Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-29 / 11. szám, Vasárnap Reggel
FOTÓ: PERL MÁRTON 1998. november 29. Közelről Harmadik oldal horizonton túl? néző.Nyissa ki, adórendőrség! Kalandozás a halál birodalmában * Szeretném a nevem titokban tartani mondja beszélgetőpartnerem. - Nem mintha szégyellném, ami velem történt. Inkább az tart vissza, hogy régebben én sem hittem volna el azt, hogy létezik a halál után is élet. Azt hiszem, a fiatalok többsége ebben kételkedik. Talán ha velem nem történik meg, akkor nekem is kicsit hihetetlen lenne. A velem szemben ülő hölgy nevét és korát így nem áruljuk el. Maradjunk annyiban, Egerben él, és környezete szavahihető, kedves, barátságos teremtménynek ismeri. A műtét előtt- Azt, hogy mi van a halál után, 1986-ban tudtam meg - meséli. - Nőgyógyászati panaszaim voltak, így elküldték a főváros egyik klinikájára kivizsgálásra. A bajok eredetét augusztusban kezdték kutatni, szeptember 16- ára kiírták a műtétet.- Mire gondolt, mielőtt elaltatták?- Nagyon nyugodt voltam. Tudtam, mi következik, milyen operációt hajtanak rajtam végre. Azt is tudtam, a gyógyulásom érdekében ez elkerülhetetlen. Egy percig sem féltem, a halál meg sem fordult a fejemben. A műtét- A műtőben elaltattak. Ilyenkor sötétség borul az emberre, olyan, mint amikor alszik. Senki nem emlékszik rá, mi van körülötte. Egyszer csak úgy éreztem, kinyílik a szemem, és látni kezdek. Ez volt az a pillanat, amikor meghaltam.- Honnan tudja, hogy meghalt?- Ezt mindenki észreveszi. Megmagyarázhatatlan,, de az ember ennek tudatában van. Miután látni kezdtem, megfigyeltem mindent magam körül. Láttam, ki áll a jobb, ki a bal oldalamon, mit csinálnak, hogyan viselkednek. Ekkor vettem észre, hogy az altatóorvos a műtétet figyeli, közben a levegőt rosszul adagolták. A gép leállt, én hörgőgörcsöt kaptam, és megfulladtam. Nagy pánik kezdődött a műtőben, mindenki a főaneszteziológust kereste. Én láttam, hogy a folyosón sétál, s megfogtam az egyik orvos kezét: figyeljen rám. De ő nem reagált. Nagy szaladgálás kezdődött, de senkivel nem tudtam kapcsolatot teremteni.- Részletesen is emlékszik arra, hogy mit látott?- Emlékszem, az egyik nővér egyenes ollót adott görbe helyett. Az orvos visszadobta. Hallottam, hogy beszélik, a májamat tönkretette a gyógyszer. Azt kiabálták: Miért nem jön Vadász doktor? A beteg mindjárt exitál!- Meddig tartózkodott a műtőben?- Rövid ideig. Azt éreztem, kicsusszanok a testemből, s átlépek egy horizonton, ami sötét volt, moraj os hangokat lehetett hallani, és nagyon sokan voltak. Megláttam az apósomat. Szerettük egymást. Ő 1982-ben halt meg. Füstszerű alakot láttam, de tudtam, hogy ő az. Gondolatátvitellel beszélgettünk. Nagyon jó érzés volt tudni, hogy itt nincs hazugság. Amit az agy gondol, azt érzem, nem pedig azt hallom, amit a száj kimond. Apósom üdvözölt, s hívott, menjek közéjük. Én megkérdeztem: - Mit keres itt? - Én meghaltam! - Én nem! - De te is! - válaszolta ő. Aztán elindultam visszafelé. Találkoztam egy osztálytársnőmmel, aki az érettségi után halt meg. Aztán egy másikkal, aki az esküvője után három héttel. Hatévesen veszítettem el egy másik osztálytársamat. Napokig haldoklóit, s csak azután halt meg, hogy meglátogattam. Végül egyik nagybátyám feleségével beszéltem, akit 4 éves koj romban veszítettem el. Azt mondta nekem: menjek vissza, ha nem akarok úgy járni, mint ő. A nagynéni ugyanis műtét közben halt meg. Elindultam visz- szafelé.- Hogyan került megint a műtőbe?- Éreztem egy nagy hasítást. Csak később tudtam meg, hogy ez az első élesztés volt, ami nem sikerült. Utána láttam ismét a műtőt. Majd újabb hasítást éreztem. Ekkortól nem emlékszem semmire. A második élesztés sikerült, magamhoz tértem.- Milyenek voltak az alakok, emberek, akikkel találkozott?- Tévedés azt hinni, hogy van arcuk, testük. Csak füstszerű alakok, s gondolatátvitellel beszélünk. Egyszer láttam egy rétet. De inkább csak köd vagy homály van odaát.- Nem félt?- Ó, dehogyis. Odaát nincs semmi, ami félelmetes lenne. A halál pedig csak annak fáj, aki ideát marad. Akikkel a horizonton túl beszéltem, mindenki azt mondta, maradjak, mert jó ott. Milyen érzés meghalni?- Egy pillanat az egész, de olyan természetes, mintha lehunynánk a szemünket vagy levetnénk a ruhánkat. A műtét után- Mikor beszélt először ezekről az élményekről?- Műtét után beszélgettem a nővérrel. Egyszer csak azt vette észre, én olyanokat kérdezek, amit nem tudhatok, hiszen aludtam. Nyíltan csak akkor mertem róla beszélni, amikor kiadták a záró„S én a szívemben fontolgatva akartam elhunyt édesanyám lelkét a karommal ölelni. Háromszor nekiindultam, vágyódva erősen, háromszor surrant ki kezemből, mintha csak árnyék, s álom volna. Szívemben az éles fájdalom erre még inkább megnőtt, s szóltam szárnyas szavaimmal: Édesanyám, miért nem vársz rám, ki ölelni akarlak, hogy Hádész házában Is egymás karja öleljen, s még örömünkre betelhessünk a fagyos zokogással? Vagy csak árnykép ez, mit a fennkölt Perszephoneia küld hozzám, hogy még keserűbben nyögve zokogjak?” (Homérosz: Odüsszeia - Tizenegyedik ének, a holtak birodalma) jelentésemet. Előtte attól féltem, hogy átvisznek az idegosztályra, mert sokkra gyanakodnak. Akkor mondták el az igazat, hogy valóban meghaltam műtét közben.- Mit szólt a férje, amikor mesélte neki?- Eleinte ő is kétkedve fogadta. Azt mondta, képzelődöm. Ma már ő is elhiszi. Mi több, azóta műtötték, s beszélgettünk az esetről.- Fél a haláltól?- Szó sincs róla. Nagyon sok könyvet olvastam azóta ebben a témában. Egyforma esetek nincsenek, de a köd és a gondolatátvitellel való kommunikáció mindenki esetében azonos. Hogyan tud, mennyire képes ezzel az élménnyel ma is együtt élni?- Tagadni nem tagadom, dicsekedni nem dicsekszem vele.- Volt kellemetlen pillanata a halál idején?- Egyedül az volt rossz, hiába fogtam meg a műtőorvos kezét, hogy figyeljen rám, mert meghaltam, nem tudtam vele kapcsolatot teremteni.- Azért azt tudja, hogy sokakat nem vigasztalt meg?- Tudom, ezért is mondtam a beszélgetés elején, hogy lesznek, akik kétkedve fogadják a halál utáni élményt. Még egyszer mondom, a halál annak fáj, aki ideát marad. A horizonton túl nincs mitől félni. Szuromi Rita- Ezerkilencszázhetvenkettő óta foglalkozom altatással, de soha hasonló jelenségről nem számoltak be a betegek - mondja dr. Szamaránszky Júlia, a megyei kórház aneszteziológiai és intenzív osztályának főorvosa. - Az altatás vagy a klinikai halál állapotát átélt betegektől gyakran hallok arról, hogy fényt vagy sötétséget látnak, esetleg zuhannak, de még soha nem találkoztam olyannal, aki „találkozott” volna alakokkal, esetleg beszélt is velük. Azt, hogy élesztés közben a környezet hangjait hallják, gyakran tapasztalom. Ehhez hozzátartozik, hogy altatás közben az idő- és térérzék is megszűnik.- Hisz Ön a hálái utáni életben?- Orvosként nem igazán hiszek ebben, hiszen akkor az agyhalál állapotát sem tudnám elfogadni. A lehető legkomolyabban fontolgatja munka nélkül tengődő barátom, hogy jelentkezik felvételre a jövő évtől felállítandó adórendőrségbe. Ugyan még az APEH- féle nyomozás gondolatára is összerán- dul a gyomra, de ő oly eltökélt, hogy ettől el nem tántorítható. Hajlandó azt is vállalni, hogy a polgárok ferde szemmel nézzenek rá. Nem ment el a józan esze persze a barátomnak. Tisztában van azzal, milyen komoly aggályok kísérik az újabb kormányzati elképzelést. Szorgalmasan bogarássza az újságokban az adatvédelmi biztos kifogásait, felvetéseit. Egyebek mellett azt, hogy a törvényjavaslatból nem igazán tűnik ki, meddig mehet el adatgyűjtésben a tervezett „APEH-hadsereg", hogyan juthat hozzá azokhoz, miként kezelné az összekapart információkat. Jól tudja, nem lesz népszerű, ha megjelenik kutonászkodó társaival valamely kiszemelt lakásán, s akár erőnek erejével is behatol, ellenőrizendő a tudomására jutott, esetleges adómulasztással kapcsolatos ismereteket. Az meg különösen visszataszító lehet, ha az ellenkezés okán akár fegyverrel is meghu- nyászkodásra intheti honfitársait. Megérti ő természetesen az adónyomozás mellett kiállók érveit is. Úgy gondolja, elég csak a közelmúltba visszatekinteni: mennyien gazdagodtak meg egyik napról a másikra annak köszönhetően, hogy csalafinta leleményességgel (bűntények révén) kijátszották az adójog- szabályokat. Avagy fittyet hánytak a felszólításoknak, sportot űztek fizetési kötelezettségük elhanyagolásából. Nagyon is híve ama törekvésnek, hogy ez így tarthatatlan állapot, valamit feltétlenül tenni muszáj ellene. Kíváncsisága erősebb ellenérzéseinél. Abban gondolkodik, ha az adónyomozó hivatalokat törvény legitimizálja, az abban foglalt előírások az ország valamennyi állampolgárára érvényesek lesznek. így - talán - teljesebb és megfelelő képet kaphat a társadalom kettészakadásáról. Arról, hogy az elmúlt években miért jöhetett létre akkora különbség hasonló alapról induló emberek között, hogyan alakulhatott ki a vékony, ám gazdag, illetve az egyre növekvő szegény réteg hazánkban. E kutatómunka - véli mind határozottabban - történészi ambícióinak teljesülését is jelentheti. S alig várja azt a pillanatot, amikor, úgymond, potentát személyek házának ajtaján kell majd kopogtatnia, s a bentről érdeklődő kérdésére rávághatja: „Nyissa ki, kérem, adórendőrség!”. Az öngyógyító Higgadt hangja kellemes érzést keltett bennem. Békésen csevegtünk telefonon, majd megállapodtunk, hogy személyesen is találkozunk. Az egri Sehovics Sándor azért is jött, hogy segítséget ajánljon. Nem gyógyszereket hozott, hanem teákat ajánlott. Olyanokat, amelyeket már kipróbált, s amelyek igazolták hatékonyságukat. Jelezte: tizenkét esztendeje megkörnyékezte a Vég.- Súlyos szívproblémáimmal Bala- tonfüredre utaltak. Mindmáig nagyra becsülöm mindazokat, akik ott foglalkoztak velem. Akkor is, ha félreérthetetlenül felhívták a figyelmemet arra, hogy meg kellene barátkoznom a halállal, mert helyzetem enyhén szólva kilátástalan. Nem kételkedtem, hiszen fulladtam, a rossz vérkeringés miatt alig tudtam mozogni. Féltem is, s bizony, csak ülve szundítottam alvás helyett. Hazament, s rádöbbent, valamit tenni kell, mert nagy szamár az, aki megadja magát.- Eldöntöttem: nem adom fel a meccset. Megtanultam a talpmasz- százs fortélyait, s hozzáfogtam saját magam kezeléséhez. Változást csak másfél esztendő múltán érzékeltem, de a kis javulás is felvillanyzott. Mindehhez társult a többi tipp. A különböző keverékek közül sokáig a galagonyateához maradtam hű. Később továbbléptem, s számos komponensű változatot készítettem. Ezek közül a főszerepet a csalán kapta, hiszen ez nemcsak tisztítja a vért, hanem hígítja is. Jól határoztam, így elkerülhettem mindenféle káros mellékhatást. A katasztrofálisan magas vérnyomás elleni szereket bevettem, hiszen ezek nélkülözhetetlenek, de nem engedtem azt, hogy a szervezet elkényelmesedjen, s lemondjon arról, hogy a saját védekező mechanizmusait beindítsa. Ismét jó lapra tettem, mert lassan visszanyertem a régi erőmet. Most itt vagyok. Az, aki 12 esztendővel túlélte prognosztizált halálát. Azért említem mindezeket, hogy mások se torpanjanak meg! Külseje, frissessége, mozgékonysága, fiatalossága hitelesíti mindazt, amit hangoztat. S még egy vonzó tulajdonságát kell említenem: azt az önzetlenséget, amely folyvást arra sarkallja, hogy embertársainak átadja tapasztalatait. Mindig hozzáteszi:- Ezeket nem összeolvastam, nem kiollóztam, hanem a hatásvizsgálat alanya voltam. Javaslom mindazoknak, akiket hasonló bajok gyötörnek. Nem erőszakos, nem türelmetlen, nem kíván mindenáron meggyőzni, nincsenek ellentmondást nem tűrő kijelentései, hiányzik belőle a zavaró megszállottság. így nincs abban semmi különös, hogy komolyan vettem... Pécsi István
