Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-24 / 96. szám
16. oldal 1998. április 24., péntek PR - Riport, Sport Az embert is nézik, nemcsak az üzletet Bemutatkozik a Pétervására és Vidéke Takarékszövetkezet Eged István elnök bízik a jövőben Heves megye nehéz helyzetben lévő területei közé tartozik Pétervására és vonzáskörzete. Az itt élő emberek közül sokan még nem is olyan régen a szomszédos Nógrádban és Borsodban találtak munkát. Ma már ezek válság sújtotta térségek, ezért nem tartanak igényt vendégmunkásokra, így helyben kell megtalálni a boldogulást a péterkei körzetben élő embereknek. A nagy bankok számára nem igazán kedvezőek az itteni adottságok, inkább a takarékszövetkezet vetheti itt meg a lábát. Közel az ügyfélhez A Pétervására és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezető elnöke Eged István. Ahogy elmondja, a körzet 19 településén 17.500 ember él, amely sajátos helyzetet jelent. Azért, hogy közelebb tudják vinni a szolgáltatásaikat a lakossághoz, kilenc egységet üzemeltetnek, amely jóval költségesebb, mintha ennyi ember egy helyen élne, s úgy állnának a rendelkezésükre. A takarékszövetkezet 1977- től dolgozik ebben a formában, amikor a péterkei és a tamale- leszi szervezet egyesült. Akkoriban még más világ járta itt - emlékszik az elnök nemsokára azonban szembe kellett nézni a munkanélküliséggel és más gondokkal. Mindezek ellenére igyekeznek magas szintű szolgáltatást nyújtani. Valamennyi egységüknél bevezették a számító- gépes könyvelést, mindenhol modemes kapcsolatban állnak a központi komputerükkel. így az anyagok közvetlenül mehetnek ki, nem kell a postára bízni azokat. A pétervásárai központi fiókuknál pedig már teljesen automatizált, úgynevezett pulti rendszerrel dolgoznak, ahol gép nyomtatja ki a bizonylatokat. Ez bizony inkább a nagyobb bankokra jellemző módszer, a takarékszövetkezetek nem mindenhol élnek ilyen modem eszközökkel. A lényeg az, hogy mindenütt személyre szabott, gyors szolgáltatást nyújtsanak az ügyfeleiknek. Ez alapján fejlesztették ki, s fejlesztik továbbra is hálózatukat. Megértve a családok gondjait- A nagyságrendünk természetesen igazodik a lakosság lé- lekszámához, s a helyi jövedelmekhez - hangsúlyozza Eged István. Mint Galambosi Istvánná főkönyvelő hozzáfűzi, a mérlegfőösszegük tavaly 550 millió forint volt. Az elmúlt évben 113 millió forinttal nőtt a betétállományuk. Az ügyvezető igazgató ezért úgy érzi, hogy egy új, jelentős fejlődési szakasz kezdődött el az életükben. A lakosság egyre inkább a sajátjának érzi a takarékszövetkezetet, közel áll hozzá, mindennapos, jó kapcsolat alakult ki közöttük. Főleg azért, mert itt az embert is nézik, nemcsak az üzletet. Meg tudják ítélni, hogy egy kisebb jövedelmű családnak mit jelent egy elromlott tévé vagy mosógép. Alapvető feladatuknak tekintik, hogy segítsék a háztartások pénzügyi gondjainak megoldását. Tavaly 88 millió forint lakossági hitelt nyújtottak. Jelentősen megnőtt a lakossági folyószámla iránti igény is, most mintegy 700-at vezetnek. Az elmúlt évi forgalmuk 171 millió forint volt. Már régóta bevett gyakorlat náluk, amelyet nagy pénzintézetek csak az utóbbi időben hirdettek meg, hogy számlahitelt nyújtanak, túlléphetik a számlán lévő összeghatárt húszezer forinttal - vagy egyéni megállapodás szerint többel s a nyugdíj megérkezésekor vagy fizetéskor rendezik a tartozást. Ezt csak a fogyasztási hitel kamata terheli. amely néhány napra jelentéktelen összeg. A vállalkozók bizalma A körzetben dolgozó vállalkozók túlnyomó többsége a takarékszövetkezet egységeinél vezeti a számláját. Tavaly 1 milliárd 287 millió forint futott végig ezeken a számlákon, amelyeket rendkívül kedvező módon vezetnek: olcsó és gyors az ügyintézés. Ezért mind többen veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat. Ezt mutatja még néhány tavalyi adat: a készpénzben bonyolított lakossági forgalom 2 milliárdos nagyságrendű volt, de már alig valamivel kevesebb, 1 milliárd 800 millió az átutalásos rendszeren átfutó összeg. A vállalkozók egyre inkább áttérnek az átutalásokra, amelyet az ügyvezető elnök mindenképpen a bizalom jelének tart. Nagyon lényegesnek ítéli meg a helyi vállalkozásokat: a jövő gazdasági fejlődésének lehetőségét rejtik magukban. A takarékszövetkezeti integráción belül arra is lehetőség van, hogy jelentősebb összeghez is hozzásegítsenek egy-egy jelentősebb vállalkozást, vagy önkormányzatot is tudnak finanszírozni. Szívügyüknek tekintik az agrárágazat pénzügyi segítését is, a termelőket támogatott vagy támogatás nélküli hitelekkel látják el, a döntés ilyen esetben gyakran a földművelésügyi hivatal kezében van, s a Kincstárral kötnek megállapodást a folyósításra. Ezeken a tranzakciókon igazából nincs közvetlen haszna a takarékszövetkezetnek, de abPétervásárán a központi kirendeltség modern eszközökkel várja az ügyfeleket ban annál inkább, hogy lábra álljanak a vállalkozók. Nyereséges gazdálkodás-Régebben eljártak dolgozni az itt élők - mondja az elnök -, de egyre többen váltanak a korábban az ipari életre berendezkedett emberek közül. Számunkra is nagyon fontos, hogy az üzlet beinduljon, mert szorosan együttműködve tudunk előrejutni, ügyfeleinkkel együtt. A takarékszövetkezet fennállása óta mindig nyereséggel gazdálkodott. A pénzügyi szolgáltatásaik nagyságrendje a területi adottságok következtében nem nagy, a velük végzett munka mégis azonos. Ugyanannyi papírt kell kitölteni, mintha a nagy bankokban történt volna mondjuk egy hiteligénylés. Az is megnehezíti a munkát, hogy sokan még nem rendelkeznek munkahely- lyel, biztos anyagi háttérrel. Ezért is nagyon fontos, hogy az embert is nézzék a pénzügyek mögött. A közeljövőben technikai újítást a kártyák terén terveznek. A területi adottságok miatt bankjegykiadó automatát elhelyezniük nem gazdaságos, meg nem is igénylik sokan a helybeliek közül. Három egységüknél azonban már működik kártyaelfogadó terminál, s most írtak alá egy szerződést, mely szerint nemzetközileg elismert kártyákat is ki tudnak adni, az Europay és a VISA- kártyákat, illetve a Postabankkal szerződtek a kártyák kölcsönös elfogadására. Azt is szorgalmazzák, hogy a kereskedelmi egységeknél is legyen kártyaelfogadás, de egyelőre kevés sikerrel, pedig a beruházás egyharmadát központilag finanszírozzák, egyharmadát pedig a takarékszövetkezet állja. Összességében tehát ez a takarékszövetkezet megfelelő technikai felszereltséggel, jó üzletpolitikájával, élvezve az emberek bizalmát, stabilan néz a jövőbe. (PR) Húsvét-kupa terem-labdarúgótorna Nagyrédei bajnok a Borosta A téli teremtornák lezárásaként Nagyrédén hat csapat részvételével rendezték meg a Húsvét-kupa elnevezésű terem-labdarúgótornát. A hat benevezett együttes körmérkőzéses formában játszott a Tóth Géza építési vállalkozó által felajánlott serlegért. Reggel nyolc órától délután négy óráig pattogott a labda a tornateremben, ahol szépszámú közönség előtt zajlottak a mérkőzések. Az esemény a következő végeredménnyel zárult: 1. Borosta Kft. (Nagy András, Király János, Szőke Tamás, Székely Sándor, Lukács György, Bazsó János, Deme Ferenc, Bernáth Zsolt, Sipos Ferenc) 12, 2. Nagyréde- Hűtőház 9, 3. LA-MOL FC 7 (19-22), 4. Sipos FC 7 (10-15), 5. DO-MI üzletház 4 (16-19), 6. Borsfa SC 4 (12-21) pont. Különdíjban részesült a 11 találattal gólkirálynak bizonyult Székely Sándor (Borosta Kft.), a legjobb kapusnak megválasztott Balázs Péter (Sipos FC) és a legjobb mezőnyjátékos címet kiérdemelt Lukács György (Borosta Kft.). A díjakat Lami Tibor, a gumiszerviz vezetője, Molnár László az ÁB-Aegon igazgatója, és Nagy Attila vállalkozó ajánlotta fel. ÉPÍTŐANYAG- es KEDVEZ MEN YES BETONVASAR! VASBETON 6ERENDÁK# BÉLÉSTESTEK ÉS EGYÉB BETONELEMEK MEGRENDELHETŐK £3?=- KÖTŐANYAGOK: cement, mész CeT ADALÉKANYAGOK: homok, sóder BETONACÉLOK, BORSOD FALAZÓTERMÉKEK, cjr THERW00LIN-HÓSZIGETELŐK Mixerkocsikkal és betonszivattyúkkal állunk ügyfeleink rendelkezésére. BETONTHERM KFT. 3300 Eger, Homok út 26. Tel.: 36/311-438 SZITPEREXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja Beköltözhető 1,5-2 szobás lakást vennék E-i lakótelep kivételével, I-II. emeletig. T: 36/312-709, 36/315-731 (23033) Noszvaji italboltba keresek pultost főállásút vagy kisegítőt 30/955-430 (23008) REKLAM-MANAGERT keres Heves megyei vállalkozás. Munkatársunk feladata: hirdetési lehetőségek értékesítése. Önéletrajzos jelentkezéseket a kiadóba Eger, Pf. 23. „Április 22552” jeligére kérjük. (22552) Megyei labdarúgás A forduló legjobbjai A megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság 22. fordulójának válogatottja: Tajti (Heves) - Boros (Pétervására) Csanádi (Bélapátfalva), Dávid (Hatvani Lokomotív), Nagy Gy. T. (Gyöngyöshalász), Balogh (Energia), Karóczkai (Novaj), Jobbik J. (Hatvani Lokomotív), Mikusi (Tamalelesz), Pusoma (Heves), Hajmási (Bélapátfalva). Megyei II. osztály: Kálmán (Kisköre) - Pintér (Makiár), Ördög (Vámosgyörk), Burai D. (Pély), Demeter (Gyöngyöspata), Bessenyei T. (Párád), Ba- ranyi (Nagyréde), Szecskó (Sírok), Bárány (Pély), Váradi (Sírok), Teleki (Párád). Kosárlabda NB II. Győztes Molnár-horog Hész-Gépszolg SE - Budafoki KK 86-85 (51-42) NB II.-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Eger, 100 néző. V.: Laczkó, Tóth P. Hész-Gépszolg SE: Kréti 14, MENTUSZ 23, Nádai 14, Széphegyi 5/3, RINGER 17. Cs.: MOLNÁR 13/6. edző. Irtandó Dezső. Izgalmas mérkőzésen lelkes, agresszív ellenfelet győztek le az egriek. Az első játékrész 9. percétől kezdődően elhúzott a jól játszó hazai csapat, és megnyugtató előnnyel térhetett pihenőre. Kilencpontos hátrányukat gyorsan ledolgozták a budafokiak, és átvették a vezetést. Az utolsó percig nyílt csatában, 85-84-es vendégvezetésnél 11 másodperccel a vége előtt Molnár ritkán látható horogdobással fordított. , Ma 19 órától az egri körcsarnokban a Hész-Gépszolg SE a Ferencvárosi Szabadidő SE-1 fogadja. A görög stadionban az Unió Eger FC ifjú labdarúgói Trikalai tapasztalatok Ezerháromszázötveri kilométer megtétele után érték el céljukat, a görögországi Trikala városát az Unió-Egér FC 1981-82- es korosztályának labdarúgói. Nemrég már visszafelé is megtették ezt a távolságot a fiatalok, így beszámolhattak a velük történtekről. A Zsidai József és Csuhay Szabolcs edzők vezette küldöttség a 60 ezres hellén település ifjúsági focitomájára volt hivatalos, amelyre az 7950-ban született játékosokból álló csapatokat hívták meg, ebből kiderül az is, hogy az egriek együttesét fiatalabb futballisták alkották, aminek ebben a korban azért még nagy jelentősége van. A résztvevő nyolc csapat két csoportba sorolva játszott egymással. A mieink elsőként a jugoszláv Red Starral (0-4), majd a görög Xanthi-wal (1-3), végül a ciprusi AEK Limassol csapatával (1-4) mérkőztek. Ä három vereség azt jelentette, hogy a 7-8. helyért kellett pályára lépni, ahol a francia lelence gárdáját Tar és Katona góljával 2-0-ra legyőzte az Unió. A háromnapos torna végén tehát a 7. hellyel és a legsportszerűbb csapatnak járó kü- löndíjjal kellett beérnie a Sztrapkovics Péter, Morvái Gábor, Bállá Róbert, Várkonyi Péter, Malik Gergő, Birincsik Gábor, Kovács Péter, Bánka Balázs, Somogyi János, Porkoláb Péter, Gáspár Zoltán, Dongó Zoltán, Szekeres Zsolt, Katona Attila, Tar Antal, Láng Lajos összeállítású együttesnek. A görög tapasztalatokról Zsidai Józsefe következőket mondta:- Ä másodosztályban szereplő helyi csapat világítással ellátott pályáján zajlottak a mérkőzések. Mindent nagyon profi módon szerveztek, az ellátásra sem lehet semmi panasz, és például a polgármester minden mérkőzést megtekintett. Ami feltűnő volt, hogy milyen sok a jól képzett játékos, akik már most felülmúlják a mieinket. Magyarországon nem is tudunk elképzelni egy korosztályban ennyi ügyes futballistát. A torna egyébként hazai győzelemmel zárult, de a döntőben 75 percig állt a játék, miután a mérkőzés sorsát eldöntő találatot a ciprusiak „bekapták”. A végén azonban már szent volt a béke. A csapat utazását az Imola Bau, a Flott Trans és a játékosok szülei támogatták. Folytatás. június 24-én Egerben, az Agria-kupán. (bcs) Teke Kakuk Levente a vb-csapatban A Magyar Tekézök Szövetségének elnökségi ülésén jóváhagyták a június 10. és 14. között a csehországi Blanskóban sorra kerülő serdülő világbajnokságra készülő magyar csapat névsorát. A keretben helyet kapott Kakuk Levente, a Bélapátfalvi Építők SC kiváló sportolója is (edzője Bóta Ervin), aki már Horvátországban bemutatkozott a válogatottban. Asztalitenisz NB II. Miénk a reménység Hatvani Lokomotív - Váci Reménység 10:8 NB II.-es férfi asztalitenisz- csapatmérkőzés, Hatvan. Győztek: Nemes 3, Karácsony 2, Raksányi 2, dr. Takács, a Nemes-Raksányi és a Karácsony-dr. Takács páros. Szoros mérkőzésen aratott értékes győzelmet a hatvani csapat. Szabó József szakosztályvezető: - A következő mérkőzésen, az LRl-Malév ellen dől el, hogy osztály ozóra kény szerű 1-e a csapatunk. Remélem, hogy a játékosok hoz;zák a mostani formájukat, és elkerüljük a kiesést. Kovács Anikó Az MLSZ nem fizet Kovács Attila, az MLSZ elnöke és Molnár Zoltán, a Népstadion főigazgatója megállapodást kötött az MLSZ-nek a Népstadionban történő elhelyezésére. Az MLSZ bérleti díjat nem fizet, csak rezsidíjakat térít.