Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-05 / 3. szám

8. oldal SporTTüköR 1999. január 5., kedd Orbán Viktor: a foci helyzetének javítása a tárca sikerének záloga Működésbe lépett a Sportminisztérium Magyarország jövőjét, az új Magyarország ígéretét és erőfor­rásait a fiatalok jelentik, ezért minden támogatást meg kell adni a felnövekvő generációnak, hogy felelősségteljesen gon­dolkodó polgárokká váljanak - fogalmazott Orbán Viktor mi­niszterelnök az Ifjúsági és Sportminisztérium első munkaérte­kezletén. A kormányfő közölte: soha Magyarországon sportra annyi nem jutott, mint amennyit a kabinet biztosít az idén. Az új minisztérium rendelkezé­sére álló 14 milliárd forint el­osztásáról szólva Orbán Viktor kiemelte a szabadidő- és a di­áksport, a fogyatékosok sportja támogatásának, illetve a ver­senysport-utánpótlás nevelése fejlesztésének fontosságát.- Rámutatott: új jogszabá­lyokkal meg kell akadályozni, hogy újratermelődjenek a sportszervezetek adósságai. Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy az új minisztérium fia­tal vezetése olyan erős tárcát alakít ki, amely képes lesz az if­júság és a sport érdekeit megfe­lelő súllyal képviselni a kabi­netben. A kormányfő szerint a tárca nem mondhatja magát si­keresnek, ha fennmarad a lab­darúgás területén tapasztalható áldatlan állapot. Hozzáfűzte: a labdarúgás nem lehet az egyet­len sportág, amelynek érdekeit a minisztérium érvényesíti, de a foci helyzetének javítása záloga a sportminisztérium sikerének. A miniszterelnök megerősí­tette: a kormány támogatja a labdarúgás üzleti típusú átalakí­tását. Orbán Viktor elmondta, hogy a következő esztendőben 4,5 milliárd forintot szánnak a labdarúgás támogatására, ezen belül 600 millió forintot után­pótlás-nevelésre. A miniszter- elnök megjegyezte: azzal, hogy a kabinet az idei költségvetés­ből 14 milliárd forintot szán sportcélokra, ami 94 százalékos növekedést jelent az előző esz­tendőhöz képest. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a sportmi­nisztérium koordinálja a külön­böző tárcák kábítószer elleni harccal összefüggő munkáját. A miniszterelnök végül szólt arról, hogy a kormány minden ésszerű támogatást biztosít az olimpiai felkészüléshez. Deutsch Tamás, a tárca veze­tője bejelentette: a hónap vé­gére elkészül az a kiadvány, amely részletesen bemutatja a sport új finanszírozási rendsze­rét. A miniszter leszögezte: a tárca fontos feladata - a szabad­idősport és a fogyatékosok sportjának támogatása mellett - a hivatásos sport üzleti alapú átalakítása. Új vezetők Kápolnán Az óév utolsó előtt napján ve­zetőségválasztó gyűlésre hívták össze a Kápolnai Sportegyesü­let tagjait. Az összejövetelre azért került sor, mert Lendvai Mátyás elnök és Hajdú László, a labdarúgó-szakosztály veze­tője lemondott tisztségéről. A megjelentek Molnár Ist­vánt, a település polgármesterét választották a KSE új elnöké­nek. A szakosztály-vezetői te­endőket a jövőben Vígh Mihály látja el, aki az Eger körzeti 1. osztályban szereplő csapat edzője is egyben. Az elnökség tagja lett még Békési Barnabás. Somogyi Sándor és Kerepesi Péter. A PNB-ben másképp látja a világot Bár a távozás menete merőben eltérő, az indíttatásban két­ségtelenül létezik azonosság: 1998 nyarán az NB II.-es FC Éger-Tengely Közmű két fiatal labdarúgója elindult, hogy magasabb osztályban próbáljon szerencsét. A 17 éves Baj- záth Péter Debrecenbe került kölcsönbe, Kasza Gábor játék­jogát azonban meg is vásárolta a PNB-ben szereplő Siófok. Utóbbival tegnap, a mai visszautazása előtt beszélgettünk, hogy megismerjük profi ligás tapasztalatait. Kasza Gábor Egerben Vass András, Csuhay József, Zsiday József, Vígh Tibor. Pázmándi Gáspár edzők keze alatt ta­nulta a labdarúgás tudomá­nyát. A felsorolt szakvezető közül érzései szerint Páz­mándi Gáspártól tanult leg­többet, vele jól tudott együtt dolgozni. Gábor tagja volt az országos szinten 3. helyezett Heves megyei ifjúsági váloga­tottnak is, de hányatottnak tar­totta sorsát. Ezért futballozott például Novajon, majd 1997 őszén Füzesabonyban, noha 1998 tavaszára mégis vissza­került Egerbe.- Nem tudtam igazából odakerülni az NB //.-es egri csapathoz, nem kaptam bizo­nyítási lehetőséget, ezért édes­apám ismeretsége révén men­tem le Siófokra az elmúlt nyá­ron. Nekem tetszett a dolog, jó időtöltésnek szántam a baj­nokság szünetében tartott edzéseket, de mivel az előké­születi mérkőzéseken 6 gólt rúgtam, az ottani vezetők azt mondták, maradjak Siófokon. Nagy László vezetőedző is bí­zott bennem, ezért nem jöttem vissza Egerbe - indokolta tá­vozásának körülményeit a 20. évében járó futballista.-Hogyan sikerült a beil­leszkedés az új környezetbe?-Jól, hiszen jó társaságba kerültem, ahol lehetőségem van a fejlődésre. Mindenesetre érdekes volt azokkal együtt játszani, akiket csak a televí­zióból vagy az újságból ismer­tem. Jó az összhang csapaton belül, pedig valójában a kiesés ellen küzdünk.- Nagy László az őszi érté­kelésben pozitívan nyilatkozott a fiatalokról, a jövő emberei­ről, így Kasza Gáborról is. Itt azonban érthetően még a jö­vőn van a valódi hangsúly. Kasza Gábor portréja a Siófok tablójáról- Hat mérkőzésen léptem pályára az ősz folyamán, egy­szer voltam tagja a kezdő csa­patnak. Támadó és szervező középpályás a posztom, de gólt még nem sikerült szerez­nem bajnoki mérkőzésen. Azt tartják rólam, hogy jó a rúgó­technikám és a fejjátékom, el­sődlegesen fizikailag kell so­kat fejlődnöm, ezért bőven lá­togatom a konditermet. A PNB-ben általában gyorsabb a játék, nincs idő gondolkozni, cselekedni kell. Minden mér­kőzésre maximálisan oda kell figyelni. Szerintem meglehe­tősen kiegyensúlyozott a ma­gyar mezőny, kevés különbség van a csapatok között, de fél­vállról senki sem vehető. Teniszverseny Nagyrédén A nagyrédei tornacsarnokban második alkalommal rendez­ték meg a Lottó-kupáért kiírt amatőr páros teniszversenyt. A felnőtt férfiak küzdelmében tíz duó játszott egymással, közülük legeredményesebben a Tőzsér Péter-Molnár István gyöngyösi kettős szerepelt, akik a döntőben a tavalyi győztes, dr. Pintér Ká- roly-Tőzsér István - ugyan­csak gyöngyösi - párost ver­ték 6:2, 6:4 arányban. A har­madik helyen Szerző Oszkár és Germus Bertalan (mind­kettő Gyöngyös) végzett. A vegyes párosok küzdel­mében hat duó adott egymás­nak randevút. Az elsőséget a Juhász Ímre-Juhász Imréné nagyrédei páros érdemelte ki, megelőzve a Takács Bá- lint-Burkus Erika (Márkáz) és a Lukács György-Bucsok Jánosné (Nagyréde) kettőst. Az egri Lottó Sportbolt által felajánlott vándorserleget és az egyéb díjakat Balázs Jó­zsef a település polgármes­tere, egyben a torna fővéd­nöke adta át. Az egyéni versenyszámo­kat január végén rendezik. Az Antik-Art (játékosaik világos mezben) büntetőkkel verte az AC Milant fotó: tahi ottó NICOMP 2000 terem-labdarúgótorna, Hatvan Nem volt gáz a gyöngyösi Gyöngygáznál Hatvanban tizenharmadik alkalommal került megrende­zésre az UNICOMP 2000 terem-labdarúgótorna. A polgár- mesteri hivatal és a kispályás labdarúgó-bizottság által szer­vezett eseményre a Kodály Zoltán Általános Iskolában ke­rült sor. A négy nap alatt 46 csapat több mint félezer játé­kosa 92 mérkőzésen 422 gólt lőtt. A Zagyva-parti város számos együttesén kívül érkeztek He­rédről, Nagykökényesről, Hortról, Apcról, Egerből, Gyöngyösről, Hevesről, Tar- naméráról, Túráról, Palotás­ról, Gödöllőről, Jászárokszál- lásról, Selypről és Pusztamo­nostorról. Az első két napon a selejte­zők zajlottak körmérkőzéses formában. A tizenkét csoport­ban, két kivételtől eltekintve, hat találkozót bonyolítottak le, s nemegyszer az utolsó mécs­eseken múlt, hogy mely együt­tes lesz a továbbjutó. Csak egy alkalommal döntött a gólkü­lönbség, amikor a kispályás foci egyik legjobbjainak titu­lált gyöngyösi Gyöngygáz Bt. és a vámosgyörki Tintoretto közül csak egy juthatott to­vább a nagyon erős „C”-cso­portból, ahol a Mátra Cukor Rt. és a Hort SK szerepelt még. Az izgalmak tovább foko­zódtak, amikor az egyenes ki­eséses rendszerben küzdöttek a csapatok. Az első hatba ke­rülésért folyó küzdelmek már igazán jó meccseket hoztak. Itt került egymással szembe Hat­van két teremfocis favoritja, az Antik-Art és az AC Milan. A büntetőlövések után az Antik- Art hívei nyugodhattak meg. A legjobb hat együttes is­mét körmérkőzéseket vívott. A harmadik helyért folyó küz­delemben aztán a 21-es Au­tóspihenő csapata (Őri Tamás, Sármány Zsolt, Juhász József, Bazsó Gábor, Kapui Gyula, Dudás Péter, Varga István, Egyed János) a tavaly máso­dikként végzett Mátra Cukor Rt. együttesével (Pásztor Zsolt, Kurucz Csaba, Bíró Csaba, Smid János, Szabad István, Gedei Sándor. Kere­pesi Ferenc, Juhász Erik, Do­do g János, Kerepesi János, Balog István. Pálinkás Zoltán) játszott, és nyert végül 2-1-re, ami a fiatalok lendületének és az idősebbek rutinjának kö­szönhető. A döntőben a végig sport­szerűen játszó Gyöngygáz Bt. csapata (Bezzegh Attila, Bez- zegh Zoltán, Tóth I. Attila, Tóth II. Attila, Kovics Tamás, Szekrényes Tamás, Imricsik Tamás, Lehotai Ákos, Bekecs László, Nádudvari Zsolt) szép játékkal sima 4-0-ás győzel­met aratott a Tekker Túra együttesével szemben, s nyerte el a vándorserleget. Végeredményben: 1. Gyöngygáz Bt., 2. Tekker Túra, 3. 21-es Autóspihenő, 4. Mátra Cukor Rt. A torna legjobb kapusának Imricsik Tamást (Gyöngygáz) választották, a gólkirályi cím viszont otthon maradt, mert az Antik-Art Kft. focistája, Gö- möri Ottó bizonyult a leg­eredményesebb gól vadásznak. A díjakat a szponzorok és Farkas Kálmánné, Hátvan vá­ros polgármestere adta át. Nagy Ferenc, a Gyöngy gáz Bt. csapatvezetője: - A tornát kiválóan bonyolították le a szervezők. Minden évben részt veszünk rajta, de még soha ilyen eredményesen nem szerepeltünk. Ez az együttes a Pasztell Kft. kispályás labda­rúgó csapatára épül és egy na­gyon jó baráti társaság. Ennek és a remek hozzáállásnak kö­szönhetjük a kitűnő helyezést, de az is segített, hogy csapa­tunkat tovább erősítette a Vi­deotonban játszó Tóth II. At­tila. Palásthy Pál sportszakrefe­rens, az esemény főszerve­zője: - Ezen a tornán meg volt minden ami a magyar élvo­nalbeli fociból hiányzik: lelke­sedés, magas technika és tak­tika, valamint óriási lendület. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte, és a szurkolók végig sportszerűen biztatták a csa­patokat. A szakember köszönetét fe­jezte ki a szponzorok - Uni- comp 2000, Silver Copy Kft., Black Cobra, Wébel Express Transport, Suzuki Sós Hatvan, Bellsys, Antik-Art Kft., Lotto márkabolt. Non Stop ABC, T. O. M. Print, Hunviron. BB Kft., Gamma stúdió —, a ren­dezők és a Kodály Zoltán Álta­lános Iskola segítségéért. Kovács Anikó Ismét tippelhetnek olvasóink Az Egertej Kft. támogatásával Az ünnepek miatti kéthetes szünet után újra indít­juk tippelős játékunkat az Egertej Kft. támogatá­sával. Az 55. héten több találkozó a lapzárta után ért véget, ezért közöljük a helyes tippsort: 2,1,1, 1,1,1,1, 2,1,1, 2,1, 2. A pótmérkőzés: X. 53. HETI TOTÓNYEREMÉNYEK 13 plusz 1 találatos szelvényekre 534.025, a 13- as szelvényekre 45.034 forintot fizetnek. A 12- esek nyereménye 1361 forint, all találatosokra 208, míg a 10 találatos szelvényekre 75 forintot fizetnek. A góltotón 4 találatos nem volt. A 3 talá- latosok nyereménye 4027 forint. Hetente ismétlődő közkedvelt tippelőjátékunk­ban a megjátszható variáció 1-4-8 indexszámú (1440forint), ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a mérkőzésekre egy háromesélyes (1X2), négy ké­tesélyes (IX, 12, vagy X2-es) tippet és nyolc egye- sélyes tippet (1, vagy X, vagy 2) kell beírni. A pótmérkőzésre csak egy esély tippelhető. A lapunkban megjelentetünk a játékhétre vo­natkozó üres totó kollektív szelvényt, melyet ki­vágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztő­ségünkbe (Heves Megyei Hírlap, Eger, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A játékban csak a lapból kivágott szelvények vesznek részt, egy fogadó több tippet is beküldhet, akár egy borítékban is. A beérkező tippek közül minden héten pénte­ken 12 órakor sorsolással választjuk ki azt a két fogadót, akinek a tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. közösen megjátszik az egri Rózsa Ká­roly úti totózóban. A kisorsolt játékosok nevét a szombati szá­munkban közöljük. Amennyiben a feladott szel­vénnyel a pályázó nyereményt ér el, abban az esetben a nyereményt megfelezzük. Szabályaink szerint kétezer forint összeg alatt nincs felezés, a nyeremény teljes egészében a fo­gadót illeti meg. HA NY6RÜNK - fCUZÜNK! ( 1 . hét 'ir\x\ s ■ v £ vcá / Sor­szám 1 K 2 1. csapat 2. csapat 1. Arsenal Liverpool 2. Blackburn Leeds 3. Middlesbrough Aston Villa 4. Newcastle Chelsea 5. Cagliari Roma 6. Empoli Milan 7. Internazionale Venezia 8. Lazio Fiorentina 9. Perugia Udinese 10. Piacenza Parma 11. Sampdoria Bologna 12. Vicenza Salernitana 13. Juventus Bari + 1 mérkőzés 14. M. United West Ham Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 1 4 8 Indexszám: 48 db Név:. Cím:.- Siófokon milyen a klub l anyagi helyzete, több egyesü­f létnél - köztudottan - súlyos gondok vannak ugyanis.- Döntőnek tartom, hogy . amit ígértek a vezetők, azt tud- , ják teljesíteni. Bizonyára van­nak jobb anyagi helyzetben lévő klubok, de olyanok is, amelyek nagyobb gondban t vannak, mint a Siófok.-Azzal, hogy változatlanul t igényt tartanak az egri neve­lésű futballistára a Balaton partján, feltehetőleg elégedet- -i tek a vezetők az eddigiekkel.- Úgy gondolom, hogy megfeleltem annak, amit ed­dig tőlem vártak. Értesülésem szerint 4-5 új játékosra lehet számítani, nyilván erősítés cél­jából, hiszen a bentmaradás az egyértelmű cél. Január 5-én kezdjük az edzéseket. 9-én a BS-ben szereplünk a profi te­remtorna döntőjében. Aztán lesz külföldi edzőtábor is. Jó lenne előbbre lépni csapaton ■ belül, hogy tavasszal még több I lehetőséghez jussak.-Bizonyára volt idő jövő- * beni céljairól elgondolkodni i az új környezetben. Összessé­gében mire jutott?- Sok minden megfordul az í ember fejében, például az, hogy nagyon jó lenne az élvo­nalban maradni, és ott számot- ) tevő szerephez jutni. Ilyen fia­; talon talán az sem túlzás, ha címeres mezről álmodozom, t Az biztos, hogy másképpen lá­tom a világot, mint fél évvel ezelőtt. Noha a Siófok nem számít nagy csapatnak, klubon belül mégis érződik a profi i gondolkozás, és ez engem is 1 megfogott. Igyekszem min­, dent megtenni azért, hogy se másnak, se magamnak ne 1 okozzak csalódást. Amire ké­pes vagyok, azt hozzam ki magamból. I Egy tehetséges fiatal eseté­ben mi is ezért szurkolunk. (fesztbaum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom