Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-23 / 223. szám

1998. szeptember 23., szerda 5. oldal Füzesabony És Körzete Népi mesterek jelentkezését várják Szüreti lángos és bor FELDEBRŐ - Különböző programok várják szeptember 25-27. között a község lakos­ságát és az ide érkező vendé­geket. Nyolc éve tart a ha­gyományok felelevenítése, Kelemen József polgármester jóvoltából. Pénteken este 6 órakor a könyvtárban nyílik Bányai Istvánná zagyvaszántói kéz­műves hagyományőrző kiállí­tásának. Ezután a Feldebrőn élő, dalolni, verselni, táncolni szerető emberek kultúrműso­rára kerül sor. A közel fél­száz, népviseletbe öltöztetett babát is tartalmazó gyűjte­mény szombaton egész nap megtekinthető. Szombaton délután szüreti felvonulás, majd a kisnánai vegyes kórus és a helybeli Sári Virág néptáncegyüttes szórakoztatja a közönséget. A tájház udvarán és a temp­lom környékén népi mester­ségek bemutatója lesz. Mivel a hagyományápolás a ren­dezvény egyik fő célja, ezért a rendezők még újabb népi mesterek, kirakodók jelentke­zését várják, akik részére az önkormányzat ingyenesen biztosítja a területet. Nem ma­rad el a kemencében sült lán­gos és a bor kóstolása sem. Vasárnap ünnepi istentisz­teletre kerül sor. V. Varga Éva A zsákmányt elektronikus eszközökkel fogják Tarol a rapsicmaffia A jelent szerint nem tudják feltartóztatni a Tisza-tó kör­nyékén „gazdálkodó” orvhalász maffiát. A horgászok sze­rint a MOHOSZ körül kipattant botrány kedvez a rapsi- coknak. Óriási gondot okoz a tolvajok lefülelése is. TISZA-TÓ TÉRSÉGE - Ha egy vendéglős a Tisza-tó part­ján azt állítja, hogy kizárólag tisztességes úton szerzi be a halászlébe valót, akkor hazu­dik - fogalmazták érdeklődé­sünkre a poroszlói horgászok, akik szerint a Magyarországi Horgászok Szövetsége (MO­HOSZ) körüli botrány csak a rapsicok működését „erősí­tette” meg. Kimutatások ter­mészetesen nincsenek a mes­terségesen létrehozott vízibá­zis környéki portyázásokról, ám becslések alapján estén­ként több száz ezer, sőt több millió forintos értékben tűnik el a halállomány jelentős ré­sze. A jelek szerint ősszel sincs ez másképp: a tó partján élők szerint az idegenforgalmi szezon elmúltával is érkeznek hívatlan „pecások” a kör­nyékre. A tolvajok a zsák­mányt korszerű elektronikus eszközökkel fogják ki, és a vendéglősök előszeretettel vásárolnak belőle. Óriási gondot okoz a rapsi­cok lefülelése is - mondta la­punknak Tóth Ernő poroszlói gazda. Ha a rendőr látja, hogy valaki éppen fölszedi a háló­ját, még akkor sem biztos, hogy megfogta a csibészt. Az orvhalász ugyanis ilyenkor azt állítja, beleakadt a csó­nakja a hálóba, és azért veszi ki a vízből, hogy nyomban a rendőrségre induljon a bűnjel­lel. A horgászok közül sokan állítják: a Balatonon működő orvhalász maffia kiterjesztette tevékenységét a Tisza-tóra is. Bornemissza János poroszlói polgármester szerint ez lehet kitaláció vagy éppen igazság is. A település önkormányzata csak saját jogkörében járhat el, a rendőrök jelenléte talán elriasztja a rapsicokat - tette hozzá. A környezetvédők mind­eközben arra panaszkodnak, hogy a nem ellenőrzött halá­szat nyomán egyre kevesebb a vízben a nemes hal, és emi­att veszélybe kerülhet a tó biológiai egyensúlya is. Szajlai Csaba Négyszázezer forint önerőből Áldoztak a ravatalozóra ÚJLŐRINCFALVA - Re­méltek ugyan támogatást a te­rületfejlesztési pályázaton, de ennek elmaradása sem vált gátjává annak, hogy az ön- kormányzat felújítsa a temető ravatalozóját. Soltész András polgármes­ter elmondta, hogy a vállalko­zók befejezték a munkálato­kat. A 400 ezer forintos beru­házás révén új tetőszerkezetet kapott az épület, s csatornáz­ták is. A kegyeleti helyiséget kívülről és belülről is újrafes­tették. Lovak a csatamezőn KÁPOLNA - Az 1848-f9-es szabadságharc egyik jeles üt­közete Kápolnánál zajlott. A csata helyszínét a Közép-euró­pai Történelmi Lovastúra részt­vevői is felkeresték az elmúlt hét végén. A Poroszlóról érkezett külö­nítményben határainkon túli magyarok, erdélyiek és délvi­dékiek is helyet kaptak. A nye­regben ülők és fogatokon hala­dók között - mint Tóth István, a túrát támogató alapítvány kura­tóriumának elnöke elmondta - van vívómester, kaszkadőr, egyetemista és nyugdíjas is. Az első lépés az idegenforgalmi és sportcentrumért Feltöltik a Cserőhátat A Tisza-tavi lehetőségek még jobb kiaknázását évek óta szor­galmazza a település önkormányzata. Bornemissza János pol­gármester vezetésével a kitartás kamatozni látszik: megtehetik egy vonzónak tűnő új beruházás első lépését. POROSZLÓ - Az eddig éve­ken át elutasított elképzelés a napokban pénzben kifejezhető fogadtatásban részesült:-A Környezetvédelmi Alap értesített bennünket, hogy a Cserőhát vizes területének fel­töltésére vonatkozó pályáza­tunkkal 1 millió 629 ezer forin­tot kapunk. Ebből az összegből alakot ölthetnek a tervek - új­ságolta a polgármester. Bornemissza János el­mondta, hogy jövő tavasszal akár már a kivitelezés is meg­indulhat. Első lépésként a Tisza-tóból, a közeli szabad strand körzeté-, bői mederkotrás révén teremt­hető elő a feltöltéshez szüksé­ges zagymennyiség. A folyamatos terítés után meg kell majd várni, amíg a fel­töltött réteg kiszárad, s akkor a tetejére termőföldet is hordanak és hengerezik a területet.-Az igazi feladat a terület hasznosítása lesz, aminek költ­ségét vállalkozói alapon sze­retnénk előteremteni - jelzi a te­lepülés vezetője. - A majdani száraz Cserőháton a tervek sze­rint helyet kapnának teniszpá­lyák, de a sportcentrum más lé­tesítményeket is feltételez. Mű­ködne itt kemping és több olyan pavilon, amely a poroszlói sza­bad strand igényes kiszolgálá­sát láthatná el. A végeredmény - mostani számítások szerint úgy 30—40 millió forintos befektetéssel - mindenképp a helyi idegenfor­galom további fellendülését hozhatja. (budavári) Vidám mulatság A Nemzeti Kulturális Alap, az Ezredforduló és a Philip Mor­ris Alapítvány támogatásá­nak köszönhetően is sikerült színesre a szombati besenyő­telki, bemutatókkal tarkított szüreti felvonulás. Pilisy Elemér képriportja Füzesabonyban készülnek a tervek a Zrínyi utcai nap­közi egy termének átalakítá­sára. A Széchenyi-iskola új szárnyának megépítésével felszabadult helyiséget a déli városrészben élő öre­gek kapják meg. Az idősko­rúak ellátása most egy he­lyen, a telepi szociális in­tézményben történik. A szétválásra várhatóan októ­ber közepéig kerül sor. Tófaluban a képviselő-tes­tület előtt Szabó József gaz­dajegyző számolt be tevé­kenységéről. Feldebrőn bővítés és felújí­tás révén új hangoshíradót üzemeltet majd az önkor­mányzat. A községháza és az orvosi rendelő teteje mel­lett a faluban három további oszlopra kerülnek hangszó­rók. Az oszlopok már a he­lyükre kerültek, a technikai berendezések üzembe he­lyezésére még ebben a hó­napban sor kerülhet. Újlőrincfalván szeptember 28-29-én szakemberek vég­zik el a közvilágítás korsze­rűsítését. A munkálatok so­rán 54 új lámpatestet is fel­szerelnek, energiatakarékos izzókkal. A kétmilliós beru­házáshoz a település 1,4 mil­lióforintot a megyei terület- fejlesztési tanács pályázatán nyert el. Poroszlón hat utca aszfalto­zása készült el, de az utak rendbetétele keretében fo­lyik - mintegy kétmillió fo­rint ráfordítással - a kátyú­zás is. Nagyúton megkezdődtek az előkészületek a település egyik gyűjtőútjának, a Dó­zsa György útnak a rendbe­tételére. A megyei terület- fejlesztési tanács támogatá­sával 6,5 millió forintért az eddigi földes szakasz szi­lárd burkolatot kap. Köz­hasznú munkások már hoz­záfogtak az átereszek kiépí­téséhez, az árkok, padkák tisztításához. Hamarosan az építők munkagépei is meg­jelennek. headset és tok Most már kapcsolnod kell! ALCATEL One Touch Club/SL* készülékcsomag és kartya nettó 1 OAH bruttó: 19 000 Ft I vJ Z.UU Ft WESTEL 900 mintabolt: Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. tel.: 06-36/411-900,06-30/433-900______________________ • Ofotért: Gyöngyös, Fi tér 2. tel.: 06-37/311-776 • Eger, Érsek u. 2. tel.: 06-36/313-506, 06-30/414-049 • Videoland: Eger, Rózsa Károly u. 13. tel.: 06-30/423-639 • Tiszafilm Videotéka: Hatvan, Horváth Mihály út 20. tel.: 06-30/685-172 • Apex Kft.: Gyöngyös, Fó'tér 10. tel.: 06-30/257-339 • Hatvan, Horváth Mihály út 15.06-30/387-386 • M.C.G. Kft.: Eger, Katona J. tér 5. tel.: 06-30/651-900 kíeravill ofotért vltstet Forrt Információ: 06-30/30 30 30. 06-30/80 80 80 • http://www.westel900.hu Szeptember 12-tól minden GSM mobil telefonszám 7 jegyű és 9-essel kezdó'dik. _____NOKIA 5110/SL* k észülékcsomag és kártya nettó O / OHH bruttó: 31 000 Ft OUU Itt az idő hogy végre kapcsolj, ha szuper feltételekkel szeretnél a WESTEL 900 előfizetője lenni. Válassz a két vagány és sokoldalú készülékcsomag közül headset-tel és tokkal együtt**. Most igazán megéri Kapcsolatba lépni több mint 480 000 Westel 900 előfizetővel és a világgal. WESTEL 900. A Kapcsolat. * Csak Westel 900 előfizetői kártyával használható. ** Csak új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel. (Egyéves előfizetés esetén az ár bruttó 7 500 Ft-al több.) Mindez szeptember 30-ig. vagy amíg a készlet tart a Westel 900. a Westel Rádiótelefon Kft., a Fotex, az Ofotért és a Keravill kijelölt üzleteiben és üzletkötőinél. További feltételek az üzletekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom