Heves Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)
1998-08-26 / 199. szám
2. oldal Megyei Körkép 1998. augusztus 26., szerda Jtuoaipari Egyesül A Parlament alelnöke és a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára a gyöngyösi Falcotrade Rt. kiállítóhelyén Ki hol tart a gazdasági versenyben? Ünnepélyesen megnyitották a VI. Agria Vásárt A hűvösre fordult időjárás tegnap kegyeibe fogadta a vásározókat a megyeszékhelyen. A verőfényes napsütésben délelőtt 10 órakor a fanfárok hangjai után Kátai László Himnusz Heves megyéért című művének zenekari változata vezette be a VI. Vásár Agriában ünnepélyes megnyitóját. Dr. Jakab István, Heves Megye Közgyűlésének elnöke az önkormányzatok, a gazdasági kamarák és a rendező Glahe InternationaI Kft. nevében köszöntötte a résztvevőket. Emlékeztetett: ünnep e vásármegnyitó a megyének, Egernek. Az első botlások után az elmúlt rendezvények jelentős eredményeket hoztak szőkébb hazánk elismertetésében. Ám a mostani seregszemle szerkezetében újat mutat, hiszen a megye, az észak-magyarországi régió széles palettán mutatja be élelmiszer-gazdaságát és építőiparát. Rámutatott arra, hogy a megye és a Gazdasági Minisztérium együttműködése példaértékű. A szaktárca anyagilag is támogatta a vásár megrendezését. Köszönetét mondott a Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum Közhasznú Társaságnak is, amely idén először anyagilag is ösztönözte a bemutatkozókat. Ezután dr. Fónagy János, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára a kormány, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca nevében köszöntötte a kiállítókat. Aláhúzta: Egerben járni élményt jelent, hiszen a város, a megye jól példázza a tenniakarást. Az ide települt multinacionális cégek mellett egyre nagyobb szerepet játszanak a kis- és a középvállalkozások is. A régióban jött létre Heves megye északi térsége és az ózdi vállalkozási-területfejlesztési övezet, amelynek biztató jövője van. Kiemelte, hogy Budapest és a Balaton után Eger és térsége az ország leglátogatottabb része. Köszönhető ez a megyei és a városi vezetés törekvéseinek. A tobábbiakban szólt arról is, hogy fontos a vállalkozói környezet fejlesztése, amelyet az új kormány kiemelt feladatának tekint. Támogatja a kis- és a középvállalkozások beszállítói programját is. A vásár fórumot teremt a gazdasági és a piaci szereplők megismertetésére, az emberi és a szakmai kapcsolatok kiteljesítésére. Ezt követően Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke üdvözölte a vásárt. Mint mondotta, Heves és Eger a jövőben nagyobb kormányzati, országgyűlési támogatást érdemel, mint amennyit eddig kapott. Ez - fűzte hozzá - vonatkozik az ország más, kisebb megyéire is. További kezdeményezésekre buzdította a régió vezetőit és vállalkozóit. A vendégek ezután dr. Jakab István és dr. Ringelhann György egri polgármester kíséretében megtekintették a kiállítást. Elismeréssel szóltak többek között a Falcotrade Rt., a Csépány és Társai Zöldség-Gyümölcs és Konzervipari Nagyker Kft., a Pásztor Hús, az Országos Korona Gombaipari Egyesülés, az Egervin Rt., a Gyöngyszöv Áfész, továbbá a megye és Eger testvérvárosainak standjairól. Az Országgyűlés alelnöke és a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara bemutatóhelyén, illetve a Borok Házában zárta vásárlátogatását. A Hírlap standján várjuk az olvasókat Közösen pályáznak a lengyelekkel A vásár alkalmából Egerben tartózkodik a Heves Megyei Önkormányzat lengyelországi testvérmegyéjének - Tarnow megyének - delegációja, amelyet Alexander Grad vajda vezet. A küldöttséget dr. Jakab István, a megyei közgyűlés elnöke fogadta, s tájékoztatást adott szőkébb hazánk gazdasági eredményeiről. Tarnow megye vezetőjével arról állapodtak meg, hogy közös pályázatot dolgoznak ki az említett lengyel, illetve megyénk fejlesztésére vonatkozóan. Az Európai Unió brüsszeli központjának címzett tervezet többirányú tevékenységet tartalmazna, az oktatástól a kisebbségek helyzetének javításáig, széles skálát ölel fel. Díjazott cégek Tegnap délelőtt a vásár ünnepélyes megnyitása előtt ülésezett a legjobb cégeket, termékeket elbíráló bizottság. A szakemberek a pályázó vállalkozások ajánlatait minősítették. Az eredményről Tóth Elemér, a Heves Megyei Vállalkozó Központ ügyvezető igazgatója, a bizottság elnöke tájékoztatta lapunkat. Mint elmondta, a Magyar Reklámszövetség nagydíját az egri Timpanon ’95 Kft. nyerte el. A Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum nagydíjasa az Egervin Rt. lett. Az ITD Hungary különdíját az Országos Korona Gombaipari Egyesülés (Kerecsend) kapta. A Glahe International Kft. különdíjasa az Egertej Kft. A Heves Megyei Önkormányzat különdíját a Natura Style Kft. (Eger) nyerte. Az egri önkormányzat különdíja a MÁV Rt.- hez került. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját az Aranyfácán Konzervgyár Kft. (Hatvan) nyerte el. A Heves Megyei Agrárkamara különdíjasa a Mátratej Kft. (Gyöngyös). A Heves Megyei Kézműves Kamara különdíját a Pásztor Húsnak (Eger) ítélték oda. A Heves Megyei Vállalkozó Központ különdíját a Zalahús Rt. érdemelte ki. Értesülésünk szerint a díjakat a felajánló intézmények képviselői augusztus 30-án, vasárnap 14.30-kor adják át ünnepélyes keretek között a Vásár Agriában színpadán. Tudósítás: Mentusz Károly Fotó: Perl Márton Stabilitás, fejlődés, EU-tagság Dr. Fónagy János államtitkár a jövőről A megnyitó után rövid interjút kértünk dr. Fónagy Jánostól (képünkön), a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkárától. Mint a Hírlapnak elmondta, az első fél évben a gazdaság jól teljesített. A kormányváltás nem okozott fennakadást. A multinacionális cégek, a kis- és a középvállalkozások várakozással tekintenek az új kormány gazdasági programjára. Ennek három fő eleme van. Az egyik a stabilitás - annak érdekében, hogy növekedjen a gazdaság. A másik a folyamatos fejlődés - miután az emberekben az eddigieknél sokkal több érték van. Ez kényszer is az Európai Uniós csatlakozásunkhoz - hangoztatta az államtitkár. A Gazdasági Minisztériumhoz került a stratégiai tervezés, az ipar, a bel- és a külkereskedelem, az idegenforgalom valamint a foglalkoztatás. Ez átfogja az egész gazdasági szerkezetet. Ennek irányítása, szervezése nagy feladatot, ugyanakkor nagy felelősséget is követel a tárcától. A kormányprogram része a kis- és a középvállalkozók fejlesztése is, hogy a multinacionális cégekhez beszállítókként csatlakozzanak. A tárca áttörésre számít a foglalkoztatásban új munkahelyek teremtésével, a vállalkozók támogatása révén. Az államtitkár lapunknak azt is kifejtette, hogy jelenleg is van működő vállalkozása Óz- don. Jól ismeri az észak-magyarországi régiót. Ezért nagy jelentőséget tulajdonít az Agria Vásárnak. A vidéki vállalkozók ugyanis minden erőfeszítésük ellenére el vannak vágva a világtól, a fővárostól. A vásár viszont lehetőséget nyújt az emberi, az üzleti kapcsolatok teremtésére, a találkozásokra. Az Agria Vásár jól szemlélteti a térség gazdaságát, különös tekintettel az élelmiszer-gazdaság eredményeire. A dekoratív megjelenésű áruk bizonyítják a vállalkozók tett- rekészségét és igényes munkáját. Fontos ez, mert a fogyasztó a külső megjelenés alapján dönt a vásárláskor. Bízik abban, hogy ezt a vásárt - amely hagyományt teremtett -, a következő években is megrendezik majd, és meghatározó marad az észak-magyarországi térség életében. Ugrásra kész már az építőipar Tervezők, kivitelezők, kereskedők érdeklődése kísérte tegnap délután a Liget Kaszinóban a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett építőipari szakmai programot. Mint Márton József, a kamara osztályelnöke hangsúlyozta, az építőipar ugrásra kész, a gyártók, a kereskedők felkészültek a tartós gazdasági növekedésre, a beruházásokra. Gyetvai József a kamara elnöke azt emelte ki, hogy megyénk érdekelt a fejlesztésekben. Ezt bizonyítja például az M3-as autópálya továbbépítése, valamint a Mátrai Erőmű Rt. 50 milliárd forintos fejlesztési programja is. Egerben szintén nagyberuházások kezdődnek, úgy mint a szennyyíztisztítómű rekonstrukciója, az uszoda építése, az ipari park létrehozása, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a térség gazdaságára. Fontos - tette hozzá -, hogy az új építési anyagokat és technológiákat be is mutassák a vásáron, így a szakemberek világos képet kaphatnak az ágazat jövőjéről. A továbbiakban szó esett egyebek mellett az építőipar helyzetéről az EU-csatlako- zással összefüggésben, valamint a termékek alkalmazhatóságáról. Osztrák-magyar találkozó A Club Pannónia Osztrák- Magyar Gazdasági és Kereskedelmi Egyesület üzletember és vállalkozó tagjai tegnap a kamara standján találkoztak az elnökség tagjaival. Gyetvai József rövid tájékoztatást adott szűkebb hazánk gazdasági helyzetéről, a vállalkozások életéről. Ezt követően a résztvevők kötetlen beszélgetést folytattak az együttműködésről. Az osztrák vendégek elmondták országuknak az EU-csatlakozással kapcsolatos tapasztalatait is. (20.) XIX. RÉSZ „A tiszteletlenség határán túl" Olivér egykedvűen ebédelt a Skorpió nevű étteremben. Most, ha lehet, még elegánsabb volt fekete színű Alain Delon öltönyében. Szó, mi szó, úgy festett, mint aki legalább az operabálra megy, vagy esetleg valamelyik külföldi nagykövetség fogadására. Komótosan lenyelte az utolsó falatokat, majd többször alaposan megtörölte a száját. Intett a távolban tüsténkedő pincérnek, jelezve, hogy fizetni kíván, majd ugyanazzal a mozdulattal kivette a belső zsebéből a rádiótelefont és taxit hívott az étteremhez. A főpincér lelkendezve kísérte ki a vendéget, aki majdnem ötszáz forint borravalót adott. Olivér beszállt az élénkvörös Ford taxiba.- A temetőbe vigyen, legyen szíves.- Igenis, kérem - dünnyögte a taxis. A temető előtt alig néhány személygépkocsi állt, köztük ott volt egy rendőrkocsi is. A temetést végző plébános már megkezdte a szertartást, amikor Olivér a sírhoz ért.- Búcsúzunk hát László testvérünktől, akit ereje teljében ragadott el a halál - prédikálta a pap. Olivér észrevétlenül körülnézett. Érdekelte, hogy kik jöttek el Baló László temetésére. Nem igazán talált ismerős arcot. Talán az idős ember - gondolta -, mintha ő lenne az újságosnál. Még egyszer alaposan körbenézett, majd a halottasház ajtajában álló temetőgondnokhoz lépett.- Elnézését kérem uram - suttogta Olivér -. Azt hiszem, elrontottam a gyomromat. Ugye, van itt az épületben WC?-Jöjjön beljebb, megmutatom - mondta a temetőgondnok. Mire Olivér végzett a dolgával, a szertartás is véget ért. Az a pár ember - köztük a kocsmáros és az újságos - lassanként szétszéledtek.- Nagyon köszönöm a kedvességét, uram. Elnézést kérek, hogy alkalmatlankodtam - hálálkodott a gondnoknak Olivér.-Szóra sem érdemes, uram. Emberek vagyunk-jött a válasz. Olivér elköszönt és a várakozó taxiba ült.- Vigyen vissza kérem az étteremhez - kérte a sofőrt.- Rendben, uram. A taxi rákanyarodott a főutcára, majd pár perc múlva megállt a Skorpió előtt. Olivér nagyvonalúan fizetett, majd határozott léptekkel elindult a közeli telefonfülkéhez. Közben órájára pillantott. Mindjárt négy óra. Tárcsázott, majd várt. Közben egy papírzsebkendőt csavart feltűnés nélkül a kagyló beszélő részére.- Tessék, Szőke lakás - jött a kagylóból egy érces férfihang.- Helló, főzsaru - kezdte hetykén Olivér.- Ki maga és mi a francot akar? - érdeklődött a nyomozó.- Az mellékes. Csak azt akartam közölni önnel, hogy szégyellheti magát. El sem jött annak a szerencsétlen embernek a temetésére, akit maga tett tönkre!- Mit akar tőlünk? - kérdezte türelmetlenül Szőke.-Baló Laci temetésén megvilágosodott az elmém - hadobázott Olivér. - Mondja meg annak a bájos kis cicuskájának, hogy pontban ma este hét órára tegye az anyagot a megbeszélt helyre.- Nem tízre?- Nem apuskám. Korábban kell a cucc - jelentette ki határozottan Olivér.- Nyugodjon meg, ott lesz, amit kért - felelte Szőke zaklatottan.- Ja, és még valami! A cicuska hozza a cuccot, ne maga, és ne lássak egy darab zsarut se, mert a macskája többé nem dorombol. Bár azt mondta a fotós, hogy igen kiváló ebben.-Takarodjon, maga rohadt állat! - üvöltötte Szőke. Olivér mosolyogva vette le a zsebkendőt, majd helyére rakta a kagylót és fütyörészve elindult vissza az étterembe. (Folytatjuk)