Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

Vasárnap Reggel 4. szám

Sportvilág ™ Tizedik oldal 1999. január 24. Szegényen-gazdagon Az úszómenedzsert hazaérkezése után perbe fogták, 19 rendbeli csa­lás és két rendbeli sikkasztás, valamint 241 millió eltüntetése okán el­ső fokon négy év fogházbüntetésre ítélték. Egészségi állapota miatt azonban a bíróság nem rendelte el őrizetbe vételét, így szabadlábon várhatta a másodfokú ítéletet. Annyit persze mindenki sejtett, hogy több kontinenst felölelő, évekig tartó pénzügyi ámokfutása a bíróság által rábizonyított 241 milliónál jóval többe került. Zempiényi hazatérését követően szegény embernek számított, a koráb­bi eszméletlen költekezés minden pénzét felemésztette. A szerencse né­mileg a kezére játszott, Friderikusz Sándor ugyanis 5 millióért vette meg első, exkluzív nyilatkozata jogát, és a róla írt könyvért is 2,5 milliót kasz- szírozott. Ebből, illetve ezek hozamából tartotta fenn magát. E sorok írója többször is találko­zott Zemplényivel, aki mindvé­gig ugyanott lakott, ahol haza­érkezésekor meghúzta magát: a Vígszínházhoz közeli utca egyik körfolyosós házának ötödik eme­letén, egykori támogatottja, az olimpiai és világbajnok Rózsa Norbert egyik la­kásában. A halál is itt érte. Rózsa amúgy talán az egyedüli volt, aki hazaérkezése után sem tagadta meg, sőt segített neki. Az úszómenedzser végnapjait egy fiatal is­merőse társaságában élte meg, aki ápolóként segített neki. A másságát (saját neméhez vonzódott) köztudottan vállaló Zempiényi erejéből egy darabig sorstársai ügyének rende­zésére is futotta. A melegeket ért atroci­tások felgöngyölítése érdekében meg­maradt kapcsolatait is rendre bevetette. A lakásban lévő értékes, régi bútorok egykor ugyan a tulajdonában voltak, de •ezeket a jogerőre emelkedő ítélet után a megkárosított hitelezők mindenképpen elárverezték volna. Egészségi állapota úgy három hónap- pal ezelőtt indult rohamos romlásnak, és fényes elméje, éles logikája egyre többször hagyta cserben. Fájdalmai egyre gyakoribbak és egyre elvisel­hetetlenebbek lettek. Például tavaly nyáron szűk körben - még viszonylag egészségesen - kijelentette:- A másodfokú ítéletet már nem fogom megélni, de nem is baj. Engem már csak egyetlen dolog érdekel, az, hogy ne kell­jen börtönbe mennem... Azt a szintet, ahonnan idáig jutottam, soha többet nem fogom elérni. A kétségkívül kimagasló intelligenciá­jú, 140-es IQ-val bíró Zempiényi azon a végzetes hajnalon nagyot tévedett, ezúttal ugyanis nem a lassan ölő halá­los kór, hanem az infarktus támadt. A mentőket csak háziorvosa után hívta, és ez a késés végzetesnek bizonyult. A sors fintora, hogy ugyan felkészült és várta a halált, végül nem a rák, hanem egy gyors roham vitte el. A mentők már csak a halál beálltát diag­nosztizálták. Zempiényi György 45 évesen visszaad­ta lelkét a teremtönek. Nádler Balázs KÖLCSÖNZŐI Többen úgy döntöttek, elsikkasztott pénzük dacára sem tesznek feljelentést, nehogy később azt kezdjék vizsgálni, hogy miből volt kölcsönbe mondjuk 50 milliójuk... Információink szerint Zempiényi szerette volna nyil­vánosságra hozni azoknak a (tízes) névsorát, akik a legtöbbet adták neki, mégsem jelentették fel. Egyet­len kikötése az volt, hogy az interjú csakis halála után közölhető. Beszélik, csak az uszodai élet egyik poten­tátját 100 millióval könnyítette meg, de az edzőket és az általa annyira szeretett versenyzőket is megkárosí­totta - jóllehet később egyikük sem vallott ellene. Zempiényi György tudatosan készült a halálra, ugyanis tudta, nincs sok hátra: a csontvelőrák áttételes terjedése folytán orvosai maximum fél évet adtak neki. Az egykori úszómenedzser ezért néhány hónapja feltárta féltett titkait. Az RTL Klubnak mindent elárult, s a televíziós végrendeletet a ma esti „Akták” mutatja be. Zempiényi életé­ben is viharokat kavart. Ám megle­het, halála után már tájfunt gerjeszt. Mágneslemez őrzi a titkokat? A legjobban az bántotta, hogy azok, akik élete csúcspontján körbera- jongták, ajnározták, agyonszerették, utóbb elhatárolódtak tőle. Betege­sen egoista, szeretette éhes lénye nem értette, miként lehetséges, hogy menekülése után az a sportúj­ságíró utalt először homoszexuális voltára a hazai sajtóban, („Gyuji né­ni"), akinek anno nemcsak világ kö­rüli tudósításait, de nászútját, sőt esküvői öltönyét is fedezte. Követke­zésképp a Zemplényi-sztori nem­csak egy „nagy ívű” sikkasztó törté­nete, hanem a magyar társadalom tükörképe is. A hálátlanoké, a gyor­san és munka nélkül meggazdagod­ni vágyó embereké, akiket az úszók felkészülése érdekében palira vett egy szélhámos. 1992-es barcelonai eltűnésekor 500 millió és egymilliárd közötti sikkasztásról beszélt az uszoda, de hallani lehetett ennél jóval va­dabb összegekről is. Hogy mások pénzéből pontosan mennyit költött magára, illetve az úszókra, csak ő tudta. Tény: neki ebből semmi sem maradt. Hozzá'közelálló kö­rök állítják, egy mágneslemezen anno mindegyik pénzügyi ügyletét rögzítette. Mármint azt, hogy kitől, mikor, mennyit kapott... Cantona, a vándorszíné Még visszavonulásának várat­lan bejelentése sem okozott ak­kora meglepetést, mint az a tény: Eric Cantona ezúttal igazi főszerepet kapott egy filmben. Persze nem ez az első próbálko­zása a „hetedik művészetben”, hiszen A mocsarak gyermekei és az Elizabeth című filmben már „megkínálták” néhány ki­sebb szereppel. Az igazi áttö­rést azonban a Mookie jelenthe­ti, amelyben egy csimpánz vég­szavaz Cantonának. A film pári­zsi bemutatóján a Vasárnap Reggel is ott járt...- Nem hiányzik a futball?- Imádtam a játékot és nagyon so­kat köszönhetek a futballnak. Manchesterben elérkezett azon­ban az a pillanat, amikor semmi örömöt nem találtam a játékban, csak főttem a saját levemben. Mi­vel annak idején megfogadtam: ha nem elégít ki a labdarúgás, ak­kor abbahagyom, így tulajdon­képpen csak eleget tettem foga-, dalmamnak.- Megőrizte a kapcsolatát a fut­ballal?- Néhány játékossal természetesen, de a vezetőkkel nem szívesen talál­kozom. Úgyis mondhatnám: in­kább a „köznéppel” találkozom, mint az úgynevezett arisztokráciá­val. Spanyolországban, Barceloná­ban élve azonban érthető, hogy ne­hezen tudnám kivonni magam a labdarúgás varázsa alól.- Mi ragadta meg igazán a színé­szetben?- Az, hogy kiléphetek a saját bő­römből, szembenézhetek a szemé­lyiségemmel. Egész pályafutásom alatt mindig irányította valaki tette-. imet, most - producerként - ne­kem is van némi beleszólásom a dolgokba.- A sportot is nehezen felejtheti el, hiszen korábbi filmjében egy meghasonlott rögbijátékost ala­kított, most pedig volt bokszolót játszik...- Megpróbáltam elfelejteni korábbi szerepemet, és felszínre hozni a karakter mélységeit. Szerencsére Mookie majom remek partnerem volt. A film végére persze kiderül, hogy a durva bunyóskülső érző szí­vet takar.- Úgy hallottam, most a színhá­zak meghódítására készül.- Ahhoz képest, hogy Budapestről érkezett, meglehetősen jól infor­mált. Barátaimmal most állítottuk színpadra a Ki fél Virginia Wolftól? című darabot, és a Dombok mögött bemutatója is re­mekre sikeredett. Ezekben a színmű­vekben azonban még csak produ­cer voltam, ám ké­szülök árrá, hogy magam is a deszkákra lépjek. Azt hiszem, a pszi­chopata szerepek illenek rám a leginkább, szívesen lennék pél­dául egy thriller főszereplője, vagy akár SS-katona is. Alma­im netovábbja azonban, hogy Moliére-darabokkal, egy ván­dorszínházzal járhassam Franciaország kisebb-na- gyobb városait. Imre Mátyás Cantona majommal a hátán csaknem akkorát alakít, mint labdával a lábán

Next

/
Oldalképek
Tartalom