Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-10 / 34. szám
12. oldal Sport - Hirdetés 1999. február 10., szerda Liechtenstein ellen az Üllői úton Véglegessé vált, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Liechtenstein elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzését március 27- én 19.30 órakor a Ferencváros Üllői úti stadionjában rendezik meg - nyilatkozta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára.- A helyszín kijelölése mellett a nemzetközi szövetséget arról is tájékoztattam: továbbra is ellátom a főtitkári teendőket, mivel az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára, az MLSZ élére kinevezett felügyelőbiztos, Bodor András felhatalmazott a munka folytatására. A főtitkár azt is elmondta: folyamatosan dolgoznak a Professzionális Nemzeti Bajnokság péntekre tervezett műsoregyeztetésének előkészítéséről. Az NB I. tavaszi műsora már a múlt héten elkészült, amelyen azonban - a pályák állapota miatt - változtatni kívántak az érintett csapatok.- Az időpont-módosításhoz az MLSZ elnökségének jóváhagyása kellett volna. Mivel a testület működését az elmúlt héten felfüggesztették, így az eredeti program szerint, február 20-án kezdődik az NB /. tavaszi idénye - mondta Berzi Sándor. SZUPEREXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja Kiárusítás a Városfal Divatban! Gyere. 20-50 % enged- ménáyel várlak! (41002) Mától csak 3 napig 500 Ft/db- os vásár a Hacukában! Eger, Mátyás k. 87. Ny.: H-P-ig 10- 17-ig (40897) Hét aranyérem jutott a mieinknek az eredményhirdetések alkalmával III. Kötélugró diákolimpia, Dombóvár - Országos elsők a megyénkbeliek Tizenkilenc érem a makiári diákoknak Az idén Dombóvár adott otthont a sorrendben harmadik kötélugró diákolimpia országos döntőinek. A város vezetése nagy szeretettel fogadta a sportolókat és kísérőiket, köztük a makiári I. István Általános Iskola, illetve a Quaestor DSE versenyzőit, tudtuk meg Kovács József igazgatótól, aki szintén jelen volt. Az régen köztudott, hogy Makiáron jeles hagyományai vannak a kötélugrásnak, Kovácsáé Farkas Zsuzsanna tanítványai számos esetben szerepeltek már külföldön is sikeresen. Dombóváron az összesen megszerezhető 48 éremből 19-et szereztek a megyénkbeliek, a gyűjteményt 7 arany, 6 ezüst és 6 bronz ékesíti. A nagy távolság miatti hosszú utazás megviselte a makiáriakat, de nem annyira, hogy ne a felkészültségüknek megfelelő eredményeket érjék el. Nem sok pihenőjük volt a gyorsasági verseny előtt, a második napon került sor a szabadon választott gyakorlatokra. Összességében az iskola is és a Quaestor DSE is az első helyen végzett, utóbbi azért lényeges, mert a DSE-nek már vannak középiskolás, Egerben és Füzesabonyban tanuló diákjai. Eredmények (az első szám a gyorsasági, a második a szabadon választott, a harmadik pedig az összetettben elért helyezést jelenti). IIA korcsoport: Temesvári Ágnes (Makiár) 2., 3., 2. IIB korcsoport: Ádám Eszter (Makiár) 10., 3., 3. Vékony Andrienne (Makiár) 9., 9., 11. IIIA korcsoport: Szurovcsik Kitti (Makiár) 1., 1., 1. Baranyai Lilla (Makiár) 4., 6., 5. Horváth Kitti (Eger, Kemény F. isk.) 11., 4., 6. IIIB korcsoport: Jakab Zsuzsa (Makiár) 12., 12., 11. IIHA korcsoport: Tóth Emese (Makiár) 3., 6., 3. Vámosi Noémi (Makiár) 11., 5., 5. Simon Anett (Makiár) 22., 2., 6. IV—V. korcsoport: Kovács Judit (Eger, Közgazdasági) 1., 1., 1. Pólyi Éva (Eger, Mező- gazdasági) 2., 6., 2. Lévai Anett (F.abony, Remenyik Gimn.) 3., 7., 7. Formáció, kiscsoport: 2. Heves megye. Nagycsoport: 1. Heves megye. Tíz játékost igazolt a Kinizsi labdarúgócsapata Szeibert György is Selypen Előre bocsátom: a hír nem kacsa. Szeibert György hétfőn megegyezett Víg Zoltán szakmai elnökhelyettessel, majd aláírta az átigazoló lapot, így ma már a Selypi Kinizsi NB III.-as csapatának tagjaként lehet említeni a futballberkekben csak „To- jás”-ként becézett labdarúgót. Ez a tény azért több, mint szenzáció, és ehhez csatlakoznak még további adalékok. Azok után, hogy ősszel még az is kérdéses volt, hogy be tudja-e fejezni a Mátra-csoport őszi küzdelmeit a Kinizsi, most nemcsak egyszerűen folytatja a pontvadászatot a gárda, de alaposan ki is tesz magáért - legalábbis, ami az új igazolásokat illeti. Az NB /.- ben a Volán, az MTK, az FTC, a Veszprém, a Vasas és a Pécs színeiben szerepelt Szeibert mellett - aki egyébként 91 gólt szerzett az élvonalban és legutóbb Foton focizott - a korábbi cukorgyári gárda további nagy neveket is magához édesgetett. A Dabasról visszatért játékos-edző, Tóth Attila magával hozta az egykor Selypen már sokat megélt gólvágót, Muraközi Lajost, akihez csatlakozott a zöld-fehér színekben korábban szintén futballozott Lilik József (Kistarcsa), a selypi kötődésű Bíró Csaba (Pásztó), és a Kinizsiben ugyancsak játszott Smid János (Petőfibá- nya). Sós Ferenc az Elektromos, Apró Attila a Budakalász, Kiss Balázs a Csillaghegy, Andó Arnold az FC Hatvan, Szelepcsényi László pedig az egyik BLSZ-gárdától került a tabellán 14. helyen tanyázó együtteshez. Víg Zoltán szerint a vezetés ezen lépése elsülhet jól, de természetesen rosszul is, mindenesetre most bizakodóak a selypiek, és az erősítésektől azt remélik, hogy a jelenlegi 12 ponthoz tavasszal gyűjtenek még annyit, ami az osztályban való biztos bentmaradást jelenti. No persze, ahová ennyi játékos érkezik, onnan menni is kell valaki(k)nek. A távozók listáján Demők Előd, Karsai Miklós (mindkettő Jászberény), Jenei István (St. Öblös), Litkei Ákos (Pásztó), Markgráf Zsolt (Veresegyház), Szabó Sándor (BLSZ-csa- pat), Török Péter (Vecsés), Vona Árpád (Poroszló), Hóvári István (Palotás) szerepel, valamint Varga István, aki valószínűleg abbahagyja a labdarúgást. Akik kíváncsiak az új szerzeményekre, már a mai napon megszemlélhetik a csapatot, az erőműi pályán ugyanis edzőmeccset játszik a gárda. A Selyp ellenfele a Gyöngyösi AK együttese lesz, az összecsapás kezdési ideje pedig 15.30 óra. Szombaton (10.30 óra) a Petőfibányát látják vendégül Tóth Attiláék. Immár Szeiberttel a középpályán. (bódi) Újszász és Újváros ellen NB II.-es labdarúgócsapataink közül az FC Éger-Tengely Közmű gárdája ma délután - a kiadottól eltérően - az egri érsekkerti salakos pályán játszik az Új szásszal (15). Az FC Hatvan Nagy gomboson a Tiszaújvárost fogadja 14.30 órai kezdettel. Korábban lejátszott előkészületi mérkőzésen: Istenmezeje - Tamalelesz 5-3 (2-2). Hor-Span Bt. Eger: Keresettek a bútorlapok A Hor-Span Betéti Társaság bútorlapokat forgalmaz. Egy középkorú férfi ismerősömtől kérdezem: miért éppen faforgácslapokat vesz, ahelyett, hogy kész bútort vinne haza a boltból.- Mert ezeket kedvező áron lehet itt vásárolni. - feleli. - De nekem az se mindegy, hogy színesek és finoman megmunkálhatok az anyagok. Asztalos vagyok, egykettőre összeillesztem a részeket. Már csináltam ilyenekből íróasztalt a menyemnek, nem válna meg tőle semennyiért. A jó bútor tartozéka A bútorlapoké a jövő? Úgy látszik, a tetszetős faforgács- lapokból készült tárgyakban van valami, ami több jó anyagnál, formánál, rendeltetésnél. A bútorlapoknak otthonos tulajdonságuk van... Még csak másfél észtén- - deje, hogy Horváth Csaba, a bt. ügyvezetője márkakereskedő lett. A jó üzleti érzékkel megáldott vállalkozó a Vásá- rosnaményben. működő Interspan Kft. szakembereitől tudta meg: a tartós bútor nélkülözhetetlen alapanyaga a jó minőségű bútorlap. Amióta az ottani faforgácslapgyár termékeinek viszonteladója, vonzó lett a vállalkozása. Főként cégek és bútorasztalosok a partnerei, akik nemcsak a termékeit veszik, de jó hírét is keltik szerte a megyében. Százféle színben A bútoripari faforgácslap- gyárnak kiváló a szakember- gárdája. A gyár széles körű nemzetközi kereskedelemmel bír. Ám a Hor-Span Bt.-ben sem adják ingyen az eredményt. Az egyedi márkakép- viselet is megfelelő anyagismerettel rendelkezik. Méretre szabják és élfóliával látják el a termékeket. Mindezt egyedi igény szerint, ingyenes szak- tanácsadással. A bútor- és munkalapok összesen mintegy 100 féle színben kaphatók az üzemben a kis- és nagykereskedők részére. Sokoldalú felhasználás A fa a legősibb alapanyag, egyben egyetlen, amely a természetben újratermelődik. Ez a forgácslapgyártás nyersanyaga. Kitűnő forgácslap készül a vékony és a vastag fából egyaránt. Az Interspan olyan gyártási technológiát alkalmaz, amely erősíti a lapok szilárdságát és mechanikai tulajdonságait. Ez a jó minőség titka. Mint Horváth Csaba ügyvezetőtől megtudtam, a bútorlapok felhasználása sokoldalú. A termékeket a könnyűszerkezetes épületek kivitelezésénél is alkalmazzák. A belőlük készült irodabútorok (író-, dohányzó- és tv-asztalok) közkedveltek. De a padló, a falburkoló, a konyhai mosogatószekrények készítői is eredményesen használják a préselt anyagokat. A forgalmazók címe: Hor-Span 3300 Eger, Cifrakapu tér 24. Telefonifax: 361410-756. (PR) A Prevent Kft. hullámhosszán... Teljes körű vagyonvédelem Vas Péter Pál ügyvezető igazgató „Riasztóval védett terület. Őrzi az egri Prevent Vagyonvédelmi Kft.” Több száz ilyen öntapadós matricát láthatunk a házak kapuján, a cégek, az intézmények, objektumok bejáratánál Hevesben, Nógrádban, Borsodban. Ahhoz, hogy a vagyonvédelem az egri központtól viszonylag nagy távolságban is hatékony legyen, nem mindennapi szolgáltatás, korszerű és költséges riasztó- rendszerek szükségesek. A Prevent Kft. családi vállalkozás. Vas Péter Pál ügyvezető igazgató és felesége, Magdolna üzletasszony, valamint gyermekeik, Krisztina és Zoltán tulajdona. A feleség irodavezető, lányuk a gazdálkodás ügyeit intézi, az őrzővédők munkáját az apja karakterét öröklő fiú irányítja. Immár hét esztendeje, hogy együtt dolgoznak. Nem panaszkodnak, amit elértek, szívós, eredményes munkájuknak köszönhetik. A legfontosabbnak azt tartják, hogy elnyerték a megrendelőik bizalmát. Nem lettek gazdagok, szerényen, tisztességben élnek. Anyagi erejük és a szakma igényei szerint lépésről lépésre teremtették meg a kft. szellemi-anyagi bázisát, amelyről meggyőződéssel beszél az egykori sportoló, Vas Péter Pál ügyvezető igazgató. Ami az indulást illeti: a kft. igazgatója úgy emlékezik, hogy az infratechnikával - amely a vagyonvédelem alapja - sportos tennivalói időszakában ismerkedett meg, de később, 1985-ben a riasztó- rendszerek szerelését is megtanulta. A rendszerváltáskor aztán, amikor „megugrott” a kereslet a fejlettebb vagyonvédelmi eljárások iránt, a Prevent Kft. először riasztórendszereket telepített. Méghozzá a legkorszerűbbet, az úgynevezett DSC rendszerű kanadai csúcstechnológiát, s ezzel a legjobban felszerelt cégek közé került a szakmában. A jelenlegi diszpécserközpont mindent tud ugyanis, amire ma a teljes körű vagyonvédelem igényt tart. Egyebek mellett kezeli a beléptető és riasztórendszereket és biztosítja - korszerű számítógépes háttérrel - a videohálózat védelmét. A kft. fő profilja a tűz- és vagyonvédelem, amelyre a 24 órás számítógépes felügyelet ügyel. Referencia? Megyénk legjelentősebb ipari üzemeit és intézményeit tartják számon megrendelői körükben. A vég nélküli felsorolás helyett talán elegendő két szám: 300 intézmény és 50 magánlakás.' A videokamerás megfigyelő rendszert, a fegyveres pénz- szállítást, kutyás őrzést, s a saját járőrszolgálat igénybevételét, valamint az értékcsomag- szállítást, nem különben a cégek, intézmények őrzését, portaszolgálatuk ellátását sokan igénylik a Prevent Kft.-tői, amely Egerben, a Deák Ferenc út 51. szám alatt (T/F.: 36/411-690) található. A kft. egyébként nem kevesebb, mint 500.000(!) jelzést észlel évente, amiből „csak” 10-12 betörés igényel rendőrségi eljárást. A Preventnek saját frekvenciája van, amely a kézi rádióhálózat útján az objektumok őrző-védőit köti össze a diszpécserszolgálattal, amely szükség esetén a lakosság szolgálatára áll. (PR)