Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-16 / 89. szám
1998. április 16., csütörtök Gazdasági Tükör 9. oldal Az OECD soron következő miniszteri értekezletén előreláthatólag elfogadják a tagországok közötti káros adóverseny elkerülését célzó határozatot - mondta el Balás Péter, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium helyettes államtitkára. Az április 27-28-án esedékes miniszteri értekezlet állást foglal a világkereskedelem további liberalizálása mellett. Amerikai repülőgépgyártók - így például a Boeing - élénken érdeklődnek az Al- bacomp Rt. szemüvegkeretre szerelhető személyi monitora iránt. Az OMFB segítségével ezt a terméket is bemutatják a hannoveri ipari vásáron - közölte Gál József, a gyártó cég vezér- igazgatója. A külkereskedelmi forgalomban február végéig 364 millió dolláros hiány keletkezett - derül ki a KSH szerdán közzétett gyorsjelentéséből. Tavaly ugyanebben az időszakban 195 millió dollár volt a deficit. Dollárban számolva a behozatal 24,2, a kivitel pedig 19,7 százalékkal emelkedett az év elején. Az MNB Hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 353,76 Francia frank 34,82 Japán jen (100) 162,65 Német márka 116,72 Olasz líra (l 000) 118,08 Osztrák schilling 16,59 Svájci frank 140,82 USA-dollár 210,57 ECU 231,29 Főszerepben a minőség Eddig ezerkétszáz vállalkozás szerezte meg az ISO-tanúsítványt Az idén harmadik alkalommal jelent meg a Nemzeti Minőségi Díjról szóló pályázati felhívás. Az ipari miniszter által 1996- ban alapított díj a legmagasabb minőségi követelmények meghonosítását és érvényesítését célozza. Mit ért el ezen a téren a magyar gazdaság, s változnak-e az idei pályázat feltételei? - kérdeztük az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium tanácsosától, Kálmán Alberttól.-A vállalkozások üzletpolitikájában egyre nagyobb szerepet és hangsúlyt kapnak a minőségi követelmények - hangzott a válasz. - Egyebek közt ennek köszönhetően jött létre a Nemzeti Minőségi Klub is, amelyben már maga a tagság is komoly rangot jelent. Lendületesen nőtt tavaly az ISO 9001-9002 minőségtanúsítványt szerzett vállalkozások és intézmények száma, amely mára elérte az 1200-at. Érdekesség, hogy közöttük szép számmal vannak már kórházak és rendelőintézetek is. De ami ennél talán fontosabb: a kelet-közép-európai régióban Magyarország abszolút első a minőségtanúsítványok tekintetében. A felmérések szerint egyébként az idén elsősorban az ipari és kereskedelmi szolgáltatók figyelme fordul az ISO-tanúsítványok felé. Az ipari tárca tavaly 1,2 milliárd forintot fordított az ISO- pályázatok támogatására, ez évben azonban ennek az ösz- szegnek csak az egyharmada áll rendelkezésre. Feltételezzük viszont, hogy a többi érintett tárca növelni fogja a támogatásra fordítható összeget - mondta a tanácsos. Az idei Nemzeti Minőségi Díj pályázata kiegészült néhány új elemmel. Egyrészt a pályázóknak április 30-ig előre jelezniük kell részvételi szándékukat, s ennek megfelelően az Ipari és Kereskedelmi Minőségfejlesztési Központ egynapos, kedvezményes költségtérítéses felkészítést tart számukra igény szerint (időpontjai: április 23., május 7., 14.). A pályázat önértékelésen alapul, majd a szakértők helyszíni szemlét tartanak és elmondják a pályázóknak, hogy szerintük melyek az adott cég erős oldalai és melyek a fejlesztésre szoruló területei. Az értékelés szempontjai között figyelembe veszik a vállalatnak a vevővel kapcsolatos magatartását, a fejlesztés folyamatosságát illetve azt, mennyire vonják be a dolgozókat a fejlesztésekbe. Gyakorlatilag megvizsgálják a minőség garanciájának teljes rendszerét. A pályázatokat június 5-ig kell benyújtani, az eljárási költség 100-200 ezer forint (plusz áfa). Csernyánszki Judit Egyszerűsítést kér a kamara Bonyolult a gázolaj jövedéki adójának visszafizetése A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedéki adó visszaigénylése jelenleg nagyon bonyolult, ezért egy sokkal egyszerűbb, kevesebb áttétellel működő rendszer bevezetését szorgalmazza a Magyar Agrárkamara. Mészáros Gyula, a kamara főtitkára tegnap elmondta, hogy a visszaigénylést szabályozó kormányrendelet módosítása értelmében 1998. január 1-jétől a gázolaj utáni adó-visszatérí- tési igényeket az APEH helyett az illetékes vámhivatalhoz kell benyújtani. Tavaly az agrárkamarák 153 ezer adó-visszatérítési ügyet bonyolítottak le. Mivel az igénylést a gazdajegyzők a földművelésügyi hivatalokkal párhuzamosan végezték, az előbbiek sok esetben csak a postás szerepét töltöttek be. Ugyanakkor az FM hivatali eljárása általában meghosszabbította az ügyintézés idejét. A Magyar Agrárkamara indítványa szerint a jövőben az eljárásból kimaradnának a jelenleg - szerintük - formális feladatokat ellátó megyei földművelésügyi hivatalok. A továbbiakban a termelőktől a gazdajegyzők gyűjtenék össze a felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítési igényeket, és ők szereznék be a szükséges nyomtatványokat is. A gazdajegyzők által összegyűjtött és megyénként összesített kérelmeket a helyi agrárkamarák nyújtanák be közvetlenül a vámhatóságnak. U. G. Táptalaj a tőkeexportnak Befektetési lehetőségek Oroszországban A magyar-orosz árucsereforgalom tavaly több mint 3 milliárd dollárt tett ki, szemben az előző évi 2,8 milliárd dolláros forgalommal. Ez a növekedés Magyarország méreteit figyelembe véve komoly eredménynek tekinthető - jelentette ki tegnap az Oroszországi Föderáció budapesti kereskedelmi kirendeltségének vezetője. Vitalij Jefimov elmondta: a magyar cégek tavaly mintegy 900 millió dollár értékben exportáltak Oroszországba, szemben az 1996-os több mint 700 millió dolláros kivitellel. A Magyarországra irányuló orosz export tavaly 2,2 milliárd dollárt tett ki, az előző évben mintegy 2 milliárd dollár volt ennek a kivitelnek az értéke. Ami viszont a tőkemozgásokat illeti, Vitalij Jefimov ismeretei szerint a magyar cégek évente 1,5-2 millió dollár értékben ruháznak be Oroszországban. Az orosz cégek pedig eddig összesen nem kevesebb mint 200 millió dollárt fektettek be Magyarországon, s a jövőben újabb beruházásokra készülnek. A kölcsönösség e téren még hagy némi kívánnivalót maga után. A kirendeltség egyik feladata éppen az, hogy a működőtőke-export számára megfelelő „táptalaj” megtalálásában segítséget nyújtson a magyar cégeknek. / A Budapesti Árutőzsde hírei 9 A keddi tőzsdenapon a kukorica árai tartottak, az étkezési búza új határidői estek, az EURO-búza új határidői szintén esnek. A napraforgó őszi határidői vegyesen zártak. Az EURO vágó I. és vágó II. minden közeli határideje 4 forintos napi limitet kimerítő mértékben esett, a távoli határidők nem mozdultak. 9 Bővebben az Interneten: http://www.szikszi.huA=ballai Áru/Hó Elszámolóár Vételi Eladási Üzletkötés ajánlati ársáv Kukorica (Ft/t) Május 17 000 16 100-17 000 16 990-17 500 16 990-17 000 Október 17 810 17 000-17 800 18 000-18 500 Étkezési búza (Ft/t) Május 23 800 Augusztus 22 300 23 100-23 800 22 000-22 300 23 800-26 450 22 200-23 000 23 800 22 200-22 400 Euro-búza (Ft/t) Augusztus 20 000 19 600-20 000 20 000-21 070 20 000 Takarmányárpa (Ft/t) Július 15 610 15 500-15 600 15 700-20000 Napraforgó (Ft/t) Október 57 200 56 600-57 200 57 000-58 010 57 000-57 200 EUROP-vágósertés I. (Ft/kg) Május 254,00 “ - 254,00-258,00 EUROP-vágósertés II. (Ft/kg) Május 250,00 - 250,00-254,00 Ballai Pál BÁT-tőzsdetag Pannon GSM Pannon Praktikum előfizetés + 3600 forintos Praktikum-kártya + Motorola d160 mobiltelefon bruttó Pannon Praktikum előfizetés 4- 3600 forintos Praktikum-kártya + Ericsson GA 628 mobiltelefon bruttó 49 500 Ft bruttó 24 000 Ft Praktikum. Pannon Praktikum előfizetés + 3600 forintos Praktikum-kártya + Pannon GSM MX-3000 mobiltelefon A Pannon Praktikum szolgáltatás segítségével Ön már havi bruttó 1200 forintért elérhetővé válik. Nem kell havi előfizetési díjat fizetnie és részletes szerződést kötnie, nincs telefonszámla és váratlan kiadások sem. A Praktikum-kártyával telefonhívásainak költségét előre tervezheti. A Pannon Praktikum alap- és kezdőcsomagok megvásárolhatók bemutatótermeinkben, területi képviseleteinken, valamint hivatalos viszonteladóinknál. További részletekért hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 20 200 200-as telefonszámon! A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használ* hatók! Ajánlatunk április 16-tól a készlet erejéig tart! Az árak az ÁFA-t tartalmazzák! As élvonal. GSM Pannon Most még könnyebben elérhető! I Csak Pannon Praktikum előfizetés 3600 forintos Praktikum-kártyával bruttó 15 900 Ft