Heves Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-05 / 285. szám
Hol nem mondható Hetedik oldal Érdeklődés már volt, konkrét esküvő még nem.- Természetesen ha a pár ragaszkodna ehhez, akkor megírnánk a kérelmet a Közigazgatási Hivatalhoz - mondja Verebélyiné Kovács Julianna. - Ma Magyarországon a párok bármely településen kimondhatják az igent. A helyszín kiválasztása is az ő dolguk. Amennyiben a kinézett „terem” vagy szabad tér elég ünnepélyes, meghitt és alkalmasnak találnám házasságkötésre, úgy támogatnám őket. Nálunk egyébként szép, új a házasságkötő terem, s úgy veszem észre, az emberek ragaszkodnak a hagyományoshoz. Az egyik szomszéd községben tartottak egy esküvőt az iskola éttermében, ahol a vacsora is volt. Én nem találtam ebben semmi kifogásolni valót. Ha egyszer valakinek nyáron az arborétum jutna eszébe, ott is megoldható lenne. Talán a nyári növénydzsungel- ben emlékezetes maradna mindenkinek. Noszvajon, a De la Motte- kastélyban évek óta tartanak esküvőt. Csufor Balázsné szerint a gazdagabbak ma már bármely csodaszép terem bérlését megengedhetik maguknak. A községben esküdtek már az oktatási központban, a kastélyban. Sajnos, sokkal nagyobb baj, hogy nagyon kevesen szánják rá magukat a házasságkötésre. Az anyakönyvvezető emlékszik egy szertartásra, amely a főiskola Egészségház úti épületének kertjében volt. Egy, az intézményben is tanító keramikus házaspár mondta itt ki az igent. Sokak szerint emlékezetes esemény volt. Csúfomé szerint a természet lágy ölén romantikus esküt tenni. Ettől azonban - sajnos - sokkal jellemzőbb, hogy manapság a tanúkkal együtt hétköznap délelőtt bejönnek a hivatalba, és rövid szertartás után kimondják a bűvös négy szót. Parádsasváron a közelmúltban adták át az ötcsillagos szállodát. Ez a későbbiekben bizonyára vonzza majd a vendégeket.- Eddig nem találkoztunk különleges kéréssel - válaszolja Sidló Györgyné. - Egy ennyire elegáns szállodában bizonyára nagyok az elvárások az anyakönyvvezetővel szemben is. Ha megfelelnék ennek, akkor minden további nélkül vállalnám. A Mátra csodás tájain még senki nem akart házasságot kötni. Ám ha valakinek egyszer ez lenne az álma - ha a körülmények megfelelőek -, vállalnám. Egy esküvő esetében minden megbeszélés tárgya. A jó ízlés és ésszerűség határain belül bármi megoldható. A közeli Párádon már volt is erre példa. A Hotel Párád freskótermében rendeztek a nyáron esküvőt. A költség semmivel sem volt több, mint ha a polgármesteri hivatalban maradnak, de a látvány a résztvevők szerint leírhatatlan volt. A megyeszékhelyen Szabóné Pók Adrienn szerint nem jellemzőek az effajta kívánságok. Nem volt esküvő sem a várban, sem a Dobó téren. Talán kétszer lehetett a főiskola dísztermében. A házasulandók ragaszkodnak a hagyományokhoz. Ezt talán az egri díszterem szépsége is indokolja. Ennek ellenére tudunk két rendkívüli eseményről. Az egyiket a körcsarnokban, a karácsonyi vásár idején szervezik, a másikat Valentin-napon az Ifjúsági Házban. Reméljük, a rendhagyó eseményről lapunkon keresztül az olvasóknak is beszámolhatunk. Szuromi Rita A házasságkötésre vonatkozó jogszabályok elvileg nem tiltják, hogy a házasságkötő teremből kivonuljanak a házasulandók. Csupán engedélyre van ahhoz szükség, hogy az anyakönyvet kivihessék az épületből. Általában nem szokás e kérések elé akadályokat gördíteni. Gyöngyösön Nagy Józsefné anyakönyvvezető szerint csak a legritkább és legindokoltabb esetben vállalják, hogy kilépnek a házasság- kötő teremből. Eddig is sokszor szembesültek olyan igénnyel, hogy a fiatalok étteremben, szállóban vagy családi körben, esetleg egy pikniken szerették volna kimondani az igent. E kéréseknek Gyöngyösön nem tesznek eleget, hiszen az megállíthatatlan folyamatot indítana el. Szombatonként akár 10-12 esküvő is van, s így lehetetlenség lenne egyik helyszínről a másikra loholni. Az anyakönyvvezető úgy véli, a jogszabályi háttér arra is való, hogy ne lehessen tetszés szerint váltogatni a helyszínt, hiszen ez az ünnepélyes aktus egy életre szól. így az egyéni kívánságok kicsit tompítanának a fényén, a komolyságán. A házasságkötő terem szépségét, hangulatát semmi nem pótolja. Csupán akkor mennek házhoz, ha ez orvosilag indokolt. Erre példa is akadt. Egy idős pár attól félt, kifutnak az időből. Áz anyakönyvvezető kiment, összeadta őket. Az ifjú-idős férj néhány nap múlva elhunyt. Erdőtelken a Buttler-kastély közelsége és az arborétum páratlan szépsége sokakat vonzhat. 0n megtenné? Gyors körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak: a már házasságban élők vagy azt ter- vezgetők hajlandóak lennének-e kilépni a házasságkötő terem falain kívül. Egy 13 éve házasságban élő egri nő:- Az akkori férjjelölt ragaszkodott a szűk családi körhöz. így meg sem fordult a fejünkben, hogy nagyobb társaság előtt vagy rendhagyó körülmények között mondjuk ki az igent. Egy 28 éves nőtlen férfi:- Nem tudom, mennyi befolyásom lesz majd annak idején a dologra. Alapvetően én egy kényelmes ember vagyok, de ha nem kerülne túl nagy erőfeszítésbe, akkor talán belemennék. Egy 23 éve nős férfi:- Nem! Konzervatív vagyok, de vallásos nem, így csak a házasságkötő terem jöhetett szóba. Azt hiszem, a fiamnál is ez lesz. Úgy gondolom, a házasság egy életre szól, ezért meg kell adni a pillanat ünnepélyességét, hangulatát. Egy 40 éves elvált férfi:- Persze! A jó ízlés határain belül miért ne? Ha egy romantikus vagy egy elegáns helyet találnánk, mondjuk egy kastélyt, akkor vállalnám. Ehhez persze mindkettőnk beleegyezése kellene. ki az igen? Mikulás-malőrök Ötvös Imre, szerkesztőségünk Mikulása: - Szemembe lógott a paróka, felcsúszott a szakáll, ráadásul a kölcsönkapott kétdiopt- riás szemüveg, ami már önmagában is zavart a látásban, bepárásodott. A gyerek nevét még csak jól olvastam, de aztán eltévedtem a sorok között. „Látom, te már iskolás vagy”, mondtam az egyiknek. „Én még csak óvodába járok”, méltatlankodott a kisfiú „Nem szabad ám becsapni a Mikulás bácsit”, figyelmeztettem, és ejnye-bejnyét intettem az ujjammal. A gyerek már majdnem sírt, amikor a hátsó sorok közül előrekiabált az anyja: „Igazat mond, a bátyja jár iskolába.” * Azt hittem, egyszerű dolgom lesz, amikor felajánlottam, beszélgetek néhány Mikulással, akik a cégekhez látogattak el szarvas röpítette hintón, a havas hegyek mögül. Valaha - van ennek már tíz esztendeje is - szinte valamennyi vállalatnál rendezett a szakszervezet vagy a személyzeti osztály Télapó-ünnepséget. Csakhogy változott a világ, s például a Bervánál és az Egervinnél is azt a választ kaptam, szomorú, de hosszú évek óta nem szerveznek Mikulás-estet. Tényleg szomorú, mert az ilyen találkozókra nemcsak a gyerekek emlékeznek szívesen, hanem a szülők is. Még egy kevésbé rokonszenves kollégával is hajlamos összebarátkozni a másik, ha a gyertyafényes, mandarinillatú délutánon együtt énekeltek, nevetgéltek a gyerekeik. Szerencsére csak találtam néhány teli puttonyost, akik felidézték kalandjaikat. Dr. Sípos Mihályné r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság egykori Télapója: - Tíz éve történt az eset. Akkor még az én gyerekeim is kicsik voltak. Szépen, sorjában hívtam az apróságokat, és osztogattam a csomagokat. Gondosan ügyeltem rá, hogy dörmögve beszéljek, mint a Mikulások. Hanem az én kisfiam csak megismert. Amikor kijött hozzám, gondolt egyet, s meghúzta a szakállamat. Mindketten meglepődtünk. Arra már nem emlékszem, mit mondtam ijedtemben, de az ő szavait ma is hallom: „Na de anya!” * Majoros Gyula, Tarnaszentmária polgármestere - még a hőskorban - az Egri Vasöntödében öltötte magára a piros kabátot és a vattaszakállt.- Legalább kétszáz gyerek jött el az ünnepségre - meséli. - Jó néhányat megkértem közülük, énekeljen nekem egy dalt. Valamennyit nem buzdíthattam erre, mert úgy karácsonyig is eltartott volna a műsor. Másnap mondja a kollégám, hogy az óvodás kisfia egész este dúlt-fúlt, mert ő nem szerepelhetett. „Ezért tanultam meg a verset!?”, mérgelődött, aztán toppantott egyet, s kijelentette: „Tojok a Mikulásra!”. Négyessy Zita Lila: a bűnbánat jele Őszintén megdöbbentem, amikor beléptem a kis házikó ajtaján, s vidám gyerekzsivaj hallatszott a hátsó szobából. Igazából nem is tudom, mire számítottam, de valahogy az élt bennem, hogy a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat Kisbagoly csoportjában - ahol hátrányos helyzetű és veszélyeztetett fiatalok vannak - kicsit megszeppent gyerekeket, csendes, magukba zárkózó lányokat és fiúkat találok. Utólag rájöttem: butaság volt ilyet feltételezni. Ők is ugyanolyan apró lények, mint jobb helyzetben lévő társaik. Nekik is még a játék jelenti a mindennapokat, s miért is viselkednének másképpen, hiszen még fel sem fogják, miért kell egy ilyen csoportba járniuk. Szüleik elváltak, vagy valaki meghalt a családban, rosszabb esetben alkoholista az apuka, anyuka, talán még drogot is szednek. Persze, egy gyerek ebből még nem sokat ért. Látja, hogy valami nincs rendben, több a veszekedés, szidás mint másoknál. Kevés idő jut rá. Még talán azt is tudja, ezt mi okozza, de hogy mi áll mindennek a hátterében, s milyen súlyos következményei lehetnek ennek, azt már kevesen fogják fel. A fejem mellett süvített el egy labda, majd a fiatal nevelők intésére rend lesz. Körbeülik az asztalt, s előkerül a lila és fehér gyertyákkal díszített adventi koszorú. Az egyik kislány még azt is tudja, hogy a lila a bűnbánat jele. A csoport az ünnepre készülődve karácsonyi dalt énekel, s ez rövid időre a csendbontót is elhallgattatja. Nem rossz gyerek, csak kicsit eleven, és szeret szerepelni. A játék mindenkit felvidít, s a csendesebbek is feloldódnak a közös szórakozásban. Később előveszik a papírokat, s jöhet a bethlehemi játék próbája. Végül énekszóra meggyújtják az első gyertyát, hogy bűneiket megbánva várják a karácsonyt. Pedig nekik csak az a bűnük, hogy netán hazavittek egy két rossz jegyet, néha kissé hangosabbak a kelleténél, vagy rosszalkodnak kicsit a játék kedvéért. Hiszen gyerekek, s ez az életük. Legalábbis ez kéne hogy legyen. Legtöbbjük azonban csak a hétfői foglalkozásokon és esetleg az iskolában kapja meg azt a törődést, amit érdemel. így számukra ünnep minden egyes perc, amit igazi barátokkal, gondoskodó emberekkel tölthetnek. A buszmegálló felé menve mellém szegődött az egyik kislány. Megfogta a kezemet, s megkérdezte: ugye, te most már mindig eljössz? Nem tudtam mit mondani. Felszálltunk a buszra, az ölembe ült, és mesélt. A családjáról, hogy elváltak a szülei, három hónapja rákban meg- gj halt az édesanyja, s azóta két testvérét és őt ff nagymamája és nagynénje neveli. Kicsit féltem a reakciótól, mégis megkérdeztem: nem hiányzik anya? A kislány kissé lebiggyesztette az ajkát, majd rám mosolygott, és azt mondta: csak akkor, ha mások beszélnek a mamájukról. Aztán átkarolta a nyakamat, odasúgta: egy hét múlva találkozunk. S leszállt a buszról. Elek Eszter FOTO: ÖTVÖS IMRE EOTÓ: PERL MÁRTON
