Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-26 / 148. szám
1998. június 26., péntek SporTTüköR 15. oldal Mérlegen a Mátra Sportegyesület sakk-szakosztálya Bronzéremig jutottak az NB I/B-ben Nagy hagyományai vannak Gyöngyösön a sakkozásnak, hosszú idő óta NB-s szinten jegyezhetjük a Mátra SE szakosztályát. Az elmúlt bajnoki esztendő azonban rendhagyó a sikereket illetően, hiszen az I. csapat az NB I./B keleti csoportjában a 3. helyen végzett, a II. csapat pedig kiharcolta a bentmaradást az NB Il.-ben. A szakosztály vezetője, Csizmadia Lajos hosszú ideje hozzáértő mozgatórugója a történéseknek, jóvoltából igazi gazdája van a sakknak Gyöngyösön. A vele folytatott beszélgetésben felidéztük a csapataik bajnoki szereplését.-Az I. csapatnál az előző bajnokságban elért 5. helyezést céloztuk meg ismét, a II. csapatnál pedig az NB II.-ben maradást terveztük. Az NB L/B-s gárda túlteljesítette a célkitűzést, a második csapat viszont ha csak osztályozó árán is, de azért biztosította NB //.-es tagságát - mondta mintegy összegezve a lényeget a szakosztályvezető, majd felsorolta az NB IJB-s rangsort:- 1. Szeged 81.5, 2. Hajdú- böszörmény 74.5,3. Mátra SE I. 71.0, 4 Edelény 60.0, 5. Makó 60.0, 6. Szolnok 56.5, 7. Szentes 55.0, 8. Debreceni RSE 55.0, 9. MAFC 53.5, 10. Biogal 48.0,11. Törekvés 41.0 ponttal.-Mi mondható még el a bronzérmes gárdáról?- Az első és második helyezett csapat a papírforma szerint eleve jobb volt nálunk, így az ő babérjaikra nem törhettünk. Tíz fordulóból nyolcszor győztünk, s ez önmagáért beszél. Nagyon akartak a játékosok felkerülni a dobogóra, és végül biztosan szereztük meg a bronzérmet, hiszen 11 ponttal előztük meg a mögöttünk álló Edelényt. Húsz játékos szerepelt a mérkőzéseken, akik a következő pontokat gyűjtötték (zárójelben a mérkőzések száma): Blaskó István indulhat a korosztályos vb-n Földi 4 (8), Boricsev 55 (10), Demeter 0(1), dr. Gara 5 (10), Egyed 45 (8), Juhász 55 (9), Binder 55 (9), KisJ. 4 (9), Blaskó 75 (10), Lengyel 5 (8), Szekeres 7 (10), Horváth Z. 05 (1), Balogh L. 4 (6), Kiss I. 4 (6), Horváth D. 1 (1), Süli 1(1), Oláh 1 (2), Csizmadia 05 (1), Nagy 45 (9), Kása 1(1). Legjobb pontszerzőnk a serdülőkorú Blaskó István volt, de kiemelkedő Szekeres teljesítménye is.-Nézzük akkor a második csapatot.-A korábbinál egyenletesebb volt a teljesítménye, négy csapatgyőzelmet szereztek, mégis osztályozóra kényszerültek. A szakosztály legfőbb erénye, hogy mivel nevelő egyesület vagyunk, csak hazai erőkre támaszkodunk. Azok játszanak, akik gyöngyösiek. A „pótvizsgán” az Edelény II. ellen harcoltuk ki a bentmaradást. Az országban mindössze hat vidéki szakosztály működtet két csapatot, abból az egyik a Mátra SE.- A csapatbajnokság mellett az egyéni versenyekre is odafigyeltek azért.-Binder Tamás lett Heves megye 1998. évi villámbajnoka. A Mátra-kupán Lengyel ezüstöt, Szekeres bronzérmet szerzett. Az Eger-kupa FIDE- versenyt Szekeres nyerte. A Báder-emlékversenyen Blaskó győzött, aki az országos kor- osztályos bajnokságon 3. helyezett lett, és ezzel jogot szerzett arra, hogy ősszel a korosztályos vb-n is indulhasson Spanyolországban.-Céljaik feltehetőleg a jövőben sem változnak.-Az utánpótlás, a fiatalok nevelése az elsődleges a számunkra. A Mátrai Erőmű dolgozóinak gyermekeit oktatjuk a sakkozásra, de bárki előtt nyitva az edzőterem ajtaja. Edzőnk a F/DZs-mester Oleg Boricsev. A jövőben is két csapatot kívánunk működtetni. Közvetlen feladatunk pedig a XXL Mátrai Nyár elnevezésű nemzetközi verseny megrendezése július 15. és 24. között. Legalább 80-90 fő indulására számítunk. Fesztbaum Béla „Régi” játékosokkal a mai Gyöngyösi AK Barátságos mérkőzés keretében fogadja ma délután a Gyöngyösi AK labdarúgócsapata a román élvonalban szereplő Ce- ahlaul Piaira Neamt együttesét. Az Egri úti sporttelepen 18 órakor kezdődő találkozón olyan labdarúgók is pályára lépnek a gyöngyösieknél, akik a mátraaljai egyesületben nevelkedtek, de az elmúlt években más klubokban játszottak. A forduló legjobbjai A megyei 1. osztályú labdarúgóbajnokság 30. fordulójának válogatottja: Balázs (Tamalelesz) - Boros (Pétervására), Valkó (Petőfíbánya), Husi (Novaj), Sági (Heves), Utasi (Istenmezeje), Sipos (Egerszalók), Katona (Recsk), Bessenyei (Heves), Agócs (Tamaörs), Mikó (Bélapátfalva). A megyei II. osztály válogatottja: Szőllősi (Domoszló) — Simon I. (Kisköre), Tarjányi (Párád), Farkas A. (Tárnáméra), Oláh (Kisköre), Godó (Apc), Czvitkovics (Pély), Buják! (Párád), Varga I. (Apc), Dobos (Vámosgyörk), László (Nagyréde). ÚFC: új VIP-páholy Az újonnan alakult Újpest FC az 1998/99-es labdarúgó-idénytől kezdve névre szóló ülőhelyek biztosítását tervezi a Megyeri úti stadion törzsszurkolói, támogatói, szimpatizánsai, szponzorai és üzletfelei részére. Az új, mintegy 300 fős fedett V'/P-páholyban műanyag háttámlás székek lesznek. - A páholy megépítéséhez nem rendelkezünk a teljes összeggel, így az ülőhelyeket értékesíteni szeretnénk - nyilatkozta Szabó Bence, az Újpest elnöké. ' Pro Agria úszóverseny Flaskay, Vass P„ Petrovai, Kiss és Faragó a legjobbak Az idei Pro Agria nemzetközi úszóverseny felnőtt eredményeit hétfői számunkban már közöltük. Ezúttal a „B” és a „C” korosztály Heves megyei vonatkozású legjobb eredményeit soroljuk fel. Szombati versenynap, férfiak, 400 m gyors C-kat.: 3. Szakra (Eger) 5:16,85. 200 m mell, B-kat: 1. Flaskay (Eger) 2:43,71. C-kat.: 3. Csáki (Eger) 3:02,41. 200 m hát C- kat.: 2. Vass P. (Eger) 2:52,05. 100 m pillangó B- kat.: 2. Flaskay 1:06,31. C- kat.: 1. VassP. 1:12,60. Nők, 200 m mell, C-kat.: 1. Faragó (Eger) 3:11,62,2. Kiss (Gyöngyös) 3:25,27. 200 m hát, B-kat.: 1. Petrovai (Eger) 2:44,89, C-kat.: 3. Kiss (Gyöngyös) 3:03,82. 100 m pillangó, B-kat.: 1. Faragó (Eger) 1:14,60, 3. Szabolcsi (Eger) 1:16,75. C-kat.: 3. Kiss (Gyöngyös) 1:37,19. Vasárnapi eredmények, férfiak 100 m gyors, B-kat.: 1. Flaskay 58,04. C-kat.: 2. Vass P. 1:06,76.100 m mell, B-kat: 1. Flaskay 1:11,14, C-kat.: 2. Csáki (Eger) 1:25,69, 3. Jankó (Eger) 1:26,35, 200 m vegyes, B-kat.: 1. Flaskay 2:27,16, C-kat.: 2. Vass P. 2:36,56. Nők, 100 m gyors, C-kat.: 3. Kiss (Gyöngyös) 1:16,72. 100 m mell, B-kat.: 2. Barócsi (Eger) 1:25,37, C-kat.: 1. Faragó (Eger) 1:31,27, 2. Kiss (Gyöngyös) 1:35,00, 3. Csizmadia (Eger) 1:38,28, 100 m hát, B-kat.: 1. Petrovai 1:17,89, 2. Pázmándi (Eger) 1:17,97. C-kat.: 1. Kiss Evelin (Gyöngyös) 1:24,60, 2. Kiss Edina (Gyöngyös) 1:25,10, 3. Mlinkó (Eger) 1:27,57. 200 m vegyes, B-kat.: 3. Faragó Edina 2:47,90. C-kat.: 3. Faragó Erzsébet (Eger) 3:05,85. Sportlövészet Bonuszt nem lehetett „lelőni” Érkezett ugyan hat csapat az egri Legányi úti lőtérre, de a hazai körülményeket élvező Egri Polgári Lövész Egylet sportlövőitől nem lehetett elhódítani az elsőséget. A Harmónia-Agria szabadidős kupa második fordulójában az egyéni számokat és a csapat- versenyt is a megyeszékhelyi klub nyerte. Eredmények, kispuska 30 lövés, fekvő: 1. Bonusz György (Egri PLE) 283, 2. Saiga Zoltán (Egri PLE) 275, 3. Horváth Tibor (Feldebrői LK) 265. Csapatban: 1. Egri PLE 807. 2. Feldebrői LK 745, 3. Káli LSK 261. Sportpisztoly, 20 lövés: 1. Bonusz György 189, 2. ifj. Baráti Ottó 185, 3. Zele Imre (mind Egri PLE) 184. Csapatban: 1. Egri PLE 558, 2. Káli LSK 483, 3. Feldebrői LK 424. Központi gyújtású pisztoly, 20 lövés: 1. ifj. Baráti Ottó 190, 2. Bonusz György 189, 3. Zele Imre (mind Egri PLE) 183. Csapatban: 1. Egri PLE 568, 2. Káli LSK 507, 3. Feldebrői LK 496 kör. Elkezdődött az Agria-kupa. Hetven gyermekcsapat részvételével tegnap útjára indult a labda az Agria-kupa nevet viselő, vasárnapig tartó nemzetközi korosztályos labdarúgótornán. Az egri központú eseményen a mérkőzéseket hat helyszínen rendezik, köztük Eger- szalókon is, ahol a ’83-as korcsoportban szereplő hazaiak (képünkön) Ungvár együttesével játszottak és szenvedtek 3-0-ás vereséget. fotó: pilisy elemér Triatlonista világbajnok orvos Nagyatádon Nagy István nagy eredményt ért el. A 8. orvos-triatlon világbajnokság 30-35 évesek kategóriáját megnyerte. Dr. Nagy az 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 km futásból álló rövid távú versenyen úgy győzött, hogy az utolsó számot 33 perc alatt teljesítette, ami kiváló fizikai állapotról tanúskodik. A magyar-német közös rendezésű vb-n all országból érkezett 149 résztvevő (köztük 30 magyar) az első napon tudományos előadásokat hallhatott, míg másnap - a szokásoknak megfelelően - háromtusa keretében kaphatott képiét kondíciójáról. Az egri baleseti sebészet orvosa, dr. Nagy (aki az abszolút sorrendben bronzérmes, míg csapatban ezüstérmes lett) mellett a gyöngyösi dr. Sándor Antal (25-30 éves korosztály), a felsőtárkányi gyermekkörzeti orvos, dr. Chikán Gábor (35—40 év), és az ugyancsak egri baleseti sebész, dr. Sipos Péter (45-50 Dr. Nagy István év) kategóriájában a harmadik helyet szerezte meg. A világversenyeken rendszerint jól szereplő magyar válogatott Németország mögött zárt a befejezésnél, a harmadik helyre pedig Csehország legjobbjai értek be. A megyénkbeli orvosok a Schering-Plough Információs Iroda és a Johnson & Johnson támogatásának jóvoltából szerepeltek az eseményen. Strandröplabda-bajnokságok Szupermaratoni Enikő köszöni Gábor segítségét Szigorú program szerint futja versenyeit Fehér Enikő szupermaratoni atléta, aki legutóbb két kemény erőpróbáról is egyaránt második helyezettként térhetett haza. A Gyöngyösi Triatlon Klub sportolója Szombathelyen indult egy futógálán, ahol a hazai favorit, Földingné Nagy Judit is rajthoz állt, így Enikő - latolgatva esélyeit - sajátos taktikát választott a 2. helyezés megszerzése érdekében. Segítségére volt Sike Gábor (Szuper- infó SC) is, aki vállalta a „vezetést”, azaz együtt futottak 22 km-ig Enikővel és Földingné- vel. Aztán Gábor és Jutka a várakozás szerint nagyobb tem- p>óra váltott, Enikő pedig mérsékelte az iramot, részben tartalékolt, a tervezett 2. helyet a nők mezőnyében azonban biztosan megszerezte. A segítséget ezennel is köszöni Sike Gábornak. Egy hét múlva Horvátországban hegyi versenyen indult a gyöngyösi futónő (főleg ezért takarékoskodott az erejével Szombathelyen), ahol 25 országból érkezett sportolók sorakoztak a rajtnál, hogy megtegyék a hivatalos maratoni távot. A szintkülönbség 1200 méter volt. Meleg és párás levegő egyaránt „kínozta” a futókat, akik megszenvedték a kilométereket. Fehér Enikő 15 km-ig a 4-5. helyen futott, majd „ráhajtott”, és a 2. helyet szerezte meg 3 óra 15 perces idővel. Fehér Enikő legközelebb Davosban fut, szintén a hegyekben. Az O’Neill országos strandröplabda Grand Prix öt fordulóból álló sorozata július 3-án Ahád- szalókon kezdődik, majd minden hétvégén más-más város rendezi a versenyt. A nőknél a dobogóra várható a címvédő Nyári Virág-Sztankó Éva duó, a trónkövetelők között pedig az Ancsin Ildikó-Polányi Gyöngyi, a Bőt a Enikő-Tímár Edit, valamint a tavalyi bronzérmes Mátrai Bea-Maklári Edit páros említhető. A megyei röplabda-szövetség június 28-án és július 4-én Egerben, július 26-án Bükkszéken, augusztus 15-16-án Gyöngyösön, augusztus 23-án ismét Egerben rendez strandröplabda-tornát. Nevezni minden esetben az adott napon 8 és 9 óra között a helyszínen lehet. Kézilabda Országos döntőben a Hevesi Körzeti Gyöngyösön rendezték a 111. korcsoportos liú kézilabda országos elődöntőt. Három megye (Borsod, Nógrád, Heves) bajnokai küzdöttek a kaposvári döntőbe jutásért, megyénket a Hevesi Körzeti Általános Iskola csapata képviselte, amely megszerezte az /. helyet. Eredmények: Heves Körzeti - Sajó- kaza 26:21, Heves Körzeti - Salgótarján 17:16, Salgótarján - Sajókaza 23:18. A győztes csapat tagjai: Mészáros Péter, Tóth László, Kolozsvári Norbert, Villangó Roland, Kovács Gyula, Bartus Rajmund, Veres Tamás. Vereb István, Morvái Zsolt és Szilágyi Péter. Edző: Holló László. HEVES “^HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei Irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., tel/fax: 37/311-697), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel.: 37/341-598, fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109