Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-17 / 64. szám

2. oldal Megyei Körkép 1998. március 17., kedd A továbbképzés zsebre megy Információs füzet segíti a munkájukat (Folytatás az 1. oldalról) A tárca képviselője, Sári La­jos szólt arról is, hogy meg­alakult a pedagógus-tovább­képzési akkreditációs bizott­ság. A kilenctagú testület fel­adata lesz elbírálni a külön­böző képzési programokat, s azokat a miniszter elé terjesz­teni. A konferencián ezután a közoktatásra jutó pénz fel- használásáról tájékoztatta a résztvevőket dr. Borbola Ist- ván, a művelődési tárca főosz-' tályvezetője. A program ma délelőtt konzultációval folytatódik, amelyen az együttműködés pontosítása lesz a központi téma. (barta) A gyógyturizmus a kiút MATRADERECSKE - A tavalyi év rekordnak számít abban a tekintetben, hogy minden korábbit meghaladó összeget, mintegy 80 millió forintot, a költségvetésünk 38 százalékát fordítottunk fej­lesztésekre - tájékoztatta a tegnapi falugyűlés résztvevőit Zám Ferenc polgármester. Mint elhangzott, az önkor­mányzati ciklus majd’ négy éve alatt is sikeresen dolgo­zott a testület, az intézmények működése biztos, fejlesztése - a lehetőségekhez mérten -fo­lyamatos volt. A falu első embere arról is beszélt: a szociális ügyek, ezen belül is a cigányság helyzete nagy és komoly fel­adatok elé állítja a település vezetőit, szükségük lenne a kisebbségi önkormányzat ha­tékonyabb segítségére is. A születések fele már ebből az etnikai csoportból kerül ki.- Hangsúlyozom, nem az a baj, hogy egyre nagyobb számú a cigány lakosság - fej­tette ki Zám Ferenc -, hanem az, hogy ezzel együtt nő az el­szegényedés, és ez a réteg sa­ját erejéből aligha képes fel­jebb emelkedni, miután na­gyon rosszak az elhelyezke­dési esélyeik. Azt is megtudtuk: a nyár közepére befejeződnek a fa­luban a szennyvízberuházás munkálatai, s az azt követő úthelyreállítások, ezzel a tele­pülés infrastrukturális adott­ságai megfelelnek az európai színvonalnak. A nyomasztó gazdasági helyzetből pedig az idegenforgalom és a gyógytu­rizmus jelenthet kiutat. Bárki csatlakozhat a szervezethez Túrázó ifjú környezetvédők EGER - Az Életfa Környe­zetvédő Szövetség ifjúsági ta­gozata, valamint a Környe­zetvédők Ifjúsági Köre sikere­sen zárta 1997-et. Elképzelé­seinket sikerült rendre megva­lósítanunk, a környezet- és természetvédelem jeles nap­jain változatos rendezvénye­ket tartottunk - összegezte munkájukat Horváth Ildikó, a KIK vezetője. — Mit terveznek az idén?-Reméljük, hogy az egri erdészet, az önkormányzat, valamint a Bükki Nemzeti Park támogatásával termé­szetvédelmi őrjáratokat, to­vábbi KIK-csevejt, illetve szakmai utakat, táborokat szervezhetünk. Környezet- és természetvédelmi előadás-so­rozatot kívánunk indítani a középiskolákban. Botanikai terepgyakorlatokat, illetve ke­rékpártúrákat tervezünk az ország egész területére.- Kik csatlakozhatnak a két közösséghez?- Jelenleg ötvenhatan va­gyunk. Bővülő társaságunkba elsősorban középiskolások je­lentkezését várjuk, ám bárki beléphet a szervezetbe. Múltunkat kutatták a diákok (Folytatás az 1. oldalról) A díjakat Kontra Gyula pol­gármester adta át. A Hevesi Tehetséges Gyermekekért Alapítvány különdíját pedig dr. Czakó Gábor kuratóriumi elnök nyújtotta át Svoód Esz­ternek, az Eötvös József Kö­zépiskola tanulójának. A pályázat résztvevői, s felkészítő tanáraik - a megyei önkormányzat támogatásával - május 15-én a pákozdi csata színhelyére kirándulnak, majd a Hadtörténeti Múze­umban megtekintik a Fénye­sebb a láncnál a kard című kiállítást. (h. budai) Reneszánsz víziók Gyöngyösön - Tegnap nyűt, meg, s március 28-ig látogatható a Mátra Honvéd Kaszinóban K. Fekete Mária „Reneszánsz víziók” című tárlata. A kiállításon - me­lyet Fekete Miklós Árpád építész és Jakkel Mihály, a mátraalji város önkormányzata kulturális bizottságának elnöke nyitott meg - egyebek mellett falképeket, drapériákat, hintés deszkákat, paravánokat láthatnak az érdeklődők. fotó: perl Márton Bocsánatos bűn, de azért még figyelnek az árgus szemek A tiltás ellenére is pöfékelnek a diákok A középfokú oktatási intézményekben már évek óta visszatérő probléma a diákok körében egyre nagyobb méreteket öltő do­hányzás. Lapunk az egri intézmények igazgatóinál érdeklő­dött, hol, milyen módon küzdenek a nikotinfüggők ellen EGER - Az iskolánkban tiltjuk a dohányzást. Néhány diákunk többszöri szóbeli figyelmezte­tés után is rágyújtott, így igaz­gatói intőben részesültek. Túl az egészségkárosodáson, az il­lemhelyeken eldobált cigaret­tacsikkek rendszeresen dugu­lást okoztak, amelyek megszün­tetése 30-50 ezer forintjába ke­rült az intézménynek - mondta Lévai Zsolt, a Gárdonyi Géza Gimnázium igazgatója.-Nincs olyan terület, ame­lyet elkülöníthetnénk a 18. élet­évüket betöltött dohányzóknak. Tanulóink fele az általános is­kolás korosztályhoz tartozik, így nevelési szempontból is tilt­juk a cigarettázást. Ha valaki mégis rágyújt az iskola falai között, a házirendünknek meg­(Folytatás az 1. oldalról) Balogh István városatya el­mondta: a minisztérium kérése ellenére az önkormányzat mindaddig fenntartja a tiltako­zás jogát a díj bevezetése ellen, amíg a tehermentesítő beruhá­zás el nem kezdődik. Az egyre forróbb hangulatú összejövetelen szót kért Bihari Miklós is, aki az utóbbi időben a városvezetés egyik legaktívabb recenzenseként vált ismertté a településen. Az ipartelepítéssel összefüggően megkérdezte: az erre vonatkozó terveket a kép­viselő-testület miért nem ismer­felelően előbb osztályfőnöki fi­gyelmeztetést, majd komolyabb büntetést kap. A csikkek miatt a vécék eldugultak, s hogy ez ne történjen meg újra, az ügyeletes tanáraink árgus szemekkel fel­ügyelnek a mosdók környékén - tájékoztatott Petercsák Tiva- darné, a Dobó István Gimná­zium igazgatónője.- A legfőbb törekvésünk - a tilalom mellett -, hogy 18 év alatt minél kevesebben fogyasz- szanak kábítószert. A szabályo­kon túl meggyőzéssel, példamu­tatással fordulunk a diákok felé — mondotta Finta István, a Szi­lágyi Erzsébet Gimnázium igazgatója. - A közvélemény is bocsánatos bűnnek tartja a fia­talkori dohányzást. A 18. élet­évüket betöltötték szülői enge­tette a lakossággal; továbbá mennyi bevétele származik Hatvannak a külföldi beruhá­zásokból? Bihari Miklós hiányolta az önkormányzat gazdálkodásáról szóló tájékoztatást is. A már említett hölgy gyar­matosításnak minősítette az or­szághatáron túlról érkező válla­latok ténykedését, kétségeinek adott hangot a környezet meg- kímélését illetően, s kijelen­tette: a képviselő-testületnek vissza kellene vonnia ama dön­tését, amellyel a város legjobb minőségű termőföldjeit iparte­dély ellenében az iskola közvet­len környékén - megfelelő sza­bályok betartásával - rágyújt­hatnak.- A Bornemissza Gergely Szakképzési Intézetben tanu­lóknak tilos a dohányzás a tan­teremben, a folyosón, valamint az illemhelyeken - közölte la­punkkal Besenyei Béla, az is­kola igazgatóhelyettese. - A két épületünk közötti közterületen, illetve az intézet mellett jelöl­tünk ki egy-egy olyan részt, ahol a fiatalok és idősebbek rá­gyújthatnak. Osztályfőnöki munkaközös­ségünk és a védőnőink ugyan­akkor rendszeresen tartanak videofilm-vetítéssel egybekötött dohányzásellenes órákat. A vá­ros közoktatási alapítványától az idei tanév elején 55 ezer fo­rintot kaptunk, amelyet a do­hányzás elleni küzdelemre for­dítottunk. Hancsák Orsolya rületté nyilvánította. A felveté­sekre a közönség egy része tapssal reagált. Szinyei András polgármester válaszában a munkahelyterem­tés fontosságát hangsúlyozta. Az új üzemek korszerűek, nem okádják a füstöt, mint a város szívében lévők — tette hozzá. A polgármester cáfolta, hogy a rendezési tervet a lakosság bevonása nélkül fogadták el. Véleménye szerint az iparterü­let közelében lévő ingatlanok nem értéktelenednek el, sőt vár­hatóan a kereslet is megnöve­kedik irántuk. (tari) Munkaügyi segítség A zöld szám EGER - Már beszámoltunk róla, hogy március elsejétől új kormányrendelet lépett hatályba a magán-munka­közvetítés gyakorlásáról. A Heves Megyei Munkaügyi Központban már hívható a zöld szám - 06-80/200-431 -, amelyen ezzel kapcsolat­ban felvilágosítással szol­gálnak. A térítésmentesen tár­csázható telefonszámon a jogi osztály munkatársai vár­ják azok jelzéseit is, akik magán-munkaközvetítéssel kapcsolatban kívánnak bármilyen észrevételt tenni. • • Otven liter vér FÜZESABONY - Jól sike­rült véradónapot tartottak a városi művelődési központ­ban a Vöröskereszt, illetve helyi aktivistája, Ivicz Má­ria szervezésében. A megjelentek közül 127- en voltak alkalmasak do­nornak. Az önkéntes segítők ötven liter életmentő vért adu:. Közülük tízen első alkalommal jelentkeztek, hogy segítsenek rászoruló embertársaikon. Önkormányzati fogadóórák EGER - Szerdán délután 4 órától három helyszínen is fogadóórát tartanak a városi képviselők. A Széchenyi u. 58. alatt Csathó Csaba, a költségvetési és gazdálko­dási, valamint a szociális bizottság tagja várja a Cifra- hóstya választópolgárait. A Családsegítő Intézet in­formációs irodájában (Kal­lómalom u. 88.) Fejes Atti­lát, a Cigánykisebbségi Ön- kormányzat elnökét kereshe­tik fel az érdeklődők. Az egészségügyi bizott­ság elnöke, dr. Molnár Mik­lós és dr. Generál Veronika, az oktatási bizottság tagja közösen várja a polgárokat a városháza 2-es tanácster­mében. Nyomdai hiba miatt késett a lap A nyomdagép meghibáso­dása miatt a megye egyes részeiben késve kapták kézbe olvasóink a Heves Megyei Hírlap hétfői lap­számát. Ezért - a nyomda nevében is — elnézésüket és szíves megértésüket kérjük. Milyen hasznot hoz az ipartelepítés? OPELÍ-+ PAPP AUTÓHÁZ 1 * A török császár is megirigyelhetné... =1­_______—____y E GER ^ ... A z Opel Papp Autóház fenségesen bőséges szolgáltatáspalettával várja az autósok ostromló rohamát: • teljes körű, különlegesen magas színvonalú szakszerviz • műszaki vizsgáztatás • a legmodernebb futómű-beállító berendezés • helyszíni kárfelvétel és biztosítási ügyintézés • használt gépkocsik állapotfelmérése • karosszériaműhely világszínvonalú fényezési technológiával • 1 +5 év extra garancia az itt javított karosszériaelemekre • teljes Opel típusválaszték • új és használt gépkocsik értékesítése • az ügyfelek igényei alapján összeállított hitelkonstrukciók Nos, ugye már nem kétséges, hogy ezt a kiszolgálást még a török császár is megirigyelné? Ráadásul Önnek összehasonlíthatatlanul barátságosabb fogadtatásban lesz része nálunk, mint annak idején őkelmének Egerben... 3300 EGER, Mátyás király u. 37. Tel.: 36/324-710, 324-922 , Fax: 36/324-208 Közeledik a határidő Televíziós fórum az adóbevallásról EGER - A városi televízió szokásos kedd esti élő fóruma, a Fogadóóra című aktuális mű­sor mai adása a személyi jöve­delemadó-bevallás útjáról- módjáról tájékoztatja a nézőket. A stúdióbeszélgetés vendége a Heves Megyei APEH illetékes munkatársa lesz, aki a leggyak­rabban előforduló hibákra hívja fel a figyelmet, s válaszol azokra a kérdésekre, amelyeket a nézők tesznek fel a nap folya­mán a 419-999-es telefonszá­mon. A műsor az SZJA-bevallás közelgő, március 20-i határ­ideje kapcsán igyekszik infor­mációkkal segíteni az adózókat. A Fogadóóra ma is a meg­szokott időben, 19.30 órakor kezdődik. Előadói verseny idegen nyelvekből Jeleskedtek a 4-es diákjai EGER - Az Ifjúsági Házban immár ötödik alkalommal rendezték meg az idegen nyelvi előadói versenyt. Az idén mintegy 250 diák neve­zett a megméretésre. Először francia nyelvből vizsgázhattak a diákok. Az egyéni előadók közül - az ál­talános iskolás kategóriában - Zentai Zsuzsa, a 4. Számú Ál­talános Iskola diákja lett az első, a középiskolás korosz­tályban Pusztai Júlia, a Dobó István Gimnázium tanulója bizonyult a legjobbnak, a ta­nárképző főiskolai indulók sorából pedig Pálinkó Vero­nika aratott győzelmet. A csoportos szereplésen a 4. Számú Általános Iskola vitte el a pálmát. Az angolul előadók sorá­ban - az általános iskolások versenyében - Juhász Miklós, a 6. Számú Általános Iskola diákja szerepelt a legjobban, a középiskolások kategóriájá­ban pedig Mischinger Agnes, a Gárdonyi Géza Gimnázium tanulója állt a dobogó felső fokára. A továbbiakban a német nyelven versenyzők voltak so­ron. Az általános iskolások közül Szamosvölgyi Dóra (4. Sz. Általános Iskola) kapta az „aranyat", a középiskolások közül pedig Veréb Kinga (Dobó-gimnázium) lett az első. A csoportos kategóriá­ban a Közgazdasági Szakkö­zépiskola 0IB osztálya sze­rezte meg az elsőséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom