iványi Zsoltot kérdeztük: ho­gyan sikerült felvenni a ver­senyt a váratlanul intenzív hó­szakadással?- Kedd este hét órától egész éjszaka dolgoztak a gépek - mondta az igazgató. - Három hóeke, két szórógép járta a vá­rost. Szerencsére most négy fok van, elég jól olvad az éjjel leekézett vékony hóréteg, így lehet, hogy a munkába állt 5-6 hómunkást nem is kell ma éj­jel igénybe vennünk. Iványi Zsolt úgy tájékozta­tott: este hét óra körül újra be­indulnak a városgondozás tisztítógépei, és éjjel - remé­nyeik szerint - már csak a megolvadt latyakot kell elta­karítaniuk az utakról. Mezeiék szerint becsapták a lemondott kisebbségieket (Folytatás az 1. oldalról) Alá is írta a fentiek szellemében fogant feljegyzést, ám később - állítja Mezei Gyula - megle­pődve látta a lap aljára az ő tá­vozását követően rögzített kité­telt, amelyben Baranyi nyoma­tékosította: elhatározása kizáró­lag elnöki megbízatását érinti, tagként képviselő marad.-Becsaptak - jelentette ki Mezei, hozzátéve: ő ezek után nem akar visszakerülni, ám azt minden aláírótól elvárja, hogy - hozzá hasonlóan - tartsa ma­gát a korábbiakhoz. Minderről a városházán teg­nap jegyzőkönyv is készült, amelyet továbbítanak a köz- igazgatási hivatalba. Amennyiben a jelenlegi helyzet marad, úgy a helyi vá­lasztási bizottság a listáról a következő három jelölttel egé­szíti ki a kisebbségi képviselő- testületet. A sorban legtöbb szavazatot kapott jelöltek közül ketten - Vidák Ferenc és Vaskó Pál - elmondták: még gondol­kodnak, hogy elvállalják-e a feladatot, ám azt mindenképpen kezdeményezik, hogy egy füg­getlen személyekből álló bizott­ság ellenőrizze a kisebbségi önkormányzat pénzügyeit. Ki /in ->wV: (~o) Megbeszélés a Miniszterelnöki Hivatalban Régióink fejlesztéséért BUDAPEST - Tegnap megbe­szélést tartott Sós Tamás, a me­gyei közgyűlés elnöke és Kontra Gyula hevesi polgár- mester, a Hevesi Kistérségi Fej­lesztési Társulás elnöke dr. Szegvári Péterrel, a Miniszter- elnöki Hivatal helyettes állam­titkárával. Itt elhangzott: megyénk lesz a házigazdája márciusban an­nak az országos fórumnak, amelyen 11 vállalkozói övezet képviselői és az érintett szak­tárcák vezetői vesznek részt. Ennek során mód nyílik befek­tetési lehetőségek kialakítására többek között az Észak-Heves megyei térség fejlesztése érde­kében. Szóba került: Nógrád, Borsod és Heves megye együttműködést teremtsen a szlovákiai, határ menti köz- igazgatási egységekkel. Dr. Szegvári javasolta, hogy az országos és a regionális fej­lesztési tanács határozzon meg egy összeget, amellyel a hátrá­nyos helyzetű területek sürgető feladatai megoldhatók. így szőkébb hazánkban az M3-as- hoz csatlakozó települések közútjainak felújítása, a közle­kedési vállalatok fejlesztése és a helyi marketingtevékenység erősítése. Utóbbi révén kiadvá­nyok, projektek segítségével mutatkozhat be például a dél­hevesi térség. Erre 80 millió fo­rint áll majd rendelkezésre. Február 28-ig kiírják a pályáza­tot, s 60 napon belül elbírálják. Felvételt nyerhettek a Neumannba Nyolcadikosok versenye EGER - A Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium immár negyedik éve rendez tanulmányi versenyt az általános iskolák nyolcadik osztályosainak. A diákok az elmúlt héten hét tantárgyban mérhették össze tudásukat. Matematikából Fe­hér Gábor (Hunyadi M. Ált. Isk. Eger) és Fehér Tamás (Domoszlói Ált. Isk.) lett az első, fizikából Angyal Péter (Kodály Z. Ált Isk., Hatvan), míg számítástechnikából Kotik Gábor (Kálvária-parti Ált. Isk., Gyöngyös) állhatott a dobogó legfelső fokára. Magyar nyelv és irodalomból Gulyás Nikolett (Aldebrő-Tófalui Ált. Isk.) végzett az első helyen. Angol nyelvből Kovács Bence (Szent- Györgyi A. Ált Isk., Eger) volt a legügyesebb, míg németből Kovács Roland (Hunyadi M. Ált. Isk., Eger) vitte el a pálmát. Az első helyezettek - a könyvjutalmakon kívül - felvé­telt vagy felvételi kedvezményt nyertek a gimnáziumba. Hogy ne omoljon össze a zsidó imaház. Jog­erős építési engedélyt adott - elsőfokú építési hatóságként - az Országos Műemlékvédelmi Hatóság az egri, Hibay Ká­roly utcai kis zsinagóga szerkezetfelújítására. A hozzájáru­lás birtokában a megyeszékhely közgjnőlése decemberi ülé­sén - 1 millió forintos limittel - a munkák megkezdéséről határozott. Az idei költségvetés előzetes tervében a re­konstrukcióra 20 mülió forintot irányoztak elő. A döntésig az épület patakparti alapjának megerősítését végzik, amit az időjárás függvényében márciusig szándékoznak befe­jezni. FOTÓ: GÁL GÁBOR A „magalevitől” a palóclevesig, a gancától a sültekig sok finomságot kóstoltak fotó: suha

Next

/
Oldalképek
Tartalom