Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-12 / 136. szám
1998. június 12., péntek SporTTüköR 9. oldal Felsőtárkányban a Dickenschied Tegnap az önkormányzat és a sportegyesület meghívására F elsőtárkányba érkezett a német testvértelepülés, Dickenschied sportdelegációja. Az ötvenfős küldöttségben helyet kaptak a VfR Dickenschied- Womrath labdarúgói is, akik pénteken 18 órától a Globál- Felsötárkány II. csapatával mérkőznek a helyi sportpályán. A tavaly augusztusi németországi mérkőzést 5-1-re nyerték a tárkányiak, de a Manfred Kuhn polgármester és Heinz- Dieter Schwarz sportegyesületi elnök vezette vendégek most visszavágásra készülnek. A mérkőzés előtt és a szünetben a német szereplésre készülő felsötárkányi zeneiskola fúvószenekara ad műsort. Dr. Kemény Ferenc tiszteletére Egész napos sportprogram volt csütörtökön az egri Dr. Kemény Ferenc Általános Iskolában. Számos vetélkedésben mérték össze tudásukat a tanulók, akiknek küldöttsége délután megkoszorúzta a NOB első magyar tagjának a Sportmúzeum előtti mellszobrát. A sportnap vendége volt dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára is. A 20 kilométeres táv rajtjánál a népes számban megjelent rózsaszentmártoniak Rózsaiak a Gödöllői-dombságban Nagy hőségben rendezték meg a Gödöllői-dombság legszebb útvonalain azokat a teljesítménytúrákat, amelyeken megyénk természetjárói is jelen voltak. Varga András főszervezőtől megtudtuk, hogy Heves megyét többek között a hatvani, a selypi, a gyöngyös- oroszi, a gyöngyössolymosi, az ecsédi, valamint a rózsaszent- mártoni turisták képviselték az eseményen. Legnagyobb számban a 20 kilométeres távon indultak, köztük a me- gyénkbeliek is. Rózsaszent- mártonból 38 természetjáró teljesítette ezt a távot - Csongrádi Lajos túravezető irányításával -, s ért be szintidőn belül a szadai célba. Valamennyien megkapták a rendezvény kitűzőjét és az emléklapokat. Külön is említésre méltó a rózsaszentmártoniak szereplése, mert ezúttal is sok fiatalt mozgattak meg, köztük volt a nyolcéves Dorner Anikó és Nagy Gyula. A 60 km-es távon indult az ecsédi Maku László, aki egyébként szintén a rózsaszentmártoni szakosztály tagja, s teljesítette a távot szintidőn belül. Kép és szöveg: Fáczán Attila NB II.-es és megyei kézilabda-bajnokságok - Három férficsapatunk búcsúzott az NB II.-tői A nőknél a Heves, a férfiaknál a Verpelét a megyei bajnok Az NB II.-es férfi kézilabdabajnokság Északi-csoportjában a 22., egyben záró forduló mérkőzéseit rendezték. Eredmények: Vác - Gyöngyösi Főiskola 23:16 (14:10) Vác, 100 néző. V.: Pék, Vákár. Gy. Főiskola: Tusnádi - Szabó 1, Richter, GÁSPÁR 3, BOLDOG 1, Erdélyi 2, LAU- RENCZ 6. Cs.: Szőregi (kapus), Horváth, Pásztor 1, Teleki 1, Kollányi, Nagy 1, Kaj- csa. Edző: Laurencz László. A váciak jobban akarták a győzelmet, a főiskolásokon meglátszottak a vizsgaidőszak fáradalmai, és ugyancsak éreztette hatását az a hosszú menetelés, melynek köszönhetően az utolsó mérkőzésig veretlenül haladt a csapat. Bodó Attila, ügyvezető elnök: - Ezt a mérkőzést nem tekintettük presztízstalálkozónak, hiszen a két csapat között még így is tíz pont a különbség. Más kérdés, hogy győzni mentünk Vácra. Szentendre - Eszterházy TK 24:27(18:15) Szentendre, 80 néző. V.: Oláh, Szelecz. ETK: HOLLÓ - STROBÁN 8, MAKÓ 11, NAGYHÁZI 4, Juhász 2, Petrényi 1, Kalocsai. Cs.: Csík 1, Császár. Édző: Sütő László. Lelkesen kezdtek a vendég főiskolások, és könnyed, jó játékkal, szinte végig vezetve nyertek. Sütő László: - Felszabadult játékkal és jó játékvezetéssel idegenben is tud nyerni a csapat. Mogyoród - Egri KC 35:27 (16:12) Mogyoród, 90 néző. V.: Alapi, Garamvölgyi. EKC: Barta - KOVÁCS 7, Szabó 2, KERÉKGYÁRTÓ 7, Muzsnyai, Király Zs. 1, SZŐKE 6. Cs.: Angyal 1, Hi- ermann 1, Tamai 2, Király L. Edző: Bóta Mihály. Az egrieknek a nagy hőségben nem ízlett a szabadtéri bitumenes pálya. Ennek ellenére a 20. percig még bírták a meleget a vendégek, és vezettek is. Később fordítottak a hazaiak, és a hajrában még tovább növelték előnyüket. Bóta Mihály: - Gyengén játszottunk, de a vendéglátók a játékvezetőnél is élvezték a hazai pálya előnyét. ________ S algótarján - Füzesabony 29:20 (13:10) Salgótarján, 80 néző. V.: Bakos, Holman. Füzesabony: Tóth P. - Póka 1, Csajbók, Veres A. 2, TÓTH A. 8, BÁNIK 6. Veres K. 2. Cs.: Veres G. 1, Koncz, Pásztor. Edző: Baranyi Dezső. A fiatal gárdával kiálló füzesabonyiak nem bírtak a kiesés ellen küzdő hazaiakkal. A szabadtéri pályán, mintegy 40 fokos hőségben, végig sportszerű mérkőzés folyt. Baranyi Dezső: - A számunkra tét nélküli mérkőzésen már a jövő csapatát küldtük pályára. További eredmények: Abony - Gazdagrét 31:26, Pi- lisvörösvár - Balassagyarmat 32:19. A bajnokság végeredménye: 1. Gy.Főiskola 22 20 1 ‘l 591:410 41 2. Pilisv. 22 18 1 3 564:442 37 3. Vác 22 14 3 5 549:449 31 4. B.gyarmat 22 12 3 7 567:546 27 5. Szentendre 22 11 1 10 526:518 23 6. Gazdagrét 22 10 2 10 538:553 22 7. Abony 22 9 2 11 559:599 20 8. Mogyoród 22 8 3 11 504:525 19 9. S.tarján 22 7 2 13 497:535 16 10. ETK 22 6 1 15 496:536 13 11. Egri KC 22 6 1 15 513:626 13 12. Füzesabony 22 - 2 20 443:608 2 Megjegyzés: A Gyöngyösi Főiskola csapata feljutott az NB I./B-be, az ETK, az Egri KC és a Füzesabony kiesett a megyei bajnokságba. A góldobólista élcsoportja 163 gól: Makó Nándor (ETK), 124: Pálffy M. (Vác), 123: Petrezselyem A. (Abony), 120: Bánik Roland (Füzesabony), 117: Hódosi Mihály (Gyöngyös), 115: Szokoli L. (Gazdagrét), 111: Kerékgyártó Zoltán (Egri KC), Lambek I. (B.gyarmat). Az NB II.-es női bajnokság Északi csoportja 22. fordulójának eredményei: Lágymányos - Eszterházy TK 27:23 (12:10) Lágymányos, 70 néző. V.: Bakos, Holman. Eszterházy TK: Márton - FERENCZ 5, Kincses 2, CSISZÁR 7, KISS 5, Jankovics 2, Simon 2. Cs.: Poroszkai. Edző: Bocz Árpád. A mérkőzés kimenetelét meghatározta, hogy a hazaiaknak csak a győzelem volt a jó a feljutáshoz. A játékvezetők „ennek megfelelően” bíráskodtak, ahol a főiskolások egyenrangú ellenfélnek bizonyultak. A sípmesterek jóvoltából a lágymányosiak 10 hétméterest dobhattak, míg a vendégek kettőt, a hazaiaknál nem volt kiállítás, míg a TK- nál három is. Bocz Árpád: - A játékosokat dicséret illeti a küzdeni tudásért. Igen jó játékkal búcsúztunk a bajnokságtól. Kispesti AC - Gyöngyösi Főiskola ‘ 25:16 (13:9) Kispest, 100 néző. V.: Éliás, Koutny. Gy. Főiskola: Szabó - DÉR 4, ŐRI 5, Tömöri 1, Tallódi 1, Ivády Á. 1, Molnár 3. Cs.: He- idrich, Kovács 1, PATKÓ. Edző: Bodó Attiláné. Az első félidőben még jól tartotta magát a gyöngyösi együttes, a szokatlan bitumenes pálya és a kihagyott négy hétméteres azonban eldöntötte a mérkőzés sorsát. Bodó Attiláné: - Célunk az volt, hogy a középmezőnyben végezzünk. Ezt elértük. A megyei női bajnokság 20. fordulójának eredményei: Barta és Tsa - Dormánd 22:20 (13:9) Ld.: Drozdik 7, Szerencsiné és Bartuskáné 5-5, ill. Ba- loghné 8. Gyöngyösi Főiskola II.- Eszterházy TK II. 33:24 (14:11) Ld.: Berta II, Heidrich 8, Barta 5, ill. Patkós és Bede 11-11. Gyöngyösi DSE - Barta és Tsa 36:31 (17:13) Ld.: Mező 13, Somoskőy 10, Simon 5, ill. Szerencsiné 10, Bartuskáné 7. Drozdik 5. Egri DSE - Balassagyarmat 21:18(10:9), ^ Ld.: Karanyicz 12, ill. Lukács..6,.Krivánszky 5. Karancslapujtő - Heves 18:37 (14:17) Ld.: Farkas 15, Erberling 8, Galambos és Kiss 5-5. A megyei női bajnokság végeredménye: 1. Heves 20 19 - *1 529:298 38 2. GYDSE 20 14 - 6 490:398 28 3. B.gyarmat 20 13 - 7 428:317 26 4. HC Eger 20 12 1 7 409:301 25 5. Gy. Főiskola 20 12 - 8 411:342 24 6. Barta és Tsa 20 11 - 9 404:368 22 7. Dormánd 20 8 - 12 362:405 16 8. Egri DSE 20 7 - 13 340:445 14 9. ETK II 20 6 1 13 418:509 13 10. K.lapujtő 20 6 - 14 268:362 12 11. Recsk 20 1 - 19 218:532 2 A megyei férfi bajnokság végeredménye: 1. Verpelét 18 17 1 - 561:356 35 2. Gy.solymos 18 14 - 4 362:272 28 3. Gy. Főisk. II. 18 13 1 4 412:318 27 4. Heves 18 11 - 7 437:411 22 5. Pásztó 16 7 - 9 356:390 14 6. ETK II. 18 5 - 13 332:413 10 7. Hatvan 18 5 - 13 402:425 10 8. Füzesabony II. 18 5 - 13 330:443 10 9. Kál 18 2 - 16 134:298 4 Ifjúsági lányok: Egri Közgazdasági - Hatvan 16:14 (8:6) Ld.: Tóth 5. Hatvani KC - Egri Egészségügyi 25:19(10:10) Ld.: Valló Krisztina 11, Valló Katalin 6, ill. Havasi 7. A megyei ifjúsági leánybajnokság végeredménye: 1. GYDSE 18 14 - 4 400:310 28 2. Heves 18 14 - 4 375:307 28 3. Egri Közgazd. 18 12 1 5 397:336 25 4. Dormánd 18 9 2 7 308:287 20 5. Jászberény 18 9 - 9 317:308 18 6. Kál 18 8 1 9 368:353 17 7. Halvan 18 8 1 9 236:223 17 8. Recsk 18 3 - 15 158:320 6 9. Egri Eü. 18 1 1 16 214:329 3 A megyei ifjúsági fiúbajnokság végeredménye: 1. GYDSE 18 15 - 3 411:311 30 2. Gy.solymos 18 12 1 5 391:332 25 3. Heves 18 11. 1 6 372:336 23 4. Egri KC 18 8 1 9 426:384 17 5. Recsk-E.telek 18 8 - 10 324:338 16 6. Hatvan 18 4 - 14 273:471 8 7. Verpelét 18 3 1 14 345:370 7 Női röplabda - Bemutatkoztak az ukránok Olegszej Szolovjov szerint sok munka vár a csapatra Többnapos csend után tegnap jelzést adott magáról az egri női röplabda, próbajátékra érkezett ugyanis két ukrán játékos, akiket edzőjük hozott, hogy bemutatkozzanak. Olegszej Szolovjov, a 38 éves tréner azonnal ismerősnek tűnt, nem is véletlenül, hiszen a Tungsram SC fénykorában ő edzette Bóta Eniköéket. Az egriek hívására szívesen jön ismét Magyarországra dolgozni, reméli, hogy sikerül megegyezni, és nem lesz akadálya annak, hogy új csapatot építsen Egerben:- Nem ijedünk meg attól, hogy minden új lesz. Nagyon sok munka kell az eredményhez, az biztos. Július 15-én szeretném elkezdeni az edzéseket, ha minden sikerül - mondta Szolovjov kissé nehézkesen, hiszen most a magyar nyelvvel is újra ismerkednie kell. A szóba jöhető két ukrán játékos is edzett tegnap a körcsarnokban. Szvetlána Szulim balkezes ütő 25, Tatjana Li- szenko feladó pedig mindössze 22 éves. A távozókat ők ketten nem pótolják létszámban - vetettük fel kérdésként Barta Zoltán ügyvezető elnöknek:- Ez a mai program egy állomása az új csapat építésének. Valószínű, hogy sikerül megállapodni az ukrán edzővel és a két játékossal, de egyezkedni kell a klubjukkal és a szövetséggel is. Azon túl még legalább három magyar játékossal tárgyalunk, egyre biztatóbbnak látszik a helyzet, lehet, hogy néhány nap alatt kialakul a keret - válaszolt a sportvezető, akinek - ígéretéhez híven - mindenben segítségére van elődje, dr. Seress Gábor. (fesztbaum) Gyermeklabdarúgás Bumm-Tréning-kupa Gyöngyösön A Mátra vándorserlegért Bumm-Tréning-kupa néven első alkalommal rendeznek gyermek-labdarúgótornát Gyöngyösön. Szombaton 9 órától az Energia SC (Sport út 1.) sporttelepén két korosztályban lép pályára a nevezett 22 csapat. Az 7990-ben születetteknél két csoportban („A”: Junior SE Gyöngyös, Gold Ball ’94 FC II., MTK, Vác, Jászberény, „B”: Gold Ball '4 FC II., Unió Eger FC, BVSC, Debreceni Olasz Focisuli, Bag), míg az 1989-ben születetteknél 4 csoportban („A”: Junior SE 1. Gyöngyös, Bag, Unió Eger FC, „B”: BVSC /., Dunaújváros, Vác, „C”: Gold Ball '94 FC, Kecskeméti LC, Vámosgyörk, „D”: Debreceni Olasz Focisuli, Junior SE II., Nógrádmegyer) játszanak az együttesek. A fiatalabbaknál 5+7 fő, az idősebbeknél 6+1 játékos szerepelhet csapatonként egyszerre a játéktéren (20x40 m, ill. 30x42 m) a 2x13 perces mérkőzéseken. Hevesen 477-en futottak A nagy kánikula sem szegte kedvét annak a 477 résztvevőnek - köztük 46 felnőttnek és 431 gyermeknek -, akik vállalták a „Fut a Heves” rendezvényen a 4,5 km-es táv teljesítését. A több kategóriában hirdetett eredmény alapján az óvodáskorú lányok közül Adamecz Erna (Heves 2. sz. óvoda), a fiúk között Körtvélyesi Péter Pál (Heves 1. sz. óvoda) volt a leggyorsabb. A 2-4. osztályos lányok versenyét Bakos Emese (Heves 1. sz. isk.) nyerte, megelőzve Pataki Alexandrát és Juhász Ágnest (mindketten Heves 3. sz. isk.), míg a hasonló korú fiúk közül Mága Gábor (Tarnazsa- dány) győzött, Forgács Attila (Kál) és Bakos Levente (Heves 7. sz. isk.) előtt. Az 5-8. osztályos kategóriában a lányok között Szabó Bernadett (Besenyőtelek) ért elsőként a célba, Bakos Lili (Heves 7. sz. isk.) és Molnár Zita (Heves 5. sz. isk.) előtt. A fiúk közül Kiss Tamás (Kömlő Alt. Isk.) Füzesabony után Hevesen is nyerni tudott, Suha Zsolt (At- ány), Süveges András (Heves 1. sz. isk.) volt a további sorrend. A felnőtt nők mezőnyében Orcsik Szilvia, Szalmásiné Balogh Magdolna, Laczkó Szilvia (mindhárom Heves) volt a beérkezés sorrendje, a felnőtt férfiak versenyét pedig Tóth Tibor (Trizsi SE) nyerte Szabó Gergő és Besenyei Ferenc (mindkettő Heves) előtt. A legtöbb versenyzőt mozgósító iskolák versenyében a 6000 forint összegű futamdíjat az 5. Sz. Általános Iskola tanulói vehették át. H. Budai HEVEST0 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS. HATVAN. HEVES, FÜZESABONY, vjLSf- LŐRINCI, fÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06^46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., tel/fax: 37/311-697), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel.: 37/341-598, fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési di] egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 í t >