Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-15 / 12. szám
8. oldal Horizont 1999. január 15., péntek Új név és lakossági szolgáltatás Bankfiók a régió piacán Megfelelő előkészületek után nyitotta meg fiókját a megye- székhely belvárosában a többségi osztrák tulajdonban levő Raiffeisen Unicbank - jelentette be tegnap sajtótájékoztató keretében dr. Gara Iván, az rt. vezérigazgató-helyettese. Közel százötvenmillió forintos költséggel alakították ki az új létesítményt, s ezzel régi elképzelésük teljesült. EGER - Azt is elmondta, hogy a fióknál kilencen dolgoznak, és igazgatója Habis László elismert szakember, volt alpolgármester lett. Az egri fiók része a bank országos hálózatának. A fiókok száma eléri a harmincat, és a nagyobb városokban található. A pénzintézet 12 éve van jelen a hazai pénzpiacon. A tavalyi évet is eredményesen zárta, és a mérlegfőösz- szege 198 milliárd forintra növekedett. Az adózás és céltartalékképzés előtti eredménye meghaladta a kilencmilli- árd forintot. Ezzel a hazánkban tevékenykedő harmadik legnagyobb bankká lett. Mint hangsúlyozta: az idei év fordulópontot jelent életükben. Január 18-tól az új nevük Raiffeisen Bank Rt. lesz, és beindítják a lakossági üzletágat is. Eddig a vállalati, az önkormányzati és a magánszemélyeknek különleges szolgáltatásokat nyújtó üzletágat működtették, amelyet a lakosságival bővítenék ki. Ezzel döntő lépéseket tesznek az univerzális bankká válás felé. Céljuk, hogy rövid idő alatt azon öt-hat hazai bankcsoport tagjai legyenek, amelyek a pénzügyi szolgáltatások meghatározó részét nyújtják. Ezért a lakosságnak elsőként kínálnak olyan értékszámlát, amely egyesíti a folyó- és a betéti számla előnyeit. Forintban és konvertibilis valutában egyszerre megnyitható a nap 24 órájában. A hét minden napján telefonon és az Interneten is elérhető. A bank az említett értékszámlán túl betétlekötési, illetve hitelfelvételi lehetőséget is biztosít. A lakossági termékpalettát már az üzletág indításakor bankkártyák, befektetési jegyek, lízing- és részletfizetési lehetőségek, nyugdíjpénztári szolgáltatások, utazási biztosítás és lakástakarék is színesíti. A fiókok közül év végéig tizenötöt napi 24 órán át üzemelő önki- szolgáló bankterminállal szerelnek fel. Habis László, az új egri fiók vezetője elmondta, az elmúlt napokban már megtették az első lépéseket szolgáltatásaik megismertetésére. Néhány nagyobb exportáló vállalkozást kerestek fel és tettek ajánlatokat. A vállalatoknak, az önkormányzatoknak ajánlják a Phare-társfi- nanszírozású energiahatékonysági hitelt. A vállalati üzletágban elsősorban az építőipari vállalkozások, az exportőrök okmányos ügyletei lebonyolításának piacán látnak új lehetőségeket. Emellett a magasabb jövedelemmel, jelentős megtakarításokkal rendelkező magánügyfélkörnek kínálnak bizalmi bankkapcsolatot, tanácsadást, (mentusz) HEVES MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Képzési ajánlattételi felhívása a többször módosított 6/1996.(VII. 16.) MüM rendelet 3.paragrafus (2) bekezdése szerint szakképesítést, folytató intézmények jegyzékére való felkerülésre A Heves Megyei Munkaügyi Központ felhívással fordul a felnőttképzéssel, iskolarendszeren kívüli munkaerőpiaci szakmai oktatással foglalkozó intézményekhez, gazdálkodó szervezetekhez a munkanélküliek 1999. évi képzését , átképzését. szolgáló max. 18 hónap időtartamú programok kidolgozására és megvalósítására. Ajánlat, nyújtható be mindazon képzési irányra, amelyek a megyei munkaerőpiaci helyzet szempontjából indokoltak, a munkaerőpiacról kiszoruló rétegek képzését szolgálják, a megszerezhető képesítés pedig a munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit növeli,és konkrét munkáltatói igényekre épülnek. A Megyei Munkaügyi Tanács határozata értelmében elsőbbséget élveznek: • a hátrányos helyzetű, 8. általános iskolát végzett., 16. életévüket betöltött fiatalok első szakképesítéséhez jut tatását, megvalósító speciális programok • a pályakezdő munkanélküliek foglalkoztatását, elősegítő, képesítést nyújtó programok • a szakmunkás és szakközépiskolai képesítéssel rendelkezők munkaerőpiaci esélyeit, javító kiegészítő, illetve továbbképzések • szakmai előképzettséggel rendelkezők állami nyelvvizsgára felkészítő idegen nyelvi, számítástechnikai, vállalkozói stb. képzések • a megváltozott, munkaképességű munkanélküliek munkába helyezését elősegítő speciális képzési programok • a tartósan munkanélküliek, a foglalkoztatás szempontjából halmozottan hátrányos helyzetű, csekély elhelyezkedési eséllyel rendelkező célcsoportok szakképesítéshez juttatását., valamint, a munka világába ’ történő újbóli bekapcsolódását megvalósító, illetve segítő speciális képzési programok • korszerű technikát képviselő gépek, berendezések kezelésére és technológiák alkalmazására felkészítő képzések. Csak konkrét, foglalkoztatási igény vagy lehetőség esetén támogatjuk azokat a képzéseket^ amely szakmában az iskolarendszeri! oktatás jelentős létszámot bocsát, ki. Azonos tartalmú képzési programok esetén a Heves megyei székhelyű és a Munkaügyi Központnál referenciákkal rendelkező intézmények előnyt élveznek megyén kívüli székhelyű képző intézményekkel szemben. Az ajánlatnak tartalmaznia kell: • a képző intézmény 2/1997. (1.22.) MüM rendeletben foglaltak szerinti „Tanúsítvány” számát, új képző esetén a „Tanúsítvány” fénymásolatát. • a képzési program ajánlattételi lapját és annak mellékleteit. Az ajánlatokat 2 példányban kérjük beküldeni az alábbi címre: Heves Megyei Munkaügyi Központ 3300 Eger, Kossuth L.u.9. Beérkezési határidő: 1999. február 19. Az ajánlattételi nyomtatványok a Heves Megyei Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci Programok Osztályán vehetők át. (3300 Eger, Kossuth L.u.9. I. emelet). Az ajánlattétellel kapcsolatos általános tudnivalók: 1. Az az ajánlat, melynek költségnormái meghaladják a Munkaügyi Minisztérium és a Szociális és Családügyi Minisztérium által közleményben meghatározott, költ ségnormák keret eit, érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. 2. Az az ajánlat, amely nem felel meg a felhívás feltételeinek, vagy határidőn túl érkezik be, nem kerül elbírálásra. Az ajánlattétel elbírálási határideje: 1999. március 25. Ezúton hívjuk fel a képző intézmények figyelmét, hogy évindító tájékoztató értekezletet tartunk. Időpont: 1999. január 19. (kedd) de. 10.00 óra Helye: Heves Megyei Munkaügyi Központ Egri Kirendeltsége Eger, Klapka Gy. u. 9. IV. em. tárgyaló (3Q327) Heves Megyei Munkaügyi Központ Csőtörés. Az egri Sas út és Kertész utcák találkozásánál tegnap délben csőtörés miatt hatalmas buzgár tört fel. A hirtelen született tó meglepte az autósokat, a vízmű szakemberei a lakossági bejelentést követően másfél órán belül elhárították a bajt. fotó: pilisy elemér Nem a teljesítmény és a verseny izgalma, inkább a természet megismerése a cél Túrák a bükki kultúra felfedezésére Újabb szakosztállyal gazdagodott a szabadidős sportok palettája. Az Egri Spartacus Természetjáró Szakosztályt tájfutók alapították, akik az évekig tartó aktív mozgás következtében mostanra a szabadidős sportot helyezték előtérbe. EGER - Az alapító tagok úgy gondolták, az évek múlásával sem szakadnak el a természettől, ezért alakult ez a szakosztály — mondja Cseh Zita szakosztályvezető. - A tájfutás évek alatt egészségügyi problémákat okoz, ami nem jelenti azt, hogy a mozgást abba is kell hagyni. Beszélgetéseinkkor kiderült, hiába járjuk a Bükköt, sok természeti csoda még általunk sem ismert. A teljesítménytúra vagy versenyszerű tájfutás lehetetlenné teszi, hogy rácsodálkozzunk e jelenségekre. A szakosztály vezetője hozzátette: a mai világ nagyon teljesítmény- és verseny centrikus. Ezért az általuk vezetett túrák „lazítóbb” jellegűek lesznek. L+JVTÚTUl Viszonteladókat és egyéni vásárlókat egyaránt keresünk az általunk gyártott egy- és kétszemélyes csővázas szánkók értékesítéséhez. Ára: 2700 Ft-tól + áfa. Érd.: ALEX Vállalkozás Tel.: (23J-341 -356, (23)-340-356 Telephely: 2072 Zsámbék, § _______Magyar u. 21-23._______J K iváló lehetőség!! Osztrák-Magyar Vállalat azonnali belépéssel szervezőket és eló'adópárokat vesz fel! Feltételek: vállalkozói igazolvány, saját személygépkocsi, 25-55 év között, jó kommunikációs készség Bérezés szervezőknek: heti fixum + magas jutalék § Előadóknak LESZERVEZETT f előadások biztosítása! Tel. információ: 96/433-927 és 418-979 Sem a diktált tempó, sem a rá- készültség nem játszik szerepet. Arra törekszenek, hogy egy komplex élményt adjanak és kapjanak. Azon túl, hogy a tüdő a jó levegőn tisztul, a szív terhelődik, a szem is esztétikus élményekben gyönyörködhet. S az ész is dolgozik. A túravezetők felkészülnek a Bükk nevezetességeiből, s rögtönzött történelem-, biológiaórákon rögzítik a látottakat. Az első túrán résztvevők megtudhatják, hol is vannak a bélapátfalvi katonasírok, s miért a túrázók gondozták azokat. Később a Bükk hegység barlangkultúráival ismerkedhetnek meg, az ősember által kialakított bükki kultúrától a lillafüredi barlangrendszerig. S a hegyek ölelésében megbúvó évezredes várkultúra éppúgy bemutattatik, mint a térség ipari kultúrája. Mindez érdeklődés- és túra- cipő-függő. A szervezők a nem sportolók kondíciójához méretezték a távolságot és a magasságot. Később kerékpár-, vízi- és magashegyi túrák is lesznek, de ezek már nagyobb felkészülést igényelnek. A konkurenciától nem tartanak. Igaz, túraajánlat mindig akad, ám ezek jellege, elvárásai különbözőek. A most megalakult szakosztály célja az, hogy a test mellett a szellem is megkapja „táplálékát”. Az első túra időpontja január 24. A vállalkozó kedvűek 1 .likőr indulnak a vasútállomásról, az útvonal: Bélapátfalva. Katonasírok, Peskő-barlang, Peskő- völgy és Felsőtárkány. (s/.uromi) Tudományos Ismeretteij esztő Társulat Hungary! ||®Ú Távoktatás Szakosított menedzserképző kurzusok! Nyílott Szakképzéaört Kosalapi tvény felsőfokú (OKJ szám: 54 3439 01) TOMg felsőfokú (OKJ szám: 54 3434 02) Kereskedelmi menedzser kurzusunkat a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány támogatásával kínáljuk. Ha Ön 1999 februárjáig beiratkozik, a következő pluszszolgáltatásokat kapja: •tandíjtámogatást (40 000 Ft) •videokazettát kereskedelmi esetpéldákkal •videokonferencián vehet részt •Internet segítségével is konzultálhat Jelentkezés, felvilágosítás: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bugát Pál Egyesülete 3300 Eger. Klapka u. 9. 3301 Eger, Pf.: 64. tel.: .(36) 313-395 fax: (36) 310-743 email: tit@ektf.hu Jelentkezési határidő: 1999. január 30. ,39333, Környezetbarátok EGER - Az Európai Unió szigorú előírásait betartva készítette új növényvédő szereit a Zeneca Hungary Kft., az angol cég hazai leányvállalata. Tegnap a megyeszékhelyen Heves, Bor- sod-Abaúj-Zemplén és Jász- Nagykun-Szolnok megyei szakembereknek dr. Lánszki Imre marketingigazgató különösen az egri és a mátra- alji borvidékre ajánlott szőlővédő szereket. Azokkal az elmúlt év csapadékos őszén jó eredményeket értek el. Példaként említette, hogy ezeknek a szereknek a hatékonyságát a Borsod megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás laboratóriumában vizsgálatokkal támasztották alá. Eredményes használatukat a tokaji borvidéken szerzett kedvező tapasztalatokkal bizonyította. A Chinoin Rt. területi képviselője, Kovács Gábor arról beszélt, hogy a vállalkozást 1990-ben az elsők között privatizálták, és a francia Sanofi-csoport többségi tulajdona lett. Elsősorban a gyógyszereiről híres cégnél az állatgyógyászati és a növényvédő szerek gyártása is nagy jelentőségű. Arra törekszenek, hogy kedvező árakon a gazdaságos szerfelhasználást segítsék elő. Ehhez ajánlanak különböző készítményeket. Mint rámutatott: arra ösztönzik a mezőgazdasági termelőket, hogy igyekezzenek megelőzni a növényi kórokozók és az állati kártevők elterjedését. A munkájuk ezzel válhat még eredményesebbé. (m. k.) AKCIÓ! Hétfőtől növényvédőszer-vásár az egri Agroker Kertbarátok Boltjaiban Eger, Kistályai u. 18. 313-118 Eger, Szvorényi u. 50. 312-037 MOST - 10 % kedvezmény! Megérkeztek a szebbnél szebb virágmagvak, valamint a borsó és zöldségfélék! Számítástechnikai Kft. SZOMBATON is várja kedves vásárlóit 9-13 óráig Eger, Deák F. u. 49. Tel.: 36/412-577 Fax: 36/411-494 Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bugát Pál Egyesülete 90 ÓRÁS INTENZÍV KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA-FELKÉSZÍTŐ tréningeket indít angol és német nyelvből január 18-a hetén A tanfolyam díja: 29.500 Ft, amely tartalmazza az állami nyelvvizsga díját is! Állami nyelvvizsga: 1999- március 13-án, ill. 20-án. KEZDŐ NÉMET és ANGOL nyelvtanfolyamok indulnak január végén, FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ TÖRTÉNELEMBŐL Jog-, közgazdaságtudományi egyetemre, pedagógiai főiskolára jelentkezőknek valamint MÚVELŐDÉSSZERVEZÉSBŐL február elejétől! TIT Eger, Klapka u. 9- Tel.: (36) 313-395 Fax: (36) 310-743 __________________________________________________________________(39336) A Heves Megyei Hírlap terjesztésére kézbesítőt keresünk Andorn aktálya területére. / Érdeklődni a 326-603-as és a 30/9350-536-os telefonszámon. Az ütőképes napilap —I'll A Heves Megyei Hírlap közel 100.000 olvasójával a MMH megye legolvasottabb napilapja. A napi aktuális megyei információk mellett rendszeresen megjelenő színes mellékleteivel teszi teljessé az olvasói igényeknek való megfelelést. Az Autóstop az autók szerelmeseinek, a Jó tanács az egészséges életmódot kedvelőknek nyújt hasznos tanácsokat. A Nyugdíj című összeállítás az új nyugdíjrendszerben próbálja eligazítani az olvasót. A műsormagazinunk a heti rádió- és televízióműsorokról ad részletes tájékoztatást. Az alaplap és a mellékletek szerves egysége így ütőképes megyei napilappá teszi a Heves Megyei Hírlapot. HEVESM,u HÍRLAP A helyi érték 3300 Eger, Barkóczy u. 7. Hívható ingyenes telefonszámunk: 06-80-412-646