Heves Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-14 / 87. szám
2. oldal Megyei Körkép 1998. április 14., kedd MAGYAR ÁIXAMPAPÍRl Zártkörű pályázat a tervre MÁTRADERECSKE - A település rendezési tervének elkészítésére, a képviselő-testület döntése alapján, zártkörű pályázatot ír ki az önkormányzat - tudtuk meg Zám Ferenc polgármestertől. Mint elmondta, a tervnek az idén kell elkészülnie, s ez a „tág” határidő lehetőséget ad a körültekintő elbírálásra. Az ilyen tevékenységet folytató cégektől hamarosan megkérik az árajánlatokat. Az azonban már most is bizonyos, hogy több százezer forintba kerül majd a falunak a dokumentum. Azt is megtudtuk: elkészült a tavalyi gazdálkodásról szóló beszámoló, s már el is fogadta a képviselő-testület. A múlt évet 218 millió forint bevétellel és 206,9 millió forint kiadással zárták, s ennek a pénznek majd’ 40 százalékát beruházásokra - főként a szennyvízcsatorna-hálózat építésére - fordították. DIANA Investment Rt. Hnsvét vasárnapján szokatlan látványban volt részük az egri várba látogatóknak. Pálmán Imre vécsi juhász cifraszűrben terelgette jószágait a bástyák fövenyén. Közben társasága is lett, egy várvédő vitéz és egy török dervis személyében. Igazi békés húsvéti hangulatot árasztott a látvány. FOTÓ: PERL MÁRTON Tőkepiaci összefoglaló T ovábbra is élénk forgalom és magas tőzsdeindex a jellemző. Bár tőzsdei szünnap volt Londonban, a pénteki kereskedés során az index közel 80 pontos erősödése 8900 pont felé lendítette a BUX értékét. A nemzetközi piacok eseményei közül figyelmet érdemel a Dow Jones ipari átlagindexének csúcsdöntése. A DIJA története során először múlt hétfőn zárt 9000 pont felett, miután nyilvánosságra hozták, hogy Citigroup néven egyesül a Citicorp és a Travelers Group. A japán gazdaságélénkítő intézkedések bejelentése nem volt elég a nemzeti valuta pozíciójának javításához. A jegybank csütörtökön és pénteken intervenciós lépésekre kényszerült a jen dollárral szembeni kurzusának védelmében, így a csütörtöki 133 jen helyett pénteken a dollár már csak 128 jent ért Tokióban. Az intézkedések nem adnak választ az alapkérdésre: a beszűkült ázsiai piacok miatti keresletcsökkenés ellen- súlyozható-e a belső fogyasztást élénkítő adópolitikával és a világ más régióiba irányuló export ösztönzésével? A hazai parkett főszereplője továbbra is a TVK, amelynek árfolyama több mint 200 forinttal nőtt a hét során, pénteken már 5005 forintot is adtak a végül 4925 forintos áron záró részvényért. Jól szerepelt a TVK-val szoros technológiai kapcsolatban álló BorsodChem is, a pénteki záróára 7105 forint volt. A műanyagipari cégek közül javuló árfolyamával kitűnt a Pannonplast, amely pénteken 8900 forinton zárt. A szebb napokat látott Graboplastért 8300 forintot adtak a hét végén. Az előző héten a figyelem középpontjában álló MATÁV árfolyama 1345 forintra csökkent. A MÓL áremelkedése sem ismétlődött meg, ára az egy héttel korábbi 7140 forintos csúcsról a hét végi zárásban 6840 forintig süllyedt. A tőkepiaci összefoglalót a DIANA Investment ' Rt. (Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 6., tel.: 36/411-278, 36/411-280) bocsátotta a Hírlap rendelkezésére. Még mindig „halálos út” a 3-as (Folytatás az 1. oldalról) Az összesített statisztika szerint 69 járművezető ellen tettek a két nap során szabálysértési feljelentést. A legtöbben a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtottak, s ezzel veszélynek tették ki az utakon haladó társaikat, s persze, saját magukat is. Huszonötén képzelték magukról, hogy gyorsasági versenyzőként is megállják a helyüket. Öt esetben a jármű műszaki hibája, két alkalommal a jogosítvány hiánya volt az eljárás elindításának az oka. A közlekedési előírások kisebb fokú megszegése miatt 253 leintett és igazoltatott közlekedőnek összesen 383 ezer 500 forint helyszíni bírságot kellett lerónia. Közülük nyolcán voltak külföldiek. A rendőrök 253 alkoholszondát fújat- tak meg a forgalomban részt vevőkkel, s kiderült, hárman - a húsvéti kínálgatásokra edzve - pityókásan ültek volán mögé. Őket szintén feljelentették. Négy járművezetői engedélyt azonnal bevontak az intézke- dök, míg a kocsi kirívóan rossz műszaki állapota, továbbá érvénytelenség, az átírás elmulasztása, illetve a kötelező felelősségbiztosítás hiánya okán nyolc esetben került sor a hatósági engedély és jelzés elvételére. Április 6-7-én, az ellenőrzések idején, megyénk útjain nem történt személyi sérüléses baleset. Nem így 9-én, amikor a 3- as számú főúton, Kápolna és a nagyúti elágazó között karambolozott több autó. Egy 32 esztendős férfi belehalt a sérüléseibe, két súlyos sebesültet a tűzoltók szabadítottak ki az össze- roncsolódott járművekből, s kórházba szállították őket. A tragédia bizony megváltoztatta az akció menetét. S hogy mennyire fontos a közlekedési szabályok betartása - ezt erősíthetik a fokozott ellenőrzések is -, azt jól példázza, hogy nagypénteken késő délután Szihalom és Füzesabony között újabb ember lelte halálát a hírhedt 3-ason. (-y) Nem várható halpusztulás az idén a tározón Csak a gyeptakaró szenvedett (Folytatás az 1. oldalról)- Jó volt az idei esztendőben a tófenék szellőzése. Több helyen az elszaporodott növényvilág is kifagyott. Télen egyes helyeken a tómedret felszántottuk, így a növények túlszaporodását megakadályoztuk. Egyedül a parti létesítmények gyeptakarója szenvedte meg a csapadékszegény telet. Az árvízvédelmi töltés mellett a gyep nagyon kevés vízhez jutott. A gátkoronát jelenleg rendezzük. A parti épületekben nem keletkezett kár. Ezekre egyedül a jeges árvíz veszélyes. Ilyen pedig az idén nem volt.- Nagyobb árhullám sem érkezett. Mennyire maradt tiszta a folyó?- Jó időszakban kezdtük emelni a vízszintet, így viszonylag uszadékmentes a Tisza. Természetesen fadarabokkal, parti szeméttel ennek ellenére találkozhat az, aki most kilátogat. A part menti nejlonzacskókat óhatatlanul is a vízbe sodorja a szintemelés.-Minden évben nagy vitát vált ki a téli vízszint. A mostani megállapodás eredménye bevált?- Ez kétségtelenül egy kompromisszumos megoldás volt és úgy érzem, mindenki számára kedvező az idén. A téli munkálatokat mindenhol el tudták végezni. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a horgászok is elégedettek lehetnek, energiatermelés-kiesésre sem kellett számítani. Ez az enyhe tél mindenkinek kedvezett, nekünk pedig spórolt. (-romi) A matyóhímes tojásoktól a bábjátékig EGER - Húsvétoló címmel családi hétvégét rendeztek szombaton az ifjúság Házban. A gyermekek Tóth Gyuláné hagyományőrző segítségével festhették meg az előre megrajzolt, virágmintákkal ékesített tojásokat. A hímes tojásoknak a szerelmet jelképező piros a domináló színe, amit a bordó, a rózsaszín, a sárga, a kék és a zöld egészít ki. A csemeték Angyalné Jászi Éva pedagógus irányításával - a modem technika alkalmazásával - vastag hímzőfonállal betekert, patch-work stílusú (rongydarabkákkal körberagasztott), s krumplinyomdával díszített tojásokat is készíthettek. Az ügyesebbek fi leány ágból csibét, tapsifülest, tyúkot, kakast, papírból pedig tojástartókat alkothattak. A kicsik a tojásfestés fortélyaival ismerkedtek meg fotó: perl Az ünnepi készülődés közepette a gyermekek megtekinthették a biatorbágyi Ládafia Bábszínház: A lóvátett kupec című vásári bábjátékát. (h. o.) 2001/E, 2003/H MAGYAR ALLAMKOTVENY 2001/E Jegyzési időszak: 1998. április 14-17. Futamidő: 3 év Kamatozás: évi fix 15,50% Jegyzési árfolyam: 100,63% Elérhető maximális hozam: EHM = 15,80% MAGYAR ALLAMKOTVENY 2003/H Jegyzési időszak: 1998. április 14-17. Futamidő: 5 év Kamatozás: változó, kamatfizetés félévente. A futamidő alatt minden év március 12-én és szeptember 12-én esedékes. Jegyzési árfolyam: 100,48% A Magyar Államkötvény azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír-számlán tartható (így sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet); másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható, illetve megvásárolható a hálózatos forgalmazóknál (ABN AMRO (Magyar) Bank, Inter-Európa Bank, Kereskedelmi és Hitelbank és az OTP Bank kijelölt fiókjaiban), valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózatában. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. JEGYZÉSI HELYKENT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZOK: ABN AMRO (Magyal) Bank Rt Eger, Gyöngyös • K&H Bank Rt. Eger • OTP Bank Rt Eger,Gyöngyös, Heves, Hatvan (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) VALAMINT: Magyar Államkincstár Heves Megyei Fiók 3300 Eger, Esterházy tér 5. RÉSZLETES információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás) Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország legnagyobb épülete, az áliam szimbóluma -, ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. Beiratkozások HATVAN - A település általános iskoláiba április 20- án, hétfőn és 21-én, kedden reggel 7-től délután 5 óráig írathatják be a szülők tanköteles korú csemetéiket. A körzetileg illetékes vagy választott intézménybe a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, az óvodai szakvéleményt, valamint a szülő személyi igazolványát kell vinni. Az óvodai beíratásokra is e napokon, hasonló időpontokban kerül sor.