Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-12 / 110. szám

2. oldal Megyei Körkép 1998. május 12., kedd Újabb hatvanmillió az elkerülő útra RECSK - A települést a kő­szállításoktól mentesítő út megépítése is komoly viharo­kat kavart, de talán ennél is jobban borzolta a kedélyeket, amikor kiderült: az elkészült mintegy 2,2 kilométeres pálya teherbírása jóval kisebb a kí­vánatosnál. Tömegesen je­lentkeztek a hibák, a repede­zett, töredezett út használha­tatlanná vált. Remélhetően megoldja a problémát a napokban meg­kezdődött helyreállítás. Ehhez - mint hírül adtuk - a település önkormányzata 59 millió fo­rint pályázati támogatást nyert. Ennek köszönhetően a Strabag Hungária Kft. szak­emberei már dolgoznak a megerősítő aszfaltréteg elké­szítésén. Igaz, a munkák ideje alatt a kőszállító autók a településen keresztül kénytelenek közle­kedni, azonban a helybeliek teljesen jogos reményei sze­rint rövidesen tényleg a falun kívül dübörögnek majd a monstrumok - immár a végle­ges úton. (s. p.) Az új réteg már remélhetőleg elég erős lesz fotó: suha Péter Ha bajba kerülünk, segítenek Már a miskolci döntőre készülnek a csapatok Besenyótelki és gyöngyösi diákok voltak a legjobbak Két ifjúsági korcsoportban rendezte meg a közelmúltban az immár hagyományos ifjúsági elsősegélynyújtó versenyét a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete. HEVES MEGYE - A nagy érdeklődéssel kísért esemé­nyen a fiataloknak - az alapos tudást igénylő elméleti felada­tok megoldása után - négy helyszínen kellett bizonyíta­niuk, hogy miként készültek fel az életmentésre, a bajba ju­tott embertársaik megsegíté­sére. Az idei megméretés újdon­sága volt, hogy a résztvevő csapatok - a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság tesztlapja segítségével - köz­lekedési ismeretekből is szá­mot adtak. A kis- és nagydiá­kok teljesítményét Pádár Ist­ván főbíró vezetésével a men­tőszolgálat megyei munkatár­saiból álló szakmai testület ér­tékelte. Ennek alapján a 10-14 éve­sek korcsoportjában az első helyezett a besenyótelki dr. Berze Nagy János Általános Iskola csapata lett, mögöttük az egri Balassi Bálint Általá­nos Iskola, illetve a TenkiÁlta­lános Iskola ifjú vöröskeresz­tesei végeztek. A 14-18 éve­sek között a gyöngyösi Keres­kedelmi Szakközépiskola gár­dája lett első, őket követte az egri EKTF 2. Számú Gyakorló Gimnázium, s a hatvani Bajza József Egészségügyi Szakkö­zépiskola csapata. Megyénket - reményeink szerint hasonló sikerrel - a be­senyőtelki és a gyöngyösi ok­tatási intézmény győztes első­segélynyújtói képviselik majd a május 22-24. között Miskol­con rendezendő országos dön­tőben. (—s) május 16-17-én ÚJ OPEL ASTRA OPEL PAPP AUTÓHÁZ 3300 EGER Mátyás király u. 37. Tel.: 36/324-710, 324-922 Fax: 36/324-208 OPEL TÓBI 3000 HATVAN, Bugát Pál u. 11. (az M3-as autópálya 50. kilométerénél) Tel./Fax: (37) 342-663, Tel.: (37) 344-654 és próbálja ki! OPELS Itt az új Astra! Nem hiszi? Ne járjon utána! Inkább jöjjön el hozzánk Marad a várólistán is Elkészülő utak KOMPOLT - Tavaly elnyert pályázati forrás felhasználásá­nak lehetnek tanúi helyben há­rom utca lakói. Az önkormány­zat a saját érővel megtoldott anyagiak révén - az EGÚT Rt. szakembereivel - szilárd burko­lattal látja el a Kápolnai utca egy szakaszát, a Hársfa utcát és az Etelköz nevét viselő lakó­övezetet. Az útépítők munkája révén itatott makadám járul majd hozzá a közlekedési feltételek javításához. Ha minden kedve­zően alakul, úgy az útépítés már ezen a héten befejeződhet a településen. A területfejlesztési bizottság idei pályázatától is segítséget remél az önkormányzat. Az út­javítási várólistán még maradt három további utca is, amely­nek rendbetétele közérdek. Dühöngősarok Galagonyahalál ÚJHATVAN - Alig egy héttel ezelőtt tucatnyi galagonya dísz­fát ültettek a 4. Számú Általános Iskola melletti parkba. Az in­tézményben joggal voltak büszkék arra, hogy ezáltal hozzájá­rulhatnak környezetük csinosításához; örömmel töltötte el őket az is, hogy ehhez 32 ezer forintot nyertek pályázaton. Csakhogy a facsemeték nem érhették meg a felnőttkort... Sőt! Hajszálgyökereik jószerivel meg sem kapaszkodhattak az életet adó talajban, s máris állati ösztönök áldozataivá lettek. Az egyik éjszaka valaki kivétel nélkül derékba törte gyönge törzsüket. Hogy ki volt a hóhér, ma még nem tudható. A rend­őrség keresi az ismeretlen elkövetőt. Az eljárás indítéka joggal bosszantotta fel a jóérzésű kör­nyékbelieket. A motivációk között aligha jöhetett szóba a ha­szonszerzés utáni - ilyetén formájában amúgy is elítélendő - vágy, a megélhetés kényszeréről nem is beszélve... Vandalizmus ez, mégpedig a javából. (Mint arról Makar ész György, az önkormányzat környezetvé­delmi albizottságának vezetője tájékoztatta lapunkat, a fásítási alapból 10 ezer forint jutalmat ajánlanak fel a nyomravezető­nek, illetve - sikeres felderítés esetén - a rendőrségnek. T. O. Ismét Fehér Hangok EGER - A napokban jelent meg a Fehér Hangok című egészségnevelő kiadvány má­jusi száma. A mentálhigiénés csoport munkatársai ezúttal a család je­lentőségéről, a telefonos lelki segélyszolgálat tevékenységé­ről, a szerelemről közölnek írá­sokat. Ezúttal sem hiányoznak a szülőknek szóló pszichológiai és egyéb tanácsok, de olvashat­nak az optimista, illetve a pesz- szimista életszemlélet előnyei­ről és hátrányairól. Megtudhat­juk azt is, miként lehet eredmé­nyesen munkára nevelni gyer­mekeinket, s hogyan segíthe­tünk a tanulási problémák elhá­rításában. A kiadványhoz ezúttal is in­gyenesen juthatnak hozzá az orvosi rendelőkben, oktatási in­tézményekben, illetve a színház melletti pavilonban. Ma: megyei verseny EGER - A Magyar Vöröske­reszt egri területi szervezete szombaton rendezte meg az ál­talános és középiskolás diákok csapatainak hirdetett csecse­mőgondozási versenyt. Az általános iskolák közül az egerszólátiak csapata (Fodor Andrea, Prokaj Csilla, Molnár Tímea, Földi Zita) győzött. Szakmai irányítójuk Pető Lász- lóné védőnő volt. A legjobb középiskolai csa­patot a Gárdonyi Géza Cisz­terci Gimnázium állította ki. Purger Zsuzsannát, Nyírö Hel­gát, Tari Nórát és Pusztai Csil­lát Tóthné Juhász Magdolna védőnő készítette fel a ver­senyre. Mindkét csapat részt vesz a mai megyei döntőn, amit Gyöngyösön, a Jeruzsálem úti Arany János Általános Iskolá­ban tartanak. Ma este az Ifjúsági Házban a Tunyogi band Legendás arcok, új zenekar EGER - Legendás zenekarok legendás alakjai, akik a legsi­keresebb zenekarokban ját­szottak. Tudásuk nem kopott, életformájuk a rock. Jó hozzávalókból „gyúr­ták” a Tunyogi band-et, hi­szen ki ne ismémé a P. Mobil egyik vezető egyéniségét, a magyar rockzene egyik leg­nagyobb hangját, Tunyogi Pé­tert, az orgona- és virtuóz já­tékairól híres Zeffer Andrást, vagy az ősrocker Kékesi „bajnok” Lászlót és a hadak útját (Beatrice, P. Mobil, Gépfolklór, Edda) megjárt Donászy Tibort? S a világért sem felejteném ki Závodi Já­nost, akinek rezzenéstelen arca, fantasztikus figurája, virtuóz gitárjátéka nélkülöz­hetetlen a hazai rockpalettán. Dalaikat a műfajában szin­tén legendának számító Hor­váth Attila írja, de a csapat re­pertoárjában - a tagok múlt­jára való tekintettel - termé­szetesen P. Mobil- és Piramis­slágereket is találhatunk. így a régi rajongók biztosan nem fognak csalódni első leme­zükben, ami - a mára köz­kedveltté vált sláger után - A tegnap itthagyott címet kapta. A fiúk az élő zenében hisz­nek, s klubokban vagy hatal­mas sportcsarnokokban is szívesen játszanak. Mint mondják, számukra csak az a fontos, hogy a közönséggel jó kapcsolatot teremtsenek, s ga­rantálják, hogy koncertjeiken fantasztikus lesz a hangulat. Ez érvényes a ma este 7 órakor az Ifjúsági Házban kezdődő fellépésükre is, amely lemezbemutató turné­juk első állomása. Aki pedig egy igazán fenomenális bulin szeretné hallani a zenekart, az látogasson el június 29-én a budapesti Kisstadionba. (elek) Lottónyeremények A Szerencsejatek Rt. tajekoz- tatása szerint a 19. heti lottó­nyeremények a következők: Ötöslottó: telitalálatos szelvény nem volt; 4 találatos 54 darab volt, nyereménye egyenként 371.507 forint. A 3 találatos szelvények száma 4640, nyereményük 4324 fo­rint; 2 találatos szelvény 113.697 darab, nyereményük egyenként 309 forint. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyeremény- összeg 49.124.082 forint. Joker telitalálatos nem volt. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyere­ményösszeg 12.193.289 fo­rint. Hatoslottó: telitalálatos szelvény nem volt; 5 plusz 1 találatos szelvények száma 8 darab, nyereményük egyen­ként 869.592 forint, 5 talála­tos szelvény 108 darab, nye­reményük 64.414 forint; 4 ta­lálatos szelvény 4553 darab, nyereményük 1528 forint; 3 találatos 73.837 darab, nye­reményük egyenként 330 fo­rint. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyere­ményösszeg 181.198.961 fo­rint. (MTI) Két nő különös párbeszéde EGER - Pár-Beszéd címmel nyílt kiállítás az Ifjúsági Ház galériájában Kovács Ildikó verseiből és Simon Tünde ké­peiből. A két barátnő közel egy éve kommunikál sajátos nyelveze­tükön: Ildikó megírja, Tünde megfesti gondolatait. Bár soha nem közösen kigondolt témára születnek az alkotások, mégis sok bennük a közös, hiszen barátnők, egyforma gondol­kodásúak és főleg nők. A tárlat arra is felhívja a fi­gyelmet: bármennyire is hát­térbe került a párbeszéd, mégis mennyire fontos az em­beri életben. A témaválasztásban és be­mutatásban a nőiesség kiemelt szerepet kap. A bemutató má­jus 30-ig látható. Egy formabontó kiállítás az IH-ban fotó: perl Márton H 1 l 1 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom