Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-05 / 130. szám
10. oldal SporTTüköR 1998. júniu s 5., péntek Eger Kiváló Sportolói (balról): Bocsi István, Fábián Béla, Virág Lajos fotó: pilisy elemér Az egri sportélet idei kitüntetettjei A pedagógusnap alkalmából tegnap rendezett Eger városi ünnepségen adták át a kitüntetéseket azoknak a sportolóknak és sportvezetőknek is, akik az elmúlt évben, illetve években értek el kiemelkedő sikereket. Eger Testneveléséért és Sportjáért kitüntetést vehettek át Csányi Barnától, az önkormányzat oktatási, sport- és ifjúsági bizottsága elnökétől Hegedüsné Lóczi Borbála, a Közgazdasági Szakközépiskola testnevelő tanára, Cseh Kálmán, az Eszterházv Károly Tanárképző Főiskola docense, valamint dr. Seress Gábor, az AgríaComputer RC női röp- labdázóinak volt ügyvezető elnöke. Eger Kiváló Sportolója kitüntetésben részesült Fábián Béla senior úszó, Virág Lajos (Eger Vasas) birkózó, továbbá Bocsi István vitorlázórepülő. Előbbi kitüntetésben részesült az AgríaComputer RC sokszoros bajnok és kupagyőztes női röplabdacsapata is, a díjat a csapat nevében Kalotay Rózsa vette át. Gratulálunk a kitüntetetteknek, és további sok sikert kívánunk részükre! A megyei kupaszerda mérlege: • • Örvendeznek a győztesek, panaszkodnak a vesztesek A labdarúgó Samsung Magyar Kupa megyei selejtezőjének 5. fordulóját rendezték szerdán. A minden szempontból csábító'Országos döntőbe jutás nagy tétje mindkét találkozón érződött. Besenyőtelken az NB 111.-ások rangadója a hazaiak 3-1-es győzelme ellenére az utolsó percekig izgalmakat tartogatott. A gyorsan megszerzett besenyői gól után élvezetes csatában a vendégek mindent elkövettek az egyenlítésért, de egyórányi játék után mégis Béres szerzett gólt. A selypi szépítést követően kétszer is közel álltak az egyenlítéshez a mindent egy lapra tevő vendégek, de Hegyaljai József technikai vezető szerint előbb egy nyilvánvaló kezezés, majd buktatás miatt elmaradt a büntető. Ráadásul a reklamáló Markgráfnak a piros lapot is felmutatta Márta játékvezető. A 89. percben esett találat már azt jelentette, hogy a Besenyőtelek fogadhat újra magasabb osztályú ellenfelet a legjobb 64 között. Párádra tartalékosán érkezett a Felsőtárkány. Kiegyenlített első játékrész után a hazaiak vették át a játék irányítását, mégis úgy tűnt, hogy hosszabbításra kerül sor. A 88. percben azonban egy vendégek által vitatott büntetőt ítélt meg Birincsik játékvezető, amit másodszorra értékesített Sima. A bekapott gól utáni percekben Bartuska a kapufát találta el, majd Novák Z. közeli fejese szállt kapu fölé, de az eredmény már nem változott. Bartus János, a Párád egyesületi elnöke: - Sporttörténelmi győzelmet arattunk. Ezek után először léphet ki a parádi csapat hivatalos mérkőzésre a megyéből. Párádon és környékén szeretik a labdarúgást, sokan támogatják, segítik egyesületünket, de ez a szép eredmény nem jöhetett volna létre Kivés József főszponzor támogatása nélkül. Kíváncsian várom, kiket fogadhatunk majd a Magyar Kupában. (bajzát) Női röplabda Erősít a Vértes Tatabányán, a Stop cukrászdában tartott sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentették, hogy Natalja Papijanszkaja, Sztankó Éva és Wolf Rita az AgríaComputer RC röplabdázói a jövőben a Vértes Volán SE színeit erősítik. A tatabányaiak leigazolták még Szegedről az ifjú Kiss Katalint, sőt szerették volna magukénak tudni Natasa Akimo- vát is, az egriek feladója azonban Jugoszláviába szerződött. A forduló legjobbjai A megyei l. osztályú labdarúgó bajnokság 27. fordulójának válogatottja: Nagy P. (Egersza- lók) - Strausz (Hatvani Lokomotív), Nagy Gy. T. (Gyöngyöshalász), Ötvös (Heves), Jobbik Cs. (Hatvani Lokomotív), Törő (Heves), Vavrek (Tamaörs), Novák Z. (Felsőtárkány), Farkas (Recsk), Agócs (Tarnaörs), Pápai (Pé- tervására). Megyei II. osztály: Juhász Cs. (Vámosgyörk) - Bata (Ape), Baranyi J. (Heréd), Major (Domoszló), Cserta (Nagy- réde), Godó (Apc), Csík (Párád), Kapui (Heréd), László (Nagyréde), Szabó (Domoszló), Bárány (Pély). NB II.-es és megyei kézilabda-bajnokságok Négy győzelem NB IL-es csapatainktól Az NB II.-es férfi kézilabdabajnokság Északi csoportjában a 21. forduló mérkőzéseit rendezték. Eredmények: Mogyoród- Gyöngyösi Főiskola 16:18 (8:11) Mogyoród, 100 néző. V.: Alapi, Garamvölgyi. Gy. Főiskola: Tusnádi - Szabó 4, Richter 3, Erdélyi 1, Gáspár 1, Boldog 4, Laurencz 4. Cs.: Lakatos, Rácz (kapusok), Kajcsa, Kollányi, Nagy A. 1, Horváth. Edző: Laurencz László. Kemény, helyenként a durvaság határát súroló mérkőzésen a tartalékos főiskolások számtalan helyzetet elhibáztak, de a győzelmet így is megszerezték. Bodó Attila, ügyvezető elnök: - A statisztika szerint 25 ziccer maradt kihasználatlanul. Ez mindenképpen a koncentrálás hiányának számlájára írható. Salgótarján - Eszterházy TK 25:21 (14:9) Salgótarján, 80 néző. V.: Ka- suba, Németh. ETK: Holló - Strobán 9, Makó 3, Nagyházi 1, Juhász 3, Petrény 3, Kalocsai 1. Cs.: Csík, Vincze, Ördög. Edző: Sütő László. A mérkőzés sorsát a játékvezetők 15 perc alatt eldöntötték (9/2), utána engedték a főiskolásokat is játszani, de csak annyira, hogy valamelyest csökkentsék hátrányukat. A hazai győzelem azonban nem volt veszélyben. Sütő László: - Ha száz évig játszottunk volna, a két játékvezetővel akkor is tehetetlenek lettünk volna. Egri KC - Szentendre 35:29(16:12) Eger, Körcsarnok, 100 néző. V.: Bányász, Tóth. EKC: Barta - Muzsnyai 1, KOVÁCS 11, Szabó 3, RÓZSA 6, KERÉKGYÁRTÓ 6, Szőke 3. Cs.: Angyal 2, Tamai 2, Hiermann 1, Király Zs., Király L. Edző: Bóta Mihály. Negyedóra ismerkedés után rákapcsoltak Kovácsék, és fokozatosan növelték előnyüket (20. perc 10:16). Utána kiegyenlítetté vált a játék, majd feljöttek a vendégek és közel álltak az egyenlítéshez (41. perc 21:20), a sorsdöntő pillanatban azonban egy négyes sorozattal újból tetemes előnyt szereztek az egriek, amit megtartottak az izgalmas hajrában. Bóta Mihály: - Nem játszottunk igazán jól, de lelkesek voltunk. A csapat körül kialakult némi bizonytalanságot a játékosok példás összefogása ellensúlyozta. Füzesabony - Abony 32:32 (14:18) Füzesabony, 70 néző. V.: Be- rente, Lukács. F.abony: Tóth P. - BÁNIK 14, Póka 2, Tóth 4, CSANÁ- LOSI 7, Veres A. 3, Veres G. Cs.: Oláh 1, Csajbók, Pásztor 1, Edző: Baranyi Dezső. Az aktív pályafutását ezen a mérkőzésen befejező egykori játékos-edzőnek, Csanálosi Sándornak a találkozó előtt társai és edzője köszönték meg az eddigi játékot. Az első percekben a vendégek magabiztossága és lendülete meglépte a hazaiakat (24. perc 10:16). A füzesabonyiak a 2. félidőben találtak magukra, a vezetést is megszerezték, és ha hétméterest nem hibáznak, egy kis szerencsével többgólos győzelmet is arathattak volna. Koncz József, szakosztályvezető: - Az erősen megfiatalított csapat biztos alapja a jövő leendő NB //.-es együttesének. További eredmények: Balassagyarmat - Vác 19:19, Pi- lisvörösvár - Gazdagrét 31:18. A bajnokság állása: 1. Gy. Főiskola 21 20 1 - 575:384 41 2. P.vörösvár 21 17 1 3 532:423 35 3. Vác 21 13 3 5 526:433 29 4. B.gyarmat 21 12 3 6 548:514 27 5. Szentendre 21 11 1 9 502:491 23 6. Gazdagrét 21 10 2 9 512:522 22 7. Abony 21 8 2 11 528:543 18 8. Mogyoród 21 7 3 11 469:498 17 9. S.tarján 21 6 2 13 468:515 14 10. Egri KC 21 6 1 14 486:591 13 11. ETK 21 5 1 15 469:512 11 12. Füzesabony 21 - 2 19 423:569 2 Megjegyzés: Az elmaradt Pilisvörösvár - Füzesabony mérkőzést 10:0-val a Pilisvö- rösvár javára írták. Az NB II.-es női bajnokság Északi csoportja 21. fordulójának eredményei: Gyöngyösi Főiskola -Testvériség 26:23(12:8) Gyöngyös, Kócsag út, 100 néző. V.: Horváth, Nagy. Gyöngyösi Főiskola: Szabó - Molnár 6, IVÁDY Á. 7, Tal- lódi 4, Tömöri 4, Őri 5, Heid- rich. Cs.: PATKÓ (kapus), Barta, Ivády E., Kovács. Edző: Bodó Attiláné. A kiesés ellen küzdő vendégek nem késztették különösebb erőfeszítésre a vizsgaidő- szak miatt fáradt hazaiakat. A gyöngyösiek már korábban biztosították helyüket az élmezőnyben, és ez könnyed játékhoz vezetett. Bodó Attiláné: - A játékon érződött, hogy a vége felé jár a bajnokság. Eszterházy TIK - Göd 34:22 (111:8) Eger, Pásztorvölgy, 80 néző. V.: Farkas, Majoros. Eszterházy TK: MÁRTON - JANKÓ VICS 111, KISS 7, CSISZÁR 10, Simon 1, Fe- rencz 3, Kincses 2. Cs.: Poroszkai. Edző: Boicz Árpád. Könnyed, magabiztos első félidő után a második játékrészben már J0.7<5-ra is vezettek a hazaiak. A v égén - a biztos győzelem tud atában - kiengedtek a tanárk épzősök, így a gödiek némileg csökkenteni tudták tekintélyes hátrányukat. Bocz Árpád: -- Nagyon jó napot fogott ki a csapat, néhány kapufától eltekintve a lövések célba tál: Utak. Márton Noémi idénybeli legjobb formáját mutatta. A Heves megyei női bajnokság 21. fordulójának eredményei: Eszterházy TK II.- Balassag varmat 19:34 (S>:14) Ld.: Bede 9, Parókái 5, ill. Nagy 9, Krivánszki 6, Hanzel 5. Dormánd- Gyöngyösi Főiskola II. 16:11 (6:6) Ld.: Balogné (5, ill. Berta 6. Gyöngyösi DSE - Heves 23:36 (10:18) Ld.: Mező 10, Somoskőy 5, ill. Erberling L2, Farkas 11, Kiss 6, Bessenyei 5. Karancsl apujtő - Eszterhá; ty TK II. 17:29 (1.0:16) Ld.: Kovácsné 5, ill. Patkós 13, Bede 9. A megyei férfi Ibajnokság 18. fordulójának eiredményei: Heves - Pásztó 37:27 CIO: 13) Ld.: Makó 11, Molnár 10, Vass 5, ill. Feke te 10. Füzesabony II.- Gyöngyösi Főiskola II. 18:30 i;8:12) Ld.: Kosa 10, Bállá 7, Riba 5. Gyöngyössolymos - Heves 29:21 (15:9) Ld.: Varga !8, Nagy 7, ill. Makó 9. Ifjúsági fiúk: Hatvan - Gy öngyösi DSK 15:2Í (6:10) Ld.: Pálinkád 5, ill. Csollák 6, Domoszlai 5. Gyöngyössolymos - Heves 32:21 (19:9) Ld.: Nagy 12, Szabó 5, ill. Kőműves 9. Erdőtelek - G yöngyösi DSE 20:27 (10:12) Ld.: Tari 7, Csivincsik 5, ill. Nemes 13, Csallók 5. SZUPEREXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja A KLASSZIS AUTÓSISKOLA ingyenes KRESZ- és eü. tanfolyamot indít június 8-án és 18-án. É.: 36/310-493 (25805) Szombat és vasárnap VÁSÁR a Piaci Bálásruha- boltban, 30 % árengedmény minden áruból. HACUKA. Nyitva: 7-17-ig. (25869) IFA W-50 hosszúplatós, ponyvás, megkímélt állapotban eladó. É.: 36/356- 320 (25806) Játék-kiárusítás a DÖRMI Játék-nagy kerben, lakosságnak is nagyker-áron, medencék nagy választékban, csak ma 9-19-ig. Eger, Király u. 2. (25780) Nagykereskedői és lakossági eladásra kínálunk 500- 600 Ft-os fogy. áron cipőket végkiárusítás miatt. Eger, Széchenyi u. 76. T: 36/312- 021 (25866) Édes hír a vásárlóknak j Tételtől függő kedvezmények! i Kristálycukor 104-107 Ft/kg I Étolaj-Vénusz- 225-229 Ft/db ' Por 100 52-55 Ft/db I Pétervásárai finomliszt 47-49 Ft/kg 1 Közéleteknek, nagyban vásárlóknak j további kedvezmények. Szabó-Ker Kft. |! 3300 Eger, Kocsis B. 3. Ny.: 8.00-17.00 Szó.: 8.00-12.00 j Megújult köntösben a hevesi Sakkmúzeum Már százezerhez közelít a látogatók száma A világon mindössze négy sakkmúzeumot tartanak nyilván, mégpedig Moszkvában, Frankfurtban, Rio de Janeiróban és szőkébb hazánkban Hevesen. Utóbbi 1987. február 24-től működik, napjainkig 51 országból fogadott látogatókat, akiknek száma megközelíti a százezret. A hevesi Sakkmúzeum vendégeit a magyaron kívül négy - angol, német, orosz, holland - nyelven köszöntik és tájékoztatják. Az információ szól arról is, hogy miként jött létre a múzeum, amely minden vonatkozásban Dobroviczky Ferenc nevéhez fűződik, önkormányzati segítségül Herédi Zsuzsa a tárlatvezető. A Hírlap olvasói jól tudják, hogy Dobroviczky Ferenc bányamérnök, aki a II. világháborúban megrokkant. Szeme világát is elvesztette, sportszeretete és tenni akarása azonban ilyen fogyatékosságok mellett sem hagyta nyugodni. Noha ökölvívóként sportolt, mint sportvezető, a sakknál kötött ki, amiben gyűjteményével hazánkban rendkívülit alkotott. A múzeum ugyancsak nagy anyagi értéket hordoz, szinte lehetetlen írásban visz- szaadni azt, amit a látogató tapasztalhat, ha végignézi a kiállított tárgyakat. Mivel Dobroviczky Ferenc, aki egyben a múzeum igazgatója, a zenét is szereti, kazettákon klasszikus műveket birtokol (főleg könnyűzenét), s ezt is élvezhetik a nézelődők. A múzeum az eltelt évek során megért egy felújításra. Ol- lári István festő és munkatársai őszinte segítő szándékkal kívül és belül egyaránt új színt adtak az épületnek. Köszönet érte mindannyiuknak, ami megilleti Jezsoviczky Istvánt is, aki a karbantartási munkálatokat végzi folyamatosan. Dobroviczky Ferenc a megyei sakkszövetség tiszteletbeli elnöke. Az elmúlt napok egyikén Engel Tibor főtitkár kíséretében meglátogatta őt Sós Tamás, a megyei szövetség nemrég megválasztott elnöke, ami feltétlen jólesett számára. Feri bácsi ügybuzgósága változatlanul határtalan. Előretekintve szeret né már ismemi azt a személyt, aki a követője lesz munkásságában. Az idő ugyanis nagy on halad. Feri bácsi az ősszel! betölti 75. életévét, amit szeiretne méltó módon emlékezetessé tenni barátai körében. Feltehetőleg ennek előkészítése volt már az épület felújítása is. Rohanónak nevezett világunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni az erkölcsi értékekről. Egy gyűjtemény anyagiakban könnyebben meghatározha tó értékű, mint erkölcsiekben, hiszen az túlnő előbbi határain. Ennek együttes birtokosa jelenleg Heves. Fesztbaum Béla 4 <á » 4 *