Heves Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-28 / 175. szám
8. oldal SporTTüköR 1998. július 28., kedd Női röplabda Az EGÚT RC Eger elkezdte Hétfőn 9 órakor erőgyűjtő edzésekkel megkezdte a bajnoki felkészülést az EGUT RC Eger női röplabdacsapata. Mivel a strandröplabda-bajnokságban érdekeltek csak augusztus 5-án kapcsolódnak be a közös munkába, így a létszám feltétlen hiányos. Tegnap délelőtt öt hölgy volt sportmezben a körcsarnokban, ami egy ideig meg is tévesztette a kíváncsiskodókat, de aztán Alekszej Szolov- jov mosolyogva tisztázta a legfőbb félreértést:- Aki csak a labdákat gyűjtötte össze, az a feleségem, tehát őt nem kell figyelembe venni a játékosokat illetően. A másik családtag, az edző lánya azonban nem lógott ki a sorból. Remek felépítésű, és egyáltalán nem kezdőként gyakorolt párban a balkezes Szvetlána Szulimmal. Megtudtuk még azt is, hogy a másik ukrán játékos, a feladó Tatjana Liszenko csak a hét közepén érkezik Egerbe, vagyis még útban van. A strandröplabdázó Schlégl, Bóta és Tímár viszont a strandon gyakorolt, Matykó pedig a következő hétfőn érkezik. Vagyis a kezdés egyben még nem teljesség, de győzzük türelemmel. (fesztbaum) Mátrafüreden, a Bene-ház kertjében Ünnepelt a Nagyréde is Az 1997-98. évi megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság győztesével, a Nagyrédével szimpatizáló Ferencz Emil, valamint Kiss Ferenc hívta meg vendégül úgy a csapatot és a vezetést, hogy ünnepeljék együtt az elsőséget. Valójában az érmek átadását is erre a napra, az elmúlt péntekre időzítették a rédeiek, így a meghívottak között volt a Helasz elnöke, dr. Vass Géza, valamint a főtitkár, Várkonyi Ferenc is. A megjelenteket Rozovits János, a Nagyrédei SE elnöke üdvözölte, aki röviden értékelte is az elmúlt esztendőket. Nagyréde 7995-ben búcsúzott a megyei I. osztálytól, így három évig szerepelt a II. osztályban. Ennek nagy részében Ács János edző egyengette a csapat útját, s következetes szakmai munkája nyomán sikerült elérni, hogy Nagyréde csapata ismét a megye első osztályában szerepelhessen. Az elnök megköszönte az edző, valamint a játékosok ügybuzgóságát, közös tevékenységét, egyben sajnálkozott azért, hogy Acs János nem vállalta tovább a feladatot. Rozovits János szerint most újabb célokat fogalmaznak meg annak érdekében, hogy a csapat megfelelő hétvégi szórakozást nyújtson a sportszerető lakosságnak, a futball barátainak. Előbbiekhez kérte a jelenlévők aktív támogatását. A továbbiakban dr. Vass Géza gratulált a bajnoki címhez, majd Deme Zsolt csapat- kapitánynak átadta az elsőnek járó serleget, illetve minden játékosnak külön az érmeket. A baráti kör nevében Tóth Géza és Balázs Ferenc megjutalmazta László Tamást, a csapat legeredményesebb játékosát, aki a mi valós számításaink szerint is a megyei II. osztály gólkirálya lett az elmúlt bajnoki évben. A hivatalos ünneplést emelkedett hangulatú baráti beszélgetés követte. F. B. Autócross a Töviskes-völgyben Vasárnap a DAT-kupáért Bár az elmúlt hét végén Nagydoboson volt országos bajnoki futam az autócrosso- zóknak, a következőt, egyben az idei hatodikat már augusztus 2-án, vasárnap megrendezik az Egerhez közeli Töviskes-völgyben. Az elmúlt években Bogácson rendeztek hasonló versenyt a közelben, tíz év szünet után azonban ismét birtokukba veszik a crossozók a 24-es út melletti területet, amit az utóbbi napokban földgépek szélesítettek. Ennek következtében még érdekesebbé válhat a versengés, hiszen reális esélye van az előzésnek. Egyébként ez a pálya azért is ideális, mert a rajthely a legszélesebb valamennyi magyar pályához viszonyítva. A program szerint S.30-tól lesznek az edzések, /0.50-tól az időfutamokat, 14 órától pedig a döntőket bonyolítják le, az időpontokban természetesen lehetnek csúszások. Négy kategóriában várhatóan 50 autó indul majd, köztük egy egri crossozó is színre kerül. A DAF-kupáért folyó futam 77 óráig nyújt szórakozást a nézőknek, akik a főszponzor jóvoltából ingyen tekinthetik meg az eseményt. Kisnánára várják a ralisokat Nyílt autós raliversenyt rendeznek szombaton Kisnánán, a Tamóca-völgyben. Mint arról Szarvas László főszervező beszámolt, az idén ötödik alkalommal indulhatnak az autók a Báró söröző által kiírt Bárókupáért. A forgalom elől elzárt, mintegy öt kilométeres, földes, füves és murvás terepen három futamot teljesítenek a résztvevők. Jelentkezni szombaton 8 és 10 óra között a helyszínen, vagy előzetesen Szarvas László főszervezőnél (Báró söröző, tel.: 37/324-192) lehet. Kategóriánként (700 cm3 alatt, 700— 1300 cm3, és 1300 cm3 fölött) a dobogósokat oklevéllel és serleggel díjazzák. Lemerre az új francia kapitány Roger Lemerre-t, a nemzeti tizenegy mellett dolgozó technikai igazgatót nevezték ki hétfőn a világbajnok francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává. Az 57 éves szakember januárban csatlakozott Aime Jacquet stábjához, előtte a francia katonaválogatott szövetségi kapitányának a tisztét töltötte be. Claude Simonét, a Francia Labdarúgó Szövetség elnöke elmondta, hogy Lemerre szerződése 2000-ig, az Európa- bajnokság végéig szól. Fegyelmi eljárás az FTC és ŰTE ellen A Magyar Labdarúgó Szövetség az MLSZ alapszabályának, szabályza' ának és versenykiírásának megsértése miatt ma délutánra fegyelmi tárgyalásra idézte az FTC és az Újpest képviselőit. A PNB versenykiírása szerint az MLSZ kizárólagos hatáskörébe tartozik a mérkőzések hang- és képfelvételeinek engedélyezése és megtiltása. Súlyosbító körülmény, hogy az MLSZ a forduló előtt körlevélben értesítette a sportszervezetet kötelezettségei megszegésének következményeiről. Mindezek ellenére az FTC-Haladás és az Újpest-Siófok találkozót az MSat televíziós társaság felvételről közvetítette. Még mindig süllyedhetünk Dr. Vass Géza, a Helasz elnöke, és azon túl az MLSZ elnökségének tagja pénteken részt vett azon a hajókiránduláson a Dunán, amit Kovács Attila MLSZ-elnök rendezett a magyar labdarúgás vezetése és a sajtó képviselői számára. Dr. Vass Géza röviden így foglalta össze a tapasztalatát:-A profibajnokság nyitánya előtti kirándulást a magyar labdarúgás szempontjából nem tekintem egyértelműen sikeresnek. Többnyire a hajón is továbbgyűrűzött a televíziós közvetítések kapcsán kialakult értelmetlen vita, ami azt jelzi számomra, hogy még tovább süllyedhet a magyar futball. Pedig ott van az utánpótlás programja, amit elfogadtunk, amit a kormányzat is támogat, ami a felemelkedést jelentheti. Az viszont a szenzációkra éhes sajtó képviselőit sem érdekli, pedig jobb lenne inkább azoknak a kérdéseknek minél nagyobb teret adni. Hajóztunk ugyan, de sokat nem jutottunk előbbre - összegzett dr. Vass Géza. (fb) Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 30. fogadási heti totó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2.201.060 forint. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 765.586 forint. 72 találatos szelvény 86 darab, nyereményük egyenként 20.030 forint. 77 találatos szelvény 1324 darab, nyereményük egyenként 1301 forint. 10 találatos szelvény 9593 darab, nyereményük egyenként 299 forint. A góltotón 4 találatos nem volt. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyereményösszeg 552.772 forint. Háromtalálatos 1 darab, nyereménye 97.127 forint. SZUPEREXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja Eger belvárosi dohányboltba Érd.: PASA borozó, Bomemfiatal eladónőt az< nnali kezdéssel felveszünk. 36/411-550 (29130) Fiatal pultoslányt felveszek. issza u. 1. (29138) Gyere a Városfal Divatba! 20-30 % engedménnyel várom kedves vevőim! (29084) XXI. Dr. Ringelhann György vi'zilabda-emléktorna „Egerben érzem igazán otthon magam” A sokat fejlődött nyugat-ausztráliai csapat a románok ellen szoros mérkőzést játszott fotó: pilisy elemér Vasárnap kora délután az ünnepélyes eredményhirdetéssel befejeződött a Dr. Ringelhann György emlékére XXI. alkalommal megrendezett utánpótlás-vízi- labdatorna. Az eseményen két együttes emelkedett a mezőny fölé: a tornagyőztes ÚVMK-Egervin csapata és a román korosztályos válogatott. A selejtezők során keleti szomszédainknak a legkeményebb erőpróbát az ausztrálok elleni találkozó hozta. A nyugat-ausztráliai tartományi válogatott az elmúlt évekhez képest sokat fejlődött, ez köszönhető szakvezetőjüknek, az egykori egri olimpiai bajnok Pécsik Dénesnek.- Példaértékű cselekedet ilyen rangos eseménnyel adózni olyan sportember emlékének, akinek munkáját és vízilabdához fűződő kapcsolatát sosem szabad elfelejteni - kezdte Pócsik Dénes.-A tavalyi évben is részt vettek az emléktomán. Gondolom, ezek nem kis költséggel járó utazások. Pócsik Dénes- A múlt évi részvételért nagy köszönettel tartozunk az egri serdülő játékosok szüleinek, akik vendégül láttak bennünket. Mi azóta is várjuk őket vissza. A mostani utunk alkalmával - amikor is Rómában edzőtáboroztunk, majd az egri torna előtt Kassán szerepeltünk - a játékosok saját maguk fedezték a kiadásokat, ami nem kis áldozat, mert ko moly összegről van szó. Mindezek ellenére érdemes volt Európába utaznunk, hiszen rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. A játékosok kétnapos budapesti tartózkodás után indulnak haza, én augusztus végéig még Magyar- országon maradok.-A külföldi csapatvezető szemszögéből nézve milyennek ítéli az egri tornát?-Nagyszerűen megszervezett esemény, ami négy földrészről is össze tudta gyűjteni a pólósnemzeteket. Az ilyet támogatni kell, mert nagyon fontos az utánpótlás felkarolása. A gyerekeknél egy sikeres szereplés komoly lökést adhat a folytatáshoz. A sport mellett Eger történelmi múltja felejthetetlen élményt nyújt, ami komoly vonzerőt jelent.- A januárban Perth-ben rendezett világbajnokságon az ausztrál férfi pólósok a 4. helyezést szerezték meg. A remek teljesítményt követően akad- nak-e jelentősebb támogatók?- Létkérdés volt a világbajnoki jó szereplés, a 4. helyet kiemelkedő eredménynek tartom. A kormány és a sportminisztérium részéről maximális támogatásban részesül a sportág, ezen belül a női szakág is, hiszen felkerült a következő, a sydneyi nyári olimpiai játékok programjába.-Két év távlatából milyen különbségek fedezhetők fel az európai és ausztrál vízilabda között?- Az alapot a kluboknak kell biztosítaniuk. Ausztráliában a távolságok miatt nagyon nehéz európai szintű bajnokságot rendezni, hiszen egy jó válogatott kiindulópontja a jó bajnokság. Ennek könnyítése érdekében hozták létre a tartományi központokat, ahol korosztálytól függően heti 2-3 alkalommal kétórás foglalkozások keretén belül pótolhatók az edzőtáborok.- Feltűnt, ha lehetősége volt, figyelemmel kísérte az ÚVMK-Egervin mérkőzéseit.- Nagyon tetszett az egriek csapatjátéka, valamint az egymásért való küzdeni tudás, ami jellemző vonása az egri vízilabdának. Kedvenc játékosaim is vannak az együttesben, de fiatal koruk miatt nem szeretnék külön kiemelni senkit. Sok sikert kívánok nekik!-Nem árulok el titkot, de nagyon sokan szeretnék újra az ÚVMK berkeiben látni.- Köszönöm, ez nagyon jólesik, mert őszintén megmondom, Egerben érzem igazán otthon magam. Konkrét választ viszont még nem tudok adni, mert szerződésem a kenguruk földjéhez köt. Tóth Kálmán Tizenegyet talált Rófusz Imre! Az Egertej Kft. támogatásával A 30. héten új játékszabályaink: mellett Füleki Tamás mátrafüredi és Rófusz Imre egri olvasónk tippjeit játszottuk meg az egri Rózsa Károly úti totózóban. Füleki Tamás 8 találatot ért el, míg Rófusz Imre 11-et talált (1 db 11-es, 6 db 10-es), amelyre 3095 forintot fizetnek. A szabályok szerinti felezés után Rófusz Imre nyereménye 1548 forint, melyet postázunk részére. A lapunkhoz beküldött több mint 200 tipp közül 4 darab 72-es, 4 darab 11-es és 18 darab 10-es találatú szelvényt értékeltünk. Az első fél év tapasztalatai alapján, valamint olvasóink javaslatára a 29. héttől kezdődően megváltoztattuk a játékszabályokat. A megjátszható variáció 1-4-8 indexszámára (1440 jbrint) változik, ami azt jelenti, hogy a mérkőzésekre egy háromesélyes (1X2), négy kétesélyes (IX, 12, vagy X2-es) tippet és nyolc egyesélyes tippet (1, vagy X, vagy 2) kell beírni. A pótmérkőzésre csak egy esély tippelhető. A lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totó kollektív szelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztőségünkbe (Eger, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A játékban csak a lapból kivágott szelvények vesznek részt, egy fogadó több tipipet is be- k ldhet, akár egy borítékban is. A beérkező tippek közül minden héten pénteken 72 órakor sorsolással választjuk ki azt a két fogadót, akinek a tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. közösen megjátssza az egri Rózsa Károly úti totózóban. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, abban az esetben a nyereményt megfelezzük. Szabályaink szerint kétezer forint összeg alatt nincs felezés, a nyeremény teljes egészében a fogadót illeti meg. HA NVCRÜHK - FCUZÜNK! ( 31. hét 4 o, ta V f= \ \ ■ >h VjTL / ^ / ) WW ^ / Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. III. Kerület Ferencváros 2. BVSC Újpest 3. Siófok Győr 4. Gázszer FC Zalaegerszeg 5. MTK Vác 6. Haladás Videoton FC 7. Békéscsaba Nagykanizsa 8. Soproni FAC Matáv Sopron 9. Oberhausen Uerdingen 10. Mainz 05 Greuther Fürth 11. Ulm Wattenscheid 12. Unterhaching Bielefeld 13. Gütersloh 1. FC Köln +1 mérkőzés 14. Vasas Dunaferr Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 1 4 B Indexszám: 48 db í Név:.. ! Cím:..