Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-12 / 265. szám
6. oldal VlLÁGTÜKÖR 1998. november 12., csütörtök Előkészületben a találkozók Remélhetőleg két héten belül sor kerülhet a magyar-szlovák külügyminiszteri találkozóra, a pontos helyszín és időpont egyeztetése még folyamatban van - közölte a külügyi szóvivő. Horváth Gábor hangsúlyozta: mindkét fél részéről megvan a készség arra, hogy a találkozó mielőbb létrejöjjön. A konzultációkon a magyar küldöttséget Bagi Gábor helyettes államtitkár, a szlovákot Anton Pintér politikai főigazgató vezeti. Folyamatban van a magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó előkészítése is. * Az Európai Unió bővítésének a lehető legnyitottabban és leg- áttekinthetőbben kell megtörténnie - állapították meg Vil- nában szerdán befejeződött találkozójukon az Európai Parlament és a társult országok parlamentjeinek elnökei. Ott volt Ader János, a magyar Országgyűlés elnöke is. Lejárató hadjárat van a szlovákiai kormány magyar tagjai és államtitkárai ellen készülőben - így értesült Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (KP) elnöke, az új pozsonyi törvényhozás alelnöke. A NATO aggódik a koszovói fejlemények miatt. Szerb források szerdai közlése szerint három szerb rendőr megsebesült, amikor a szakadár albán fegyveresek kedd este újabb támadást intéztek a Pristinától 30 kilométerre nyugatra fekvő Glogovac szerb rendőrőrse ellen. Nemzetközi megfigyelők a szerb biztonsági erőket és az albán fegyvereseket egyaránt figyelmeztették, hogy a tűzszünet ismétlődő megsértése veszélyeztetheti a béketárgyalásokat. A gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalnak / Göncz Árpád Tunéziába utazott Elnökünk Varsóban az ország függetlenségének évfordulóján vett részt, fotó: feb/reuters Tegnap a késő délutáni órákban Zine el-Abidine Ben Ali köz- társasági elnök meghívására elutazott Tunéziába Göncz Árpád köztársasági elnök. Útjára felesége is elkísérte. Az államfő most először látogat az afrikai kontinensre, így a Maghreb-országok közül elsőként az Európai Unióhoz társulási szerződéssel kapcsolódó Tunéziába. Hogy miért, arról Göncz Árpád többek között így nyilatkozott a tuniszi Le Reno- uveau című lapnak: „Magyarország számára a mediterrán térség országai rendkívül fontosak. Hazánk megbízható partnere Tunéziának, és ugyanez igaz fordítva is. Tunéziát hármas - mediterrán, Maghreb- és arab - kötődése folytán, belső stabilitása, reformjai és kiszámítható külpolitikája miatt nagyra becsüljük.” A négynapos látogatás a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztését célozza. Ennek keretében az államfőt népes kormánydelegáció kísérte el Tunéziába: tagjai Torgyán József földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter, valamint a külügyi, a gazdasági, a belügyi, az oktatási és a közlekedési, hírközlési, vízügyi tárca államtitkárai. Minthogy a kapcsolatbővítés és kereskedelemfejlesztés fő eszközének a vállalatközi kapcsolatokat, a személyes tárgyalásokat tekinti Göncz Árpád, útjára ezért mintegy harminc üzletember is elkísérte. Köztük a Mól Rt. vezérigazgató-helyettese, dr. Dankné Szentgyörgyi Veronika. A Mól Rt. ugyanis az egyik legnagyobb beruházó Tunéziában: 1991-től a Szahara szélén található Kebili térségében 4144 négyzetkilométeren folytatnak olajkutatásokat. Néhány napja egy 88 négyzetkilométeres bányatelken végre megkezdték az olaj kitermelését is. Az államfő kíséretében Tunéziában tartózkodó üzletemberek elsősorban a mező- gazdaság, a közlekedés, a vízügy, az oktatási berendezések és a kisüzemek telepítése terén látnak lehetőséget a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. Kamarás Katalin Bulgária felzárkózik Javulnak gazdasági kapcsolataink A mostani magyar kormány hivatalba lépésekor sok mindent átvett Bulgária jelenlegi, polgári vezetésétől. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta szerdán Budapesten, az Ivan Kosztov bolgár kormányfővel folytatott gadta. Ivan Kosztov azt is közölte: Bulgária 2001-re megfelel majd a koppenhágai követelményeknek, tehát készen áll a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az Európai Unióval. Hozzátette, hogy addigra Bulgária igazodni szeretne a maastrichti követelményekhez. Orbán Viktor bolgár vendégével fotó: feb/reuters megbeszéléseit követően. A kormányfő kiemelte: nincs kétsége afelől, hogy szakmai, kormányzati szempontból a mostani bolgár kormány érte el a legnagyobb előrehaladást az elmúlt másfél év alatt az egykori szovjet érdekszférához tartozó térségben. Ivan Kosztov bejelentette: megkérte a magyar miniszter- elnököt, hogy megfigyelőként vegyen részt a térség országaiban működő centrista pártok december 4-5-ei, Bulgáriában megrendezendő tanácskozásán. Orbán Viktor a meghívást elfoA bolgár kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar fejlődés példaértékű Bulgária számára. Reményét fejezte ki, hogy a magyar és a bolgár miniszter- elnök között intenzív kapcsolat lesz a jövőben. A látogatás során Pintér Sándor magyar és Bogomil Bo- nev bolgár belügyminiszter aláírta a toloncegyezményt és a szervezett bűnözés elleni harcban való együttműködési megállapodást. A bolgár vendég ellátogatott a Bolgár Kulturális Intézetbe és a Bolgár Közösségi Házba is. LiÓiOBB HÍRVERÉS« , A HÍRLAP HIRDETÉS. CSOPORT TAGJA hogy álmai autójával térjen haza! Ha gépjármű felelősségbiztosítását a Garancia Biztosítónál köti meg, és annak aktuális dijat január 31 íg rendezi, részt vesz nyereményakciónkban! A szerencsések • egy új Opel Astrával vagy • az 50 db szerszámkészlet, illetve • az 500 db autós-ajándékcsomag egyikével térhetnek haza! Sorsolás: 1999. február 23-án Minden további információ az ön Volkswagen márkakereskedőjénél. Automobil Eger-97 Kft. 3300 Eger, Faiskola út 5. Tel.: 36/310-022, Fax: 36/310-608