Heves Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24 / 301. szám
8. oldal Karácsony '98 1998. december 24., csütörtök Most színes sminkekről álmodom Az ünnep előtti időszak a legtöbb nő számára igen mozgalmas, a bevásárlás, a rohanás, az elmaradt munkák pótlása: szóval minden még jobban „pörög”, mint az esztendő egyéb szakaszaiban. Ilyenkor sem szabad azonban természetesen megfeledkezni a szépségápolásról, hiszen egyik legszebb ünnepünket nem várhatjuk karikás szemekkel, mélyülő ráncokkal, fakuló barnasággal. Érdemes tehát időt szakítani a külső megjelenésre, felkeresni a fodrászt, a kozmetikust, s persze magunk is sokat tehetünk a kívánt eredmény érdekében. A bőr szépségének megőrzéséhez nagyon fontos a táplálkozás, minél több vitamin fogyasztása. Emellett jó szolgálatot tesz, ha lehetőség szerint minél többet tartózkodunk a friss levegőn. Mindez nagyon fontos, hiszen a szakszerű kozmetikai kezelés is csak az egészséges bőrön képes igazi eredményt produkálni. A smink elkészítése mindig a kozmetikai arctisztítással kezdődik, melynek során bőrünk megszabadul a felhalmozódott szarupikkelyektől. A bőrtápláló pakolások, valamint a professzionális arcmasszázsok sokat segítenek a bőr rugalmasságának, fiatalságának megőrzésében. A téli hónapokban javasolt az alpha- hydroxysavas kezelés, valamint a szépségszalonok „sláger-szolgáltatása”, az oxigé- nes bőrfiatalító arckezelés, amely a bőr oxigénellátását növeli, ezáltal javítja ellenálló-képességét. Ha ily módon „karbantartottuk” arcbőrünket, jöhet a smink, amely idén az eddigieknél is merészebb, csillogóbb, kreativitást sugárzó: rúzsok és szemhéjpúderek bő választéka- lehetőséget ad az önkifejezésre. Minden divat, ami fényesen csillog, vonzza a tekintetet. Kedveltek a sötét, titokzatos árnyalatok is, ha ezek is metálos hatást keltenek. Fontos, hogy a szemhéjpúder biztosítsa a fémes ragyogást, lehet csillogó ezüst, arany, bronz, és persze a tél slágere: a lila. Szemkontűr-ceruzánk se a megszokott legyen, használjunk merészebb színeket, a szemhéjpúdemél sötétebb arany és ezüst árnyalatokat. Szempilláinkról se feledkezzünk meg: használjuk bátran itt is a viola és az űjfekete színeket. Az idei rúzsdivat az aranyló piros, barnás színek, valamint a fémes lila. Az arc- púderünk is csilloghat az ünnepek alatt, némi sejtelmessé- get kölcsönözve vonásainknak. A fő tanács tehát: bátran kísérletezzünk a színekkel, s olyanokat válasszunk, amelyben jól érezzük magunkat. Akkor biztos, hogy beválik környezetünkben is. Ötszáz év karácsonyfa-krónikája Kálban is megcsodálták a gyerekek a díszes fenyőfát FOTÓ: PILISY ELEMÉR A sors kegyéből egy 150 esztendővel ezelőtt készült festmény is fennmaradt. A kissé rövidlátó, pocakosodó, önérzetes osztrák polgár, Josef Anton Rapolter feszít népes családja körében a vándorfestő által készített képen. Első pillantásra szembetűnik az alkalom: a szenteste. A szalon nagy, kerek asztalának közepén kopasz törzsű, zsenge fenyőfácska díszük, ágain aranyozott diók, apró almák, néhány színes papírlánc és két zászló: a Habsburgoké és a helyi, a felső-ausztriai. A fenyőfácska fölött, a falon a Szeplőtelen Szűz tekint a famíliára. Akkor bizonnyal ugyanilyen volt minden karácsonyfa egész Ausztriában, Németországban. „Ma jön a Jézuska” - jelenthette ki legünnepélyesebb hangján a családfő, és kiosztotta az ajándékokat. A nagyjából egykorúak osztoztak a hintalovon, a serdülő lányok zenélhettek, előadhatták az akkoriban már egyre több helyütt fölcsendülő szépséges karácsonyi dalt, a Stille Nachtot, a Csendes éjt. A család ismerőse, Franz Xaver Gruber szerezte a dallamát. Hagyomány szerint freiburgi pékinasok állítottak először fenyőfát 1419-ben a helyi Szentlélek Kórházban. Mézeskalács süteményekkel, almával, színes papírcsíkokkal ékesítették. Egy korabeli folyóirat jelentette Berlinből 1754-ben: „Némelyek lucfenyőt állítanak szobájukba karácsony estére”. New Yorkban, az 1848-i szentestén gyújtották meg az első karácsonyfa gyertyáit. Egy német honosította meg a szokást az Újvilágban, ahol 1882- ben már a biztonságosabb elektromos izzók fénylettek. A keresztény világban 1900 táján kezdett széles körben terjedni a karácsonyfa-állítás szokása. Nálunk a legendás pestbudai polgármester, Podma- niczky Frigyes családja honosította meg a karácsonyfát: osztrák nénikéje hozta magával a hagyományt 1825 táján. Ünnepi falatok, ízletes csemegék Alábbi összeállításunkban ahhoz kívánunk néhány tippet adni, mi kerüljön az ünnepi asztalra, nem csupán karácsonykor, hiszen már a szilveszterre is gondoltunk. Reméljük, találnak kedvükre való receptet, s ha elkészítik, nem csalódnak. Jó étvágyat kívánunk! Hal, borban Hozzávalók: 60 dkg mélyhűtött tonhal, 5 dkg vaj, 2 dl fehérbor, 112 pohár tejföl, 3 fej vöröshagyma, só, pár szem szegfűszeg, 1 ek. citromlé. A kiolvasztott halszeleteket megöntözzük a citromlével, megsózzuk, s legalább egy órán át állni hagyjuk. Eztán a felolvasztott vajra tesszük a szeleteket, leöntjük a fehérborral, beleszórjuk a szegfűszeget, a vékony karikára vágott hagymát, és fedő alatt puhára pároljuk. A halat eztán tálba szedjük, a visszamaradt lébe pedig belekeverjük a tejfölt, s átszűrve a halra öntjük. Mandulás pulykacomb Hozzávalók: 2 pulykacomb, 20 dkg mandula, só, bors, néhány gerezd fokhagyma, 1 nagyobb fej vöröshagyma, kevés szerecsendió, 3 dl (lehetőleg száraz) fehérbor. A combokat a csontnál bevágjuk, sózzuk, borsozzuk, s olajon elősütjük. Ha a hús kissé megpuhult, hozzáadjuk az apóra vágott mandulát, a hagymát, a fokhagymát, a fűszereket, ráöntjük a bort, s fedő alatt puhára pároljuk. Köretként leginkább burgonyapürét, vagy párolt zöldségeket kínálhatunk mellé. Tarja, Pista bácsi módra Hozzávalók: 50 dkg füstölt tarja, 2 dl tejszín, 20 dkg ecetes reszelt torma, só, cukor. A tarját egészben megfőzzük, főzőlevébe babérlevelet, borsot, ízlés szerint csipetnyi fokhagymát teszünk. Amikor a hús jól átpuhult, levét leöntjük, s hagyjuk kihűlni. A tormát összefőzzük a tejszínnel, ízlés szerint cukorral ízesítjük, s ha szükséges, kevés liszttel besűrítjük, majd tepsibe öntjük. A húst felszeleteljük, s a tormaszószra helyezzük. (Ez a rétegezés ismételhető.) Tetejét gazdagon meghintjük reszelt sajttal. Addig sütjük, míg a sajt szépen megpirul. Ha a húst előre megfőzzük, akkor alig fél óra alatt kiadós éjféli étket tálalhatunk. Polgármester-kedvenc Hozzávalók: húsos szalonna, krumpli, sajt, kapacitástól függő mennyiségben A közmunkás-reggeli darab szalonnát előirányzat-vékonyságú szeletekre vágjuk, serpenyőben - költségvetés-feszesen - zsírjára sütjük. Jogszabálynyi krumplit megfőzünk, s mindennapi gond méretűre reszeljük, (törjük, nyomjuk) s a szalonnára szórjuk. Tetejére településfejlesztési elképzelés mennyiségű sajtot reszelünk, s vigyázva, hogy meg ne égessük, addig sütjük, míg a sajt megpirul. Forrón tálaljuk, s ciklusnyi étvággyal fogyasztjuk. Ünnepi harmónia a lakásban Karácsonyfadivat, asztaldíszítés - 1998 Ahogy az öltözködésnek, a lakáskultúrának van divatja, úgy a karácsonyfa-díszítés is évről évre megújul. Dr. Guba Lászlóné virágkötő mester szerint az idei ünnep „slágerét” a természetes anyagok, illetve a földszín más-más árnyalataiban pompázó díszek jelentik. A szakember szerint a legfontosabb, hogy a karácsonyfánk a lakásunk hangulatához illő díszítést kapjon. Tekintettel kell lennünk a berendezés stílusára, a falak, a függönyök színére. Akinek például szépen faragott, fabútorai vannak, annak nem ajánlom az arany masnikkal túlcicomázott fát. Az idén divatos földszínek a homoktól a sötétbarnáig terjedő skálát ölelnek fel. A természetes anyagok pedig faragott fafigurák, termések képében jelennek meg. Továbbra is nagy divat az „egyszínűség”. Tehát a gömbök, a szalagok, a gyertyák, sőt még a fára kerülő szaloncukor is azonos színben pompázik: piros, kék, ezüst, arany, fehér vagy föld színű árnyalatokban. A fához illően kell megteríteni a vacsoraasztalt is. Az abrosz, az étkészlet, a szalvéta, a virág harmóniája elengedhetetlen. A legegyszerűbb, legolcsóbb, házilag készített dísztárgyakkal is csodálatos összhang teremthető. Egy ügyes háziasszony még az ajándékok becsomagolásánál is odafigyel a karácsonyi szín- harmóniára. Felhasználhatók a nyaraláskor gyűjtött kagylók, illetve az őszi erdőben talált termések, gallyak. Négyessy Zita: Az azúrkék dob V alami igazi ajándékon törtem a fejem. Amitől csettintene apám, és valódi, nem csak tettetett örömöt olvashatnék ki a szeméből. Sokféle arcát ismertem. Láttam érdeklődőnek, amikor figyelemmel hallgatta iskolai beszámolómat, s láttam büszkének, amikor csillagos ötöst talált a dolgozatom legalján. Láttam paprikásnak, amikor rajtakapott, hogy túl akarok járni az eszén, s láttam elkeseredettnek, amikor azt tapasztalta: sikerült. Láttam vidámnak, bosszúsnak, töprenkedő- nek és mélázónak, csak egynek nem láttam, repesőnek.- Hű, ez príma! —. forgatta a borotvaecsetet, aztán kivitte a fürdőszobapolcra, s másnap a kopott nyelű, hullajtott szőrű ócska pemzlijével kenegette az állára a habot. Nem jött tűzbe egy évvel később a fenyőillatú arcszesztől sem.-Nahát, ez finom! - szaglászta, aztán még márciusban is kupakig telt volt az üveg. Arra magamtól is rájöttem: egy pár zoknival - bár rendkívül hasznos ajándék - ugyancsak felsülnék. Talán, ha kötnék neki egy sálat, mint Kató néni Béla bácsinak. A gondolat több volt mint csodás, csak egy hibádzott. A tudomány.-Egy szembe csak egyszer öltsél - oktatott Kató néni, és kíméletlenül visszafejtette a trapéz alakú, kínnal kötött próbamunkámat.- Esetleg vesemelegítőnek jó volna - igyekeztem megfékezni ténykedését, menteni a menthetőt. - A kabát alá, ahol senki sem látja.-Ugyan, ugyan - csóválta fejét a szomszéd néni, s boszorkányos gyorsasággal gombolyította a fonalat tovább. - Csak rendes munkát adj ki a kezedből! Meggyőzött. Okosabb, ha majd jövőre kap sálat apám. Mégiscsak szerencsésebb, ha veszek neki valamit. De, mit? A lehetőségek skáláját megkurtította a zsebpénzem, meg aztán hiába iparkodtam, a fantáziám sehogyan sem akart szárnyra kelni. Gondterhelten poroszkáltam a városban, le-lefékezve valamennyi kirakat előtt. És egyszer csak... A játékbolt vitrinje mögött megpillantottam az igazit.-Mi nem kaptunk játékot karácsonyra - hallottam apám hangját. - És nem voltak a fenyőn üveggömbök sem. Piros alma, dió csüngött az ágakon. Szaloncukrot is csak egyszer hozott Anna ángyom Pestről. Minden gyerek vehetett belőle egyet. — És mi volt az ajándék? - kérdeztük.- Három-három lekváros linzer mindegyikünknek. Be- osztóan csak egyet ettem meg este, a másik kettőt eldugtam. Hanem reggelre Imre felfalta mindet. Beburkolta a Jóskáét és a Terusét is. Ilyen pákosztos volt Imre bátyátok...- Pákosztos az ma is - kontrázott anyu, utalva sógora ki- kapósságára.- Hmmm - köszörülte meg a torkát apám, s mielőtt elfajult volna a társalgás, visszaevezett a rábasömjéni karácsony estékhez.- Hanem egyszer, mégis csak kaptam játékot - ötlött fel benne. - Valamelyik rokongyerek megunt dobja lehetett. A festék itt-ott lekopva, az egyik dobverőnek hiányzott a gombja. De mégis nagy boldogságot okozott nekem. Gyorsan bakancsot, bekecset kaptam magamra, a dobot a nyakamba akasztottam, s végigszaladtam a havas utcán. A házak előtt megálltam, mint a kisbíró, és kihirdettem: mától dobtulajdonos vagyok. Amikor észrevettem a kirakatban a dobot, alig bírtam uralkodni magamon, hogy ne kiáltsak fel: ez kell! Izgatottan rontottam a boltba. Gyönyörű egy darab volt. Azúrkék a két feneke, az oldalán pedig nyúlbanda masírozott, tarka ruhákban, trombitával, hegedűvel, cintányérral felvértezve. A lakkozott dobverőkön csinos piros gombok díszlettek. Sosem láttam addig ilyen pompás zeneszerszámot. Éreztem, ha ez apámé lehetne, kiugrana a bőréből. Két hét volt még karácsonyig. Nem telt el este, hogy ne másszak az ágy alá, s ne ellenőrizzem, biztonságban van-e az ajándékom. Az egy csipetnyit sem foglalkoztatott, mit kapok én. Csak apám arcát akartam látni, szemében az örömöt. Álltunk a csillogó fenyőfa körül, kistestvéreim türelmetlenül szaggatták a selyempapírokat, ugyan mit hozott nekik a Jézuska.-Te nem vagy kíváncsi? - kérdezte anyu.- Dehogynem - válaszoltam. - De majd csak apu után.- Kifúrja az oldalamat! - színlelt érdeklődést apám. A könnyű és szögletes dobozt tapogatva nyilván nyakkendőre és zsebkendőre számított. Akkurátusán bontotta ki a szalagot, fejtegette le a fehér papírt. „Gyorsabban, gyorsabban”, szerettem volna kiáltani neki, de nem jött hang a torkomon. Az én hidegvéréről híres apám. Aki mindig és mindenütt uralkodott magán. Az édesanyja temetésén is csak lehajtott fejjel állt. Nem is értettem: nem szaggatja a szívét, hogy meghalt nagyanya? Nincsenek érzései? Amikor végre kinyílt a doboz, apám nem ugrált, nem tapsikolt, mint reméltem. Azt sem mondta: „hű, ez príma!” Csak álmélkodott kikerekedett szemekkel: - vadonatúj dob... M égis megéreztem, ez egyszer nem mímeli a meglepettet. Ahogy magához szorított, tudtam: sikerült teljesítenem legtitkosabb kívánságát.
