Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-09 / 57. szám
1998: március 9., hétfő SporTTüköR 7. oldal Széles, de mégis összefogott focifórummá alakult a Helasz közgyűlése Kovács Attila: vizsgázni kell a profiknak! Meg kell szüntetni a játékosok uralmát, kerüljenek a pénzek az asztal fölé A várakozásnak megfelelő érdeklődés mellett tartotta szombaton délelőtt a megyeházán évi rendes közgyűlését a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség. A tanácskozást Pál László, az elnökség tagja nyitotta meg, és elsőként a vendégeket üdvözölte, akik között ott volt Kovács Attila, az MLSZ elnöke, dr. Baksa László, az MLSZ oktatási bizottságának a vezetője, Pintér Zsolt, a megyei sportigazgatóság vezetője, valamint Lászka Béla, a megyei diáksporttanács elnöke is. A közgyűlés hitelességéhez szükséges tisztségviselők megválasztása után dr. Vass Géza, az MLSZ elnökségének tagja, a Helasz elnöke, egyben a tanácskozás levezető elnöke vette át a szót. Az MLSZ elnökét többször is válaszra ösztönözték a közgyűlési hozzászólók kérdései fotó: Máté Krisztián Mivel a szavazati joggal rendelkező küldöttek megkapták a Helasz elnökségének írásos beszámolóját, dr. Vass Géza úgy látta helyesnek (később bebizonyosodott, hogy jól tette), hogy - mintegy vitaindítóként - Kovács Attilának adjon lehetőséget a szólásra. Az MLSZ február 21-én megválasztott elnöke ugyan hét pontban igyekezett megfogalmazni a magyar labdarúgás legnagyobb gondjait, egyben a legsürgősebb feladatait, de aztán jóval bővebben - bár valójában csak vázlatosan - taglalta a minden érdekeltet foglalkoztató problémákat:- Óriási válságban van a magyar futball. Mielőbb meg kell állítani a sportszervezetek további eladósodását, meg kell szüntetni a játékosuralmat. A profi osztályokban szereplő labdarúgókat tesztelni kell, és amennyiben nem felelnek meg a követelményeknek, nem kaphatnak játékjogot, mint hivatásos futballisták. Követelményt kell állítani az edzőkkel szemben is, kiszámíthatóvá kell tenni a bajnoki rendszert, nem szabad kapkodni a versenykiírásokban. Ki kell szűrni a lelátóról a botrányok okozóit, hosszabb távon el kell érni, hogy a 2004-es Európa-bfi- nokságon már a legjobb 12 csapat közé kerüljön a magyar válogatott - mondta egyebek között Kovács Attila. Az MLSZ elnöke szerint nagyobb védelemre szorulnak az utánpótlást nevelő egyesületek. A futballisták egységes országos nyilvántartásban szerepelnek majd, hiszen számítógépes rendszerrel kötik ösz- sze az országos szövetséget a megyei szövetségekkel. Az MLSZ rövidesen visszaköltözik korábbi helyére, a Népstadion szomszédságába, ahol könnyebben megközelítheti mindenki, aki a különféle ügyeit intézi. A pályák megvilágításához kíván segítséget nyújtani az MLSZ azért, hogy sötétedés után is lehessen edzéseket tartani. Óvodai szinten megkezdik az utánpótlás szervezett képzését, ami folytatódik az általános iskolákban. Az MLSZ szeretne mielőbb betekinteni a klubok gazdálkodásába is, miközben a bevételét - számos forrásból, de nem az egyesületekre támaszkodva - háromszorosára kívánja növelni egy éven belül. Minden kerüljön az asztal fölé - mondta az elnök, miközben egyértelműen az anyagiakra gondolt. A vitában többen - néhá- nyan többször is - szót kértek. Dr. Ördög István: - Remélem, hogy az amatőr labdarúgásnak nagyobb tekintélye lesz, mint eddig volt. Csat hó Emil: - A futball a szórakoztatóipar része. Működjenek tisztességesen a klubok, mert a 6-7 milliárdos adósság nem arra utal. Több milliárd forint kerül évente — adózatlanul - egyesek zsebébe, noha azok többnyire csak kontárok a labdarúgásban, a nemzetközi eredményeink ugyanis azt mutatják. Balázs Ernő a kispályás és a nagypályás labdarúgás közötti viszonyok rendezését kérte, illetve javasolta megoldásra az MLSZ- nek. Sike András nem tudta elfogadni, hogy a felnevelt fiatalokat elenyésző összeg ellenében átigazolhatják tehetősebb szakosztályok. Lőrincz János: - A megyei II. osztályban is nyomják a pénzt a játékosok zsebébe egyes helyeken. Évente csak egyszer, akkor is mindössze 72 órára legyen engedélyezve az átigazolás. Számos futballista úgy vándorol félévenként, mint a vándorcirkuszos. Mennek, mert pénzt kapnak. Szabó Gyula: - Gondolja át az MLSZ a játékengedélyi díjak kérdését. Belátható időn belül szüntessék meg azt. Oczella László: - A Helasz beszámolója méltatlanul keveset foglalkozik a kispályás labdarúgással, pedig már az is tagja a szövetségnek. Viczián Zoltán: - A tömegesítés mellett jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tehetséggondozásra, mint eddig, mert ellenkező esetben hiába kerülnek felszínre a tehetségek. Tehetséggondozó központokat kell létrehozni. Örsi János azért szólt, hogy a női labdarúgásról se feledkezzen meg az MLSZ: Tari László azon sajnálkozott, hogy számos kis községben megszűnt az utóbbi években a labdarúgás. Emellett javasolta a különböző sportágak szorosabb kapcsolatát. A vitát követően a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a Helasz elnökségének beszámolóját, majd hasonlóan emelték a kezüket a küldöttek az ellenőrző bizottság jelentésére is, amit Barta László terjesztett a tanácskozás elé. Az alapszabály módosítására Várkonyi Ferenc főtitkár tett javaslatot, amiből leginkább lényeges, hogy a Helasz bajnoki évre (nem naptári évre) kéri az egyesületektől a tagdíjakat. A közgyűlés Ba- kondi Simon elhalálozása okán (emlékére a közgyűlés elején néma felállással adóztak a megjelentek) az ellenőrző bizottság tagjának választotta Bartosné Kívés Hajnalkát. Egyebekben Pintér Zsolt felajánlotta a jelenlévőknek az utánpótlás-neveléshez szükséges, már rendelkezésre álló adatokat. Bejelentése alapján a megyei utánpótlás-válogatottak önköltségi áron vehetik igénybe a tardosi sporttábor szolgáltatásait. Lászka Béla azt kérte, hogy az egyesületi vezetők létesítsenek szorosabb kapcsolatot az iskolákkal, kérjék a testnevelők segítségét. Fesztbaum Béla A résztvevők aktivitásán is múlt, hogy elérte célját a megyei labdarúgás fóruma Teremlabdarúgó válogatott mérkőzések Csomós és Berkes bemutatkozott Két barátságos mérkőzést is Magyarország - Szlovénia játszott az elmúlt hét végén a magyar teremlabdarúgó-válogatott az Európa-hajnoki selejtezőkre történő felkészülés jegyében. Heves megyei szempontból örvendetes, hogy az egyik mérkőzést Lánczos Gábor és Berta László játékvezetők irányították. Mucha József szövetségi, kapitány együttesében Csomós Tamás (Szőlőskert Nagyréde), majd Berkes László (Azzuro Hatvan) a nemzeti színek képviseletében először lépett pályára. Eredmények: Vízilabda OB I. Csak egy egri Bp. Spartacus - ÚVMK-Egervin 7-1 (2-1, 2-0,1-0, 2-0) OB I.-es férfi vízilabda-mérkőzés, Budapest, Kőér utca, 150 néző. V.: Juhász, Marjay. Spartacus: NEMES - Ofner 1, BERECZI 2, BÁRÁNY 3, Gombos, Takács, Tóth I 1. Cs.: Boncföldi, Jäger, ifj. Kenéz, Boros. Edző: Kenéz György. ÚVMK-Egervin: SURU - dr. Áncsán, Hajós 1, Madaras, Kovács R., Wolf, Gérusz. Cs.: Pszota, Seress, Szabó. Edző: Szilágyi Péter. Gól - emberelőnyből: 5/1, ill. 3/1. Négy méteresből: 0, ill. 0. Kemény mérkőzésre számított az egriek mestere, Szilágyi Péter, aki az erőviszonyok ismeretében már egy háromgólos vereséggel is kiegyezett volna a találkozó előtt. A Hódmezővásárhelyen győztes Ancsánék jól kezdték az összecsapást, hiszen Ofner góljára előbb Kovács R. 3- 3 (2-1) Jászberény, 500 néző. V.: Lánczos, Berta. G.: Jávor 2, Tóth Sz. Magyarország - Szlovénia 4- 2 (2-2) Tiszafüred, 500 néző. V.: Hajdó, Éva. G.: Török 2, Krasznai, Palotás. A mérkőzést megtekintette Kovács Attila, az MLSZ elnöke, valamint dr. Vass Géza és dr. Baksa László, az elnökség két tagja is. gólra futotta ejtés utáni kapufával, majd Hajós, immár góllal válaszolt. A folytatás már közel sem volt ennyire sikeres. Védekezésben még ugyan felvette a harcot a Szparival a vendégcsapat, ám a támadásokat már nem kísérte siker. Nemes kapuját a találkozó további részében sem tudta bevenni az ÚVMK. Hol a válogatott hálóőr, hol pedig a védőfal blokkolta az egri lövéseket. A másik oldalon Sűrű teljesítményére sem lehetett panasz, hiszen amit lehetett, azt hárította a vendégek portása. Bereczkinek és Báránynak azonban sikerült megtréfálnia az Egervin kapusát, így magabiztos fölénnyel nyerte a mérkőzést a fővárosi együttes. Szilágyi Péter: - A rutin diadalmaskodott a fiatalos lendülettel szemben. Kivárásra játszottunk, ettől függetlenül támadásaink végén két-három gólt akkor is kellett volna lőni. (bódi) Forma-1, Ausztrál Nagydíj Häkkinen rajt-cél győzelme Amint azt szombati számunkban már megjósoltuk a finn Mika Häkkinen nyerte az idei Forma-l-es autós gyorsasági világ- bajnokság első futamát, az Ausztrál Nagydíjat. A McLaren- Mercedes pilótája csapattársa, a brit David Coulthard és a német Heinz-Harald Frentzen (Williams-Mécachrome) előtt diadalmaskodott a melbourne-i viadalon. Häkkinen pályafutása második Grand Prú-győzelmét aratta. Első sikerét a tavalyi sorozat utolsó viadalán, a jerezi Európa Nagydíjon érte el. A világbajnoki címvédő kanadai Jacques Villeneuve (Williams-Mécachrome) ötödik lett az Ausztrál Nagydíjon. Az 1996-os világelső brit Damon Hill (Jordan- Mugen-Honda) a nyolcadik helyen ért célba. A kétszeres világbajnok (1994, 1995) német Michael Schumacher (Ferrari) öt kör után kiállásra kényszerült, feltehetőleg motorhiba miatt adta fel a versenyt. Az Ausztrál Nagydíj végeredménye (58 kör, 305.602 km): 1. Mika Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes) 1:31:45.996, 201.101 km/óra átlagsebesség. 2. David Coulthard (brit, McLaren-Mercedes) 1:31:46.698, 3. Heinz-Harald Frentzen (német, Williams- Mécachrome) 1:31:54.664, 4. Eddie Irvine (brit, Ferrari) 1:31:55.743, 5. Jacques Villeneuve (kanadai, Williams-Mécachrome) 1:32:30.546, 6. Johnny Herbert (brit, Sauber- Petronas) 1:32:30.970 óra. (MTI) Teke-csapatbajnokságok Gyenge bélapátfalvi kezdés Ökölvívás Erdei Zsolt: esélyeshez méltóan Erdei Zsolt, az ökölvívás 75 kilogrammos súlycsoportjának világbajnoka 11:4-os pontozással nyerte kategóriájának döntőjét a hallei Eb- kvótaszerző versenyen. Erdei a döntőben a német Harald Geissler ellen lépett szorítóba és világbajnokhoz méltón bokszolva, cseppnyi esélyt sem adott ellenfelének. Erdei győzelmével Magyarország már hét kvótával rendelkezik a minszki Európa-bajnokságra. A szakvezetés a jövő heti velencei versenyen, amely az utolsó lehetőség az Eu- rópa-bajnoki szereplés kiharcolására, további egy vagy két kvóta megszerzését várja a magyaroktól. A teke Szuperliga 1-4. helyéért folyó rájátszásnak első fordulóját a szegedi hatsávos Postás pályán rendezték. Nagy meglepetésre az alapszakaszban remeklő FTC csak a harmadik helyet tudta megszerezni, a remekül teljesítő tavalyi bajnok BKV Előre és a hazai pálya előnyét élvező hazaiak mögött. Sajnos a bélapátiak nem tudtak beleszólni a hármas versenyfutásba, Juhász, Tösi és Molnár elfogadható teljesítménye mellett a csapat másik fele gyenge napot fogott ki, így a negyedik helyet" sikerült megszerezni. Az első forduló végeredménye: 1. BKV Előre 5626 fa, 2. Snowfox Szeged 5506 fa, 3. FTC-Ybl Tervező 5466, 4. Bélapátfalva (Juhász 904, Tősi 901, Molnár 896, Bóta 872, Vincze 864, Németh 818) 5265 fa. A rájátszás állása: 1. BKV Előre 11, 2. FTC 8, 3. Szeged 7, 4. Bélapátfalva 4 ponttal. A második fordulót március 14-én szombaton 10 órától Bélapátfalván rendezik. Ötször ötszáz ••• Agria-Ba Mat SC - Mezőtúri AFC 5:3 (3059:2956) NB n.-es teke-csapatmérkőzés, Eger. Agria SC: MESTER 526, MOLNÁR GY. 547, Tamasi 506, GROSITS 508, Jéger 467, Kádár 505 fa. A meglepően jól kezdő vendégek az első párban még tartották a lépést Molnárékkal. A folytatásban azonban már nem volt kérdéses a hazaiak sikere. Totó A TOTÓ 10. játékhetének eredményei: 1. Barcelona - Real Madrid 3-0 1 2.1860 München - Dortmund 4-21 3. Rostock - Leverkusen 1-2 2 4.1.FC Köln-Hertha BSC 2-0 1 5. Bielefeld - Duisburg 3-3 X 6. Gázszer FC - Videoton 1-1 X 7. Haladás - Vasas 1-1 X 8. MTK - Kispest 2-0 1 9. Győr - Vác 3-0 1 10. Fiorenlina - Piacenza 1-1 X 11. Milan - Sampdoria 1-0 1 12. Udinese - Juventus 1-1 X 13. Napoli - Bologna 0-0 X Pluszmérkőzés: 14. Parma - Internazionale 1-0 1 HEVEST3 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, V&Xk LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Megbízott főszerkesztő: DR. KLOSS ANDOR Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06^16/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/412-333), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., tel/fax: 37/311-697), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel.: 37/341-598, fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU, ISSN 0865-9109