Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-28 / 99. szám

10. oldal SporTTüköR 1998. április 28., kedd Női röplabda-bajnoki döntő, harmadik mérkőzés Most kell az önbecsülés, hozzá a biztatás Vasárnap este már rosszat sejtettünk, amikor két órá­val a BSE-CSM-AgriaCom- puter RC női röplabda-baj­noki döntő második mérkő­zésének megkezdése után sem kaptunk hírt az ered­ményről. Előbb úgy számol­tunk, hogy nyert egy szettet a BSE, sőt esetleg kettőt is, aztán úgy gondoltuk: az ötödik játszmában fölülke­rekedik a rutin, s ha nehezen is, de nyer az Eger. A legfon­tosabb nem úgy történt. Vereséggel tért haza az Ag- riaComputer RC, ami annyit jelent, hogy ma már semmi­képpen sem lehet bajnokava­tás, hiszen a párharc 1-1-re áll, az aranyéremhez három nyert mérkőzés szükséges. A vasárnapi öt játszmából csak egy végződött úgy, hogy a vesztes gárda tíz alatt gyűj­tött pontot, három szett a vég­sőkig szoros volt. Lehetett erőlködni és „megfeszülni”. Az Egernek például összessé­gében nem ment a játék. Min­denki kevesebbet nyújtott at­tól, mint amire képes - mondta Tatár Mihály edző a mérkőzés utáni percekben. Hétfőn még a következőket fűzte hozzá:-Talán mindannyian elhit­tük, hogy könnyű lesz a máso­dik mérkőzés. Pénteken a harmadik szettben 15-2-re nyertünk, s bizony, annak it­tuk a levét vasárnap. A BSE már 2-0-ra vezetett a játsz­mákat illetően, és onnan fel­állni már sokat kivesz minden játékosból. Keveset mozgott a csapat. A nyitásfogadás és fő­leg a sáncolás sok kívánniva­lót hagyott maga után, de is­Május elsején Sportfesztivál a Hotel Táltosban A budapesti ÁSZGÁRD Sport­klub május /-3-án harmadik alkalommal rendezi meg Felső- tárkányban, a Hotel Táltosban a nemzetközi szabadidősport­fesztiválját. Az amatőr sportolók és sportkedvelők 15 (kispályás labdarúgás, röplabda, kosár­labda, tollaslabda, bocsa, pe- tancpie, dats, terepfutás, lábte­nisz, súlylökés, asztalitenisz, bowling, sakk, íjászat) sportág­ban mérik össze tudásukat. A verseny fővédnöke Bajzát György, Felsötárkány polgár- mestere. A fesztivál nemzetközi rang­ját a német-horvát-magyar női-férfi válogatott bocsa-via- dal adja meg. A bowling-ver- senyt Egerben, a Bowling sörö­zőben tartják. • • Öngólok sorozatban Szó se róla. Igazán jó volt látni (és de jó lenne a későbbiekben is nézni több hasonlót) labdarúgó-válogatottunk Iránban szer­zett góljait, ám szerda - hétfőről nem is beszélve - már nem napi esemény. Akkor még nem tudtuk, hogy a labdarúgás lé­nyegét, velejét, azt, amiről a játék szól, a későbbiekben csak öregfiúk és egy szurkolói meccsen elért találatok jelentik majd. A mozdulatok, a hangulat valódi futballmérkőzésről tanús­kodtak. Mint ahogy az NB I. 27. fordulójára igyekvő nézők, ké­szülő edzők és játékosok előzetes nyilatkozatai, majd utólagos értékelései és összegzései is érdekelték a nézőt, aki a 22 órára kiírt műsort 22.55-ös kezdéssel is átvirrasztotta. Az is elfogad­ható, hogy egy 0-0-ás meccsről nem készült gólösszefoglaló, mert hát a kapuban egyszer sem táncolt a labda. De hogy egy műsorból, nevén szólítva a „gyereket”: a Gól, gól, gól című produkcióból éppen az hiányozzon, amiért a tv-néző ezt a csa­tornát választja, az több mint felháborító. A harsány labdapörgető műsorvezető gólszépségverseny- szavazásra biztatása már nem tudott hatni. Azt nem láthattuk, amiért néztük a műsort. Az sem kifogás, hogy zavaros a helyzet a tv-közvetítések és gólösszefoglalók sorsát illetően. Becsaptak bennünket, a „gyerek" bennünket magához hasonló kisdednek tekintett. Immár nem először. Igaz, valahol az öngólokat is jegyzik. Ezek értékét azonban hagyjuk. (bódi) Jól sáncolt vasárnap a BSE FOTÓ: MAJOROS TAMÁS mételten elrontottunk számos szervát is. A BSE valójában a szokott teljesítményét nyúj­totta, mi viszont nem tudtunk igazából levegőhöz jutni. A 3. játszmában is már 10-2-re ve­zetett a BSE, onnan fordítot­tunk. A bajnoki döntőben minden játékosnak maximális teljesítményre kell törekednie. Pénteken Egerben még időben kapcsoltak a játékosok, a Vá­rosmajorban már elkéstek. Ennek ellenére nyerhettünk volna. Az ötödik szettben 13-13-nál minden a szeren­csén múlt. Bízok azonban ab­ban, hogy kedden délután 17 órakor ott folytatjuk, ahol pén­teken befejeztük - mondta a szakvezető. Utóbbi gondolattal foly­tatva: az esélyesebb csapat változatlanul az Eger, a leg­jobbak is botlanak időnként. Ám éppen azért a legjobbak, mert tudják korrigálni a hibá­kat, tudnak jobban koncent­rálni, és érzik a felelősséget. Kétségtelen, hogy az ötszörös bajnoknak nyomasztóbb a te­her, a BSE-nek kevesebb a vesztenivalója, így nyugod- tabban játszhat, különösen azért, mert már nyílttá tette a bajnoki döntőt. Legyen ez Forman József edző csapatá­nak a sikere. A többi viszont legyen a miénk. Adott a fel­adat. A szurkolói biztatásra is szükség lehet. F. B. SZUPEREXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja ’89-es Trabant első tulajdonostól sürgősen eladó. T.: 36/497-039 (23208) A Kertész úti Red Pub sörözőbe pultost keresünk, 06-20-712-032 (23187) A TIT Bugát Pál Egyesülete alapfokú vegyszerkezelői tanfo­lyamot és továbbképzést hirdet. Jelentkezés: TIT Eger, Klapka u. 9.1. em. Tel.: 36/322-116 (23130) A sárga rendszám megszerzésé­hez belföldi vállalkozói tanf. indul máj. 23-án. Elek László Eger, Bródy 4. 436-117, 06-30-432-300 (23090) AKCIÓ A NIKE-NÁL! Egyes cipők 50 %-os engedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart! Eger, Szent J. u. 3. T: 410-430 (23220) Az „Autósuli”-ban szgk.-vez. tanf. indul május 4-én. Elek László Eger, Bródy 4. 436-117, 06-30- 432-300 (23089) Büfé-falatozó Egerhez közel el­adó vagy egri lakásra cserélhető. Érdeklődni: 06-20-765-444 (23204) Egri sörözőbe fiatal, csinos pultos lányokat felveszünk. T: 30/726- 527 (23180) Egri sörözőbe pultos hölgyeket keresünk. Tel.: 06-20-712-032 (23185) Egri étterembe felszolgálónőt ke­resek. Tel.: 36-311 -605 (23224) Ffi konfekcióüzem felvesz varró­nőket és betanított munkára vasa­lónőt. Jel. személyesen 8-14-ig: Vörösmarty u. 27. (23171) Kilósban is különleg "S" ruhavá­sár Egerben április 29. szerdán 7.30-14.00-ig a Helyőrségi Klub­ban. Minden db 400 Ft. Jöjjön, vá­rom, ZSÓKA! (23150) Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a 17. heti totó­nyeremények a jövedelem- adó levonása után a követ­kezők: 13 plusz 1 találatos szelvény egy darab, nyere­ménye 7.076.017 forint. 13 találatos szelvény egy darab, nyereménye 2.021.719 forint. 12 találatos szelvény 100 darab, nyereményük egyen­ként 30.326 forint. A 11 találatos szelvé­nyekre egyenként 2233 fo­rintot, a 10 találatos szelvé­nyekre egyenként 490 forin­tot fizetnek. A góltotón 4 találatos szelvény nem volt. A követ­kező hétre átvitt nettó nye­reményösszeg 703.408 fo­rint. Ä 3 darab 3 találatos nyereménye 47.745 forint. Megyei II. osztályú labdarugó-bajnokság Amíg Sírok pihent, Nagyréde előzött A megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság 22. forduló­jának mérkőzéseiről a követ­kező jelentéseket kaptuk tu­dósítóinktól: Nagyréde - Vámosgyörk 2-1 (1-1) Nagyréde, 300 néző. V.: Tóth B. Nagyréde: Erdei - Varbai, Deme Zs., Cserfa, Barna, Bor­dás, Majzik, Nagy H., Baranyi, Molnár (Szerző), László (Mihá­lyi). Edző: Acs János. Vámosgyörk: Juhász Cs. - Juhász R., Bódis, Marsi G., Varga, Váradi, Torna, Balogh, Dobos, Soltész, Deme J. (Czí- mer). Edző: Kovács Ferenc. Dr. Ördög István FKGP- képviselőjelölt kezdőrúgása után. már az 1. percben a vendé­gek szereztek vezetést, de még a szünet előtt 77-esből egyenlített a hazai csapat. A II. félidőben sorozatos helyzetek kihagyása után egy szabadrúgás-variáció hozta meg a 3 pontot. G.: Majzik (1 l-esből), Baranyi, ill. Deme J. Jók: Baranyi, Bordás, Deine Zs., ill. Juhász Cs., Bódis, Torna. Ifik: 0-1. Lukács György Apc - Pély 3-3 (0-1) Apc, 300 néző. V.: Kóródi. Apc: Berki - György, Bata, Bacsa A., Menus J., Godó, Ko­vács B. (Rezsnyák), Kerekes, Makó (Bacsa F.), Kiss, Varga (Báti). Játékos-edző: Kovács Béla. Pély: Viszneki B. - Czvitko- vics, Várkonyi, Bárány, Kiss, Ivanics L. Nagy, Galajda, Burai D., Burai F. (Dobóczi), Visz­neki J. (Ivanics Cs.). Edző: Vona Géza. Fordulatokban és izgalmak­ban gazdag mérkőzésen, az utolsó pillanatokban egy öngól mentette meg a vendégek egy pontját. G.: Varga 2, Rezsnyák, ill. Nagy, Czvitkovics, Rezs­nyák (öngól). Jók: Varga, Bata, Godó, Kiss, ill. Czvitkovics, Várkonyi, Nagy. Ifik: 3-2. Kovács Anikó Heréd - Gyöngyöspata 2-4 (2-3) Heréd, 200 néző. V.: Várhegyi. Heréd: Bajkó - Markó (Ju­hász Cs. II.), Juhász J., Juhász Cs. I., Baranyi J. (Búcsú), Bara­nyi Z., Illés, Györkis (Laczkó), Kapui, Tóth, Bóna. Játékos- edző: Füzér Zoltán. Gyöngyöspata: Rudas (Szlo- vencsák) - Sinka, Kecskés, Ko­vács, Maka, Kos (Kotka), Hor­dós (Bálint), Sztankó, Benus, Haller, Demeter. Edző: Benus Ferenc. Jó iramú mérkőzésen, az ele­jén kétgólos előnyt szerző hazai csapat ellen botrányos körülmé­nyek között fordított a vendége­gyüttes. A végén a sok helyzetet elpuskázó pataiak ellen becsü­lettel küzdöttek a 10 főre fo­gyatkozott herédiek. Kiállítva: Illés a 40. percben (a játékve­zető megsértéséért). G.: Kapui, Tóth, ill. Haller 3 (egyet 1 l-es­ből), Sztankó. Jók: Juhász J., Baranyi Z., Kapui, Tóth, ill. Haller (a mezőny legjobbja) és az egész vendégcsapat. Ifik: 1-3. Búcsú Attila Párád - Mátraderecske 5-1 (1-1) Párád, 400 néző. V.: Bodolai. Párád: Bordás — Szatmári (Klement), Tarjányi, Bessenyei I. (Jeremiás), Csík, Nagylaki, Percze, Sima, Bessenyei T., Fe­hér, Teleki. Edző: Maksó Mik­lós. Mátraderecske: Hegyi - Ma- dácsi, Tóth, Temesvári, Ku- kucska, Csikós G. (Fónad), Gerbár, Szlovencsák, Csikós Zs., Horváth, Kóródi. Játékos­edző: Megyesi Ferenc. A Kocsa Erika SZDSZ-es képviselőjelölt által elvégzett kezdőrúgás után, alacsony szín­vonalú mérkőzésen, a hazaiak nehezen boldogultak a csak vé­dekezéssel törődő vendégek el­len. Kiállítva: Kóródi a 89. percben (beszédért). G.: Sima 2 (egyet 1 l-esből), Fehér, Besse­nyei T., Teleki, ill. Gerbár. Jók: Tarjányi, ill. Hegyi, Kukucska. Ifik: 5-2. Vanó György Abasár - Makiár 2-1 (1-0) Abasár, 300 néző. V.: Györgyfi. Abasár: Nagy - Jancsovics, Somodi, Szatmári, Szabó L., Kiss, Tóth, Bátori (Bollók), Győri, László (Barbócz), Ju­hász. Edző: Jakab István. Makiár: Misz - Pintér, Hajsz, Kovács, Alter (Szurovcsik), Sumi (Németh), Kővári, Cso­mós, Parádi, Sasvári L., Klaisz. Játékos-edző: Sasvári László. Színvonalas mérkőzésen, a helyzeteit jobban kihasználó ha­zaiak az elhibázott tizenegyes ellenére is megérdemelten győz­tek. G.: László, Győri, ill. Pa­rádi. Jók: az egész hazai csapat, ill. Pintér, Parádi. Ifik: 7-0. Bollók József Tárnáméra - Domoszló 4-1 (2-0) Tamaméra, 250 néző. V.: Birin- csik. Tárnáméra: Juhász - Lő- rincz, Ugrai, Bánka, Besenyei, Bártfai, Baranyi, Kovics, Együd, Laskovics (Kovács R.), Csintalan T. Edző: Balogh György. Domoszló: Ferenczi - Lu- kovszki. Szőllősi Z. (Paulenka L.), Szőllősi A. (Nagy B.), Lo­vag. Horváth O., Szabó, Hor­váth G., Paulenka R., Sidló, Szarvas. Edző: Schrüffel Gyula. A hazaiak jó játékához ezúttal három pont is párosult. G.: Ba­ranyi 2, Csintalan T., Bánka, ill. Lovag. Jók: Besenyei (a mezőny legjobbja), Baranyi, Bártfai, Kovics, ill. senki. Ifik: 2-2. Előházi Béla Kisköre - Márkáz 1-0 (0-0) Kisköre, 150 néző. V.: Buda. Kisköre: Kálmán - Simon L, Labancz, Puzsoma B., Sebők (Kovács), Varga, Molnár (Hí­mer), Szabó, Simon Zs., Csonka, Oláh K. (Takács). Edző: Kiss Ferenc. Márkáz: Hegedűs M. - Hata- lyák. Kozák (Budai), Molnár, Simon, Sztankó, Fehér, Blau- mann, Süveges, Szekrényes, Hegedűs (Kovács Gy.). Edző: Fritz János. Kiegyenlített erők sportszerű küzdelmét Kovács 70. percben szerzett gyönyörű kapáslövése döntötte el a hazaiak javára. Jók: Kálmán, Kovács, Simon I., ill. Hegedűs M., Süveges. Ifik: 6-0. Oláh János Sírok szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Nagyréde 21 13 6 2 63-20 45 2. Sírok 20 13 5 2 53-14 44 3. Pély 20 12 3 5 40-31 39 4. Gy.pala 21 11 5 5 47-25 38 4. Párád 21 11 5 5 47-25 38 6. Makiár 20 11 4 5 55-29 37 7. Apc 21 9 4 8 3947 31 8. Domoszló 20 8 4 8 43-24 28 9. Tamaméra 21 6 6 9 30-39 24 10. Vámosgyörk 20 6 4 10 3842 22 11. Kisköre 21 6 4 11 2942 22 12. Márkáz 20 5 6 9 364 5 21 13. Abasár 21 6 2 13 3545 20 14. Heréd 20 6 1 13 29-55 19 15. M.derecske 20 1 1 18 6-83 4 Megjegyzés: Erdőkövesd visszalépett, eredményeit töröl­ték. A 23. forduló párosítása, má­jus 2. szombat, 17: Sírok - Gyöngyöspata, Pély - Heréd, Vámosgyörk - Párád, Makiár Nagyréde. Május 3. vasárnap, 17: Domoszló - Apc, Mátrade­recske - Tamaméra, Márkáz - Abasár. Szabadnapos: Kisköre. Gortva József 10-et talált! Az Egertej Kft. támogatásával Csütörtök délig várjuk tippjeiket! A 17. héten Gortva József gyöngyöshalászi olva­sónk tippjeit játszottuk meg. Fogadónk 10 találatot ért el, a 4 darab 10-es találatú szelvényével 1960 forintot nyert, melyet szabályaink szerint - felezés nélkül - teljes egészében postázunk részére. A magyar, német, olasz és angol bajnoki mérkőzé­seket tartalmazó játékhéten az MTK siófoki vere­sége számított nagy meglepetésnek. A lapunkhoz beküldött tippek közül 5 darab 11-es, valamint 14 darab 10-es találatú szelvényt értékeltünk. Az új tippelők kedvéért ismertetjük a játék lé­nyegét: lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totó kollektív szelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell a megadott határidőig szerkesztőségünkbe (Eger, Barkóczy u. 7.) eljut­tatni. A játékban csak a lapból kivágott szelvé­nyek vesznek részt, egy fogadó több tippet is be- küldhet, akár egy borítékban is. A megjátszható variáció 0-7-6 indexszámú (3200forint), ami azt jelenti, hogy a mérkőzésekre hét kétesélyes (IX, 12 vagy X2-es) tippet és hat egy esélyes tippet (1, vagy X, vagy 2) kell beírni. A pótmérkőzésre csak egyesélyes tippelhető. Ezen a héten, az ünnep miatt csütörtök délig kérjük tippjeiket a szerkesztőségbe eljuttatni, amelyek közül sorsolással választjuk ki azt a fo­gadót, akinek a tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. közösen megjátssza az egri Rózsa Ká­roly úti totózóban. A kisorsolt játékos nevét és a tipposzlopot a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nye­reményt ér el. abban az esetben a nyereményt megfelezzük. Szabályaink szerint kétezer forint összeg alatt nincs felezés, a nyeremény teljes egé­szében a fogadót illeti meg. Hfl NVCRÜNK - FCLCZÜNK! ( 1 8. hét /X í \ \ A/ íj \ A a j ’ 4 \ o i Sor- 1 szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Debrecen Győr 2. Ferencváros ZTE 3. Stadler FC MTK 4. Haladás Diósgyőr 5. Duisburg Bayern München 6. Karlsruhe VfB Stuttgart 7. 1860 München Schalke 04 8. Leverkusen Hertha BSC 9. M'gladbach Rostock 10. Vicenza Juventus 11. Lecce Lazio 12. Parma Sampdoria 13. Napoli Udinese +1 mérkőzés 14. Roma Milan Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. O1 7 6 Indexszám: 1 28 db Név:. Cím:. . .. * A r f

Next

/
Oldalképek
Tartalom