Heves Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-10 / 238. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1998. október 10., szombat Cseh és német várak, várkastélyok (3.) Ginsburg vára és a haincheni vízivár A németországi Siegeni Várbaráti Kör és Eger Vára Barátainak Köre egyesület mai intenzív kapcsolata a Siegenhez közeli Ginsburg vára tövében szervezett Európa-táborok révén alakult ki több mint egy évtizeddel ezelőtt. A rendszerváltás előtt ez fontos kapcsolatot jelentett a közép- és nyugat-európai fiatalok között. Eveken át az egriek képviselték hazánkat a Siegeni Várbaráti Kör által az európai fiatalok számára rendezett nyári kulturális seregszemlén. A Hilchenbach völgyében fekvő Ginsburg vára különös jelentőségű a német és európai történelemben. Első említése 1292-ből származik, amikor Adolf, Nassau grófja több kastélyt is elzálogosít Siegfried kölni érseknek. Az első részletes leírás Ottónak, Nassau grófjának 1345 februárjában kelt okleveléből tárul elénk. Több építési számadás is tudósít a vár XV. századi állapotáról és külső képéről. A vár legnevezetesebb eseménye 1568-ban történt, amikor németek és németalföldiek I. Orániai Vilmos vezetése alatt a ginsbergi mezőn, Ginsburg várának védelme alatt megtették a végső előkészületeket a spanyolok elleni németalföldi szabadságharchoz. A XVII. századtól az erődítmény elveszítette katonai jelentőségét, és sorsa a lassú enyészet lett. Az 1960-as évek elején fogalmazódott meg a gondolat a Siegen környéki lokálpatrióták körében, hogy a múlt e fontos emlékét megőrizzék az utókor számára. A Siegeni Várbaráti Kör szakmai irányítása mellett és a hivatalos szervek, a tartomány, a megye és Hilchenbach város támogatásával elvégezték a szükséges rekonstrukciós munkákat. Az épületfalak konzerválása mellett a régi öregtorony alapjaira kilátót emeltek, amelyben kiállítás emlékezik Orániai (Hallgatag) Vilmosra. Egy tipikus fachwerkes (fa) szerkezetű házat is a várhegyre telepítettek. 1979-ben egy bérleti szerződés keretében Észak-Rajna-Vesztfália átadta a várat a Siegeni Várbaráti Körnek azzal a céllal, hogy Ginsburgot és a hozzá tartozó mezőt az európai ifjúság találkozóhelyévé alakítsa. „Az ifjúsághoz közelebb kell hozni a múlt tanúit, és érdeklődését fel kell kelteni országunk és a szomszédos országok történelme iránt” - hangsúlyozta a várbaráti kör akkori elnöke, Hans Reinhardt úr. Jól hasznosították a rájuk bízott területet, és az utóbbi években már a Club Europa közreműködésével megszervezik a fiatalok Európa Táborát. Az egri fiatalok ' ebben az évben is részt vesznek a ginsburgi találkozón. A Siegeni Várbaráti Kör fenntartásában van még egy Siegenhez közeli erősség, a haincheni vízivár. Ez Vesztfá- lia egyetlen magaslati vízivára. A kastélyt 1290-ben említik először. 1313-ban került a nassaui grófok birtokába, és 1355-ben kapja meg Konrad von Bicken. Ez a család birtokolja a XVIII. század elejéig. Egyik tagja, Philipp Bicken a Szentföldet is megjárta, és 1483-as zarándokútjáról egy fametszetekkel ellátott szép könyvben számolt be. A vár a XVI. század elején élte fénykorát. A két vizesárokkal körülvett vár egy tehetős nemzetség állandó lakóhelye volt, falakkal és védművekkel megerősítve. A Bicken-ház leghíresebb sarja az a Johann Adam von Bicken, aki 1601- ben mainzi érsek, és egyben választófejedelem lett. A XVIII. századi többszöri birtokosváltás után 1815-től a vízivár porosz állami tulajdonba került, a XX. század elején a porosz erdészeti hivatal kezeli, 1945-ben a kibombázott siegeni fiataloknak nyújtott otthont. 1970-től a Siegeni Várbaráti Kör tartja fenn a német kormány,- a tartomány és a megye támogatásával. A hatalmas park közepén fekvő, vizesárokkal körülvett várkastély ma fogyatékos gyermekek otthona. A várbaráti kör jelenlegi elnöke, Alexander Wollschlágen és Rudolf Kühn kincstárnok jó gazda gondosságával ápolja a várat, végzik a karbantartását. Az utóbbi években állították helyre a várhoz tartozó, fából készült egykori csűrt, ahol ma egy hangulatos étterem működik. Galériájában kiállításokat rendeznek, de itt tartja összejöveteleit a Siegeni Várbaráti Kör is. Haincheni látogatásunkkor baráti hangulatú vacsora keretében tárgyaltunk a siegeni és egri várbaráti körök együttműködésének távlatairól. Petercsák Tivadar Európa-tábor a ginsburgi vár alatt Barangolás a Felső-Mátra vadregényes, madárdalos völgyeiben A varázslatos zöld négyzeten Jól jelzettek a turistautak, nem lehet eltévedni FOTÓ: FÁCZÁN ATTILA Ha a Mátra nevet hallja az ember, vélhetően legtöbben Mátrafüredre, Sástóra, Mátraházára, Kékestetőre, Galyatetőre, vagy éppen Párádra gondolnak. Pedig... ha egy szervezett természetjáró hallja ezt a nevet, bizonyára nemcsak ezek a helységek jutnak az eszébe. Ugyanis a Mátra hegység bővelkedik természeti szépségekben, látnivalóban, amelyek nem is olyan rejtett kincsek. Csak fel kell fedezni, s nem autóval, hanem gyalogszerrel. Megéri. Gondoljunk csak a Tar- jánka-patak szurdokára, a gyönyörű panorámát nyújtó Gazoskőre, a központi Mátra Sas-kőjére, vagy a Csörgő-patak völgyére, és még sorolhatnánk. Azt is kevesebben tudják, hogy az Ötházhuta, a Felsőhuta, a Filiskáshuta a mai Mátraszentimre, Mátraszentistván, Mátraszentlászló nevei voltak hajdanán. Vadregényes tájakon vezet az a turistaút; amely kellemes erdei sétát ígér. A Mátraszent- imréről induló zöld négyzet jelzést követve egy völgybe ereszkedhet le az ide látogató. Madarak éneke fogadja a vendéget a meghittséget sugalló katlanszerű völgyben. Itt találjuk az úgynevezett Három-patak összefolyását, ahol valaha üveghuta működött, és itt őrölt a Csörgő-malom. A mátra- szentimrei önkormányzat egyébként ezen a helyen szeretné újjáépíteni a nem mindennapi látványosságot. A túra folytatható Agasvár meredek sziklái felé, vagy Mátraszentistvánba, vagy akár a Csörgő-patak völgyében Mátrakeresztesig. Akik esős időjárás vagy hóolvadás után gyalogolnak a „varázslatos zöld négyzeten”, azok számítsanak újabb kalandokra. A csörgedező patak ugyanis megtelik vízzel, s többször is a mederben lévő köveken kell átkelni rajta. Nagy élményt jelent. Fáczán Attila Csodálatos hegykoszorú öleli a Csörgő-patak völgyét Egy erkélyjelenet új megvilágításai Aki tudja, milyen az igazi, őszinte, mindent elsöprő nagy szerelem - s miért ne tudná ezt minden érző ember? -, az biztos, hogy életében legalább egyszer elképzelte már magában Shakespeare híres erkélyjelenetét. Az már csak kortól, vérmérséklettől és az érzelmek mélységétől függ, hogy szerelmünkkel a holdfénynél suttogunk, vagy kamaszos könynyedséggel csevegünk, netán hevesen kiáltjuk világgá fellobbanó érzelmünket. A Gárdonyi Géza Színház évadnyitó darabjában, Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámájában a rendező Beké Sándor konvenciókat felrúgó megjelenítésével szembesülhetünk. Júlia (Kalmár Zsuzsa) nem egy reneszánsz nő kecsességével, törékeny alkatával és lelkületével formálja meg Ca- puleték tragikus sorsú utódját, Rómeó (Nagy András) pedig nem egy reneszánsz fiatal férfi alakítója, hanem egy kamaszos könnyedségű ifjonc. Aki az önmagunkban megfogalmazott Júlia és Rómeó képek tükröződését várja e darabtól, az csalódik. Nincs itt szó reneszánsz bájról, finomságról, inkább a mai tinik szertelen viselkedése jelenik meg a szereplők alakításában. A romantikus lelkű nézők felszisszennek, míg a valóság talaján két lábbal állók megnyugodnak: igen, ezek ízig-vérig mai fiatalok. (A reneszánsz kagyló szépségét váró nézőknek kissé idegenné válik a szerelmesek alakítása, hanghordozása, indulattól, dühtől, dactól vezérelt megnyilvánulása, ám az új megfogalmazásokat keresők elégedettek lehetnek.) Ugyancsak nem illik a klasszikus shakespeare-i világba a dajka (Bessenyei Zsófia) és Lőrinc barát (Lamanda László) megjelenítése. Júlia nevelőjéből hiányzik az olvasmányélményből hozott jóságos, idősödő pótanya képe, s a barát sem a megszokott higgadt, bölcsességtől vezérelt, indulatok nélküli lelkipásztor. Megjelenésükben, játékukban a modernség érzetét akarják kelteni. Páris (Tunyogi Péter) A híres erkélyjelenet új megfogalmazása Békiilnek-e a Montague szülők? FOTÓ: PILISY ELEMÉR viszont jól alakítja a szürke szerelmes jellemét, ő az, aki kortalanná, időtlenné válik játékával. A Montague és Capu- let szülők epizódszerepre kényszerülnek, egyedül Júlia apja (Blaskó Balázs) igyekszik egy dühödt mai apává válni. Akik az előadás alatt ráérez- nek e kettősségre, s képesek megbarátkozni ezzel, azok a rendezés apró finomságaira is odafigyelhetnek. A díszlet állandó (Székely László munkája) - jól illeszkedik a cselekmények gyors egymásutániságához -, csupán helyzetváltoztatásai szolgálják a különböző helyszínek megjelenítését. A zene (St. Martin) kecses köny- nyedsége is a modernség érzetét kelti, bár a muzsika báját az elhanyagolható számú táncrészlet alig domborítja ki. Újszerű viszont Shakespeare megjelenítése (Réti Árpád), aki rövid monológjaival az örök kételkedő nagymester alakját viszi színre, visszacsatlakoztatva ezt a darabot születésének korába. (A rendező attól sem riad vissza, hogy - élve a jelenléte lehetőségével - szájába adja Shakespeare 75. szonettjét, amely a szerelem egyik legszebb lírai megfogalmazása, bár e darabba csak szerzője miatt illik.) Egy Shakespeare-klasszi- kustól mi mást is várhatnánk, mint a szerelem megélését, újbóli átélését. Azok, akik képesek annyira modernné válni, hogy Júliát, a viháncolo tinit el tudják fogadni kácsongó mozdulatokkal az erkélyre lépni, azok ezt az érzést is megkapják e darabtól. Akik viszont jobb szeretik a szerelmet érzelmekkel, vágyakkal adni és megkapni, azoknak marad az önmagukban megélt, átélt avagy vágyott erkélyjelenet-érzés. Szuromi Rita
