Heves Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)
1998-08-22 / 196. szám
1998. augusztus 22., szombat Megyei Körkép 3. oldal A Göncölszekér a kis szobában Életveszélyes a házban tartózkodniuk fotö: pilisy elemér Tollvégen Alkohol után a drog... L ehet, hogy csak nekem újszerű, mindenesetre az utóbbi napokban tűnt fel, hogy a közúti balesetek okaként egyre gyakrabban hallom a különböző híradásokban: a gépkocsi vezetője kábítószeres befolyásoltság alatt állt. A hét közepén két esetnél valószínűsítették a vizsgálatok, hogy a több halálos áldozatot követelő ütközéseknek lehetett kiváltója a drog. Eddig az ittas állapothoz, az alkohol bódító hatásához igazítottuk érdeklődő kérdéseinket hasonló esetekben. A fentiek szerint a kábítószerek is legalább olyan veszélyt jelentenek, mint a szeszes italok. Miért is ne! Ha egyszer valaki nem ura önmagának, teljesen közömbös, mitől vált alkalmatlanná a vezetésre. Korábban elég volt a szeszes italra figyelni, most már arra is ügyelni kell, hogy ne kábítsa magát bárki olyan szerekkel, amik önmagukban is tiltottak. A közúti balesetek megelőzése céljából feltétlenül hatásos és visszatartó eszköznek bizonyult az alkoholszonda, ami kimutatta, megivott-e akár egyetlen pohár bort is a kocsi gazdája, mielőtt a volánhoz ült. Adódnak hát a kérdések. Miként szondázzák a jövőben a kábítószereseket? Hogyan lehet kiszűrni őket és tőlük a vezetői engedélyt megvonni azért, mert vétettek, noha esetleg még éppen nem okoztak balesetet, nem oltották ki ártatlan emberek életét? M inden gépjármű veszélyes üzem. A tragikus kimenetelű balesetek sokasága ellenére felelőtlen honfitársaink állandó halálfélelemben tartják azokat, akik mindig tiszta fejjel indulnak útra autóikkal. Elkeserítő, hogy az esetek zömében a vétlenek járnak pórul... Fesztbaum Béla Irodaavatón a jelöltekről Gonosz kérés Megoszlottak a vélemények Bili Clinton félrelépésével kapcsolatban. Voltak, akik elnézó'en mosolyogtak az USA kis kakasának legújabb botrányán, s akadt, aki tor- zsalkodott: miért nem nyughat végre az elnök. A magánélet tiszteletben tartásának igazi megsértője - többek szerint - mégis a független ügyész volt, aki mintát kért a nagy embertől Arról egyetlen híradás sem szólt: a módszer szabadon választott, vagy Hillary- ra bízott, esetleg ismét Monika közreműködésével történővolt... (-romi) * Vadásznap Tepély pusztán. Augusztus 29-én és 30- án a Fauna Rt. országos vadásznapot rendez Tepély- pusztán. Az eseményen lesz főző- és lovaglóverseny, néptáncbemutató és a vadászathoz kapcsolódó szakmai tanácskozás. Fogadnak a képviselők. Augusztus 25-én, kedden 16-18 óra között az egri Te- lekessy u. 2. szám alatt Merczel József, az ügyrendi bizottság elnöke tart fogadóórát, míg csütörtökön 16 órakor a Városházán dr. Szigethy Anna, a szociális bizottság elnöke várja választóit. Vonalbarokk Egerben. A Fiatal Egri Képzőművészek Stúdiója Vonalbarokk címmel nyit tárlatot hétfőn 16 órakor a Bródy Sándor Könyvtár aulájában. Vámosok napja. A Vám- és Pénzügyőrség parancsnoka szeptember 7-től minden hétfőn 13-14.30 óra között fogadóórát tart Egerben, a Grónay u. 3. szám alatt. Előre bejelentkezni a 36/410-176 illetve a 36/410- 771-es számon lehet. Zárókiállítás. A képzőművészeti alkotótábor zárókiállításának megnyitójára kerül sor Hatvanban augusztus 23-án, 15 órakor. A Delelő úti alkotótáborban a műveket Földi Péter festőművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Rejtvényünk nyertesei. Augusztus 15-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése a következő: „Meghiszem azt, ugyanis ő színházba akart menni”. Helyes megfejtésükért könyvutalványt nyertek: Perényi Péter (Eger, Töviskes tér 3.) és Szilágyi Szilvia (Mezőtár- kány, Ady E. u. 28.) (Folytatás az 1. oldalról)- De maradunk. Miért nem kaphatjuk meg, csak átmeneti időre a volt orvosi rendelőt? Az teljesen üresen áll. Suhaj Bertalanná tehetetlennek érzi magát.-A lokálpatrióták szerint a város csak a Széna tértől a Tűzoltó térig tart - vélekedik a Phralipe helyi elnöke. - A polgármester úr egy lakossági fórumon kijelentette, ha a Béketelepiek 50 évig kibírták ott, akkor még 50 évig kibírják. Ezzel a mondatával halálra ítélte a cigányokat. Az uszodára van pénz, és arra is, hogy lerakják és felszedjék a Széchenyi utca díszburkolatát. Arra már nem telik, hogy egy életveszélybe került családnak néhány hónapra szükséglakást adjanak. Valóban átmeneti időre, mert a szoc. -pol. támogatásból két hónap alatt felépülne a házuk. A megnevezett műszaki ügyintézőt nem sikerült elérnünk. Kormos Tamás, a polgármesteri hivatal főmérnöki irodájának munkatársa úgy gondolja, félreértés történhetett.- A József Attila utcai épület nem használható lakásnak — mondja. - Erről egy közgyűlési (Folytatás az 1. oldalról) Ezt a munkáltató egyrészt azzal követte el, hogy az arra jogosult szakszervezet kihagyásával kötötte a megállapodást. Másrészt annak ellenére végrehajtotta, hogy azt - a Munka Törvény- könyve rendelkezéseinek megfelelően - a szakszervezeti kiHEVES MEGYE - Összesen 72 ezer hektárról aratták le a termést, főleg a búzát, amely jó közepes hozamot adott. A tavalyitól többet, hektáronként mintegy négy tonnát takarítottak be a termelők, és a kenyér- gabona minősége is jobb volt a múlt évinél. Az új termés elhelyezésére megyénkben rendelkezésre álltak a tárolók. A kiéleződött értékesítési helyzetben az államilag garantált áras és az interdöntés is született. Anyaotthon lesz ott. Tudtommal az önkormányzat már át is adta a házat a Vöröskeresztnek.-A Rácz Tündének címzett határozatban az áll, a szülőket terheli a felelősség, ha a gyerekek megsérülnek az életveszélyes házban. A Kertész utca 100. viszont valóban nem a legjobb ajánlat...- A gyerekek intézeti elhelyezését is kérhetik átmeneti időre. fogás miatt, a munkaügyi bíróság döntéséig fel kellett volna függeszteni. Csala Elvirától megtudtuk továbbá: a Munkaügyi Felügyelőség határozatában félmillió forint munkaügyi bírság megfizetésére kötelezte a munkáltatót. Emellett előírta számára a jogszerű állapotok visszaállívenciós felvásárlás sokat jelentett. Az öt ven tonna alatti termelők gabonáját megyénkben - pályázat útján - a káli telephelyű R-CO-N Kft. vette át. Az ötven tonna feletti termelőktől - amelyeknél a felvásárlás feltétele az étkezési búzaminőség volt - államilag garantált áras átvételt folytattak. Megyénkben ezt a Concordia Rt. kápolnai és vámosgyörki telephelyén, a Mátra Malom Rt. gyöngyösi, selypi és hevesi, vala- Erről - nagyon helyesen - hallani sem akarnak.- Akkor költözzenek a nagyszülőkhöz, vagy a rokonokhoz. A Béke-telep felmérése elkészült. Rácz Tündéék házát is lebontják. Úgy vélem, ha szeptemberben összeül a közgyűlés, megkezdődhet az önkormányzati telkeken az építkezés.- Gondolja, hogy abból lesz még valami az idén?- Biztos vagyok ebben. Négyessy Zita tásának kötelezettségét is. A szakszervezeti jogok megsértése miatt a Fővárosi és a megyei Munkaügyi Felügyelőség folytatja az ellenőrzést. A Fővárosi Munkaügyi Bíróságon ugyanez ügyben tart még az eljárás, ám az még nem zárult le - közölte végül a szakszervezeti yezető. mint a füzesabonyi szövetkezet helyi és mezőtárkányi telepén vették át. Közben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az árpa, a rozs és a triti- cale takarmánygabonák intervenciós felvásárlásáról is intézkedett. Ezeket a Mátra Malom Rt. sarudi takarmánykeverő üzeme vette át az érintett termelőktől. Az aratást követően jó ütemben tart a szalmagyűjtés és a tarlóhántás. A szárazság azonban nem kedvez az őszi vetést megelőző talajmunkáknak. Szeptember elején kezdik a napraforgó, majd a kukorica betakarítását. (mentusz) HATVAN - Nem csupán a Szabad Demokraták Szövetségének új irodahelyiségével ismerkedhettek meg a párt szimpatizánsai tegnap a városbeli Irén utcában, hanem az önkormányzati választásokon induló jelöltek névsorával is. A hatvani szervezet tagjainak találkozóján elhangzott: valamennyi választókerületben indítanak jelöltet, akiknek a kiválasztásakor a hitelesség, a megbízhatóság és a kiszámíthatóság volt az elsődleges szempont. A jelöltek névsora a következő: Balogh László (vállalkozó), Kis Kázmér (vállalG Y ÖNGYÖS-A megyei választmány határozata értelmében taggyűlést tartott a Fi- desz-Magyar Polgári Párt helyi szervezete. Új tagokkal erősödtek, s megválasztották a négytagú ideiglenes ügyvivő elnökséget, amelynek vezetője dr. Tatár László lett. A Fidesz-MPP, a Magyar Keresztény Demokrata Szövetség és a Magyar Demokrata Fórum között létrejött továbbá az a megállapodás, miszerint Gyöngyösön a három párt közösen indítja jelöltjeit az október 18-i ön- kormányzati választásokon. kozó), dr. Bajusz Imre (jogtanácsos), Mike Attiláné (hirdetésszervező), Petrovics Zsolt (agrármérnök), Borbás Gábor (vállalkozó), Petrovics Géza (turbinaszerelő), Mészáros Tibor (mérnök-tanár), Borbás Katalin (tanítónő), Tábi Zoltán (műszaki tanár). A szervezet önálló polgármesterjelöltje dr. Bajusz Imre, a Mátra Cukor Rt. jogtanácsosa, az SZDSZ megyei elnöke. Programjuk ismertetésekor mindenekelőtt a korrupció megszüntetését, a munka és lakáshoz jutási lehetőségek növelését, az egészségügyi és közbiztonsági helyzet javulását hangsúlyozták. A polgármesterjelölt Keresztes György lett. Az egyéni választókerületekben a következő személyeket jelölték (zárójelben a választókerület száma): Juhász Balázs (1), Iványi Zsolt (2), Jankovics Béláné (3), dr. Tatár László (4), dr. Székács György (5), Kenyeres Sándor (6), Reisz István (7), Fótos Dániel (8), dr. Agai Ferenc (9), Kosa Miklós (10), Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna (11), Béres Deák Ferencné (12), Kovács Gyula (13), Holló Vilmos (14). (—ila) Félmilliós a munkaügyi bírság A tavalyinál több és jobb kenyérnekvaló termett Zökkenők nélkül zárult az aratás A szárazság nem kedvez a talaj-előkészítésnek Szervezetten, nagyobb zökkenők nélkül zárult az aratás szőkébb hazánkban - tájékoztatta a Hírlapot Nagy Sándor, az FVM Földművelésügyi Hivatalának főfelügyelője. Mint hozzáfűzte: a betakarítás elején a tárolás és a felvásárlás gondot okozott, de a szaktárca intézkedéseivel ez megoldódott. Három párt megállapodása értelmében Keresztes Györgyért állnak ki Egészségnevelés tudománnyal EGER - A korábbi évek gyakorlatához képest, rendhagyó módon, az egészségnevelés területe felé is nyit a TIT Bugát Pál Egyesülete. Mint Bodó Péter ügyvezető igazgató elmondta: az egészséges életmód mindinkább a társadalom figyelmének középpontjába kerül, s ha az életmódnevelés tudományosan megalapozott, akkor illik a TIT profiljába. Szeptemberben három kurzus is indul az egyesület szervezésében. Az egészséges életmód, méregtelenítő program keretében belgyógyász és dietetikus szakember segítségével ismerkedhetnek a hallgatók a korszerű táplálkozással, s közben stressztűrési tanácsokat is kapnak. A gyógyteák, gyógyvizek megismertetése és használata után lazítótoma mozdulatokat is elsajátíthatnak a résztvevők. A káros szenvedélyek (dohányzás, alkohol) programja belgyógyász és pszichológus segítségével zajlik. Az akupunktúrás, aromaterápiás kezelés mellett a pszichológus aktív közreműködésével szabadulhatnak meg a jelentkezők káros szenvedélyeiktől. A harmadik kurzust az érszűkületes betegeknek készítjük. A mátra- derecskei szén-dioxid szárazfürdőbe külön mikrobusszal szállítjuk a jelentkezőket, ahol a gyógyhatású fürdő megismerése után szakemberek segítségével „mofizhatnak” és tanulhatják a légző és értomát. Mivel e programokat nem finanszírozza a tb, így azok önköltségesek lesznek. A gyógyászati ellátásról orvosok gondoskodnak. (-romi) Dinnyésbát büszkesége. A Hazanézők találkozóján adták át a Tiszanánához tartozó terület szabadtéri strandját és csónakkikötőjét a vadvizek szerelmeseinek. A 20 milliós beruházás kapcsán mindenki egyetértett abban: a Tisza-tó legszebb partszakaszát alakították ki a három éve még náddal benőtt részen. fotó: perl Márton A HEVES HÍRLAP : icu <,ió*c\fo. Mva áru rtmuim SJLjk iwuvifiraninti' uuv*tiifeariiwivii lg VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró: Kovács János Telefon-(36)413-853 Fax-(36)413-145 TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Füzesabony belterület 3-33. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület 3-21. sz. főút. 23-án: 06.00-14.00 - Eger belterület 3. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület 3-30. sz. főút.