Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-25 / 97. szám

8. oldal Hírlap Magazin 1998. április 25., szombat Száz évvel ezelőtti krónikások írták az Egri Újságban Az úri banda estélyétől a szép lány haláláig Szokásos, múltba pillantó ösz- szeállításunkban ezúttal olyan híreket adunk közre, amelyeket az Egri Újság 1898. áprilisi számaiban olvastunk. Gárdonyi Géza: egri háziúr Csak kevesen tudják itt Eger­ben, hogy szépirodalmunk egy kitűnősége, Gárdonyi Géza már egy esztendeje lakója váro­sunknak, sőt mi több, egri há­ziűr. A Pöhölyik családi életé­nek hangulatos festője a Göre Gábor úr legújabb kalandjait itt írja meg mostanában a mi fala­ink között, helyesebben a saját falai között, amelyek a sáncne­gyed csúcsán emelkednek. A város társadalmi életétől telje­sen elvonulva, egyedül iro­dalmi munkásságának él a ki­tűnő író, ki újabban meleg ér­deklődéssel tanulmányozza Eger város régi történelmét, amelyekből egy nagyobb sza­bású történelmi regényt szán­dékozik írni. Gárdonyi Géza egri háziurat a legmelegebben üdvözöljük. Az első százper- czentes pótadóval, amit a pénz­tárunkba bizonyára jókedvvel lefizetett, hivatalosan is meg­kapta új polgártársunk az egri nevet, amelynek jó híre és fé­nyessége csak gyarapodni fog az ő írói sikereivel. Az Úri banda estélye Rendkívül fényes és sikerült es­télyt rendezett az egri Úri banda szombaton este az ipa­roskor dísztermében. Ez a víg kedélyű, bohém társaság igazán egy csapásra meghódította az egri közönséget hatalmas, erő­től, szépségtől duzzadó zenéjé­vel és családias jellegűvé vará­zsolt estélyeivel. A szombati estély ismét tanúságot tett a ke­délyes művésztársaság életre­valóságáról és arról, hogy a kö­zönség mennyire szereti a fesz­telen szórakozást, kivált, ha an­nak művészi értéke is van. A pompás műsor minden egyes száma kitűnően sikerült, és a hálás közönség alig győzte tapssal a dilettáns művészek si­kerét honorálni. Rendőri hírek * A bicska. Két egri parasztsu- hanc, vala Mirkóczki József és Mocsári Lajos csütörtökön este a szőlőmunkából hazajövet összeveszett egymással az úton, aminek másnap folytatása lett a szőlőhegyen. Mocsári ugyanis bicskát rántott elő és leszúrta Mirkóczkit, aki most súlyosan megsebesülve fekszik az Ir- galmasok kórházában. * Az eperfa gyümölcse. Tisza­füredről jelentik lapunknak, hogy ott a múlt héten egy Kozma András nevű részeges földműves egy konyhakéssel veszélyes sebeket ejtett sógor­nőjén, azután pedig kiment az udvarra és felakasztotta magát az eperfára. Mire észrevették, már meghalt. * Borozásból a halálba. Li­bárdy József, 46 éves, vályi ille­tőségű hentes szombaton éjjel nagyot mulatott Egerben. Az éj folyamán azonban, midőn ré­szeg fővel elhagyta a kocsmát, az Újvilág utca táján a patak partjára tévedt, és egyensúlyt vesztve beleesett a sok esőzé­sek folytán megáradt patakba. Reggelre kelve a királyi tör­vényszék épülete táján akadtak rá holttestére. * A szép lány húsvétja. Palóc­országban híres falu Szuha. Ott vannak a legszebb palóclányok, de ezek közt is legszebb volt Kolcza Terka. Nem csuda hát, hogy a falubeli legények húsvét másnapján igen sokan keresték fel, hogy meglocsolják. Szuhán azonban még nem locsolkod- nak rózsavízzel, hanem kiveze­tik a lányt a kúthoz, és ott min­den tisztelője önt rá legalább egy veder vizet. így bántak Terkával is. És minthogy a le­gények sokan voltak, a szép Terka úgy megfázott, hogy másnapra meghalt. A szép le­ányt nagy részvét mellett temet­ték el. A mi szocialistánk Hogy milyen rombolást vittek véghez a szocialista izgatások a mi szelíd, jóravaló munkásné­pünk lelkében, élénk tanúbi­zonyságára szolgál a következő eset, amely Detken történt. Be- ökönyi Viktor nagybirtokos fel­szólította Detken lakó munká­sait, akik évek óta nála arattak, hogy ha az idén is nála akarnak aratni, váltsák ki a munkásiga­zolványaikat és szerződjenek írásban, mert így kívánja ezt az új munkástörvény. A munkások szóvivője erre odaállt a népszerű birtokos elé, és imigyen válaszolt:- Mindig jó urunk volt a nagyságos úr. Jó részt, jó ke­nyeret, jó szalonnát és jó pálin­kát adott az úr mindig. Örömest vágnánk a rendet nyáron is, csak írással ne kínáljon az úr. Megbízunk mi a nagyságos úr­ban írás nélkül is. Mi sem le­szünk írás nélkül másfélék, mint eddig voltunk.- De hát nem lehet, emberek, az új törvény azt rendeli, hogy a községházban szerződést kell írni.-Mi pedig nem írunk alá semmit. Amit a körmünk ke­serves kaparásával kerestünk, mind elvitte az a kis cédula, amire odakörmöltük a nevün­ket. Huncutság van a papiros­ban, hogy az Isten verje meg.- Már miféle huncutság volna?- Az, instáljuk, hogy az adó­kivető urak megnézik az írást, oszt úgy ránk srófolják az adót, hogy még éhomra sem jut egy száraz kenyér.- Dehogy is vetik ki az adót.- Már, intálom, láttuk mi azt az írást, meg is olvastuk, benne is abban az adó. Az egyik munkás elővett egy szerződés-formulát s rábökött egy helyre a mutatóujjával:- Ehun van, la. Tessék csak olvasni. Itt van, hogy a munkás és a munkaadó. Bele van nyom­tatva, hogy munkaadó. Meg­adóztatják a munkát. Hát ezért nem írunk alá semmit. És hasztalan volt a felvilágo­sítás, hogy ez a szó: munkaadó, nem a munkának az adóját, ha­nem a gazdát jelenti, nem állot­tak kötélnek semmiképp. írott malaszt Több oldalról felkérettünk an­nak konstatálására, hogy Eger­ben a kerékpársport kedvelői a gyalogjárókat használják fel sportszenvedélyük kielégíté­sére, és lépten-nyomon zavar­ják a járókelőket biztonságuk­ban. Mi úgy tudjuk, hogy a vá­rosi rendőrkapitányság a múlt év július hó 1-jén rendeletileg betiltotta a kerékpározást úgy a gyalogjárókon, valamint az Ér­sekkertben is, ennélfogva tisz­telettel kérjük a rendőrséget, hogy a főkapitány rendeletét ne tekintse írott malasztnak, ha­nem. a gyalog járó közönség ér­dekében azt hajtsa is végre. Kü­lönösen a vasút felé vezető gyalogutak szolgálnak kedvenc sportpályául a kerékpározók­nak. Jó lesz ezt az utat szemmel tartani. * Egy élet tragédiája. A Gyöngyösről Gyöngyösha­lászra vezető országúton egy szegény vándorló legény az éh­ségtől és az úti fáradalmaktól elgyengülve összeesett, és iszonyú kínokat szenvedett. Az arra járók azonnal értesítették a főszolgabírót, aki kocsit küldött a szerencsétlenért. De a segít­ség későn érkezett. Mire feltet­ték a kocsira a boldogtalant, meghalt. Kiléte ismeretlen. * Lépre került jómadarak. Gyöngyösön egy három tagból álló tolvaj szövetkezetét tartóz­tatott le a rendőrség, melynek tagjai: Hanák Verona, a vele vadházasságban élő Juhász Jó­zsef és Gyűrűs Anna. A vesze­delmes tolvajszövetkezet már évek óta zavartalanul műkö­dött, és százakra tehető azok száma, akiket a szövetkezet tag­jai kisebb-nagyobb mértékben megkárosítottak. Legutolsó operációjuk Burda Józsefné ud­varán lett volna, ahol Hanák Verona a baromfiakat szedte össze. De a támadt zajra fi­gyelmessé lett Burdáné elfogta a vakmerő tolvajt és átadta a rendőrségnek. Itt azután nap­fényre került a szövetkezet ösz- szes bűne. A lopott tárgyak ko­csival hordattak össze, a tolva­jok pedig a gyöngyösi börtön­ben várják büntetésüket. A cár kitüntetése Szép kitüntetés érte a magyar kereskedővilág legkiválóbbjai­nak egyikét: Mauthner Ödön magkereskedőt, aki rendkívüli iparkodásával és üzleti szolid­ságával világhírt szerzett a ma­gyar magvaknak, és a magyar kereskedelmet oly magaslatra emelte, hogy nemcsak kiállja a versenyt a külfölddel, hanem ezt nem egy tekintetben felül is múlja. Mauthner Ödönt az orosz cár kitüntette a Szent Anna Rend 111. rendjével, ama érdemeinek megjutalmazásául, amelyeket Mauthner a pétervári kertészeti kiállításon szerzett. A pétervári kertészeti egyletben, mely az orosz előkelő társaság legkiválóbb alakjait és gazdá- szati kitűnőségeit sorozza tagjai közé. Mauthnemek személye­sen is nagy a népszerűsége, annyival becses tehát a kitün- tés, melyben az érdemes keres­kedő most részesült. * Holttest a síneken. Kará- csondon a sínek mellett egy tel­jesen szétroncsolt férfihullára találtak. A rögtön értesített ha­tóság az eléktelenített hullában Bakos Józsefre ismert, aki Ka- rácsondon jómódú földmíves volt és italt is mért. Hogy mi­ként került a boldogtalan ember a sínekre? Eddigelé még nem tudták megállapítani. * A legjobb háziszer. Vannak népszerű háziszerek, amelyek méltók a közbizalomra. Ezek közé tartozik első helyen Brá- zay sósborszesze, mely rendkí­vül jó hatással van a fül-, szem- , fog- és torokbaj ellen, meg­szünteti a szaggatást, s egyben a legjobb hajmosószer. Eltávo­lítja a pörsenést, kitűnő hatással van a gyenge szemre. Az orvo­sok bedörzsölésre, borogatásra, belsőleg és gyúp-gyógymódra javallják. A korabeli újságokban tallózott: Barta Katalin TARI OTTÓ: Rockbuli Hatvanban, avagy: a Treff megér egy estet Jönnek a szépek, jönnek a csúnyák, jönnek a szőkék, jönnek a barnák...- Ne nyomd annyira a gázt - szól rám az asszony, ügyet sem vetve dudorászásomra. - Oda­érünk időben. Főleg, ha nem is kezdődik pontosan a buli. Nem jut el tudatomig az eső, ami koromfeketére varázsolja a bitument. Emlékezetből ve­zetek. Itt-ott megcsillan a fele­zővonal szaggatott csíkja. Tuti, hogy a Jönnek a szö- kék-kel kezdenek a fiúk. * Amikor Spek Jani ’72-ben Treff néven összeverbuvált egy rockbandát, aligha gondolta, hogy több mint negyedszázad múltán - amikor kortársai már az unokák kezét fogják - még mindig ezen a néven nyomul majd. S hogy a színpad előtt olyanok csápolnak, akiknek szülei akkoriban voltak tiné­dzserek. De hát ez egy ilyen műfaj: aki egyszer a gitár húr­jai közé csapott... Az évek gya­rapodásával a hajszálak fogy­nak, a kilókat - ha csak nem olyan szerencsés alkat az em­ber, mint Spek Jani - nehéz megregulázni, de a megszál­lottság nem válhat semmivé. A recept adott: végy magad mellé néhány harmincas fana­tikust, akik számára mi is le­hetne fontosabb egy eső áztatta szombat estén, mint az a száz, feketébe öltözött bakfis meg sörösüveget szorongató su- hanc, akik a mostani forgató- könyv szerint derékig érő ha­jukat pörgetik a pódium előtt. Mondd, Jani, mi változott ’72 óta? Ha csak az nem, hogy két nóta között Kőbányai he­lyett amsteles palackért kell lehajolni a hangfalak mögé... * Valamit innom kéne, de nincs egy rothadt hely, minden be van zárva, ez a város szemét hely...-Látod, nem maradtunk le semmiről - mondom diadal­masan az asszonynak, amikor az újhatvani mozihoz érünk. Mozi? Az volt valamikor, a hőskorban, amikor Belmondo és Delon jelentette a hétvége csúcspontját. Ma már más idők járnak. Elkeseredésében írhatta Jani az Istenverte éjszakát, anno. Aki nem a pubok, night clubok, bárok korában cseperedett fel­nőtté, annak ismerős lehet a di­lemma. Mára mégis szép em­lékké szelídült a düh, amikor kilométereket gyalogoltunk egy tíz óra után is nyitva tartó kocsmáig. Tobzódjunk hát, ha ennyit böjtöltünk! Mozi? Valamikor az volt. Most más. Az előtérben, a pe­reces néni helyén söntés, a jegypénztár helyén játékgépek. A nagyteremben csak a szín­pad felé lejtő padló emlékeztet a helyiség valamikori rendelte­tésére. Vászon, az nincs. A deszkákon viszont ott a cájg. * Vár rád a holnap, vár rád sok hosszú hét. Most végzed az iskolát, Nem lehetsz kiégve még... Az embernek vegyes érzései támadnak a rockkocsmák kap­csán. A légkör, a hangulat álta­lában vonzza az erre fogékony egyént, ám a legnyitottabb ext­ravagancia is félretaszítja a ré­szegen a nyakába öklendező tizenévest. Persze, hisz józanul kevésbé toleráns az emberfia. Szerencsére ez most nem je­lent gondot. Kivált, ha az alany leküzdi inkább eredendő, semmint negatív tapasztalato­kon nyugvó előítéleteit a bő­rös, kordos, fekete inges sereg láttán. Szórakozni jöttek ők ide, nem vagánykodni. Csömö­Válóczy: „Ez egy vad világ... rük van a diszkótól, a rap-től, a kántálástól. Azon kihalófélben lévő minoritásokhoz tartoznak, akik számára minden híreszte­léssel ellentétben még a hang­szerek jelentik a muzsikát. Ilyen egyszerű az egész. Együtt őrjítettük az iskolát, s nem hallottuk a csengetést. A fülünkben zúgott még a heavy-metal... * A tömeg mögött figyelem a ha­tást. Hátul kevesebben állunk, errefelé jóval tágasabb a tér. Ez itt a közönség konszolidáltabb hányada számára kimondatla­nul fenntartott hely. Vagy az öregebbek verődnek itt össze, mint jómagam, vagy a fájós lá­búak, vagy az eksztázis művi változatát is zsigerből elutasí­tók. A muzsika ilyetén élvezete egészen más élményt nyújt. Válóczy Laci két strófa kö­zött mond valamit Spek Jani­nak; éppen csak annyit, amennyi a lélegzetvételnyi szünetbe belefér. Aztán újra az övé a mikrofon, s a közönség hálás. Tudják, mikor kell há­romszoros „hej!”-t kiáltani, mikor következik a refrén, amit - mintha ők állnának a ri­valdafényben - teljes átéléssel adnak elő. Talán még képze­letbeli mikrofont is tartanak a szájuk elé. Laci élvezi az évek során ki­alakult koreográfiát. A Várj még! alatt egy papír zsebken­dővel megtörli Sivák Pisti or­rát, mert az annyira dolgozik a basszgitárján, hogy most tán még meghalni sem volna ideje. * Aztán elmúlnak a gyermek­évek. Hol van már az iskola őr- jítése, a csengőszó... Csak a heavy-metal marad, ami most elsiratja a vándort. A vándort, akinek keserű a sorsa, hiszen nem várja család, sem jó ba­rát, s nem találja az élet értel­mét... S a következő csapás, az angyalbőr, ami újabb problé­mákat vet fel. Szerencsére, mint minden, ez is múlandó. Magány ellen is van orvosság. * Ha nincs ott a nőd, ott a jobb kezed. Az életre tanít a hadsereg... Rég volt, szép volt... Mellet­tem ugyan ott a nőm, de azért néhány másodpercet annak a csinos szőkének a tanulmá­nyozására szánok, aki előttem üt tanyát. Tízcentis talpú ci­pőbe bújtatott lába együtt veri a ritmust Tóth-Pál Zolival, aki - mint megállapítom - egyre magabiztosabban püföli a bő­röket. Nem virtuóz, de meg­bízható. Ösztönösen érzi ezt a szőke is. Melle gusztán táncol a blúz alatt, a bőmadrágja fe­szül az ülepén. Vagy nem visel bugyit, vagy ügyesen álcázza. Kár, hogy néhány szám eltel­tével pár sorral előrébb araszol. Én maradok, s megpróbálom előcibálni emlékeimet: vajon mire is tanított a hadsereg? * Lassan vége a bulinak. Az utolsó félórába még belefér egy új nóta is, ami éppúgy le­het ars poetica - hát persze, az összes dal szövegét is Spek Jani szerzi -, mint visszatérés a kezdetekhez. Hogy is volt ak­kor, a hetvenes évek elejének forradalmi hangulatú pillanata­iban? Ahogy most is: tűz va­gyok, magam után mindent fel­égettem, s a lángokkal örökre eggyé lettem... Az alattvalók elfogadják, magukévá teszik a mondaniva­lót, de ez még nem a meg­nyugvás ideje. Az akkor jő el, midőn felcsendül a várva várt macsó-himnusz. Egy lélekbú­vár hosszas tanulmányt írhatna arról, mi készteti még a lányo­kat is arra, hogy kedvesükkel összekapaszkodva, együtt éne­keljék Válóczy Laci után: Iste­nem, adj erőt, hogy megtapos­sam ezt a nőt! *- Most már egészen biztos, hogy vége... - mondja barátné- jának egy tini a majd' három óra tömény zene után. De nem. Imolya Laci ellép ugyan az or­gonától, ám csak azért, hogy ritmusgitárt akasszon a nya­kába. Ez eleve nem jelenthet rosszat. Mellettem a tini arca felderül, lesmárja barátnőjét - nem leszbikus, de mostanában ez a menő -, majd belekezd a pogóba. Ez az utolsó tánc. * Jönnek a szőkék, jönnek a barnák, jönnek a szüzek, jönnek a kurvák. Mindegyik kell nekem... Hazafelé, a fáradtsággal küszködve - ráadásul az eső még mindig szakad - önkénte­lenül dúdolgatom az ismerős refrént, mígnem az asszony ka­jánul megböki a vállam:- Hé, Kandúr Bandi, én akár ki is szállhatok! FOTÓ: SZIGETI TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom