Heves Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-29 / 176. szám

k 12. oldal SporTTüköR 1998. július 29., szerda 9-tr Labdarúgó Samsung Magyar Kupa - Ma 17 órakor Párád - Láng, Kemecse - Besenyőtelek Ma rajtol az 1998-99. évi labdarúgó Samsung Magyar Kupa nagy döntője, 16 csoportban elkezdődnek a küzdelmek. He­ves megyét két csapat képviseli a 64-es mezőnyben, a sorsolás szerint még megyei II. osztályú Párád SE a 9., Besenyőtelek pedig a 12. csoportba került. A parádiak valamennyi mér­kőzésüket otthonukban játsz- szák, így ma 17 órakor a fővá­rosi Láng SK-Angelland BLSZ I. osztályú együttesét látják vendégül. Rozsnaki István, a Párád edzője: - Egy hetet dolgoztam együtt az új csapatommal, amelynek összetételében kü­lönösebb változás nem vár­ható, az viszont tény, hogy erőnlétileg van mit javítani. A hazai pálya előnyével és lelke­sedésével szeretnénk kiegyen­líteni az esetleges tudásbeli különbséget, persze, a buda­pesti ellenfelet is csak a pá­lyán ismerjük majd meg - mondta a szakvezető. Besenyőtelken hétfőn a klubvezetés hosszabb időt ál­dozott arra, hogy rendezze a sorokat, köztudottan számos játékosuk más csapatokkal együtt készül az őszi szezonra. Úgy tűnik azonban, hogy Len­gyel Lajos edzőnek lesz ma hadra fogható együttese a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei II. osztályú Kemecse ott­honában:- Mennek is, jönnek is játé­kosok, így remélem, hogy be­csülettel fel tudjuk majd venni a harcot a vendéglátóinkkal. A védelemből Forgács az SBTC- hez került, Zentai és Rácz vi­szont marad. Vincze és Kor­mos lehet a kapusunk, Kecs­keméti, valamint Háklár sorsa egyelőre bizonytalan. Feltehe­tőleg a ŐVSC-től is kapunk egy-két fiatalt, s akkor a mi utánpótlásunkkal együtt 16-17 fős lesz a keretünk. Bi­zakodva utazunk ezek után a Nyírségbe, a Kemecsét nem ismerjük, de éppen ezért nem is becsüljük le, noha csak me­gyei II. osztályú csapat. Tehe­tős egyesület lehet, hiszen a közelmúltban új pályát avat­tak. Bízok benne, hogy megfe­lelünk az elvárásoknak - ösz- szegzett Lengyel Lajos. (fb) Bozai Gyula az FC Hatvannál Veszprém, Kecskemét, Békés­csaba, a Stadler és a Dorog után Hatvan jelenti Bozai Gyula edző következő állo­máshelyét. Az NB //.-es lab­darúgócsapat irányítását a héten vette át a szakember, akivel /999-ig szóló szerző­dést kötött az FC Hatvan ve­zetése. Az már korábbról is­mert tény, hogy Tóth Dénes az NB /.-es Tiszákécske mes­tere lett, így nyáron maradt edzőnek a még aktív futbal­lista, Orovecz György, aki Bo­zai érkezésével újra csak a já­tékra koncentrálhat. A még „forrásban” lévő ke­ret a keddi, Túra elleni edző­mérkőzést követően csütörtö­kön lép ismét (hazai) pályára, amikor a Csepel látogat a Zagyva partjára. Kezdés 17 órakor a népkerti pályán. Bélapáti távozók: Hajmási, Berecz, Borostyán, Fülep A kezdőcsapat fele máshol folytatja - kezdte a tényeket so­rolni Fodor Pál, a Bélapátfalvi Építők megyei I. osztályú lab­darúgócsapatának edzője, majd így folytatta:-Az Egerbe távozott gólki­rály Hajmási mellett Borostyán és Berecz Zs. Egerszalókon folytatja, Fülep pedig visszatér A megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokságban szereplő petőfi- bányai labdarúgók már harma­dik hete készülnek az őszi rajtra. A Bányász-gárdánál to­vábbra is Imre Domokos az edző, viszont a játékoskeretben várhatók kisebb változások. A kapus Kozsa Tibor bejelen­tette, hogy befejezi pályafutá­sát, helyére Juhász Erik érkezik A Nemzetközi Automobil Szö­vetség (FIA) tegnap bejelen­tette, hogy a fellebbviteli bíró­ság döntése értelmében jóvá­hagyja a július 72-i, Silvers- tone-ban rendezett Forma-l-es gyorsasági autós vb-futam vég­eredményét, egyben elutasítja a brit West-McLaren-Mercedes versenyistálló fellebbezését. A döntés értelmében Mi­chael Schumacher, az olasz Ferrari német pilótája 8 pont hátránnyal követi a világbaj­noki összetett versenyben ve­zető, McLaren-es finn Mika Hákkinent. Felsőtárkányba. Horváth kapus sem áll a rendelkezésükre a kö­zelgő idényben. A pótlásukra Bajkó érkezik Felsőtárkányból, valamint a kölcsönadott fiatal játékosaink (Sütő, Ökrös, Far­kas) visszaigazolnak hozzánk. Reméljük, az átalakított csapat is megállja helyét az erősödő megyei bajnokságban. az FC Egertől. A korábban Ap- con játszott Bat a és a Palotáson szerepelt Németh kapus is visz- szatér Petőfibányára. Játékra jelentkezett Jónás és Bozó is, az ifisták közül pedig Parádira és Szabó G.-re számítanak. Az ed­digi edzőmeccseiket idegenben játszották le Hajdúék, mivel a kapuk előtti részen újra füvesí­tették a játékteret. Az Angol Nagydíj 58. köré­ben Schumachert megbüntet­ték, mivel megsértette a szabá­lyokat azzal, hogy akkor elő­zött, amikor a biztonsági autó a pályán tartózkodott. A német pilóta 10 másodperces bünte­tést kapott, amit az utolsó kört befejezve a box-utcában töltött le. A második helyezett Häkki­nen csapata, a McLaren ekkor megóvta a versenyt, arra hivat­kozva, hogy Schumacher idő­büntetését nem hozták nyilvá­nosságra, pedig ebben az eset­ben versenyzőjük még javítha­tott volna az eredményén. Edzőmérkőzések Az egri északi sporttelepen ma 17 órától a Jászberénnyel ját­szik előkészületi mérkőzést az FC Eger-Tengely-Közmű NB //.-es labdarúgócsapata. Két, már korábban rendezett edzőmeccs eredménye: Tófalu - Feldebrő 5-0, Vécs - Tófalu 3-2. Labdarúgó hírmix Zagallót felmentették A Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) felmentette tisztségéből a válogatott szövetségi kapitá­nyát, Mario Zagallót és szak­mai stábját. A szövetség tájé­koztatója szerint Zagallo utód­ját augusztus 31-ig nevezik ki. Meghalt Zlatko Csajkovszki Hetvennégy éves korában el­hunyt a jugoszláv Zlatko Csaj­kovszki, egykori neves játékos és labdarúgóedző. A német Bayern München korábbi edzője hétfőn este, egy mün­cheni kórházban halt meg. Okocha a PSG-ben A nigériai válogatott labdarúgó, Jay Jay Okocha a török Fener- bahce együttesétől a franciák egyik élcsapatához, a Paris St. Germainhez igazolt. Egyes ér­tesülések szerint mintegy 20 millió dollárért cserélt klubot az afrikai játékos. Tartalékos Debrecen Sárga lapos eltiltások miatt tar­talékos csapattal kénytelen fel­venni a párharcot a lengyelor­szági Chorzówban a helyi Ruch ellen az UEFA Intertotó-kupa negyedik fordulójának első mérkőzésén szerdán, 17.30 órakor a DVSC-Epona. Két megbízható játékos, Vadicska és Stupar nem játszhat Chor- zów-ban, helyettük két fiatal, Frida és Szabó János kaphat bizonyítási lehetőséget. Újpesten: Szabó lemondott, Várhidi az ügyvezető Szabó Bence, az ÚTÉ el­nöke tegnap lemondott az Újpest FC Kft. ügyvezető igazgatói posztjáról. Utódja Várhidi Péter lett, aki a me­nedzser-vezetőedzői mun­kája mellett látja majd el az ügyvezető igazgatói teen­dőket is.-Számomra összeegyez- tethetetlenné vált az ÚTÉ elnöki és a kft. ügyvezető igazgatói posztja. Elnökként a többi szakosztályért is fe­leltem, és bár a labdarúgók az elmúlt hónapokban pénzhiánnyal küzdöttek, ha minden rendelkezésre álló pénzt nekik adtam volna, akkor a többi szakosztály lett volna elégedetlen - nyi­latkozta Szabó Bence. Petőfibányán: Kozsát Juhász váltja a kapuban Az Újpest 20 órakor kezd Ma este 20 órakor kezdődik az Újpest és a moldovai Zimbru Chisinau közötti labdarúgó Bajnokok Ligája előselejtező visz- szavágója - tájékoztatta az MTI-t kedden Kálnoki Kis Attila, az Újpesti TE elnökhelyettese. - A televíziós közvetítés ügyében tegnap délután született megállapodás, amely szerint az MTV2 egyenes adásban közvetíti a találkozót. A magyar bajnoknak egygólos hátrányt kell ledolgoznia a továbbjutáshoz. Forma-1 - A silverstoni futam utóélete Jóváhagyták a végeredményt Megyei egyéni ökölvívó-bajnokság, Petőfibánya Bokszbajnok a GYAK-Gamma Security A nők is „beszálltak” a ringbe fotó: fáczán attila A döntők során nyolcszor emelték gyöngyösi bunyós kezét a magasba a bírók, ami azt jelentette, hogy a legtöbb győzelmet szerzett, és összesen 49 pontot gyűj­tött Gyöngyösi AK-Gamma Security csapata nyerte a Petőfibányán rendezett me­gyei ökölvívó-bajnokságot. Az öt korcsoportban lebonyo­lított rendezvényen négy egyesület (Bornemissza Ger­gely DSE Eger, Mátraházái Lendület SK, Gyöngyösi AK, Petőfibányai Bányász SE) bokszolói léptek a kötelek közé és vívtak olykor látvá­nyos meneteket az egyéni baj­noki cím megszerzéséért. A kétnapos verseny ered­ményei, serdülők, 36 kg: 1. Oláh András (BDSE), 40 kg: 1. Plaskó Miklós (Petőfibá­nya), 2. Nagy Zoltán (GYAK), 3. Bécsi Ferenc (BDSE), Kátai Attila (Petőfibánya), 52 kg: 1. Kanalas László (GYAK), 58 kg: 1. Kiss Róbert (Petőfibá­nya), 2. Nagy Béla (GYAK). Ifjúságiak, 51 kg: 1. Szajkó Norbert (GYAK), 66 kg: 1. Ökrös Péter (GYAK). Juniorok, 67 kg: 1. Hajdú Attila (Petőfibánya), +91 kg: 1. Bozsik Pál (GYAK). Fel­nőttek, 54 kg: 1. Borók István (GYAK), 63,5 kg: 1. Máté Róbert (GYAK), 67 kg: Bagi Tibor (Mátraháza), 2. Balogh Ádám (Petőfibánya), 75 kg: 1. Máté Imre (BDSE), 2. Jenei Károly (Petőfibánya), 81 kg: 1. Sipos Csaba (Mátraháza), 2. Nagy Norbert (GYAK), 91 kg: 1. Sipos Péter (Mátraháza), 2. Gulyás Sándor (BDSE). Nők, 42 kg: 1. Réz Boglárka (GYAK), 51 kg: Csík Mónika (Mátraháza). 54 kg: 1. Pampuk Mariann (Mátraháza), 60 kg: 1. Munkácsi Melinda (GYAK), 81 kg: 1. Ducza Anita (Mátraháza). Az esemény végén külön- díjban részesültek az egyes ka­tegóriák legtechnikásabbnak választott versenyzői. A serdü­lőknél Plaskó Miklós (Petőfi­bánya), az ifjúságiaknál Szajkó Norbert (GYAK), a fel­nőtteknél Máté Imre (BDSE), míg a nőknél Pampuk Mari­ann (Mátraháza) érdemelte ki ezt a címet. A csapat pontverseny vég­eredménye: 1. Gyöngyösi AK- Gamma Security 49, 2. Mát­raházái Lendület SK 30,3. Pe­tőfibányai Bányász SE 22 pont. A legeredményesebb csapat edzőjének járó serleget a gyöngyösi G. Tóth Miklós vehette át, ezenkívül a megyei sportigazgatóság és a megyei ökölvívó-szakszövetség által a pontversenyben elért eredmé­nyért felajánlott díjat is a mát­raaljaiak kapták. (bcs) Most van fantázia a GYAK-ban - mondta a polgármester Nyílt lapokkal játszanak a gyöngyösiek Jól szervezett sportfórumot tartott a Gyöngyösi Atlétikai Klub elnöksége a Mátra Szálló különtermében. Bár a meghí­vottak egy része - feltehetően a többség nem ellenszenvből - hiányzott, a jelenlévők azonban meggyőződhettek arról, hogy a több mint kilencvenéves klub sorsa annyi kín, s ke­serv után jó, feltétlen nyílt és őszinte, a sportot egyértelműen segíteni és megmenteni akaró emberek kezébe került. Több vendéget hívtunk, de az is pozitívum, hogy ennyien el­jöttek erre a megbeszélésre, kezdte mondandóját Szabó Gyula polgármester, a Gyön­gyösi AK egyik társadalmi el­nöke, majd így folytatta:- A márciusban megválasz­tott klubvezetés eddigi tevé­kenysége garancia lehet arra, hogy túljut a válságos idősza­kon az egyesület, ezért vállaltam magam is tisztséget. Mindad­dig élharcosa vagyok ennek a munkának, ameddig a jelenle­gihez hasonló tiszta viszonyo­kat tapasztalok, egyébként előbbiek hiánya tartott távol sokakat a GYAK-tói éveken át. Érdemesnek látom bízni a je­lenlegi sportvezetésben, akik a megszűnés határán láttak munkához. Az elmúlt hónapok arról győztek meg, hogy most ismét van fantázia a GYAK- ban, ezért időszerű lehet rajta segíteni. Még nem jó, de lehet jó - összegzett a város első embere. A bevezetőnek szánt gondo­latok után a levezető elnök tisztségét is betöltő Bozsik Ist­ván ügyvezető elnök számolt be a közelmúltban végzett munkájukról, kiemelve az örökölt áldatlan állapotokat, a meggyőzés, az újjászervezés napjait. A pontosabb ismere­tek céljából Horváth István a tekézők, Tassy András a bir­kózók, Eperjesi Mihály az ökölvívók életéről adott vi­szonylag rövid áttekintést, hosszabban szólt Nagy Imre a labdarúgó-szakosztály tevé­kenységéről,. ahol most min­dent elölről kell kezdeni, de már nem az NB //7.-ban, ha­nem a megyei I. osztályban. Az egykori hátvéd elmondta, hogy milyen körültekintő mó­don szeretnék újjászervezni a felnőttcsapatot olyan játéko­sokból, akik nagyrészt Gyön­gyösön tanulták a labdarúgás alapjait, de szétszéledtek a környékbeli csapatokba. Biz­tatónak tartja a jelenlegi hely­zetet, hiszen több mint egy csapatra való játékos fejezte ki szándékát: a jövőben a GYAK- ban kíván futballozni. Szeret­nék érezni a szimpátiát a sportszerető lakosság, vala­mint a cégek vezetői részéről - mondta Nagy Imre. Bozsik István részletesen taglalta a klub anyagi helyze­tét és azt, hogy milyen módon szeretnék biztosítani a műkö­dés feltételeit. Kidolgozták a vállalkozók felé ajánlott támogatási lehetőségek módozatait, hogy elősegítsék azok dolgát, akik közeledni szándékoznak a klubhoz. A több mint egy órán át tartó egyesületi bemutatkozás után került át a szó a hallgató­sághoz. Sipos Lajos ugyan csak „becsöppent” - mint mondta - az ökölvívó-szak­osztályba, de látja értelmét az együttműködésnek, sőt akár munkahelyet is tud biztosítani. Treiber Rudolf arra kérte a város vezetőjét, hogy az ön- kormányzat igyekezzen megte­remteni a sport rangját. Ta­pasztalatával úgy ítéli meg, hogy sok a tehetséges labda­rúgó, és akár két éven belül je­lentős elmozdulás is elérhető, ha most megkapják a segítsé­get azok, akik munkához lát­tak. Dudás János azt tette szóvá, hogy a Junior SE sú­lyos bérleti díjakat fizet a gyermekek sportoltatásáért, neveléséért, s ezt nem tartja helyesnek. Takács György szerint ha több munkát kapnának a vállalko­zók az önkormányzattól, ak­kor jobban is segítenék a sportágakat. Karsai Pál a Ba­ráti Kör részéről bejelentette, hogy kiadványt szándékoznak készíteni reklámfelületekkel a labdarúgó-bajnokság rajtjára. Fucskó János cége részéről ki­látásba helyezte a támogatást. A hozzászólások közben egymást követték a válaszok, így konkrét eszmecserévé ala­kult a két és fél órás fórum. Bozsik István azzal zárta a ta­nácskozást, hogy szándékuk szerint októberben hasonló formában tájékoztatást adnak a GYAK-ról. * A krónikásnak számos esetben volt már alkalma olyan fórum­ról tudósítani, amelyen a ne­héz anyagi helyzetben lévő sport vezetői kéréssel fordul­tak a nyilvánossághoz- Ezúttal a gyöngyösi rendezvény kultu­rált, nyílt, őszinte, mindenben kitárulkozó hangvételét találta semlegesként - de az ügy iránt elkötelezetten - megragadó- nak. Olyan körben, ahol a résztvevők nem érezhették te­herként, ami egyértelmű: őket segíteni hívták. Ahogy a klub vezetői beszéltek, azt nem le­het „megjátszani.” A valósá­got vázolták közérthetően, amiből kitűnt, hogy amatőr klubot vezetnek, de profi mó­don gondolkoznak. Ettől töb­bet aligha tehetnek a városu­kért, amit megköszönni azok dolga lehet, akik a legcseké­lyebb mértékben is tehetősek... Fesztbaum Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom