Heves Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-09 / 108. szám
2. oldal 1998. május 9., szombat Megyei Körkép Autók ütköztek. Tegnap délben az egri Mátyás király útja és Koszorú út kereszteződésében egy személygépkocsi kisteherautóval ütközött, s bár a mentők is azonnal megérkeztek, csupán a rendőröknek és az autómentőknek volt dolguk a forgalom rendjének helyreállításában. fotó: piusy elemér Piacon a bélkői cement Korszerűsítik a bánya vezérlését A hazai cementgyártásban 18 százalékkal részesedik a Bélapátfalvi Cement- és Mészipari Rt. - tudtuk meg Márton István elnök-igazgatótól. - Tavaly félmillió tonnát értékesítettek, amely ötezer tonnával több volt, mint az előző évi. BÉLAPÁTFALVA - A svájci-német tulajdonban levő rt. éves közgyűlésén elhangzott: a múlt évben gondot okozott, hogy a mészüzem termelése visszaesett. Ennek oka, hogy a fő megrendelő Ytong Kft. az ám egy részét Szlovákiából szerezte be. Nehezítette a munkájukat a román, az ukrán és a szlovák cementimport is. Az árbevételük 4,2 milliárd forint volt, 411 millió adózás előtti nyereséggel. Beruházásra, fejlesztésre több mint háromszázmillió forintot költöttek. Például porleválasztókat telepítettek és átépítették a cementmalmi mérlegeket is. Idén is szeretnék megtartani a piaci részesedésüket. Ezért 500 ezer tonna cementet és 35 ezer tonna meszet készítenek, illetve értékesítenek. Korszerűsítik a bélköi bánya vezérlését, ahol modern kőzetfúró gépet is üzembe helyeznek. Fejlesztésekre 421 millió forintot költenek. Az árbevételi előirányzatuk 4,8 milliárd forint, 332 milliós nyereséggel. A 450 dolgozónak munkát adó gyár továbbra is fontos szerepet tölt be a térségben. (m. k.) Önkormányzat kontra Kincstári Vagyonkezelő A hatalmi arrogancia... HEVES - A volt munkásőrség bázisának udvarán - az ingatlan a Heves Városért Alapítvány tulajdonában van - áll egy 25 méter magas rádió adó-vevő torony, amely a rendszerváltás után a Kincstári Vagyonkezelő fennhatósága alá került. A város vezetői úgy gondolták, rendezni kellene az udvart, ám a torony egyik pillére az épülethez van rögzítve, a többi pedig mintegy 100 négyzetméteren akadályozza a rendcsinálást. Mi sem egyszerűbb - gondolnánk -, szólni kell a tulajdonosnak, hogy kezdjen vele valamit, ha már területhasználati díjat sem fizet idestova nyolc éve. Nos, a válasz nem illik a fenti logikába. Mint azt Kontra Gyula polgármester elmondta, a vagyonkezelő igazgatóságán azt a választ kapta, hogy akinek útjában van az építmény, az bontássá le a saját költségén, és jelezzék, ha elszállítható. De jól vigyázzanak ám minden darabjára, mert az igazgatóság értékesíteni akarja. Logikus, nem? (h. budai) KONZUMBANK BETÉTEK Családi Bankszámla Számláját díjtalanul nyitjuk meg. Teljesítjük közüzemi díjfizetéseit. A számlához VISA bankkártyákat is ajánlunk. Havonta az első két készpénzfelvételt a Konzumbank és a K&H automatáiból díjtalanul biztosítjuk. Gyors és egyszerű hitellehetőséget biztosítunk. ' Lekötési lehetőség Éves kamat EBKM ' 1 hó 16,00% 16,00% 3 hó 16,50% 16,50% 12 hó 16,50% 16,50% V lekötés nélkül 14,50% 15,50% ) 4 millió forint felett 1% kamatprémium Bástya betétjegy Sávosan változó, fix kamatozású betét. Az elért kamatokkal együtt bármikor visszaváltható. Kamatsáv Kamata Kaniatsáv Kamata 1 hó 16,00% 7 hó 16,50% 2 hó 16,00% 8 hó 16,50% 3 hó 16,25% 9 hó 16,75% 4 hó 16,25% 10 hó 16,75% 5 hó 16,50% 11 hó 17,00% ^ 6 hó 16,50% 12 hó ’ 17,00% J Éves átlagkamata 16,50% (EBKM 16,50%) t? KONZUMBANK Üzleti körben - Családi körben Eger, Dobó tér 3. Tel.: (36) 412-501 Gyöngyös, Köztársaság tér 1. Tel.: (37) 312-334 Heves, Szerelem Alfréd u. 11. Tel.: (36) 347-042 AZ £MFB bankcsoport tagia Intézményi árulás a Harlekinben? (Folytatás az 1. oldalról) A másik problémakör a munkakörülményekkel kapcsolatos. Hiányolták a kollektív szerződést, a túl nagy követelményrendszert, a túlórák honorálásának hiányát, a hosszú munkaidőt és azt, hogy nincsenek munkavédelmi szabályok.- Az önkormányzat ki ellen indít most vizsgálatot?- Senki ellen, ez tényfeltáró vizsgálat lesz. Az intézményért tesszük, s nem ellenük.- Az igazgató kinevezésekor sem a szakmai bizottság, sem a szakszervezet nem támogatta Sziki Károly kinevezését. Ez összefüggésben lehet a mostani állapottal?- A november 28-i közgyűlésre három pályázat érkezett. Egy nem felelt meg a szakmai követelményeknek, kettőről pedig úgy vélekedtek: a pályázat nem alkalmas. Végül a művelődési bizottság tette meg a jelenlegi igazgató mellett egyhangú javaslatát.-Mi a garancia arra, hogy a petíció nyilvánosságra kerülését követően nem kezdődik „tisztogatás" a megyei ön- kormányzat eme intézményében?-Az igazgató jól felfogott érdeke ez... Szerettünk volna szót váltani a színház dolgozóival is. Csupán annyit sikerült megtudnunk: szerették volna elkerülni azt, hogy a háromoldalas petíció nyilvánosság elé kerüljön. Egyelőre csupán egyetlen dolgot szögeztek le: szó sincs arról - a híresztelésekkel ellentétben -, hogy a vezető azonnali leváltását követelnék. Láthatóan a dolgozók belügynek tekintik a történteket. Hogy ez immár mennyire nem belügy, azt bizonyítja az is: az utóbbi napokban történt munkamegtagadás is, bár ez a közönség előtt nem vált érzékelhetővé.- Pénteken reggel értesültem a történtekről - mondja Sziki Károly igazgató -, de nem tudok mit válaszolni, hiszen én nem kaptam meg, így el sem olvashattam a 16 dolgozó kifogásait. Gondolom, valamikor csak megkapom. Azért is váratlanul ért a hír, mert két nappal ezelőtt sem érzékeltem ebből a feszültségből semmi. Nekem nem szóltak, velem nem egyeztettek. Molnár Ferenc szavait idézve azt tudom csak felelni: a céltábla nem lő vissza. Az igazgató megígérte: megteszi a hivatalos lépéseket a „belső puccs" okainak feltárására, már csak azért is, mert a mostani incidens következményei súlyosak az intézmény jövőjére nézve. Szerettük volna konkrétan megkérdezni: igaz-e az, hogy diktatórikus vezetési stílusa miatt többen a „kényszerű” betegállományt választották? Hogy a dolgozók „nem léphetik át” az igazgatói iroda küszöbét? Hogy túlságosan szétszórtak, így egész napot igénybe vevők a' próbák? Hogy milyen szankcióra számíthatnak azok, akik aláírták ezt a petíciót? Ám ezekre a kérdésekre az érintett a későbbiekben - a beadvány szövegének ismeretében - hajlandó választ adni. Szuromi Rita Az ecsédi tó tulajdoni és halászati joga már egyértelmű Horgászverseny pontytilalom nélkül (Folytatás az 1. oldalról) A horgászszövetség továbbra is vitatja, kinek a tulajdonát képezi a még általuk telepített halállomány. Mivel azonban hatályos törvény (és bírósági döntés) biztosítja a terület tulajdonosának halászati jogát, a MO- HOSZ-t legfeljebb a telepítés igazölt értékének megfelelő anyagi kártérítés illetheti. Ám az ő kártérítési igényükkel szemben a Tópart Rt. a szövetség által okozott eddigi veszteségek listáját állíthatja fel. Mivel a Gyöngyös és Környéke Horgászegyesület tavaly megakadályozta az újabb hal- telepítést, elnöke és titkára ellen önbíráskodás miatt eljárás indult. Gyöngyös város vezető ügyésze 1998, április 14-én vádiratot nyújtott be a városi bíróságnak a két egyesületi vezető ellen. A horgászokat azonban nem érinti a további jogi procedúra. Az ecsédi tavon május 16-án reggel 6 órától évadnyitó horgászversenyt rendeznek, ami másnap 10 órakor zárul. Ezt megelőzően a tulajdonos részvénytársaság tíz mázsa pontyot telepít, ezzel is fokozva a pecások részvételi kedvét. A tó partján 800 és 1500 forintért kapható napijegy, míg az éves engedély 14 ezer forintba kerül. Mindazok, akik 1996-ra igazolni tudják volt egyesületi tagságukat, tízezer forintért válthatják meg ugyanezen éves jogosítványt. A Tópart Rt. vezetői mindezeket követően úgy határoztak, hogy ha a jogerős ítélet ellenére bármiféle atrocitás, rendbontás történne a tó körül, 1998-ra is horgászati tilalmat rendelnek el. J. Á. Terményraktárat építenek Vámosgyörkön Integráció százhúsz partnerrel EGER - Tavaly 120 mező- gazdasági partner termelését integrálta az Agria Trade Rt. - mondta lapunknak Zsebe József elnök-vezérigazgató. Ehhez 150 millió forint hitelt adtak, amit vetőmagban, műtrágyában, növényvédő szerben kaptak a termelők. A cég tegnapi éves közgyűlésén megtudhatták, hogy a kedvezőtlen piaci viszonyok ellenére 13 ezer tonna árut - gabonaféléket, napraforgót vásároltak, amelyeket itthon és exportra értékesítettek. Több ezer tonna búzát szállítottak az Egri Malom Rt.-nek. Szigorú költséggazdálkodással 700 millió forint árbevételt értek el. Erre az évre 800 milliót irányoztak elő, amelyhez rendelkeznek a szükséges termeltetési és értékesítési szerződésekkel. Ezekhez üzemanyag- finanszírozás is kapcsolódik. Újdonságként gépek eladásával is foglalkoznak. A kistermelők támogatására mezőgazdasági szakboltot nyitottak a Deák Ferenc utcán. Vámos- györk térségében pedig ezer négyzetméteres fedett és kétezer négyzetméteres szabadtéri tárolóhelyet létesítenek, iparvágánnyal. Az rt. - mint résztulajdonos - részt vesz abban az idén átadásra kerülő üzemanyagtároló-fejlesztés- ben, amelyet négymilliárdos költséggel hoznak létre. Koszorúzás Közös tisztelgés HEVES - A Honvédelmi Minisztérium államtitkára, dr. Fodor István kíséretében Ljubov Ne pop, a magyarországi ukrán nagykövetség első titkára és Szergej Borozdin, az oroszországi föderáció diplomatája is részt vett azon a koszorúzási ünnepségen, amelyet a város képviselő-testülete szervezett tegnap a II. világháborúban elesett magyar, orosz, ukrán hősi halottak emlékműveinél. Az önkormányzat koszorúja mellett elhelyezték a megemlékezés virágait a fegyveres testületek képviselői, a településen működő pártok közül az MSZP, a Munkáspárt, s a kisebbségi önkormányzat képviselői is. Rendkívüli adás a városi tévében HATVAN - Május 10-én - az országgyűlési képviselő-választások napján - rendkívüli adásnappal jelentkezik a május eleje óta rendszeresen műsort sugárzó Hatvani Városi Televízió. Bán János főszerkesztő elmondta: e napon terveik szerint háromszor - 10-től 12 óráig, majd 16-tól 18 óráig és este 8- tól 10 óráig közvetítenek zenés szórakoztató összeállítást, amelyben a környéket bemutató filmek is szerepelnek. Stábjaik hajnaltól járják a várost, hogy beszámolhassanak a voksolással kapcsolatos érdekességekről, megszólaltatva a helyi lakosokat is. A választási blokkok 11, 17 és 21 órakor kerülnek képernyőre. Ha az esti műsoridőben már látható lesz, hogy hamarosan megszületik a végeredmény, úgy a szerkesztők meghosszabbítják az adásidőt. „Vihar” a Pipisen (Folytatás az 1. oldalról)- Az eredményként feltüntetett 1400 forintos étkezési támogatás és a nyugdíjpénztári befizetés juttatásának mértéke - folytatta - megegyezik az eredeti munkáltatói ajánlattal. Korábban az étkezési hozzájárulás 1400 forint értékű jegy és 1600 forint készpénz volt... A dolgozók nagy többsége - a gyakori munkaerő-cserélődés miatt - nem tagja semmilyen önkéntes nyugdíjbiztosítási pénztárnak. A Demokrata Liga úgy véli: a munkáltató törvénysértő módon maga jelölte ki azt a partnert (a Vasast), akivel megállapodást köt, s ez a partner az üzemitanács-választásokon nem szerezte meg a reprezentativitást. Ezért szabálysértési eljárást kezdeményeztek a Megyei Munkaügyi Központ munkabiztonsági felügyelőségénél. Tanúság, mese, irodalom Gárdonyival EGER - A húszas, harmincas korosztály még emlékszik azokra a hangulatos mesejátékokra, televíziós feldolgozásokra, ahol a bábokat szépségük, harmóniájuk miatt szerettük volna megérintenit s hasonmásukat gyakran őriztük szobánkban. Nem voltak még ekkor zöld szörnyek, repülő emberek, ám jó volt összebújni a meséből ismert mackóval, mókussal. Ezt a szépséget idézte fel tegnap a Harlekin Bábszínházban Jámbor József rendezésében Gárdonyi Géza: Allatmesék című, óriás- és paravánok mögött mozgatott pálcás bábokra írt története. Gárdonyi klasszikus meséit klasszikus formák között dolgozták fel. A rendező - életkorából adódóan - is emlékszik még arra, hogyan gyönyörködtet, ragad magával a szép mese, miközben észrevétlenül tanít. A négy történet - Az egérvadászat, a Tyúkanyó mostohagyermekei, A cinege és a két mókus meséjét feldolgozó Ugri meg bugri - önmagukban is értékhordozóak a gyerekek számára. Ezt megtoldják azzal: az idős író a keretmese közben értékes ismereteket tár fel életéről. A harmóniát, békét idéző, jól megkomponált, szépen kidolgozott bábokkal előadott Allatmese példája annak: létezik még szép, a gépemberek, szörnyek nem nyomták el végleg a mese világát. (szuromi) A cinege meséje fotó: majoros tamás