Heves Megyei Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-22 / 10. szám, Vasárnap Reggel

FOTÓ: PILISY ELEMÉR FOTO: PILISY ELEMER Az élet - úgy tűnik - nem habos torta. Korántsem, hiszen annyiféle cukrászfinomság létezik még - állítja Kopcsik Lajos egri mestercukrász, aki a legutóbbi, Luxemburgban rendezett gasztronó­miai és cukrász-világbajnokságról tucatnyi éremmel - közte hattal a legfényesebből - tért haza. Most azonban szögre akasztja világutazó versenykötényét.- Az igazat megvallva, magam sem tudom, hogy a tizenkét kivitt és díjazott munkából me­lyik kapott aranyat. Már csak a táblára kiírt össze­sítő eredményekről szerezhettem tudomást. Az artisztika és díszmunkák kategóriában be­mutatott „aranyos” cukrászkollekció darabjai kö­zött olyan látványos művek tálaltattak a bírálók elé, mint az orosz témájú sorozat tagjai: a bala- lajka, három ikon, a Matrjoska baba, vagy a 14. századi orosz díszpajzs. Az egri cukrászre­mekek sorában bemutatkozott többek között a sakk-készlet, a kalapos és a gobelin-, valamint a levelezőlap-torta is.- Szépen sikerült a búcsú, ezekért az édes pillanatokért megérte a rengeteg befektetett munka - feleli az Oscar-díjas mester, aki nem a cukrászattól, inkább csak a fárasztó nemzetközi versenyektől kíván visszavonulni. - Igaz, ezt már máskor is elhatároztam, ám mindig visszacsábí­tottak egy-egy felkéréssel, a mostani döntésemet azonban visszavonhatatlannak és véglegesnek ér­zem. Fárasztó és nehéz mindig újat, meglepőt al­kotni, ez a magam választotta út nagyon igénybe veszi az ember szellemi és fizikai energiáit. Rá­adásul szinte mindent sikerült elérnem a nemzet­közi megméretéseken, európai és világversenye­ken díjazták a munkáimat, és - amire talán a leg­büszkébb vagyok - az olimpiai érmekből, ara­nyakból is jutott. Kopcsik Lajos egri bérelt műhelyében to­vábbra is az eddigi odaadással kívánja gyarapí­tani a cukrászművek sorát. - Addig csinálom, amíg élvezem és örömömet lelem a munkában. Ami kiteljesíti és meghosszabbítja az .életemet - véli az 57 éves mester. Moszkvai megrendelésre, elsősorban az ottani cukrászdák számára dolgozik, kifejezetten orosz témájú munkákat készít. Szívesen formálna ma­gyar ihletésű darabokat is - különös tekintettel a közelgő évezredfordulóra ám ilyen irányú fel­kérés eddig sajnálatára még nem érkezett, a hazai illetékesek előkészítői figyelmét egyelőre más dolgok kötik le. Itthon egyébként 70-90 eddig született dekoratív munkája áll készen, hogy vég­re állandó kiállítási helyhez jusson Egerben. A cukrász- és marcipán-múzem, illetve az ezt be­mutató cukrászda gondolata ugyanis még tovább­ra is megvalósításra vár. (-nos) 1998. november 22. Kilencedik oldal Haknikirályok tündöklése és... Haknizni jó, legalábbis jó pénz. Annak, aki csinálja. A művelődési házak viszont egyre kevésbé vevők a pro­dukciókra. Az ok igen egyszerű. A nagy­nevű fellépők igencsak megké­rik az árát a műsornak, a minő­ség pedig... nemritkán kívánni­valót hagy maga után. Az alig több mint félórás jelenlét sztárgázsija 30-60 ezer forint körül mozog, egy többszerep­lős, zenés-énekes - nóta, ope­rett - műsorért is elkérnek 50- 100 ezer forintot. Az ár a piaci kereslettel és a szereplő ismert­ségével, felkapottságával arány­ban nő. Az igazán menők per­sze egy-egy ilyen vidéki kiruc­canás alkalmával, több helyen föllép­ve - ne utazzunk fölöslegesen felki­áltással - egymás után akár 3-5 mű­sort is „lezavar­nak”. A háromszáz forinttal induló jegyárak koránt­sem a plafont jel­képezik a szóra­koztatóipar ezen ágában. A vidéki művházakba ilyen áron mostanában annyi érdeklődőt is nehéz becsalogat­ni, amennyiből még veszteség nél­kül kihozható a produkció. így mind több helyen lemondtak a nép­szórakoztatás egy­kor népszerű for­májáról. A szihalmi kétszáz fős nagyterembe korábban az ese­tenként összetoborozható 20-30 néző például kész ráfize­tés volt az intézménynek. A pénzt a fellépők ugyanakkor a jegybevételtől függetlenül - ese­tenként előre - kérik, még a számlához sem mindig ragasz­kodnak. Az ráadásul külön iz­galom, vajon tényleg megér­kezik-e a várva várt vendég- művész - állítják a közművelő­dés gazdái -, ha nem késik fél óránál többet, az már fél siker. Az éles piaci verseny ráme­nős, olykor agresszív ostromá­ban a műsorszervezők hetente számos hangzatos ajánlattal bombázzák az intézményveze­tőket: Ihos József humorista és barátai 58 ezerért, az örökzöld melódiák csapata 53 ezerért, Csala Zsuzsa, Straub Dezső is­mert fellépőtársakkal együtt 55-72 ezer forintért, a Koós- show együttessel több mint 200 ezerért, a négyfős operett­trupp 64 ezerért. Akik viszont egyre kevésbé hajlandók besé­tálni a hakni-csapdába. Inkább Verpeléten színház­buszokat szerveznek, vagy az egri Gárdonyi színház művé­szeit hívják meg, színvonalas, nem utolsósorban olcsóbb fellé­pésre. A minőségnek ugyanis gyakorta még a jó ízlés sem igen szab határt, olykor a fá­radt, kifacsart művészek a nagy hajtásban arányt tévesztenek - mindebből a közönség húzza a rövidebbet. A hakni árnyoldalai mellett persze jócskán vannak e szak­mának kedvezőbb pillanatai is, többek között Kovács Kati vagy Karda Beáta szívesen- látott énekes vendégei a megyei szín­padoknak, de akadt bizony pél­da a vidéki publikumot lesajná­ló, sértő parodista fellépésére és lehangolt dalos zenészekre is. Az elmúlt évek népszerű hakni­sztárjai, Koós János vagy Bajor Imre nagyon felpörgetett ira­mot diktáltak, a hajtás feszült­ségét oldó le-lecsúszó kortyok azonban nem mindig váltak a produkciók előnyére. Boldogon a művelődési házban sem a nagy nevekre vadásznak, sok­kalta inkább a környező telepü­lések kulturális bemutatóinak, vendéglátogatásainak adnak he­lyet szívesebben. (kj) Miért más a MÁS? A rendszerváltás idején még csak álom volt, aztán kezdett realitássá válni, hogy alterna­tív, fiataloknak szóló klubot hozzanak létre a megyeszék­helyen. Az Ifjúsági Ház végül helyet adott a kezdeménye­zésnek. Juhász Mihály - az ötlet szülőatyja - azonban to­vább tervezgetett, s végül há­rom éve megnyílt a Más-klub Egerben. A név találó, pedig először csak az alternatív szó szinonimájának szánták. Ám ennél többet jelent, hiszen ez a hely az egri fiatalság fontos „menedékhelye” lett.- A klub lényegét egy hár­mas egységben fogalmaztuk meg - meséli Juhász Mihály. - A kulturális sokszínűség je­gyében próbáljuk működtet­ni, erőszakmentes területnek szán­tuk, s a szórakozta­tóipari rablógaz­dálkodást elkerül­ve irányítjuk. Ha­sonló kezdeménye­zéssel még sehol nem találkoztam, talán ezért is va­gyunk mi „mások”. Az ifjúságnak na­gyon fontos a szóra­kozás és a kikapcso­lódás, de nemcsak ebből áll az életük. Ha megfelelően szervezzük a dolgo­kat, szívesen részt vesznek a környe­zetvédelmi találkozóinkon, képzőművészeti kiállításon vagy egy beszélgetésen a drog­ról. Erről szól egyik legfonto­sabb programunk, a RÉV-ület, ahol szakemberek közremű­ködésével próbálunk segíteni a problémákon.- Akik hozzátok járnak, a másságukat akarják megmu­tatni?- Erre egy szlogennel vála­szolnék: Te is más vagy, te sem vagy más. Természete­sen az emberek mások. Min­denki különbözik valamiben társaitól, s ettől lesz érdekes a világ. A fiatalok véleménye meg­oszlik. Aki még soha nem járt a Más-ban, csak hallott róla - ők vannak kevesebben -, züllött bűnfészeknek kép­zeli a helyet. Aki azonban már egyszer is belépett a graffitik világába, az rájön, pont az ellenkezője történik e klubban. Itt mindenki megtalálja a neki való programot, s köz­ben belekóstolhat egy másik életfelfogás, szemlélet világá­ba is. A Más-klub úgy nyújt szórakozást, hogy köztien kultúrál, tanít, segít és fel­karol. Kezet nyújt a bajbaju­tottaknak, lökést ad a mű- vészlelkűeknek, lehetőséget a kezdőknek. Azért, hogy mindenki megmutathassa: más, s mégis ugyanolyan. Elek Eszter Emlékszem, annak idején, ami­kor Lakatos Rita még boogie- woogie-zott, minden egyes alka­lommal tátott szájjal figyeltem. Olyan lágyak voltak a léptei, mintha valójában nem is földön, hanem felette táncolna. Nagy csalódás volt, amikor felhagyott a rock and roll e formájával, s in- ’ kább a modern táncok felé for­dult. Amikor azonban nemrég lát­tam tanítványait a színpadon, úgy éreztem: megérte. A Top Dance Company há rom évvel ezelőtt jött létre. Akkor még bizony csak kevesen ismer­ték, s talán még kevesebben sze­rették a hip-hop és a funky stílu­sát, de egy kis csapat mégis ösz- szerázódott. Rita öt éve minden héten feljár a fővárosba, hogy az igazán profiktól lesse el a tánc fortélyait. Először a Hip-Hop Boyz, majd később az UFO tánciskolába ke­rült, ahol immár a művészcso­portban ropja. Sorra jönnek a fel­kérések videoklipekre, koncert- Tellépésekre, ám az egri lány leg­többször kénytelen visszautasí­tani ezeket, hiszen ideje nincs rá. Egyébként: a divattánc is fővároscentrikus, s egy vidéki - akármilyen kiemelkedő is - csak akkor érvényesülhet, ha Buda­pestre költözik. így Ritának marad a Top Dance Company, ahol két cso­portban több mint 30 fiatallal foglalkozik. Mint mondja, nagy jff táncosokat nem tud képezni ta­nítványaiból, de kezdő lökést, s jó alapot ad a srácoknak. Emel­lett sok sikerélményük van a fel­lépéseken, ami önbizalmat ad nekik. Persze, a kitartás is fontos. Ritát hívták hivatásos táncos­nak is, de ő úgy érzi, már késő, hogy mindent feladva elköltöz- S zön és egy teljesen új életet kezd­jen. Táncosainak azonban meg­próbál minden lehetőséget meg­teremteni, hogy elérjék azt, ami neki eddig nem sikerült. (elek) Rita, a táncéletű

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom