Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-07 / 5. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. január 7., csütörtök Elhunyt Sipos István (Folytatás az 1. oldalról) Sorsszerűség lehetett abban, hogy Sípos István utolsó munkanapján összehívta közvetlen munkatársait, titkárnőjét, és megköszönte munkájukat. Fontosnak ítélte segítségüket, s úgy vélte, mindent mégtesznek azért, hogy minél gyorsabban helyreállhasson a rend a vasúti közlekedésben. Ezt azonban már nem élhette meg. * A sztrájk folytatása mellett döntött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének sztrájkbizottsága, miután a kitűzött feltételek még nem teljesültek - mondta Gaskó István, a szakszervezet elnöke -, ám minél hamarabb egyezségre szeretnének jutni a bér- tárgyalásokon. A szakszervezeti elnök hangsúlyozta, hogy a VDSZSZ tagjai tisztelték a volt vezérigazgatót. Sipos István jó kolléga és a nehéz helyzetekben kemény, de korrekt ellenfél volt. * A MÁV Rt. vezérigazgatói teendőivel ideiglenes jelleggel Kukely Márton vállalkozó vasúti vezérigazgató-helyettest bízta meg szerdán Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter. (További információnk a 4. oldalon) A Vöröskereszt naponta étkezteti a rászorulókat Telt ház a hajléktalanszállón (Folytatás az 1. oldalról) Megtudtuk továbbá, hogy egyelőre még nem volt telt ház a 15 személyre méretezett melegedőben, de naponta többen is éltek a mindeddig kevésbé ismert lehetőséggel. Ezzel szemben az éjszakára fedelet nyújtó Lokodi utcai hajléktalanszálló teljes kihasználtsággal működik - tájékoztatott Ecseginé Bolla Marianna szociális asszisztens. Olyannyira nagy az igény, hogy ha a szálló lakói közül valaki kórházba kerül, akkor távolléte idejére ideiglenesen mások részére adják át a helyét. A rendőrség a lakosság segítségét kéri Eltűnt idős férfit keresnek HATVAN - A 70 éves Ren- dik-Tóth János január elsején távozott otthonából, s azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. Az eltűnt férfi személyleírása: körülbelül 170 centiméter magas, közepes testalkatú, hozzávetőlegesen 70 kilogramm súlyú. Haja ősz, elöl kopaszodó. Arca ovális, szeme szürkéskék. Ruházata: távozásakor szürkés gumicsizmát, szürke prémsapkát és fekete bőrkabátot viselt. Különös ismertetőjele, hogy jobb kezének mutatóujján az utolsó ujjperec hiányzik. Görbe bottal jár, s erősen dohányos. Ha valaki ismeri az idős ember tartózkodási helyét, vagy az eltűnésével kapcsolatban informálni tudja a Hatvani Rendőrkapitányság illetékeseit, akkor hívja fel a 37/342-244-es telefonszámot. Vezetők ködös, síkos utakon Az éjszakai lehűlés miatt lefagyott a pára Az utóbbi napok esti óráiban nagy köd borította be szőkébb hazánkat, s jelentősen megnehezítette a közlekedést az utaKbn. HEVES MEGYE - Mint Tasi Béla, a Heves Megyei Állami Közútkezelő Kht. ügyeletese elmondta: Gyöngyös térségében 30-50 méter volt a látótávolság, és mínusz egy fokos hőmérsékletet mértek. A megye déli részén 50-70 méterig lehetett ellátni, s mínusz egy fok volt. Egerben fagyponton volt a hőmérséklet, és viszonylag jobb látási viszonyok között vezethettek. Ám éjszakára sokkal jobban lehűlt a levegő, a lecsapódott pára több helyen is ráfagyott az utakra. Ezért is hívta fel az ügyeletes a járművezetők figyelmét, hogy óvatosan közlekedjenek. Öröklét Hosszú évtizedekig azt hitte: ő a megtestesült örökkévalóság, amint fáradhatatlanul óvja őrhelyéről a járókelők lépteit. Királyhoz méltón büszkén szemlélte a sürgés-forgást, s többször megállapította: ezek a két lábon járók bizony szomorú sorsúak. Először is aprók, folyton hasra esnek, aztán meg sietősen szaporázzák, s azért bot- lanak. Később már nem sietnek, botra támaszkodva totyognak, aztán meg egyszerűen elmaradnak. Nem róják többé az utat. A kőoroszlán - aki tisztában volt kőlétének állandóságával - sajnálta a kétlábúakat. Aztán egy reggelen valami reccsent, s a hideg óriási állkapocsként mart bele rozsdás vascsontjaiba. Ez a cudar fagy - gondolta, de királyhoz illő méltósággal, jajszó nélkül állt tovább. Csak a pillantása hasonlít azóta egy kicsit a bottal totyogókéra. (s. p.) Hegedűs Gyula: „A munkahelyeken kell erősnek lenni...” Nagy a szakszervezeti vezetők felelőssége Harcolni kell a magasabb bérekért, de nem mindenáron Az érdekvédelem fő terepének a munkahelyeket tartjuk - mondta tegnap a vasutasok sztrájkjával kapcsolatban Hegedűs Gyula, a Demokrata Liga Szakszervezetek országos elnöke. GYÖNGYÖS - Csak akkor képzelhető el megegyezés - folytatta a Liga-szakszervezet elnöke -, ha mind a munkaadók, mind pedig a munkavállalók érdekvédelmi szervezete hajlik a kompromisszumra. A vasutasok esetében nem tudni azonban, hogy milyen mélysé- gűek az eddig folytatott tárgyalások. Az első időszakban helyénvaló az egyeztetés, nyomást kell gyakorolni a munkaadóra, s ezt az akciót a Ligaszakszervezet is támogatja. Ugyanakkor nagyon fontos a munkáltató működőképességének fenntartása is, hiszen ellenkező esetben munkahelyek szűnhetnek meg.- Természetes folyamat, hogy a mind magasabb bér kiharcolásáért meg kell ragadni a törvény adta lehetőségeket, de nem mindenáron - emelte ki Hegedűs Gyula. - Károkat sem szabad okozni, mert ha a vasút példáját tekintjük, nemcsak a munkáltatónak vannak káraik, hanem az utazóknak is. A munkahelyeken kell erősnek lenni, s csak akkor kerülhet sor országos kezdeményezésre, ha munkahelyi szinten nem sikerül orvosolni a problémákat. Az érdekeket politikai erőktől függetlenül kell érvényesíteni, s ebben benne van a szakszervezeti vezetők nagymértékű felelőssége is. A fenyegetőzésnek azonban nincs értelme. r-A mi szakszervezeteinknél nincs sztrájkhelyzet, ám annál több a tennivaló - mondta az országos elnök. Fáczán Attila Kenyer: áremelés februárban A vállalkozók kényszerhelyzetbe kerültek (Folytatás az 1. oldalról)- Az emelkedés mértékét azonban még nem tudjuk. Igaz, a lisztet olcsóbban szerezzük be, de ez a kenyérgyártás alapanyagaiban igen kis részarányt képvisel. Ezzel szemben nagyon sokféle cikket, közöttük importárut használunk a késztermékek gyártásához, amelyek jelentősen megdrágultak és növelik a költségeinket - mondta Habis Lászlóné.- Milyen évet zárt a vállalkozás?- Nekünk eredményes volt 1998, mert csaknem százmillió forint árbevételt értünk el. Fejlesztettünk is: új nyújtógépet és kemencét vásároltunk. Ezekkel sikerült a minőséget javítanunk. Az idén is szeretnénk folytatni a fejlesztéseket. * Janovicz Gábor tamaleleszi pékmester jó minőségű kenyereit és péksüteményeit sokan szeretik nemcsak helyben, hanem Ózdon, Szilvásváradon és Egerben is, ahová nagyobb mennyiséget szállít belőlük. A kisiparos januárban nem tervez áremelést, de mint elmondta: februártól már ezzel kapcsolatban minden külső hatást fokozottan figyelembe vesz.-A lisztet jelenleg kedvező áron vásárolom - említette -, de a többi anyag ára folyamatosan emelkedik, s ettől nem lehet eltekinteni. Tavaly tovább fejlesztettem az üzemet. Sikerült korszerűsíteni a technológiát. A meglevők mellé vásároltam egy olasz kemencét, amellyel egy sütéskor például 160 kenyeret készíthetek. Az épületbe liftet is szereltünk, amely az emeleti részt köti össze. Az említettekre tízmillió forintot költöttem. (mentusz) Ha busszal utazunk A kedvezmények maradnak Több olvasónk is érdeklődött, hogy a január elsejei áremeléseket követően várható-e változás a közlekedési kedvezmények vonatkozásában. HEVES MEGYE - Kelemen Imre, az Agria Volán Rt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta: az eddigi kedvezmények továbbra is élnek. Változás tavasszal várható a diákkedvezmények esetében. Erről még nincs végleges döntés, de a tervek szerint a tanulóknak az új diákigazolványok átvételét követően minden bizonnyal kevesebbet kell majd fizetniük az utazásért. Gyermekpályázat Közlekedés rajzokon A Heves Megyei Balesetmegelőzési Bizottság gyer- mekrajzpályázatot hirdet 3- 6, 6-10 és 10-14 éves korosztály számára Közlekedésbiztonság gyermekszemmel címmel. A pályaművek mérete A/4 vagy A/3. Beküldési határidő: február 26. Cím: Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság (3300 Eger, Észté rházy tér 2.) A rajzok hátoldalára írják rá az intézmény nevét, címét, irányítószámát, a készítő gyermek nevét és születési idejét. A fődíj: korosztályonként egy kerékpár. Az országos értékelésre felküldött rajzokból áprilisban kiállítást rendeznek Budapesten. Sziréna Betört az ABC-be (Folytatás az 1. oldalról) A rendőrségi kihallgatás után a gyanúsítottat szabadon engedték. Ám ugyanannak a napnak az éjszakáján újabb bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy fiatal férfi betörte az egri Rózsa Károly utcai ABC kirakatát, és különféle dolgokat vett el onnan. A személyleírás ismerősnek bizonyult, mert a bűn- cselekményt a már említett M. K. követte el újra. Ebben az ügyben is eljárást indítottak ellene. Érettségire épít őrmesterképzés BUDAPEST - Heves megyéből is várják pénteken délelőtt a hivatásos katonai pálya iránt érdeklődőket. Az MH Katonai Szakképző Iskola és Kollégium (Bp., IX. kér., Üllői út 133-135.) január 8-án 10 órától nyílt napot tart, amelyen bemutatják az intézményt, az oktatás feltételeit és a képzésben szereplő szakokat, ágazatokat. A zömében egyéves tiszthelyettesképzés keretében a szakközépiskolai vagy gimnáziumi érettségi bizonyítvánnyal rendelkezőkből lehet például szolgálatvezető, rádióelektronikai felderítő, fegyverműszerész, de akár katonazenész is. A híradó- és rakétatechnikusok tanulmányi ideje két esztendő. A jelentkezési lapokat az iskola január 15-ig fogadja. Csontzenés hegyvidéki szánkópályák (Folytatás az 1. oldalról) Az illetékesek a szilvásváradi, a szarvaskői és egyes mátrai meredélyeket tartják a legveszedelmesebbnek, de nem ajánlják a profi sípályák használatát sem. Ezeknél a leggyakoribbak a balesetek, elsősorban a fának, kőnek csapódá- sok, sérülést okozó borulások. A hely annál kockázatosabb, minél inkább benőtt, s mere- dekebb a lejtő, hiszen a szánkó itt a pálya végére akár 60-70 kilométeres sebességre is felgyorsulhat, s ilyenkor nagyon nehéz megőrizni az uralmat a száguldó eszköz felett, nem beszélve a kormányozásról. A rohanás vége ilyenkor rosz- szabb esetben egy fatörzs, kő vagy árok. Az egriek által kedvelt városszéli, úgynevezett vöröskereszt-pálya ebből a szempontból biztonságosnak mondható. A mentőszolgálatnak mindeddig a sérültek megközelítése nem okozott gondot, a nehezebb terep megközelítésére a Toyota és Mitsubishi típusú terepjáró mentőgépkocsijaikat is bevethetik. Az egri kórház baleseti sebészetén jelenleg naponta mintegy 150-160-an fordulnak meg; az esetek nagy része friss sérült, ezeknek nagyjából tíz százalékát teszik ki a szánkóbalesetben megsebesültek aranya.- A kollégáknak alig van idejük letenni a gipszet meg a vakolókanalat, lassan megszerzik a kőműves képzettséget- jellemzi a helyzetet dr. Kozma Pál, a baleseti sebészet főorvosa. A hobbiszánkó nem közlekedési, hanem sporteszköznek számít, akárcsak a görkorcsolya és a gördeszka. így nem vonatkoznak rá a közlekedés- rendészeti szabályok. A rendőrségnek nem feladata és kötelessége korlátozni a használatukat, s nem jogosult kijelölni vagy megtiltani számukra egy- egy hely használatát - utal rá Kovács Miklós , az egri közlekedésrendészeti osztály vezetője. A szakember hozzáteszi: amennyiben az úttesten használják a szánkót, vagy az útra kifutva veszélyhelyzetet okoznak vele, a járőrnek ebben az esetben kötelessége intézkedni. (kj) A MÁS lett „Az év legjobb vidéki klubja” Továbbra is: siker siker hátán Ez az év is jól indult a MÁS- klub számára: a jelenleg immár Mancs címmel megjelenő - a korábbi Magyar Narancs - politikai és kulturális hetilap szokásos év végi országos közönségszavazásán ismét a MÁS lett Az év legjobb vidéki klubja. EGER - Ezzel a megyeszékhelyen működő klub megismételte a tavalyelőtti eredményét. Igaz, akkor a Nonprofit Információs és Oktatási Központ (NIOK) és a Soros Alapítvány által kiírt Az év nonprofit szervezete címet is a MÁS-t üzemeltető Egri Alternatív Kulturális Egyesület nyerte. Ezeken kívül az alig több mint hároméves klub végzett már a Narancs-szavazáson második és harmadik helyen is, tavaly pedig a Z magazin olvasói választották Az év legjobb magyar zenés szórakozóhelyévé. Idei „ráadás”, hogy Az év legszimpatikusabb civil szervezete - a Társaság a szabadságjogokért után - szintén az egri egyesület lett. A MÁS-klub jelenleg téli szünet miatt zárva tart, az újranyitó hétvégére január 29-én és 30-án kerül sor, amikor is négy együttes koncertjén szórakozhatnak a fiatalok, a klub ART6 galériájában pedig megnyílik Harsándzki György fotókiállítása. Február elsejétől az alternatív intézmény a már jól bevált gyakorlat szerint újra minden héten szerdától szombatig 19 órától várja látogatóit. (-ne)