Heves Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-31 / 305. szám
1998. december 31., csütörtök 5. oldal BÚÉK 99 Rita, avagy az ideákból emelt falak Nem is én lennék, ha nem fordultam volna meg utána a szerkesztőség folyosóján. Egészséges férfireflex ez; kivált, ha az ember látókörébe egy szőke, kék szemű, jó alakú bombázó kerül. Már ezért megérte bejönni - gondoltam, aztán mentem a dolgom után. Annál inkább meglepődtem, amikor az új kolléganő bemutatására került sor, s hirtelen láttam magam előtt. „Szia, Szuromi Rita vagyok” - nyújtotta a kezét hihetetlen természetességgel. Ennek jó pár éve már, s én azóta is csodálom a belőle áradó közvetlenséget. Sokszor nem is értem, egyesek miért tartják őt zárkózottnak, magába fordulónak, majdhogynem megköze- líthetetlennek. Amikor olyan... olyan igazi Szuromi Rita. Ami még igazán jellemző rá: a lendületesség és a munkabírás. Késő délután is akkora elánnal pörgeti ujjait a klaviatúrán, mintha a nap legelején járna. Ragadnak hozzá a témák. Többször elgondolkodtam már azon: mikor él ez a lány?- Az írás az életem - nevet. Jó őt ilyenkor nézni, derűje javítja a látást, mint a gyémánt. Még akkor is, ha állandóan karikásak a szemei. Az állandó vibrálás, akár a lassú tűz, előbb-utóbb felégeti az utolsó maradékot is. Többször figyelmeztettem erre - mindhiába. Munkája egyben hobbija is - mondja -, s ő szereti a maximumot kihozni magából. Ne haragudj, Rita, menthetetlen vagy.- Elképzelhető, hogy ez a hajtás pótcselekvés nálad? Esetleg menekülés valami elől? - szegezem neki a kérdést, amikor végre sikerül egy viszonylag nyugodt helyen leülnünk röpke fél órára.-Nem hinném - emeli merengve ajkához az ásványvizes poharat. Aztán néhány másodperces, árulkodó szünet után hozzáteszi: - Időnként ugyan jobban szeretnék feleség vagy anya lenni, mint újságíró, s ilyenkor a munka akár meneküléssé is válhat, de alapvetően nem ez a fő indok. Egyszerűen szeretem az írást. Aki olvassa anyagait, aligha derítheti ki egykönnyen, mely területeken érzi leginkább otthonosan magát. Ritkaság ez ebben a szakmában. Ezzel szemben Rita valóságos polihisztor.- A valós élet megmutatása érdekel - vázolja hitvallását. - Kifejezetten utálok íróasztal mögött ülő emberekkel beszélgetni, akiknek hivatalból „joguk” van nyilatkozni; ha csupa ilyennel készítenék interjút, torz képet kapnánk a magyar valóságról. Sokkal jobb, ha megmutathatom, miként élnek az átlagemberek.-Nincs emögött egyfajta provokatív szándék?- Soha. Lehet, hogy egyes témafelvetéseim sokaknak kellemetlenséget okoznak, kényelmetlen számukra a szembesülés, de... Vannak, akik túl sokáig ültek a húsosfazék mellett, s elveszítették a realitásérzetüket.- Most is provokálsz!- Ha ez annak számít, akkor vállalom.-Na, legalább most ne dolgozzunk. Beszélj inkább arról, miért éppen görögül tanulsz!- Imádom a hegyet és a tengert. Görögországban mindkettő megvan... Másrészt tisztelem, amivel Hellász hozzájárult az egyetemes kultúrához.-... és mikor magolod a szavakat?- Este 9 és 11 óra között.-Sajnos, a saját impreszszióim alapján soha nem fogom megtudni: előny-e, avagy hátrány ezen a pályán, ha valaki dekoratív jelenség?- Egyik sem. Bennem nem a nőt, hanem az újságírót látják. Ilyen szempontból semleges nemű vagyok. Nem mondanám; pláne, ha figyelembe veszem azon ismerőseim vélekedését, akik kifejezetten az ő riportalanyai szeretnének lenni, olykor bevallottan nem szakmai szempontok miatt... Rita, miért nem hagyod magad táncba vinni? Mire jók ezek az általad emelt falak? Igenis menekülsz. Becsapod magad. Ismerlek.- Van ideálod? - pörgetem meg az asztalon a kiürült üveget. Nem felém fordulva áll meg a nyaka.- Ideálom? - megint a sokat mondó pauza. - Az nincs. Ideám viszont igen. Szeretem az értékeset: létezik tökéletes, és meg is lehet találni. Tari Ottó Akinek egy szavára hullanak a leplek Ültünk a pádon. A lányok már kivetkőztek téli cuccaikból, a szellő lágyan lengedezett. Ott ült mellettem, s nyalta a fagyiját. A bimbózó tulipánokat nézte. Arcán egy férfi vállát nyomó ösz- szes teher látszott. Ezt - mikor rákérdeztem végre beismerte. Aztán jött két csinibaba. Egy pillanat alatt elfelejtette fáradtságát, s máris azon tüsténkedett, milyen indokkal szólíthatná meg őket. - Van tüzed? - kérdezte, s máris ismét önmaga volt. Sokan felületesen ismerik őt. Bár — az igazat megvallva — tesz is erről. A hatvani vagány imidzse azonban nem teljes, ha a látottakra hagyatkozunk. Az örökmozgó, mindig témák után vadászó, a szép lányokat lencsevégre kapó Tari Ottóban még egy ember rejtőzik. Hogy milyen, azt mondja el ő.-Ottó, te a „balhéidról” vagy híres a körzetedben. Ilyennek születtél, vagy tettél is erről?- Is-is - neveti el magát és a többit a képzeletre bízza. Mintha még mindig nem akarná, hogy valóban megismerjük őt.- A szerkesztőségünkben „kivívtad” azt a címet, hogy te vagy a legtöbbször bíróság elé citált ember. Hogyan viseled?- Minden mondatot, amit leírok, igaznak érzek. Innen is látszik, hogy inkább ösztönös újságíró vagyok. Viszont az objektivitáshoz legközelebb álló tények megállapítása a bíróság feladata. Ezt el kell fogadnom. Most jön egy téma, amelyre szerintem ugrani fog.- Nézzük a lányokat! Szerintem a legtöbb nő, akit lencsevégre kapsz, nem is olyan bombázó. Mit látsz te ezekben?- Először is: tévhit ez, hogy ennek szexuális motivációja van. Másodszor: olyan ez, mintha orvos lennék. Csak éppen nem a testet, hanem a lelket próbálom megérinteni. Annak is a szebbik felét.- Hogy vetkőzteted le őket?- Nincs varázsige. Csak odáig kell eljutni, hogy az ember meg merje kérdezni, vál- lalna-e egy ilyesfajta fotózást. Innentől a dolog kétesélyes. De aki eddig sem jut el, az olyan hülye kérdéseket tesz fel, mint most te. Kénytelen vagyok ugrani. Ez nem jött be. Akkor lássunk egy érzékenyebb témát:-Két gyermeked van, s te nagyon szereted őket...- ...(Itt nincs válasz. Közhelyeket nem akar mondani. Látszik, hogy nem talál szavakat. Elérzékenyül. Na végre, egy imidzs nélküli mozdulat!)-Maradjunk akkor még a gyermekeknél. Volt egy megrázó riportod egy német családról, akik a Zagyva-parton táboroztak. Hogyan emlékszel rájuk vissza?- Egyetlen mozdulat maradt meg bennem, az amikor a hivatali emberek Otthonba akarták rakni a gyerekeket, s ezt a tolmács lefordította. A hat szőke gyerek egyszerre tört ki zokogásban. Azt a pillanatot nem lehet leírni. Elmondhatatlan. Egyébként úgy tudom, hogy rendeződött a sorsuk és hazamentek.- Önkormányzati képviselő vagy lakóhelyeden. Hogyan tudod összeegyeztetni az újságírást a hivatali döntéshozatallal?- Nagyon egyszerűen. Aki a képviselői munkámat ismeri, az tudja, hogy ott is ugyanazt a stílust képviselem, amit az újságírásban. Vagyis: egyenesség, szókimondás. Néha - elismerem -, talán politikusabb is lehetnék.-Gyakran nem „tiszteled” mások magánéletét. Es a tieddel hogy állsz?-Nincs tabu az életemben. Ha a magánéletemet vesszük, akkor meg idő hiányában az is alig van...- Szilveszter révén nem akarom elkomolykodni a beszélgetést. Van interjúálmod?- Nincs.-Mondjuk ha besétálna a hatvani szerkesztőségbe Claudia Schiffer, mit szólnál?- A toliam nem biztos, hogy felemelném, de a fényképezőgépem igen!- És létezik nőideálod?- Igen. (Huncutul hunyorog, ez nála azt jelenti: ne tovább!)-Te mindig kifaggatod azokat, akiket lencsevégre kapsz, méreteiről. Elárulod a lányoknak most a tiedet?- 178 centiméter magas vagyok, 80 kilogramm. A lábam 43-as. Az inget nem tudom. Csak pólót hordok. Tehát tényleg nincs tabu az életében. De egy tucat kérdésre csak nagyvonalakban válaszol. Lehet, hogy így született meg Tari Ottó imidzse? Szuromi Rita Friss tojás, Az alábbiakban Kühne Gábor szerkesztő úr érdeklődött Suha Pétertől, lapunk végleg kiküldött munkatársától.- Miután tudtomra adtad, hogy szeretnéd, ha megye- szerte - és a Springer-köz- pontban is - híre futna, egy meg nem értett költőzseni dolgozik nekünk, ezért az első kérdésem így szól: elhang- zott-e valamilyen vers karácsonykor nálatok, s ha igen, az saját költemény volt-e?-Nem verseltünk, de saját alkotás semmiképpen nem hangozhatott volna el, ugyanis jó pár éve már, hogy „szakítottam a lírával”. Ezt igen látványosan tettem: az életművemet egyszerűen elégettem. Utassy Józseftől, a kortárs magyar irodalom jeles alakjától örömmel hallottam: ő is elkövetett hasonlót. Igaz, ő nem bízott a véletlenre semmit, le is vizelte a versek hamvait.- Ha verset nem is, újságot csak írsz, s előbb-utóbb az is tűzre kerülhet. Mit szeretsz a legjobban a munkádban?-A változatosságot. Olykor Mátraballáról, máskor Mát- raderecskéről hordhatom nezsenge nyúl ked Egerbe a friss tojásokat, olykor pedig Bodonyból a nyu- lat. Megint máskor meg kolléganőinket látom el Parádsas- várról ásványvízzel.- Visszautasítom a személyeskedést. Úgy vettem észre, földhözragadt vagy...-Hát, igaz, ami igaz, én mindentől félek, ami a földfelszíntől egy méterrel mélyebben vagy magasabban van.- Aha, ezért kellett - életem kockáztatásával - nekem alá- szállni Recsken... No, de jössz te még be ügyelni! Miután jómagam mindig pörgős, érdekes, egyéni anyagokat írok, ezért hadd legyek sematikus: mi a kedvenc időtöltésed? és ásványvíz-Bármi, ami a kislányommal kapcsolatos. Imádom fürdetni, etetni, nem rettenek vissza a pelenkázástól sem. Jókat beszélgetünk, ő a maga tíz hónapjának összes bölcsességével figyel rám. Beszélni még nem tud, de nem zökkent ki az eszmefuttatásaimból.- Kedvenc ételed?- Minden, kivéve a mákos tésztát és a tökfőzeléket.- Kevenc ital?- Szőlőlé, szűrt ivóié - bor, vagy konyak formájában.- Kedvenc szín?- Fekete.- Kedvenc kedvenc?- Rövid ideig volt egy ku- * tyám, de a hivatalos változat szerint valaki megmérgezte.- És mi az igazság?-Az odaát van, és az már nem fér bele egy sematikus beszélgetésbe. * Végül álljon itt egy eredeti „Suha-négysoros”, amelyet sikerült kimenekíteni a lángokból: Elhagyatva Már nem szerelmeim a szavak, meggyötörnek En elejtem őket, ők összetörnek. Barta Kati, a puhakalapú kiskakas Méltatlankodunk, amikor a szerkesztők „madárnak” néznek minket, pedig azok vagyunk. Barta Kati kakas. Még alig pitymallik, de már benn kukorékol, miután Zsófi lányát beadta az óvodába. Harsányan jár-kel a folyosón, s mint afféle szárnyas, beröppen a beírószobába. Aztán csak csitt, az áhítat percei következnek. Átfutja a napilapokat, átszellemültség ül ki az arcára, megigézik a hírek. Nem hallik, csak sejlik: kattognak a fejében a fogaskerekek. Mi az a téma, amit honosítani lehet? S miként a tollas- hátúak, csőrébe kapja a ma- gocskát, s már viszi is sebesen. Az asztalánál bősz telefonálgatásba kezd. És mikor a heti szerkesztő az álom és ébrenlét mezsgyéjén (9-kor még ő sem olyan éber, mint lapzártakor) benyit a szobába, már kész a terv: mit ad Kati a holnapi újságba. Mire késő délelőtt beérek (mint éjszakai bagoly), Kati többnyire túljutott a nehezén. Rendszerint ő az egyes számú áldozatom. Neki szoktam ugyanis elsőként megmutatni írásaimat. Bízom a bölcsességében, tudom, megfogja a kezem, ha oktondiságra készülök. Fiatalabb nálam, mégis ő az öregebb. Tizenöt éve újságíró. Kezdeti időkben húsbóltok- ban kellett interjúkat készítenie - később már úttörő-találkozókról is tudósíthatott. Bepárásodott szemekkel nézegeti azóta is boldogemlékezetű, Népújság-beli cikkeit. De most maradjunk Kati átlag hétköznapjainál. Azt már tudjuk, mit tesz délelőtt. Vegyük olybá, most üti a torony órája a délután egyet. Katit a folyosón látjuk. Rajta kalap, kabát. A kalapja Rumcájszé- hoz, az erdei rablóéhoz hasonlatos. Csak éppen puha, kötött. Ez az a darab, ami még kiadóvezetőnk, Kiss Sándor szívét is megdobogtatta, s szavát vette Katinak, senki másnak nem adja, ha esetleg kinőné, kizárólag neki. De hová fut ilyen sietősen ez az asszonyka? Elárulom. Zsófi lányához az oviba. Mert iparkodni kell, Kerecsendfe, ahol laknak, nem indulnak öt- percenként buszok. Ha nem érnének haza időben, hogyan jönne másnap hajnalban a szerkesztőségbe? Négyessy Zita Nem hatott az atyai intelem Állandó késésben van. Amikor belép a szerkesztőségbe, rögzített üzenetek raja fogadja. A számítógéphez ül, de három billentyűt se üt le, már neki csörög a telefon, és a folyosón „híveinek” hada sorakozik türelmesen. Mert az olvasó az írásokból ítél, s ha egyszer úgy érzi, hogy a tollforgató úgy gondolkozik, úgy ítél, mint ő, a bizalma töretlen marad az újságíró iránt. Épp ezért ha bajban van, ha öröm éri, felkeresi mindenáron, s bizton állíthatom: nem csalódik. Mert Négyessy Zita ha váratlanul feltárulkozik egy-egy emberi sors előtte, feledtet vele minden rutinszerű kötelességet. Átéli beszélgetőtársa összes kételyét, csalódását, örömét, s máris sejti: talán segíthet... Sajátos humora mindig lenyűgöz. Kevés embert ismerek, aki a nyomorúságos, visz- szatetsző dolgokon is úgy tud kacagni, hogy a könnye kicsordul. S az sem utolsó szempont, hogy abból a fajtából való, aki a mái elgépiese- dett, menedzserarcú világban ember akart és tudott maradni. Erre predesztinálta a múltja, magánéletének hullámvölgyei. Amikor érettségi után az újságírás gondolatával kacérkodott, édesapja féltve intette: - Úgysem írhatod meg, amit gondolsz, mert vagy a börtönbe, vagy a bolondokházába kerülsz! S ő valóban jó ideig temette az álmot. Dolgozott a Kőbányai Gyógyszergyár Fabulon részlegénél, az Országos Műemléki Felügyelőségnél, aztán a szerelem jóvoltából Egerbe költözött. A vasöntödében szociálpolitikai előadó lett, s végül - az atyai intelem ellenére - egy füstös szerkesztőségi szobában kötött ki. A Hírlaphoz gépíróként került. Szorgalmasan beírogatta a számítógépbe a „jónevű” újságírók cikkeit, s eközben gyakran érezhette úgy - teljes joggal - hogy erre a „produktumra” ő is képes. Törvényszerű, hogy nem sokkal később, immár újságíróként, hamarosan ott volt a megyei toliforgatók élmezőnyében, s az sem véletlen, hogy idén ő vehette át a szerkesztőség életében legrangosabb szakmai elismerésnek számító Gyurkó Géza-díjat. Ilyen az én tiszteletem Négyessy Zita iránt, akiről örülök, hogy én írhattam Önöknek. Azoknak, akikről eddig írt, s mindazoknak, akikről ezután fog. Barta Katalin
