Heves Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-02 / 127. szám

2. oldal Megyei Körkép 1998. június 2., kedd Klubközi táncverseny a pásztorvölgyi gimnáziumban Tizenhat érem jutott a hazaiaknak Jól sikerült az előkészületi verseny fotó: perl Márton EGER - Az Agria Tánc-Sport Egyesület szervezésében klubközi táncversenyt rendez­tek szombaton a pásztorvölgyi gimnáziumban. A megméreté­sen az ország csaknem 40 táncklubjának több mint 130 párosa képviseltette magát E-, D-, C-, és B-kategóriákban. Mint azt Szűcsi. Istvántól, a vendéglátók képviselőjétől megtudtuk, a verseny előké­születe a szeptember 12-i Ma­gyar Nemzeti Bajnokságnak is, amit első ízben rendeznek meg a megyeszékhelyen. Az egész napos versengés­ben a hazai csapat kiemelke­dően szerepelt, hiszen a gyer­mek korcsoportban a standard és latin-amerikai táncokban egyaránt Molnár Zoltán és Brauner Fruzsina lett az első. Az „E" osztály junior I-es korcsoport mindkét aranyát a Bakti Szabolcs — Strider Niko­lett páros szerezte meg, míg junior Il-ben Tajcs Zsolt és Bak Mónika standard táncok­ban a második, latinból az első helyen végzett. Az ifjúsági korcsoport standard verse­nyében a Juhász József - Va­sas Krisztina páros álhatóit a dobogó legfelső fokára. A „D” osztályban Pétervári Pé­ter és Bendó Csilla, a junior I- es kategória standard táncai­ban bronzérmet kaptak. A „C” osztályosok közül junior ll- ben Kovács Gergő és Hídvégi Emőke a standard táncokban az első, míg a latin-amerikai táncokban a harmadik helyet harcolták ki. Ugyanebben a kategóriában a standard tán­cok versenyében bronzérmet kapott Kiss Dénes és Verebé- lyi Viktória, s a latin-amerikai táncokban második lett a Fó­nagy Adám - Gyuricska Erika páros. A „C" osztályos ifjú­sági korcsoportban mindkét táncnemben Farkas András és Mentusz Zsófia bizonyult a második legjobbnak. A felnőt­tek között standard táncokban harmadik lett Gaál Róbert és Váradi Zsuzsanna, akik a „B” osztály latin táncaiban másodikként végeztek. Legyen ez a nap csak a gyermekeké (Folytatás az 1. oldalról) Az Együtt Egymásért Alapít­vány képviseletében az egész napos programsorozatot Gál András nyitotta meg. A gyer­mekekhez és a szülőkhöz egy­aránt szóló beszédében hang­súlyozta: az alapítványok sze­repe az utóbbi években meg­növekedett, hiszen azokat a rendezvényeket, eseményeket, társadalmi feladatokat, ame­lyeket az állam nem támogat, a civil szférának kell szponzo­rálni. Majd külön is köszön­tötte a gyermekek előtt jól is­mert Tuba Lászlót, aki hat év­vel ezelőtt elindítója volt a most már városi méretű ren­dezvénynek. Ezt követően Satu Bánfy Ágota szavalt a színpadon, majd megkezdődtek a vidám vetélkedők. Az élénkebb ne­bulók ügyességi és sportvetél­kedőkön vehettek részt, ám nem volt hiány látványos be­mutatókban sem, köztük a tar­naleleszi Szűk Mátyás fúvós- zenekar és a majorettegyüttes szórakoztatta a fiatalokat. Az évek óta megszokott já- tékkavalkádban zajlottak a gyermeknapi ünnepségek az Ersekkertben is. A Forrás Gyermek- Szabadidőközpont szervezésében több bemutató, s ügyességi verseny várta a ki­csiket és szüleiket. A nyár kö­zeledtét jelzi: a megmozdulás külföldi érdeklődőket is szép számban vonzott. t Százéves óvoda a gesztenyefák alatt KARÁCSOND - Több mint száz éve a mezőgazdasági munkától lefoglalt szülők ké­résére szerveztek nyári mene­dékhelyet a község elöljárói: 1896-tól a Kántor Iskola udva­rán biztosítottak felügyeletet a gyerekeknek. Az állandó Menedékház 1898 márciusában 49 apró­sággal és egy óvónővel, Varga Máriával nyitotta meg kapuit. Az intézmény működését el­lenőrző királyi tanfelügyelő 1910-ben úgy vélte: a Gyer- mek-Menház kifogástalanul működik. Az időközben ál­lami intézménnyé vált óvoda az első világháborút 1921-re heverte ki, s hamarosan két csoportban több mint száz gyermekről gondoskodtak, immár meghatározott tanterv alapján. A második világhá­ború alatt egy orosz repülős csapatot szállásoltak el itt. Az '50-es évektől már min­dennap rendszeresen tartottak foglalkozásokat, azóta műkö­dik a szülői munkaközösség is. A Napközi Otthonos Óvoda, mely megoldotta az egész na­pos ellátást, 1953-ban szerve­ződött. Azóta folyamatosan nőtt a létszám, bővült, szépült az óvoda: ma már 5 csoport­juk van, 11 óvónővel és 5 daj­kával. A jelenlegi vezető, Oláh Tiborné 1963 óta „Marika óvó néni” Karácsondon, és hatodik éve irányítja a gyermek- intézményt. Pedagógusi mű­ködése elismeréseként Göncz Árpád aláírásával vehette át a Magyar Köztársasági Ezüst Erdemkeresztet. A centenáriumra fényképes­krónikás füzetet adtak ki az in­tézmény történetével, a szüle­tésnapi emléktáblát pedig Lassú Árpád, a megyei önkor­mányzat művelődési irodájá­nak vezetője avatta fel. A bejárat fölötti felirat im­már az udvar fáiról kapott új nevet hirdeti: Gesztenyéskerti Napközi Otthonos Óvoda. Szekeret előzött volna... Súlyos baleset a 3-as főúton HEVES MEGYE - Vasárnap este fél tíz körül ismét súlyos közlekedési baleset történt a 3- as számú főúton. A közúti sze­rencsétlenség körülményeiről Pelyhéné Kóta Erzsébet r. had­nagy, ügyeletes sajtóreferens tájékoztatta lapunkat. Mint elmondta, a Gyöngyös és Kápolna közötti szakaszon egy személygépkocsi ki akarta kerülni az előtte haladó lovas­fogatot, amikor is áttért a másik sávba. Ott azonban összeütkö­zött a vele szemben szabályosan közlekedő másik autóval. A baleset következtében az előzésben lévő jármű budapesti vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba, míg a vét­len jármű utasai közül - akik szlovák nemzetiségűek voltak — hárman nyolc napon belül gyó­gyuló, könnyebb sérüléseket szenvedtek. Június végén nyit a McDonald’s EGER - Hamarosan befejezik a McDonald' s építési munkála­tait. A VIP-party-t június 26-án tartják meg, amelyen a város fontosabb személyiségei, il­letve a kivitelezést segítő szak­emberek vesznek részt. A 270 négyzetméter alapterü­letű gyorsétterem június 27-én, szombaton nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az egész napos ünnepi program során Rónáiddal, a McDonald’ s nép­szerű bohócával is találkozhat­nak a gyermekek. Pszichológia és ezotéria EGER - Dr. Csiky Antal pszi­chológus, a budapesti Életfa Természetgyógyászati Intézet munkatársaként is foglalkozik a hozzá forduló lelki sebzettek­kel. Nyitott alkat, ezért mindig is vonzotta az ezotéria számos ágazata, .v arra törekedett, hogy ezek ismeretanyagát ötvözze szaktudásával. Egyéni és igen hatásos mód­szereiről beszél majd - június 3-án, szerdán, délután három­negyed négy órától - az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében a Me­zőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola ebédlőjében (Má­tyás király út 52.). A vendéggel Pécsi István új­ságíró, a Szellemvilág című ezo­terikus zsebkönyvfolyóirat fele­lős szerkesztője készít nyilvá­nos interjút. A programon az egyesületi tagok ingyen vehet­nek részt, de új érdeklődőket, belépőket is várnak. Novajon Gárdonyi Géza nevét kapta az is­kola. A szombat délelőtti ünnepségen dr. Káló Ferenc, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola főigazgató-helyet­tese szólt az egybegyűltekhez. A rendezvény után a falu népe a Kerekdombra sétált, ahol - immár hagyományosan - vetélkedőkkel tarkított majálison múlatták az időt. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Főegyházmegyei találkozó (Folytatás az 1.oldalról) Az egri Bazilikában tegnap délelőtt a 10 órai misén nem szólt az orgona, a hangszeres zenét gitárok szolgáltatták, a szertartás szövegét mindany- nyian kézhez kapták, akik el­mentek az egyházmegyei ta­lálkozó liturgikus program­jára. A latin nyelven mondott mise végén a kivonuláskor elhangzó ének refrénjeként taps kíséretében így szólt a dal: „Táncolj az Úrnak, di­csérjed nevét! Ujjongj, hisz ő a te Megváltód! Délután a Dobó téren foly­tatódott a találkozó az evan- gelizációval, az örömhír hir­detésével. Az eső ugyan bepa­rancsolta a vendégsereget a Minorita templomba, az emelkedett hangulatot azon­ban ez nem befolyásolta. Róna Gábor jezsuita atya is köszöntötte a közösséget. Nagy tetszést aratott egy bor­sodi eigánycsoport vallásos éneklése. Csúszott kissé a program, de nem maradt el semmi. Sokan várták feszült figyelemmel a mikrofon elé lépő Balczó András öttusa olimpiai bajnokot, aki szemé­lyes tapasztalatai alapján tett tanúbizonyságot arról, hogy miként jutott el az Istenhez. A Biblia volt leggyakrabban az ötszörös világbajnok segítsé­gére. Hasonlatai jól szolgálták azt a szándékot, amit a talál­kozó rendezői maguk is meg­fogalmaztak: példázni az egy­séget a hitben, a szeretetben, a békességben. Ahol az Úr lelke, ott a sza­badság! - hirdette egy hatal­mas felirat pünkösdhétfőn a Minorita templom homlokza­tán. „Szeretet lelke tölts el minket” — volt a szöveg foly­tatása. Az eső elálltával ismét a Dobó térre vonulhatott a tömeg, ahol rockopera hang­zott el „Bűneid bocsánatot nyernek” címen, miskolciak előadásában. F. B. Terelőutak, útlezárás, sebességkorlátozás Körforgalmi „kitérő” HEVES MEGYE - Füzes­abony határában várhatóan jú­lius 30-ig lesz érvényben az a terelőutas közlekedési rend, amely a 3-as és 33-as főköz­lekedési utak csomópontjának átépítése miatt vált szüksé­gessé. A járművek most a pusztaszikszói bekötőutat és az új, ideiglenes utat vehetik igénybe. A csomópontban egyébként az átépítés után körforgalom lesz. Az M3-as autópálya káli csomópontjánál hídépítés mi­att félpályás útlezárásra, jel­zőlámpás forgalomirányításra számítsanak az arra haladók. Besenyőtelek és Poroszló kö­zött hídfelújítás miatt félpá­lyás útlezárás és sebességkor­látozás nehezíti a forgalmat. A héten a 33-as főúton Dormánd belterületén, vala­mint Besenyőtelek és Po­roszló között útszélesítési munkálatok is folynak. A 3-as főút gyöngyösi átke­lési szakaszán aszfaltozási előkészítő munkálatok miatt 40 kilométeres sebességkorlá­tozás van érvényben. Szent-Györgyi Albert nevét vette fel a 4-es gyakorló Szellemi nagyságától tanulni kell EGER - Mostantól hivatalosan is Szent-Györgyi Albert nevét viseli a 4. számú általános is­kola. Az egri tanárképzés fél évszázados múltjára emlékező ünnepségsorozatnak befejező eseményeként tartották szom­baton a gyakorló iskola névadó­ját a rossztemplomban, amely - a javában zajló rekonstrukciós munkák ellenére - először adott otthont rendezvénynek. Az új iskolai zászló átadásá­nak ünnepségén megjelentek az intézmény tanulói, oktatói és az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola főigazgatóságának képviselői is. A szónokok meg­emlékeztek a jelenleg 600 ta­nuló nevelését, szellemi oktatá­sát végző általános iskola múlt­járól és jelenéről, hangsúlyozva a mai kor nevelésének fontos állomásait, a számítógéppark folyamatos gyarapításának szükségességét, a nyelvi képzés és a testnevelés hasznosságát. A névválasztás indoklása­ként pedig kiemelték: Szent- Györgyi Albert a XX. század olyan egyetemes értékeket fel­mutató tudósa, akitől minden korban, minden nemzedék ta­nulhat: szerénységet, szorgal­mat, becsületet, bölcsességet és magyarságot. Útravalóul min­den tanulónak azt kívánták: le­gyenek méltóak annak a tudós­nak a szellemiségéhez, akinek nevét mostantól intézményük viseli. Az iskola vezetője remé­nyét fejezte ki, hogy pedagógiai munkájuk eredményeként ez a név jól cseng majd Eger okta­tási rendszerében. (-romi) Mától rendel a háziorvos A gyógyítás háza NAGYTÁLYA - Pünkösd­hétfőn adták át rendeltetésé­nek a település új háziorvosi rendelőjét. Hevesi László polgármester avatóbeszédében az ünnepség résztvevői előtt ismertette a terv megvalósulásának állo­másait. Az egykori sportöltö­zőből 7 fi millió forintos beru­házás révén, önkormányzati kivitelezésben készült el az igényes egészségügyi létesít­mény. Szegedi György plébá­nos az épület felszentelésekor mondotta, hogy legyen az a gyógyítás háza. Dr. Rokonay Adrienne sze­mélyében bemutatták a jelen­lévőknek a háziorvosi körzet doktornőjét, aki ma - 13.30 órától - kezdi meg hivatalosan a rendelését. A rendelő avatása Az érdeklődő falubelieket az ünnepség végén Marosi István alpolgármester invitálta az új létesítmény megtekinté­sére. A Ságvári tér 1. szám FOTÓ: ÖTVÖS IMRE alatti, többhelyiséges orvosi rendelő Makiár lakosainak egy részét is fogadja. Vegyes kör­zetként mind a felnőtt-, mind a gyermekbetegeket. (b. s.) Rézfúvósünnep három gyertyával PÉLY - Harmadik születés­napját ünnepelte pünkösdhét­főn a helyi rézfúvós zenekar. Az. együttes eddig többnyire csak a település nagyobb rendezvé­nyein lépett fel, ám a közeljö­vőben meghívás alapján más megyék rendezvényein is sze­repelnek. A helyi művelődési házban szervezett ünnepi hangverse­nyen Schumann-, Weber- és Bárdos Tamás-műveket adtak elő. A program második része pedig igazi zenei csemege volt az értő füleknek, hiszen a ma­gyar népdalok legszebbjei csendültek fel a helyi kórus és fúvószenekar közös tolmácsolá­sában. Az együttes a hangver­seny után a felsőtárkányi zenei táborban készül a következő fellépésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom