Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-16 / 13. szám
1999. január 16., szombat Hírlap Magazin 7. oldal A doktor úr és az elárvult bőrfotel Egyetemi felvételi előtt nem árt, ha valaki kitűnő és netán balláhas A röntgenfelvétel elemzése a régi fotelban fotó: perl Márton Most, hogy behúzom magam mögött a nehéz, tömör faajtót, s belépek az 1700-as évek kezdetén a szegények menhelyeként számon tartott ispotály utódaként 1936-ban emelt, s még ma is irgalmasként emlegetett kórház épületébe, önkéntelenül a lefelé tartó lépcsősort keresem. Magam sem tudom, miért, talán mert egyszer mintha hallottam volna emlegetni, hogy a régi kórházakban a röntgenesek szinte kivétel nélkül az alagsorban kaptak helyet. No, nem mintha szakmai megítélésük alapján ott lenne a helyük, sokkal prózaibb a dolog: ott voltak üres helyiségek, s oda lehetett a legkönnyebben becipelni a jókora gépeket. így történhetett ez itt, Egerben is. Tény, hogy amikor évtizedekkel ezelőtt dr. Tasi István ide került, ő is a Széchenyi utcai II.-es kórház lenti két kis helyiségében talált rá leendő munkahelyére. Miután körbevezették, megkérdezték tőle, mire lenne szüksége.- Egy kényelmes fotelra és egy heverőre - mondta.- Minek ide heverő...?! - ké- pedt el az akkori gazdasági vezető. Ám amikor meghallotta, hogy a szakmai továbbfejlődés szempontjából mily fontosságú ez a kényelmi berendezés, hozatott egyet. Tasi doktor nem hagyja magyarázat nélkül a történetet.- Egyetemista koromban kollégista voltam - kezdi. - A szobában volt tizenkét ágy meg egy asztal. S miután azon általában ádáz és véget nem érő kártyapartik folytak, csak az ágyamon fekve tudtam tanulni. Ez megmaradt bennem, s a későbbiekben, amikor a legfrissebb szakirodalmat tanulmányoztam, azon a kialkudott he- verőn mélyültem el benne. Azóta minden tekintetben bővült az itteni részleg: újabb helyiségeket kaptak, s immár harmadik generációs gépek szolgálják a gyógyítást, a ’80- as években megjelent az ultrahang, egy évtizeddel később pedig a komputertomográf. A klasszikus röntgenes múltra ma már csak a főorvosi n Dr. Tasi István szoba szekrényében sorakozó 22 kötetes német nyelvű Orvosi radiológiai enciklopédia emlékeztet. Amikor megrendelték, a kórházi szakkönyvtár egész évi beszerzési keretét elvitte.- Harmincöt éve is van már annak - konstatálja az idő múlását a főorvos, mielőtt belépünk az alagsori folyosó elején lévő vizsgálóba, ahol egészen addig dolgozott, amíg fel nem kérték, hogy lássa el a kórház igazgatóhelyettesi teendőit. - Amikor Berlinben és New Yorkban nyomdába került az enciklopédia első kötete, éppen végzős voltam Debrecenben.-Már ott is radiológusnak készült?- Egyáltalán nem, mint ahogy az orvosi pályára sem úgy kerültem, hogy mindig is az akartam lenni. Az irodalomtanári hivatás vonzott inkább, de közbeszólt a sors... Pontosabban egy Kassai László nevű fiú, akivel régi-régi ismeretség kötötte össze szülővárosában, Miskolcon. Ez a fiatalember akkor már másodéves orvostanhallgató volt a cívisvárosban, ahol az egyetemi focicsapat, a DEAC színeiben védte a kaput. Valamivel a negyedik év vége előtt kereste fel az érettségire készülő diákot, akiről tudta, hogy remek balszélső. A DEÁC-nak épp ilyenre lenne szüksége, kösse hát össze a kellemest a hasznossal, és - biztatta - jelentkezzen az ottani egyetemre.- Az orvosira? - szaladt ki a számon. - Én, aki ha vért lát...! Kassai Laci erre azt felelte: majd megszokod. Amikor mindezt elújságolta édesanyjának meg a vasútnál dolgozó édesapjának, azt mondták neki: a MÁV-nál biztos raktárosi állás vár rá, ne kockáztasson. Ennek ellenére úgy döntött, megpróbálja.- Bal lábbal már benn voltam - idézi élcelődve -, persze, nem ez volt a döntő. Sokat jelentett a kitűnő érettségi meg a sikeres felvételi vizsga. A következő két évben a foci és a tanulás töltötte ki az életét. Aztán eljött az a pillanat - a DEAC felkerült a nagyobb követelményeket támasztó NB II.- be -, amikor választani kellett: sport vagy hivatás.-Fájdalmas szakítás volt - vallja be a vakítóan fehér köpenyt viselő, ősz hajú férfi. - Bár még sokáig kispályáztam, az volt a hobbim. Mára ez is változott, mostanában a telken mozgok, ott mindig van mit csinálni. Amikor dr. Gyetvai Gyula mellett igazgatóhelyettes lett, egy ideig még vissza-visszajárt a röntgengépek, a betegségekről árulkodó fekete-fehér filmek világába.- Megszerettem ezt a szakterületet, mert rájöttem, hogy a patológia, a labor, a radiológia elengedhetetlen a pontos és teljes diagnosztika kialakításához. Éreztem a kollégák tiszteletét, mert nemcsak „sima” felvételeket készítettem, s küldtem át nekik, hanem az elemzés mellé leírtam a véleményemet is. Adott esetben felhívtam a figyelmüket más, általuk még nem ismert tünetekre is... Pedig, megvallom őszintén, végzés után főként azért választottam a röntgent, mert harminc százalék pótlékot adtak a fizetésemre. Fiatal házas voltam, albérletben laktunk, nagyon kellett a pénz. Summa cum laude diplomát kapott, s két és fél évig dolgozott a debreceni klinikán, aztán egy szakmai konferencián megkérdezte az igazgatókat, hol tudnának lakást adni. Fehérgyarmat, Kisvárda és Eger került szóba.-És berendezkedtem itt - nyitja sorra az ajtókat. Az egyik vizsgálóban három hölgy dolgozik, jöttünkre szűk kis szobából kukkantanak ki. Tasi doktor az asszisztensi szoba kulcsát kéri, ott van a nagy, tejüvegből készült átvilágító, amelyen - mint a dróton ülő fecskék - sorakoznak a röntgenfelvételek. Ezeket mutatná meg.- A régi fotel jó lesz, főorvos úr? - a vezető asszisztens, Tárnái Tamásné évődik a kérdéssel. Az öreg darabot, a ma is jó karban lévő fekete műbőr bevonatú ülőalkalmatosságot távozása után is megőrizték a sarokban.- Nem fáj a szíve, ha visszagondol az itt töltött évekre?-Jó érzésekkel emlékezem azokra az időkre, amikor hárman is összedugtuk a fejünket egy-egy felvétel elemzésekor. A vizsgálat vezetője ismertette a tényeket, aztán megbeszéltük, mit sejtetnek még a látottak. Volt, hogy egy gyomorfekélyes betegnél rákgyanúra hívtuk fel a belgyógyász kolléga figyelmét. Esete válogatta... - csípted vissza a találomra levett felvételt, amelyen egy alsó lábszár kontúrjait vélem felismerni. Már ez is nagy eredmény. Amerre csak megyünk, a kórház sajátos illata kísér bennünket. Évszázadok alatt ivódott bele a patinás falakba, a lépcsősort egykoron az ispotá- lyos, majd az irgalmasnővérek koptatták, most a modem kor gyógyítói sietnek kórteremről kórteremre. Míg csak véget nem ér nemes szolgálatuk. Tasi doktor lélekben már erre készülődik. Szilvás István A részvénytársaságban a magyar tőkét kamatoztatják Világcégek partnere a Hatvani Aprítógépgyár Igényes munka a mobiltörő is A privatizációról megoszlanak a vélemények, de azt senki sem vitatja, hogy a külföldi cégek tőkeerősek, kiterjedt piaci kapcsolatokkal rendelkeznek. Érdekes viszont, hogy a magyar befektetőket sokan gyanús szemmel nézik... Már ami a pénzforrásukat, lehetőségeiket és talpon maradásukat illeti. Ennek ellentmond a Jászberényi Aprítógépgyár Részvénytársaság, ahol a dolgozók kétharmada részvényes, kisebbségi tulajdonos az Állami Fejlesztési Bank, valamint a jászberényi és a hatvani önkormányzat. Ä jó hírű rí. megalakulása óta, immár hetedik esztendeje, hogy nyereségesen üzemelteti a divíziós (felosztó) rendszerben gazdálkodó termelőegységeit, köztük a Hatvani Aprítógépgyárat. A Zagyva-partiak működésük alatt még sohasem könyveltek el olyan exportbevételt, mint a tavalyi évben. Jól megfelelnek a törzsgyár stratégiai érdekeinek, jól sáfárkodnak a teljesítményre és szakmai igényességre orientáló önállósággal, a gépgyártó világcégek partnerei. Hogyan lettek életképesek a hatvaniak? Mit jelent számukra a részvénytársaság komplexitásra törekvő dinamizmusa? Ezekre a kérdésekre válaszoltak a cég vezetői. Részegységeket exportálnak Az aprítógépgyárat 1978-ban a magyar atomenergetikai program keretében hívták életre, amely a gazdasági cikcakkok miatt nem valósulhatott meg. Ámde a gyár szemfüles vezetői - 1983 óta Takács Zoltán - az el nem költött beruházási hitelekből olyan gépeket és eszközöket szereztek be, amelyekkel megalapozták az eleinte csak földmunkagép-alkatrészeket előállító üzem jövőjét. Korábban sok gonddal kötődtek a jászberényiekhez, személyi és gazdálkodási problémák nehezítették az együttműködést. Takács Zoltán igazgató rendteremtő irányításával profilváltást hajtottak végre Hatvanban. Eleinte a bányának, az útépítő vállalatoknak és a hűtőházaknak gyártottak szénőrlő malmokat, törő-, őrlő-, osztályozó berendezéseket, majd bővítették a gyártmányszerkezetet és „felfedezték” a Németországba irányuló termékexportot. Ilyenek voltak a rakodó és mélyásó kanalak, markolók, tartályok, illetve azok korszerű változatai. A privatizációt követően évek óta bőven van már munkájuk, növekednek az export- megrendelések, ismertek és elismertek lettek belföldön és külföldön egyaránt. Mindeközben a törzsgyár megteremtette a kiváló minőségű munka feltételeit, és szabad kezet adott a gyárnak a tervek végrehajtásában. Belföldön a Mátrai Erőmű Rt.-vei, a Diósgyőri Acélművekkel és a székesfehérvári KÖFÉM-mel vannak kivételesen értékes üzleti kapcsolatban. Beszállítói az amerikai, japán, német, francia gépgyártó világcégeknek. A Catarpillar, a Komatsu-Hano- mag, a Liebherr, a Case és az Orenstein & Koppal cégek állandó megrendelőik. A hatvani gyár elismerést szerzett a földmunkagép-gyártók, illetve az egyedi gépgyártók körében. Az ISO-9002-es minőségbiztosítási rendszerben dolgoznak, de hamarosan sort kerítenek a termékek szervizrendszerének az ISO-9001-es minőségi szabvány szerinti alkalmazására is.- Kiváló az itteni gárda! - állítja Takács Zoltán, a 2-es számú gépészeti részegységgyártó divízió igazgatója. - A lakatosok kétszer vizsgáznak évente, a hegesztők minősített képesítésűek, a forgácsolók a nagy értékű célgépeket - a továbbképzésen gyakoroltak alapján - értőn üzemeltetik. Vannak, akik megkérdőjelezik - gyárkapun kívüliek - az önállóságunkat. Meggyőződéssel állítom: a törzsgyártól műszaki segítséget, szakmai tanácsot és sok-sok bátorítást, a kooperációs kapcsolatainkat erősítő bátorítást kapunk. A többi a mi dolgunk. Növekedő pályán Társaságunkban van Szőllősi László, az rt. kereskedelmi és termelési igazgatója, aki elégedetten beszél a cég eredményeiről, de nem rejti véka alá: a részegységek mellett komplett gépeket is szeretnének gyártani. Számukra ez a jövő.- Növekedő pályán vagyunk, az ország egyik legnagyobb gépgyártója szeretnénk lenni. Ehhez minden esélyünk (gépek, szakembergárda, neves vevőkör) megvan. Naponta bizonyítjuk életképességünket, örülünk annak, hogy a jelenlegi szervezeti keretek között versenyképesek vagyunk. Megsokszoroztuk a termelésünket, a nyereséget visszaforgatjuk a termelésbe. Legutóbb például CNC-esztergagépet vásároltunk - csúcstechnika - 400 millióért. Nincsenek likviditási gondjaink - 56 millió forint értékű tőkeemelést hajtottunk végre. Kapcsolatunk meghatározója a bizalom. Ha szükségünk van rá - volt már ilyen -, partnereinktől kölcsönt kapunk fejlesztésre. Hol itt a bizalom? Banki garancia nélkül, partneri alapon folyósították nekünk a gépi beruházásra, a műhely- csarnok építésére fordított ösz- szegeket.- A dolgozók többségi részvényesek. Hogyan hat rájuk a tulajdon?- Alakítja őket - érvel Szőllősi igazgató úr. - Persze, ez hosszú folyamat, türelem és segítség kell hozzá. Az biztos, hogy nincs már lógás, fegyelmezetlenség, nem kell őket „hajtani”. A mi dolgunk a munkafeltételek megteremtése. Nálunk munkabéke van, a vitás ügyeket a közgyűlés elé visz- szük. A kultúra a munkahelyen kezdődik... Tényleg dinamikus a fejlődésük. Szériában készítenek ipari és forgókemencéket, hűtő- és szárítódobokat, valamint kohászati, hengerművi és öntödei részegységeket és berendezéseket. És mennyi mindent még... (PR)
