Heves Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-31 / 255. szám

1998. október 31., szombat SporTTüköR 11. oldal. Labdarúgó NB II. Keleti-csoport - Vasárnap 13 órakor A döntetlen most csalódás lenne A labdarúgó NB II. 13. fordulójában úgy az Eger, mint a Hatvan vasárnap 13 órakor fogadja ellenfelét, annak remé­nyében, hogy győzelemmel fejezi be a 90 percet. A legutóbbi forduló 1-1 -es idegenbeli döntetlenjeit lehet értékesnek mondani, most azonban a győzelem lenne csak a megnyug­tató, ami eddig mindkét csapatunknak csak kétszer sikerült FC Eger Tengely-Közmű (10.) - Gyulai FC (7.) Csuhay József, az Eger edzője: - Persze hogy jó eredmény a döntetlen a lista­vezető otthonában, de Palotá­son is volt annyi esélyünk a győzelemre, mint már sokszor az ősz folyamán. Egy pontok­kal nem lehet előrehaladni, pedig éppen az idegenben el­ért döntetlenek bizonyítják, hogy többre is képes lenne a csapatunk. Az újonc Gyula ismeretlen a számunkra, de bi­zonyára van benne érték, ha a középmezőnyben tud magá­nak helyet találni tizenkét mérkőzés után. Ennek ellenére nekünk most már győzelemre van szükségünk, s arra feltét­len képesnek is tartom a csa­patunkat. A sepregető posztján van pillanatnyi gondunk, hi­szen Holtner a sárga lapjai miatt nem játszhat, Némedi pedig külföldön van, azért hi­ányzott Palotásról is. Remé­lem azonban, hogy ígérete szerint a hét végére visszaér... FC Hatvan (13.) -REAC (12.) Fodor Imre, a Hatvan edzője: - Lassan kerül arra a hullám­hosszra a csapat, amit elképze­lek, de úgy gondolom, hogy az eddigi öt mérkőzés, ami már az én nevemhez fűződik, nem hozott csalódást. A REAC el­len meg kell szerezni a 3 pon­tot, a csapatban benne van a győzelem lehetősége. Az ősz­szel hátralévő két hazai mécs­esét „hozni” kell, s akkor nem lehet gond a tavasszal. A kö­vetkező feladatnál maradva a játékosok érzik és tudják, mi a teendőjük. A keretet illetően Mucha a sárga lapjai miatt hi­ányzik, Orovecz és Szántó já­téka pedig sérülés miatt kérdé­ses. Talán vasárnapig még fel­épülnek. A 13-as szerencseszám, de kinek? A labdarúgó NB Hl. Mátra-csoportjában a 13. forduló mérkőzéseit rendezik. A párosítás: HEVES (5.) - MÁTRANOVÁK (15.) Hullámvölgyet említett egy héttel ezelőtt Balázs Tihamér, a HSE edzője, amiből - ha az eredményt nézzük - a besenyőtelki győzelemmel megkezdte a kilábalást a csapat. Az idegenbeli siker viszont kizárólag abban az esetben lesz értékes, amennyi­ben most hazai környezetben tartják a pontokat Szabó Zoltánék. A nógrádi újonc papíron gyen­gébb ellenfélnek számít, de nem árt szem előtt tar­tani, hogy a Monortól egy pontot elcsíptek a ven­dégek. Hiányzó: Lóié (3 sárga lap). POROSZLÓ (7.) - PÁSZTÓ (8.) Öt, mindössze 2 ponttal zárait forduló után Tisza­füreden végre nyertek a poroszlóiak. Görbe Ká­roly edző ráncait ez valamelyest kisimította, ám az elvesztett pontok miatt továbbra is sajnálkozik a szakvezető. A Pásztói csupán jobb gólkülönb­séggel előzik meg Rézművesék, a mérkőzés tehát dupla jelentőséggel bír. Hiányzó: Kiszely (3 sárga lap), Nagy I. (húzódás), Magi (eltanácsolták). MEZŐKÖVESD (6.)- BESENYŐTELEK (11.) Az egyébként szűkös játékoskeret a héten még tovább csökkent Besenyőtelken. Három eltiltott játékos mellett három sérültre sem számíthat Me­zőkövesden Lengyel Lajos edző, akinek letörtsége ennélfogva érthető. Az elkeseredettséget tovább fokozza az utóbbi három mérkőzés eredményte­lensége, ráadásul úgy, hogy a múlt héten a Heves távozott 3 ponttal Besenyőről. Hiányzók: Kecskeméti (piros lap), Vass és Rácz (három sárga lap), Kőmíves, Szilágyi és Csóka (sérültek). KARCAG (3.) - SELYPI KINIZSI (13.) Két súlyos hiba okozta a vesztét a Kinizsinek a Rákóczifalva ellen, ami azt a tényt erősíti, hogy a Heves legyőzését követően alább hagyott az ad­digi lelkesedés. A mutatott gyenge játékot nehéz lesz feledtetni, Karcagon jóval többre lenne szük­ség, mint egy hete, így leginkább a tisztes helytál­lás a kívánalom. Hiányzó: Karsai (piros lap), Je­néi (3 sárga lap). Megyei labdarúgó-bajnokságok - Változó kezdés szombaton és vasárnap Északi tájakon portyáznak az éllovasok A megyei bajnokság 13. fordulójában a kezdési időpontok kü­lönös módon alakulnak. Ennek pontosítása ügyében Várkonyi Ferenc, a Helasz főtitkára nyilatkozott: - Az eredeti sorsolás­nak megfelelően a megyei I. osztályban a szombati mérkőzések 1330-tól (ifik: 11.30) kezdődnek, viszont a megyei n. osztály szombati találkozóit 13 órától (ifik: 11) bonyolítják le. Novem­ber elsején mindkét osztály kezdési időpontja 13 óra. Felfüggesztett tárgyalások Az MTV Rt. pénteken közle­ményben tudatta, hogy a Ma­gyar Televízió felfüggesztette a Magyar Labdarúgó Szövetség­gel a labdarúgó-mérkőzések közvetítése ügyében folytatott tárgyalásait, mivel Kovács At­tila, az MLSZ elnöke nem írta alá az MTV által kért jogi ga­ranciákat tartalmazó levelet. E körülményre figyelemmel a Magyar Televízió a tárgyalá­sokat felfüggesztette, ugyanak­kor kinyilvánította azt a szán­dékát, hogy megfelelő jogi ga­ranciák esetén továbbra is ké­szen áll a professzionális labda­rúgó-bajnokság mérkőzéseinek közvetítésére. Mészöly Kálmán, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga el­nöke meghökkenéssel fogadta azt a hírt, hogy elmaradt Feledy Péterrel és Kovács Attilával tervezett közös pénteki találko­zója. Sportműsor SZOMBAT Kézilabda: NB I./B-s férfi mérkőzés, Gyöngyösi Főiskola- TFSE, Gyöngyös, Kócsag út, 11.30. Megyei női mérkőzések: Királymajor Hatvan — Eszter- házy TK, 17, Füzesabony — Salgótarján, 10. Röplabda: Extraliga női mér­kőzés, EGUT RC Eger - Mis­kolci VSC, Eger, Kemény Fe­renc sportcsarnok, 15. Teke: Szuperliga-mérkőzés, Bélapátfalvi Építők - Ferenc­város, Bélapátfalva, 10. Labdarúgás, Gyöngyös kör­zet, 1330: Hevesvezekény - Heréd, Boconád - Atkár, Már­káz - Abasár. Eger körzeti I. osztály, 13: Egerbocs - Dem- jén, Mátratherm - Egerbakta, Szihalom - Kápolna. VASÁRNAP Kézilabda: NB II.-es férfi mérkőzés, Egri TK - Balassa­gyarmat, Eger, Pásztorvölgy, 17. Megyei női mérkőzés, HC Eger - Gyöngyösi DSE, 11. Röplabda: NB II.-es női mér­kőzés, Gyöngyösi RSE-Pallas - Közgazdasági Egyetem SC, Gyöngyös, Vak Bottyán János Szakközépiskola, 14. Serdülő torna, Eger, körcsarnok, 10.30. Vízilabda: Országos utánpótlás bajnoki mérkőzések, ÚVMK- Egervin - Vasas, Eger, Bárány­uszoda, 10 órától. Labdarúgás, Gyöngyös kör­zet, 13: Tiszanána - Boldog, Visonta - Szűcsi, Feldebrő - Rózsaszentmárton, Detk - Hort, Kömlő - Zagyvaszántó, Karácsond - Visznek. Eger körzeti I. osztály, 13: Bükk­szék - Szilvásvárad, Egercsehi — Balaton, Kisnána - Váraszó, Mikófalva - Unió Eger FC, Vécs - Andomaktálya. Az első osztályban a megye északi vidékem vendégesked­nek az éllovasok. A listavezető Egerszalókra vár nehezebb fel­adat Párádon, hiszen az újon­cok legutóbb Felsőtárkányban is győzni tudtak. Ismerve azon­ban az egerszalókiak bátor tá­madójátékát, különösen izgal­mas csatára van kilátás. A Gyöngyösi AK Istenmeze­jén játszik, a találkozó érdekes­sége, hogy a bajnokságban ed­dig a legkevesebb gólt (8) az is- tenmezejeiek szerezték, a GYAK f)edig a legjobban véde­kező csapat (11 gólt kaptak) címmel büszkélkedhet. Először állnak dobogón a petőfibánya- iak, akik Nagyrédén teljesen szétzilálták a hazaiak védelmét: — Régen játszottunk ilyen jól — emlékezett vissza elégedetten Balázs Gábor ügyvezető elnök, aki az egységes csapatjáték mellett Fityó Gábor teljesítmé­nyét külön is kiemelte három fejesgóljáért. Most esélyesként fogadják a Felsőtárkányt. Alz ősszel eddig csak a lelesziek tudtak ponttal távozni Petőfi- bányáról. Tippjeink: Gyöngyösi Ener­gia SC - Pétervására 2, Tama- lelesz - Hatvani Lokomotív 1, Füzesabony - Bélapátfalva X, Petőfibánya - Felsőtárkány 1, Istenmezeje - Gyöngyösi AK 2, Párád — Egerszalók 2, Tama- örs - Sírok X, Gyöngyöshalász — Nagyréde 1. Megfelezve A megyei II. osztályban négy találkozót szombaton, négyet pedig vasárnap rendeznek. Az élen álló Tamaméra a Vámos- györköt fogadja, míg a novajiak a gyöngyöspataiak vendégei lesznek. Tippjeink: Kisköre - Pély X, Egerszólát - Tenk 1, Makiár - Gyöngyössolymos X, Apc - Verpelét X, Gyöngyös­pata — Novaj 2, Adács — Sarud X, Domoszló - Recsk X, Tár­náméra - Vámosgyörk 1. Még hat idegenbeli mérkőzést játszanak az idén az ÚVMK-Egercin férfi vízilabdázói fotó: majoros tamás Vízilabda OB I. - Fontos meccsek következnek Szegedről: pontos érkezést! A férfi vízilabda OB I. őszi utolsó három fordulójában már mindig idegenben játszik az ÚVMK-Egervin együttese, méghozzá a feltételezett és egyre inkább valós riválisok­kal. Sokat lehetne nyerni a Szeged, a MAFC és a Szolnok ellen, hiszen ezek mind úgy­nevezett négypontos mérkő­zések, s ilyen esetekben ide­genben a döntetlen sem lebe­csülendő. Az egriek ma a kora esti órákban Szegeden pólóznak. Ott, ahol korábban sokkal jobb csapat volt, mint ebben a bajnoki esztendőben. A LEN- kupában való szereplésre most is jogosult a Tisza-parti gárda, de hozzá a reménytel­jes együttes és a pénz egy­aránt kérdőjeles. Mindössze egyszer nyertek eddig az ősz­szel a szegediek, legutóbb a pillanatnyi sereghajtó ottho­nában szenvedtek vereséget. Ezzel együtt dr. Ancsánéknak elsődlegesen a mai mérkő­zésre kell koncentrálni, abból erőt meríteni, hogy a BEAC és az OSC vendégeként is sike­rült már nyerniük az elmúlt hetekben. Egy fokkal legyen idegesebb a Szeged, s akkor hozzávetőlegesen a tudása szerint játszhat az Eger. Az pedig feltétlen pontot érhet. Női röplabda Extraliga Ma: az MVSC-t kell legyőzni Az EGUT RC-Eger női röplabdacsapat számára újabb ta­nulságot (sikert nem) hozott a szerdán Bratislavában leját­szott Interliga-mérkőzés, bár az előrejelzések után sok jóra nem is számíthattunk. Kezd egyre inkább kirajzolódni, hogy mire képes pillanatnyilag az egri női röplabda, a nyári bizonytalanságok jól éreztetik hatásukat, az lenne meglepő, ha nem így lenne. Ám még sok minden cáfolható. Mint köztudott, a Bécshez ha­sonlóan a pozsonyiak is iga­zoltak három kínai idegenlé­gióst, szakvélemények szerint a szlovákok még jobban jár­tak a távol-keletiekkel, mint az osztrákok. Remek játéko­sokat hoztak a messze ide­genből, s ezen mi csak kese­reghetünk, mint a vereség szenvedő alanyai. Meglepően jól kezdett egyébként szerdán az Eger Pozsonyban, aztán nagyon el­bizonytalanodott, érezve a túlerőt, „leeresztett” az együt­tes, „sima” lett a meccs hazai szempontból. Ma ismét a hazai mezőny egyik, talán szerényebb ké­pességű csapatával találkoz­nak Tímárék az Extraligában, az újonc Miskolc a’vendég 15 órakor az egri körcsarnokban. Lehet játszani, taktikázni, töl­tődni és újabb tapasztalatokra szert tenni, miközben csak a győzelem az elfogadható a mieinktől. A röplabda hűséges szurko­lói figyelmébe ajánljuk, hogy vasárnap három csapat — közte az Eger - részvételével serdülő lányok játszanak torna jelleggel bajnoki ponto­kért a körcsarnokban. Pályáról - pályára Labdarúgás, Professzionális Nemzeti Bajnokság, október 31. szombat: Dunaferr - ZTE, 13.30, Hosszú, Nyíregyháza - Vác, 13.30, Varga S., Kispest - Újpest, 13.30, Hajdó, Diósgyőr - Gáz­szer FC. 13.30. Puhl, Videoton - Ferencváros, 17, Makai, Haladás- Debrecen, 17, Bede, MTK - Siófok, 18, Csema, Vasas - Győr, 20.15 (JOKER TV), Vágner. NB II. Keleti csoport, vasárnap: FC Eger-Tengely-Közmű - Gyula, Eger, 13, Ember. FC Hatvan - RF.ftC, Hatvan, 13, Móricz NB III. Mátra-csoport, szombat, 13.30: Heves — Mátranovák, Hermann, Poroszló - Pásztó, Gyenge, Jászberény - Űjszász, Balas­sagyarmat-Tiszafüred. Vasárnap 13 óra: Mezőkövesd - Besenyő- telek, Nagy S., Karcag - Selyp, Szép, Monor - St. Öblös, Rákóczi­falva - Gödöllő. Megyei I. osztály, szombat, 13.30 óra: Gyöngyösi Energia SC - Pétervására, Bodolai, Tamalelesz - Hatvani Lokomotív, Borsod m.-i jv., Füzesabony — Bélapátfalva, Szolnok m.-i jv. Petőfibánya - Felsőtárkány, Kalicz Istenmezeje - Gyöngyösi AK, Tóth B. Vasár­nap, 13 óra: Párád - Egerszalók, Bartos, Tamaörs - Sírok, Nógrád m.-i jv., Gyöngyöshalász - Nagyréde, Pest m.-i jv. Megyei II. osztály, szombat, 13 óra: Kisköre - Pély, Nagy S., Egerszólát - Tenk, Asztalos, Makiár - Gyöngyössolymos, Gönczi, Apc - Verpelét, Márta S. Vasárnap, 13 óra: Gyöngyöspata - No­vaj, Kerepesi, Adács - Sarad, Birincsik, Domoszló - Recsk, Du csai, Tamaméra - Vámosgyörk, Csukás. Női NB /., vasárnap, 12 óra: FC Eger - Verda-5000, Eger, Északi-pálya, Kalicz. Ha nyerünk - felezünk! Az Egertej Kft támogatásával indított játékunkban pénte­ken, a 44. héten 197 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Csáti Jónás, Kömlő, Egri út 132. (szel vény száma: 4925557) és Erdélyi János, Eger, Kacsapart út 14. (szel­vényszáma: 4925558) olvasóinknak kedvezett így az ő 1-4-8 indexszámú szelvényeiket adtuk fel az egri Rózsa Ká­roly úti totózóban. Csáti Erdélyi Jónás János 1. Videoton - Ferencváros X2 1X 2. Haladás - Debrecen 12 1 3. Vasas - Győr 1X2 1X2 4. Frankfurt - Bayern München 12 2 5. Schalke 04 - Freiburg X 2 6. Dortmund - Hamburg X 1X 7. VfB Stuttgart - Bochum 1 1X 8. Hertha BSC - Nürnberg 1 1 9. Roma - Udinese 1 X 1 X 10. Juventus - Sampdoria 1 1 11. Piacenza-Milan 2 X 12. Salernitana - Lazio 2 1 13. Vicenza - Cagliari X 1 14. Parma - Fiorentina X 1 HEVES^HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhiriap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger. Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tet/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23.. tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft. negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109

Next

/
Oldalképek
Tartalom