Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-27 / 123. szám

1998. május 27., szerda Sport 9. oldal Megyénk spoitjának utánpótlása/ Kényszerpihenőn az Európa-bajnok Pál Noémi egyelőre nem gyarapíthatja serlegei számát A 16 éves, sárga öves Pál Noémi a magyar taekwon-do sport egyik legnagyobb te­hetsége. A hatvani lány az if­júsági korcsoportban Eu­rópa-kupa első, második he­lyezett, kontinens- és több­szörös magyar bajnok. Sőt még általános iskolás korá­ban elnyerte a megyei Jó ta­nuló - jó sportoló díjat. Sé­rülés miatt azonban egy éve nem versenyzett.-Tavaly júniusban a fekete csíkos vizsgámra készültem, amikor a kötelező, 360 fokos levegőbeni ugró forgásból le­érkezve továbbvitt a lendület, és kicsavarodott a térdem - kezdi Pál Noémi. Részleges keresztszalag-szakadást szen­vedtem, amit az orvosok csak akkor tudnak megoperálni, ha már nem növök tovább. Remé­lem viszont, hogy szeptem­berben már indulhatok az or­szágos versenyeken, mert ép­pen elég fájdalom volt, hogy jogosult lettem volna a világ- bajnoki részvételre, ám ez a sérülés miatt meghiúsult.- Hogyan kezdődött a kapcsolatod a sporttal?- Hároméves koromtól jár­tam édesapám és két bátyám BVSC-s birkózóedzéseire. Bár én is ezt a sportágat akartam űzni, a környéken nem volt rá lehetőség. 1989-btn figyeltem fel a helyi klub bemutatóira, ahol a küzdést látva kezdtem el a taekwon-do edzéseket. Számomra ez óriási önbizal­mat és akaraterőt ad, így talán könnyebben győzöm le az élet mindennapos akadályait.-Kérlek, mutasd be né­hány szóval a sportágat.- A taekwon-do szó lábbal vívott küzdelmet jelent, és a speciális rúgásairól (ugró, ugró-forgó) vált népszerűvé. Ez a koreai műfaj rendkívüli fizikai megterhelést, valamint nagy fegyelmezettséget és tű­rőképességet igényel, ami sok fiatalnak nem tetszik. Emiatt fordul elő az, hogy 10 jelent­kezőből csak 1-2 tanítvány marad meg hosszabb távon.- Mesélj a kontinensvia­dalról!-Tavaly májusban volt a serdülő, ifjúsági és felnőtt Eu- rópa-bajnokság Eindhoven- ben, ahová az előzetes ered­mények - Európa-kupán szer­zett diadalok - alapján szemé­lyes meghívót kapott az edzőm, Hatvani Ferenc és a városi klub. Nagyon örültem, hogy a hollandiai megmérette­tésen - ahol 18 ország 936 versenyzője vett részt - én képviseltem hazánkat az 50 kg-os súlycsoportban. Egy na­pon át, 12 páston zajlott a ran­gos verseny. Szlovák, szlovén és fekete öves német ellenfe­lemet legyőzve indulhattam az 1. helyért. A döntőben az an­gol lány edzője a második menetben szó szerint bedobta a törülközőt a pástra, hogy adja fel a harcot. Csak akkor értettem meg, hogy ezt miért tette, amikor hátranéztem, és Fecó mondta, hogy vége a meccsnek. Az Európa-bajnoki cím hihetetlennek tűnt, mivel az indulás előtt fél órával még úgy tűnt, hogy nem leszek résztvevő, mert lázas voltam. Csak a dobogón állva fogtam fel igazán, mi is történt, ami­kor átnyújtottak nekem egy gyönyörű, hatalmas kupát.- Mit csinálsz, amikor nem edzel?- A Bajza József Gimná­zium padjait koptatom már második éve. Szabadidőmben szeretek egyedül lenni és gon­dolkodni. De a barátaimmal is szoktam programot csinálni.- Terveid?- A sportot a jövőben sem szeretném abbahagyni, lehet, hogy a Testnevelési Főiskolán tanulok tovább. Sikereim el­érésében rengeteget köszönhe­tek két edzőmnek, Hatvani Ferencnek és Dudás Attilának, általános iskolai testnevelő ta­náromnak, Tarsoly Imrének, valamint szüleimnek. Kovács Anikó ^ Antiié A négy tavaszi pontszerző ver­seny alapján elkészítették az első hivatalos FISAF profi­ranglistát. Az egri Arena Fit­ness Dynamic Aerobic Klub versenyzői a következő helye­ket foglalják el. Serdülő lá­nyok: 8. Román Petra, serdülő fiúk: 2. Agócs Tamás, páros: 8. Román Petra-Ladányi Eszter, team: 3. Román Petra, Szalai Zita, Ladányi Eszter. Handó Katalin tanítványai közül a Hernádi Kata, Ácsai Krisztina, Pelyhe Enikő, Rabóczki Renáta összeállítású csapat első számú tartalékként szerepel a június­ban Szegeden rendezendő nem­zetközi európai szintű verse­nyen. f£ kttíMA* Derecske KSC- Topker-Füzesabonyi SC 32:25 (16:15) NB I./B-s női ifjúsági mérkő­zés, Derecske, 50 néző. V.: Viaszács, Vlaszácsné. Topker-FSC: Sziklai - Tóth 1, Kiss 1, VARGA SZ. Ifi Ko­vács 6, Veiner 2, Szalai 1. Cs.: Szabó Zs. 1, Varga V. 1, Farkas 1, Havasi. Edző: Valyon István. A 15 (!) kiállítás miatt 30 percet emberhátrányban ját­szott füzesabonyiak az indisz­ponált játékvezetők miatt sem­miképpen nem tudták volna megnyerni a mérkőzést. Országos diákolimpia II-III. korcsoportos fiú megyei döntő. A II. korcsoport végeredmé­nye: 1. Heves, Körzeti Általá­nos Iskola (Ballagó T., Fehér G„ Nagy Zs., Dancz Zs., Mor­vái Zs., Vereb I., Laboda B., Szombati B., Gyetvai G. Test­nevelő-edző: Holló László.), 2. Gyöngyös, Kálvária-parti Ált. Isk., 3. Ecséd, Richter Gedeon Ált. Isk., 4. Eger, Dr. Kemény F. Ált. Isk. A III. korcsoport végeredmé­nye: 1. Heves, Körzeti Ált. Isk. (Hajdú P., Mészáros P., Ko­lozsvári N., Villangó R., Vereb T., Vereb I., Kovács Gy., Bar- tus R., Szilágyi P., Laubert G., Tóth L., Morvái Zs., Kiskartali R., Sipos K. Testnevelő-edző: Holló László.), 2. Noszvaj Ált. Isk., 3. Gyöngyös, Kálvária- parti Ált. Isk., 4. Eger, Dr. Ke­mény F. Ált. Isk. A Tej-kupa országos bajnok­ságon a Heves Körzeti Alt. Isk. 7-8. osztályos fiúcsapata me­gyei győztesként részt vett a Tatabányán rendezett országos elődöntőn. Az együttes mind­össze egy góllal maradt le az országos döntőbe jutásról. Eredményeik: - Tata 14:10, - Salgótarján 14:15. A csapat tagjai: Mészáros P., Hajdú P„ Sipos K., Tóth L„ Kolozsvári N., Villangó R., Vereb T., Kis­kartali R., Kovács Gy., Barta R., Laubert R., Szilágyi P., Ve­reb I., Morvái Zs. Diákolimpia országos elő­döntő négy IV. korcsoportos fiúcsapat részvételével, a me­gyei DSB és a Helasz UB ren­dezésében, Eger, északi sport­telep. Eredmények: Móra Ferenc Szki., Szeged - Gépipari és Közlekedési Szki., Szolnok 1-2, Damjanich János Ipari Szki., Hatvan - Irinyi János Élelmiszeripari Középisk. és Gimn., Debrecen 0-6, Szeged - Hatvan 6-2, Szolnok - Debre­cen 3-4, Szeged - Debrecen 0-9, Szolnok - Hatvan 0-0. Végeredmény: 1. Debrecen (or­szágos döntőbe jutott) 9, 2. Szolnok 4, 3. Szeged 3, 4. Hat­van (Garamszegi József, Géczi Viktor, Molnár Csaba, Jakus Péter, Bezzegh Tibor, Buzma Zoltán, Urbán László, Kerekes Tamás, Horváth László, Krecska József, Kratofil Csaba, Baskó Tamás, Tuza Róbert, Kiss Dániel. Testnevelő-edző: Tóth Dénes.) 1 pont. A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság 26. fordulójának eredményei: Gyöngyöshalász - Heves 0-9 (0-4) Gyöngyöshalász, 150 néző. V.: Szacski. Gyöngyöshalász: Molnár - Nagy, Komjáti, Ke­lemen, Sándor, Kelecsendi, Nobik, Reviczki, Kovács, Csa­tái, Bogdány. Edző: Győri Mik­lós. Heves: Korsós - Szilágyi (Vajda), Kovács P., Szatló (Hamos), Kolozsvári, Lajer, Ducsai, Budai Z., Vágó, Tóth Z., Lóié A. Edző: Budai István. G.: Vágó 3, Budai Z. 2, Tóth Z. 2, Ducsai, Lóié A. Jók: Re­viczki, ill. Vágó, Kolozsvári, Tóth Z„ Ducsai. További eredmények: Ener­gia SC Gyöngyös - Pétervására 2-4, Felsőtárkány - Hatvani Lokomotív 1-1, Tamalelesz - Petőfibánya 4-1, Novaj - Tar- naörs 3-3, Tenk - Egerszólát 5- 3, Egerszalók - Bélapátfalva 6- 0, Istenmezeje - Recsk 3-3. Hét közben bepótolt mérkőzé­sen: Recsk - Novaj 8-0. A bajnokság állása: 1. Heves 26 26 0 0 144- 11 78 2. Egerszalók 26 18 2 6 116- 50 56 3. P.bánya 25 17 0 8 87- 42 51 4. T.lelesz 26 15 5 6 67 48 50 5. Energia SC 26 15 2 9 94 58 47 6. B.falva 26 15 2 9 86 52 47 7. Tenk 26 12 2 12 87 75 38 8. Tarnaörs 26 11 3 12 69 75 36 9. P.vására 26 10 3 13 65 53 33 10. H. Lók. 26 10 3 13 67 70 33 11. Gy.halász 26 10 2 14 54 71 32 12. Novaj 25 8 4 13 59 69 28 13. F.tárkány 26 7 4 15 54 78 25 14. Egerszólát 26 54 17 29 95 19 15. Recsk 26 4 3 19 38 156 15 16. I.mezeje 26 3 4 19 48 162 13 Megjegyzés: Egerszalóktól 4, Tenktől 2 büntetőpont levonva. A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság 26. fordulójának eredményei: Abasár - Sírok 3-3, Nagyréde - Kisköre 8-0, Gyöngyöspata - Mátraderecske 7-1, Pély - Domoszló 2-5, Tárnáméra - Márkáz 9-1, Apc - Makiár 1-7, Heréd - Vámos- györk 1-2. Párád szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Párád 24 20 1 3 88- 38 61 2. Domoszló 24 19 3 2 119- 22 60 3. Pély 24 17 0 7 90- 42 51 4. Nagyréde 24 16 1 7 101- 43 49 5. Kisköre 24 15 1 8 74- 47 46 6. Gy.pata 25 13 3 9 73- 49 42 7. Sírok 24 13 2 9 64- 49 41 8. V.györk 24 12 2 10 54- 47 38 9. Tárnáméra 25 11 2 12 77- 55 35 10. Heréd 25 11 0 14 60- 63 33 11. Abasár 24 6 4 14 61- 73 22 12. Apc 25 7 1 17 66-105 22 13. Makiár 24 4 1 19 27-116 13 14. M.derecske 24 4 2 18 36-121 11 15. Márkáz 24 2 1 21 26-146 7 Megjegyzés: Mátraderecské­től 3 büntetőpont levonva. Az Alsófokú DSB és a Helasz versenybizottsága által ren­dezett 1997/98. évi korcsopor­tos diákbajnokság végered­ményei. I. korcsoport, Eger: 1. KeményF.„A” 10 10 - - 52-6 30 2. Balassi B. isk. 10 8 - 2 40-9 24 3. Kemény F.„B” 10 4 - 6 12-31 12 4. EKTF.2.SZ. 10 3 2 5 15-31 11 5. EKTF.4.SZ. 10 2 2 6 13-28 8 6. Deák F. isk. 10 - 2 8 9-36 2 A vidékieknél: 1. Bélapátfalva 14 9 3 2 43-21 30 2. Ostoros 14 3 2 9 24-43 11 A megyei döntőbe a Dr. Ke­mény Ferenc Általános Iskola „A” csapata jutott. II. korcsoport: 1. Balassi B. 14 12 2 - 93-10 38 2. EKTF.4.SZ. 14 11 1 2 43-16 34 3. Kemény F. 14 10 2 2 41-22 32 4. EKTF.2.SZ. 14 5 2 7 27-36 17 5. Tinódi S. 14 5 1 8 26-38 16 6. Deák F. 14 4 2 8 24-41 14 7. II. Rákóczi F. 14 2 2 10 21-57 8 8.12-es isk. Eger 14 - 2 12 13-68 2 A megyei döntőbe a Balassi Bálint Általános Iskola csapata jutott. lf? kipMd* II. korcsoportos leány diák­olimpia, területi verseny, Miskolc. A megyénket képviselő tar- naleleszi tanulók sikerrel vették a borsodi akadályt, így bejutot­tak a 24 csapatot számláló or­szágos elődöntőbe. A csapat tagjai: Kisvarga Rita, Kovács Adrienn, Diviki Mariann, Sályi Gabriella, Török Zsuzsa, Ba­lázs Tímea, Kovács Mónika, Hűlik Gerda, Kifusz Lilla, Új­laki Nikolett. Testnevelő: Szabó István. Ugyancsak a II. korcsoportos leányoknál, Jászberényben rendezték az utolsó felkészülési tornát a diákolimpia országos döntője előtt. A rendezvényen az egri 4. Számú Gyakorló Alt. Isk. csapatát csak a Nyíregy­háza tudta szoros küzdelemben legyőzni. A csapat tagjai: Nyíri Andrea, Szamosvölgyi Dóra, Őrsi Anna, Bíró Anett, Homo- lya Kinga, Kovács Magdolna, Bőgős Tímea, Simkó Dalma, Kovács Bettina, Pintér Virág. Testnevelő: Vajda Tibomé. Nyíri Andrea ezúttal is külön- díjban részesült. OTP Bank megyei diákolim­pia döntő az Egri Triatlon Klub rendezésében, 258 fő részvételével. Heves, strand­fürdő. Az egyes korcsoportok győz­tesei. I. kcs: Bakos Levente ti­es sz. Ált. Isk., Heves), Bakos Sarolta (1-es isk. Heves). II. kcs: Pemyész István (Kodály Z. Ált Isk. és Gimn., Hatvan), Nagy Judit (Kodály Z. isk.). III. kcs: Nagy Tamás (Benedek Elek Ált. Isk., Heves), Juhász Klaudia (Arany János Ált. Isk., Gyöngyös). IV. kcs: Novák Ádám (Neumann János Köz- gazd. Szki. és Gimn., Eger), Csúzdi Ágnes (Vak Bottyán J. Szki., Gyöngyös). V. kcs: Kom­játi Gergely (József Attila Szki., Gyöngyös). Az iskolák csapatversenyében a gyöngyösi Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola végzett az első helyen. Á gyön­gyösi Berze Nagy János Gim­názium és a Hevesi Körzeti Ál­talános Iskola érte el a legtöbb csapatgyőzelmet. Érdemes ki­emelni a hevesi Bakos testvérek eredményét, akik két első he­lyet is szereztek. A június 14-én Kecskeméten sorra kerülő or­szágos döntőn minden korcso­port 1-4. helyezettje, valamint a korcsoportgyőztes iskolák 3 fős csapatai indulhatnak. A ver­senyt az OTP Bank, Heves Vá­ros Önkormányzata, a Heves Városi Rendőrkapitányság, az Egri Közúti Igazgatóság, a Mi­naret Hotel Eger, a Grafotip Kft. és a Quality Champignons (Kerecsend) támogatta. Kilencedik nemzetközi ver­seny, 63 klub (köztük több nemzeti válogatott) 800-1000 versenyzőjének részvételével, Bécs. A 9 kategóriában lebonyolí­tott rendezvényen az ÚVMK- Egervin úszói a következő eredményeket érték el. 100 m mell: 2. Flaskay Mihály 1.11,23 perc, 200 m pillangó: 4. Vass Judit 2.28,54, 5. Vass Péter 2.37,84. 50 m gyors: 1. Flaskay Mihály 26,25, 100 m pillangó: 4. Vass Péter 1.09,87, 5. Vass Judit 1.08,55. Az egri klub 10 ifjúsági aranyjelvényes minősí­tést szerzett a színvonalas, jól szervezett versenyen. Vízmű-kupa 17 egyesület mintegy 200 versenyzőjének részvételével, Kecskemét. Az ÚVMK-Egervin úszóinak eredményei, 200 m női gyors: 4. Vass Judit 2.19,00 perc, 100 m fiú mell: 2. Flaskay Mihály 1.11,7, 200 m lány mell: 4. Győri Ágnes 3.12,5, 200 m női vegyes: 3. Végh Zsófia 2.39,47, 5. Szuromi Tímea 2.43,14, 100 m lány pillangó: 2. Vass Judit 1.08,64, 200 m serdülő fiú ve­gyes: 3. Flaskay Mihály 2.25.28, 400 m női gyors: 4. Győri Ágnes, Végh Zsófia, Vass Judit, Szuromia Tímea 4.25,33, 100 m női gyors: 2. Vass Judit 1.04,5, 3. Szuromi Tímea 1.05,0,100 m serdülő fiú gyors: 1. Flaskay Mihály 57,1, 100 m női hát: 3. Végh Zsófia 1.10,78, 4x100 m női vegyes: 1. Végh Zsófia, Szemán Csilla, Vass Judit, Szuromi Tímea 4.45,03. Olimpiai Reménységek Ver­senye, II. forduló, 9 egyesület versenyzőinek részvételével, Kecskemét. Az ÚVMK-Egervin úszóinak eredményei. I. korcsoport (1988 és később születettek), 200 m gyors: 3. Petrovai Panna 2.50,79 perc, 3. Vályi Bence 2.50,42, 100 m mell: 1. Mi- kuska Dániel 1.34,12, 100 m hát: 3. Pap Ádám 1.31,38, 4x100 m leány gyorsváltó: 1. ÚVMK-Egervin (Cseh Diána, Sipos Lili, Petrovai Panna, Gledura Bianka) 5.35,24, 4x100 m fiú gyorsváltó: 3. ÚVMK-Egervin (Vincze Ádám, Mikuska Dániel, Ko­vács Tamás, Vályi Bence) 5.43,95. II. korcsoport (1986-87-ben születettek), 100 m gyors: 4. Sumi Melinda 1.09,52 (ifjúsági bronz minősítés), 4x100 m le­ány vegyes váltó: 2. ÚVMK- Egervin (Petrovai Réka, Ko­vács Orsolya, Zay Krisztina, Sumi Melinda) 5.14,80. III. korcsoport (1984-85-ben születettek), 50 m gyors: 3. Szu­romi Ádám 31.46, 100 m pil­langó: 1. Vass Péter 1.09,69 (if­júsági bronz), 4x200 m fiú gyorsváltó: 3. ÚVMK-Egervin (Szakra Attila, Nagy Marcell, Szuromi Ádám, Vass Péter) 10.20.28. Edző: Krajnyák György. iy| Az országos bajnokság leg­utóbbi két fordulójának eredményei: Ifjúságiak: ÚVMK-Egervin -FTC-Vitaiin 5-9 (1-2,1-2,1-4,2-1) Tabán Trafik-Szeged- ÚVMK-Egervin 8-11 (3-3,1-2, 2-3, 2-3) Edző: Kelemen Attila. Serdülők: ÚVMK-Egervin- FTC-Vitalin 5-4 Tabán Trafik-Szeged- ÚVMK-Egervin 5^1 (2-0,1-1,1-1,1-2) Edző: Holló Tivadar. Gyermekek ÚVMK-Egervin- FTC-Vitalin 13-5 Tabán Trafik-Szeged- ÚVMK-Egervin 4-7 (2-t), 0-2, 0-3, 2-2) Edző: Bocsi Lajos. Az oldalt összeállította: Bódi Csaba Köszönik a támogatást Az Egerben rendezett VI. Eger-kupa akrobatikus rock and roll országos pontszerző verseny szervezői ezúton is köszönik a rendezéséhez nyújtott támogatást a következőknek: Automobil-Egér Kft., Berényi Irodatechnika, Brau Union Kft., Egertourist, Egervin Rt., Erlautherm Kft., Express Étte­rem, Gál és Gál Virágnagyker, Geszesz Kft., Grafotip Kft., Gyros Étterem, Heves Megyei Hírlap, Hungária Biztosító Rt., Hungária Szuperinfó, Katona téri Hossó ABC, Kelemen Villa­mossági Kft., Kondi Salátabár, N+F Kft., Sasszem Vagyonvé­delmi Kft., Sike Péter, Széchenyi cipő, Westel 900.

Next

/
Oldalképek
Tartalom