Heves Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)
1998-08-01 / 179. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1998. augusztus 1., szombat Intim szféra... Mit árul el egy szerelmes éjszaka? Egyetlen eltöltött éjszaka alatt a hölgyek többet megtudhatnak partnerükről, mint sok közös program után. íme, az Elle nevű francia magazin nőknek szóló pszichológiai jó tanácsai. A nó'csábász: sportkocsival jár és már sok csinos hölgyet, sztárt, hercegnőt és csodált manökent magáévá tett. Szíve éppen aktuális hölgyét drágámnak, szívecskémnek szólítja. Különben eltévesztené az ügyeletes csinibaba nevét. A karkötőjét soha nem teszi le. A szeretkezés nála elsősorban technikai kérdés. Az érzelmekre fittyet hány. Végtére is már van éppen elég tapasztalata. A szexrajongó: fontos szerepet tulajdonít a szexológiai szakirodalomnak. Minden ötletét valamelyik hasonló publikációból meríti. Különben az sem jutna eszébe, hogy meginvitálhatná a kíséretében levő hölgyet egy étterembe is. Filmekről kizárólag az újságok kritikája szerint mond véleményt. A szeretkezés közben meglehetősen ötletszegény. Ruháját - többnyire rövid ujjú ingeket - viszont gondosan összehajtogatja. A kusza: állandóan lemondja a találkákat, és egy kapcsolat során sok meglepetést okoz. Ha barátnője már nem bírja kivárni, amíg odaér, és éppen a telefonhoz nyúlna, fantasztikus öltözékben jelenik meg. Ritkán hívja meg barátnőjét magához, s ez így jobb is. Akinek ilyen káosz van a fejében, szíve mélyén gyakran mást szeret, vagy akár nős ember is lehet. Mindenesetre szórakoztató jelenség. * Az illatos szex. Dr. Alan Hirsch neurológus és pszichiáter új kutatásairól nemrég könyv jelent meg Illatos szex címmel. Mint az előzményekből kiderül: mindkét nem képviselőinél negyven illat kellemes mellékhatásait tesztelte, melyek virágokban, fűszerekben, gyógynövényekben és természetes élelmiszerekben fordulnak elő. A kísérleti személyeknek, éppúgy, mint a sebészeknek, a műtőben maszkot kellett viselniük. A maszkon keresztül egy- egy percig célzottan bizonyos illatanyagok hatásának tették ki őket. Eközben férfiak esetében egy kis készülékkel megmérték a péniszben a vérnyomást, míg a nőknél a vaginában észlelhető pulzálást regisztrálták. A férfiakat főleg a fahéj, a levendula és a tök illata stimulálta édes érzésekre, a véráramlást a kompakt illatpermetezés 40 százalékkal növelte. A nők illatskáláján az első helyre a mósusz és az uborkaillat került, de a csúcsillatok a véráramlásnak csak 13 százalékos emelkedését eredményezték. A nőknél a második helyre a tök és a levendula került. Mind a férfiakat, mind pedig a nőket is stimulálja a gyömbér és a szerecsendió. (FEB) Mozgókért Aztán lassan közénk guggolt az alkony, és megindultunk: lopakodó indiáncsapat az ismeretlen sziklás vidéken. Sima szavú és léptű felderítők. A mozi ott lapult a kertben, közel, csak be kellett cserkészni. Kisebb csoportok, párok, családok vonultak a bekerítésére teljesen gyanútlanul, nem félve a rajtaütéstől, kezükben kabátot, plédet, párnát ringatva a könnyű kábulat felelőtlen, megmagyarázhatatlan boldogságában. Vacsoraszagú házikabátok, kifakult mackók, papucsok érkeztek a környékről. Lépcsőházak nehezen záródó ajtajai nyikorogtak, szombat este szivárgott ki a homályból. Nem volt még sötét, mindenki a halvány fényű csillagokkal felka- ristolt eget kémlelte, a súlyos, alacsonyan szálló, lomha Zeppelinfelhőket, meg az áruló Holdat. A mozikért nappal sötét és ismeretlen, aki látta, rosszat álmodott utána. Kivetett, lecsupaszított őshal-csontváz a néptelen parton. Félrevonult, molyoló, nehéz árnyékok. Vidámpark lebontásra ítélt fakó falovacskákkal, félretett lemezjátszó beszáradt hangokkal. Este viszont kibomló tündérkert, tüll és boa, kacér nagyasszony, szmokingos uracs, parfüm és pezsgő, szidolozott óezüst étkészlet. Kardnyelő, kígyóbűvölő és átváltozóművész. Utolsóként belopakodni az első sorba. Veszélyes dolog. Az első sor gyakran fél térden, mindenre készen, hátulról előrefricskázott, zizzenő csikk-bogarak. Meghajolunk. Belógás. Sodródsz a kapunál, lassú mozdulatokkal araszolt a hónaljak alatt. Bátorság. Gyanútlan megfontoltsággal belépsz, akár a jegyszedő elvonuló arca előtt, áramlasz, mintha mindenki hozzád tartozna, de nem csapódsz senkihez, létezel. Beszivárogtál. Jobb, mint a film. A nagy falon túl saját ingyenmozid vár. Ha átküzdöd magad a falon, nyert ügyed van. Átzsilipelsz egy más világra. Fogódzót keresel. Rést: időnek és térdnek. Simán átlódulsz a széles párkányon, künn a bárány, benn a farkas. De a bárányok hallgatnak. Kétdimenziós leszel és súlytalan odaát. Benn vagy végre a szomszéd palota kertjében, kerítésdrót és sövény remeg a valóság meg közted. Hallgatod saját szívdobbanásaidat. Előrelopakodsz, onnét mindent jól láthatsz, a ritka sövény keretbe foglal, belomboz. Nézed a filmet, egy mozikertről szól, amelybe belépőt kaptál. Beszólok. Mindig beszólnak. Kommentálnak, kontráznak, duruzsolnak. Már látták, mindent tudnak előre. Fegyvert fognak a poénra. Gyorsabban lőnek, ütnek, szeretnek. A közönség érdekli őket. Kinéznek magukból. Pedig már egyek vagyunk, egy szem, száj, fül. Most hirtelen ügetésbe, majd vágtába kezd a sor, hullámzik, később süvítő puskagolyók elől hajlong, elérzékenyül, sápad. Kopott, mindig esős kópiák félrecsúszott hangja hallatszik távolról, de a történetet mindenki ismeri. Nincsenek kétségeink, a pillanat zsebbe gyűrhető, a trikó öblébe lopunk belőle. Összemaszatol, szétfolyik. A mozigépész a láthatatlan ember. Köhögő mopeddel jár, nagy terpesz és lobogó kék nadrágszár marad utána. Este aztán elkezdi fúrni a szemben lévő meszelt fehér falat, nem halad vele. Úgy érzi, elszívja az erejét. Fölkatonázza a gépasztalon a főtt-füstölt szalonnát, lassan olvadnak az elefántcsont színű darabok. Nagyot sóhajt, amikor lefut a film, újságba hajtja a maradékot, zsírtól fénylik az álla, morzsák ragadtak az ingredőkbe, ujjain fekete világ. Mikor kinyitja az ajtót, látni lehet, hogy bokáig gázol a csillagporban. És azok a szakadások. Irdatlan szakadások, rettentő szakadások, fölingerelt szakadások. Hirtelen kifehéredő fal, kettévágott hang, belerohanás a semmibe. Összeragasztható világvége. Komolyabb üzemszünetre a villany is kigyúl, a közönség hosszú füttyöket ereget föl a nyári boltozatra, ahol fölgombostűzött szúnyogok, éjszakai lepkék, szenderek billegnek a könnyű szélben. Hazafelé az úton, megnyúlt, rövidülő árnyékok bennünk, hősök, lámpák fény- pallos-tiszteletadása. És azok a zuhék. Bátortalan, lassú koppanások az orrod hegyén. Szünetek, reményt keltő csend. Öntudatlan várakozás, aztán a hirtelen lezúduló eső sistergése. Gyöngyöket vágtak egy üvegfalra. Nincs menekülés, bőrig ázol, szipogva araszolsz a sorban. Nejlon- staniclik a fej felett, mackófelsők, plédek, kifordított csontvázesernyőkről ömlik a víz. Reménytelen tócsák hullámzanak. Visz- szanézel a kapuból, fényes, feszült minden, ünnepi mosoly hullámzik a padokon, ecetfalombokról lassú, zöld olajfolyam csorog a kavicsos sétányra. Most el kell menni. Leoltják a villanyokat. Kovács János Miss Pardon S urranva zárul be mögöttem a csupaüveg fotocel- lás ajtó. Alig vártam, hogy egyszer kinn legyek ebből az átkozott hivatalból, a fejem még most is zsong a lepe- dőnyi nyomtatvány ostoba kérdéseitől. Intelligenciateszt, tolták elém fontoskodva, ilyenek voltak benne, hogy visszafordulok-e az úton, ha fekete macska megy át előttem. Mintha azon a válaszon múlna, hogy megkapom-e az állást vagy sem. Tudjátok, mit - motyogom magamban visszafordulok. Vissza én! - pördülök egyet, s majd a frász jön rám, közvetlenül az orrom előtt áll egy fekete nő. Olyan képet vág, mintha a névnapjára kapott púderosdobozból egy imbolygó, rugós ördögfióka vágta volna mellbe. Ami azt illeti, kis híján majdnem én landoltam ott.- Pardon! - illatozik a rúzsa. - El-elnézést...! - dadogom, s már lépek is jobbra. Mozdul a nő is, egy lépés balra. Beszűkült a világ, a szolidan piros ajkakat látom továbbra is. Aztán egy villanásnyira a szemét, most akkor mi van, néz rám kérdőn. Pillantásunk jelbeszéde helyett egyszerre mozdulunk ismét, csak most ő lép jobbra, én sasszézom balra.- Bocsánat! - bugyan ki belőle a zavart kuncogás. - Valamelyikünk egy helyben maradhatna. - Praktikus ötlet, el kell ismerni, ilyen helyzetekben mindig a nők találják fel a legjobban magukat.-Pardon - mondom erre, mert igencsak fogékony vagyok, ami az ilyen kifejezéseket illeti. - Parancsoljon - cö- vekelek le most már, s teátriá- lis kézmozdulattal jelzem, tessék, szabad az út. Miss Pardon - bocs, de valahogy el kellett neveznem - villámgyorsan hátrál néhány centit, most döbbenhetett rá, hogy vészes közelségbe kerültem az aurájához. Szerintem máshoz. Szó se róla, van mit féltenie.- Szép lépésváltás volt - dicsérem meg.- Úgy gondolja?-Jó formában van, nekem elhiheti - hajlok meg előtte. - Nem szoktam tévedni. Tényleg jól csinálta. SZILVÁS ISTVÁN- Ugyan...! - szalad ki a száján. - Meg se tudnám már mondani, mikor táncoltam utoljára.- Akkor hadd kérjem fel.-Itt...?! - nyújtja el a kérdést, s lopva pillant körbe, ki látja ezzel a zárt osztályról szabadult őrülttel. Már-már indulna is.- Dehogy, dehogy, itt - magyarázkodom. - Valahol, ahol halk bárzene szól, s ahol el lehet felejteni az ilyen hivatalokat - improvizálok, a hátam mögött halk zakkanással találkozik a füstszínű üvegajtó két szárnya. - Ahol, képzelje csak el, őszülő bútordarab ül a zongoránál, s a pikáns futamoknál átszellemülten ingatja a fejét. Időnként kinyitja a szemét, minden rendben, a talpas pohárban ott remeg még a konyak. Lehet nosztalgiázni, micsoda éjszaka volt...- Van még egyáltalán ilyen hely?-Én tudok egyet. A többi magán múlik... - szándékosan nem viszem le a hangsúlyt. Miss Pardon tétovázik, aztán kivágja magát.-De hát nem is ismerem magát.-Dehogynem! Hiszen az előbb már táncolt is velem - érvelek. Aztán mondom a nevem, és várok. Most látom csak, szép mélysötét szemei vannak. Illenek a mosolyához, az arcán kirajzolódó gödröcskékhez. Valamivel alacsonyabb nálam, ideális táncpartnernek tűnik, fdigrán alkat, gondolom, a tangó lázában izgalmasan simulhat az emberhez. Tűzpiros virág... Végre megszólal.- Én még sohasem futottam össze így senkivel - lomboz le. - Ugye, megérti?- Mi mást tehetnék - válaszolom, de nem adom fel. - Azért gondolja meg, szombaton este nyolckor várom lenn a parkolóban. És most vigyázzon, én balra lépek egyet... Viszlát, int Miss Pardon, és eltűnik a füstszínű ajtó mögött. Akkor nem vártam rá, csak szombaton este. Tűzpiros virágot vittem neki, s elképzeltem, miként kiáltja el magát, hogy istenem, de szép, aztán beszippantja a telt szirmok illatát, és azt kérdi: honnan tudta, hogy a piros a kedvenc színem? A Sláger Rádió ontja a nosztalgiazenét. Egy lépés balra, egy jobbra, megy ez. A bassz- gitár a levegőbe remegteti a Pretty woman csodaszép dallamát, minden együtt van, csak a csinos nő nem jön. Sem nyolckor, sem később. Fogom a csokrot, és leteszem a parkolóval szemközti gyepre, közvetlenül a kőszegély mellé, hogy jól látható legyen. Kitépett noteszlapra firkantom az üzenetet: „From me, to you - táncos lábú szépség.” Azért rendesek az emberek, állapítom meg másnap este, a virág hervadt, de ott van a fü- vön. Csak a cetlit sodorta odább a lengedező szellő, pár lépésnyire csupán, ha jobban megnézi az ember, talán még az írást is el lehet olvasni rajta. Tőlem, neked... A távolból idelátszanak a bár reklámfényei. A benti félhomályban .lehunyt szemmel játszik az öreg zongorista. Csendben odateszem elé a kis pohár konyakot, s amikor az ujjai végigfutnak a kopott billentyűkön, és elhalkul a fülbemászó dallam, megkérdem tőle, vissza szokott-e fordulni, ha az úton átmegy előtte egy fekete macska.- Egy fekete macska? - zökken ki a zene bűvöletéből. - Dehogy fordulok vissza! Hacsak... - pattan fel a szemhéja, hogy megnézze, ki lehet az a fura alak, akinek ezen az unalmas vasárnap estén ilyen babonás hülyeségek járnak a fejében. - Hacsak nem egy nőről van szó - süti el az ósdi poént. Majd lomhán ráteszi a kezét a billentyűkre, és a zongora nyitott tetején át látni, amint az ütők összevissza ugrabugrálva csapkodják a húrokat. A régi portéka meg mindent beleadva zengi tele a kongó termet, hogy „az én babám egy fekete nő...” Meg kell hagyni, van szíve az öregnek. r - ■ lg ■ ■ ■ . _______________ V égvári vigasságok...
