Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-26 / 72. szám

1998. március 26., csütörtök SporTTüköR 11. oldal A NIKE-Hírlap-kupán második helyezettek voltak A palotásiak nyertek egy francia utat Szekula a mezőny legjobbja volt a NIKE-Hírlap-kupán, vasárnapi gólja francia utazást ért neki fotó: majoros tamás A magyar labdarúgásban szinte már tendencia, hogy ha két-három mérkőzést el­veszít egy csapat, felállítják az edzőt a kispadról. Csak ebben a bajnoki évben tör­tént már annyi változás az NB I.-ben, hogy két kézen sem lehetne megszámolni. A vezetői gyakorlat azonban nem változik, legegyszerűbb ajtót mutatni a szakmai munka felelőse előtt. Van­nak persze kivételek is, igaz, nem az élvonalban. Hétfői számunkban röviden már szóltunk arról-, hogy az FC Fiatvan korábbi sikerei ál­tal ismertté vált Tóth Dénes az elmúlt héten önszántából hagyta el a Palotás SE-t, mert nem tűrte, amit a főszponzor művelt vele. Pedig a nógrádi együttes remekül szerepel az NB II.-ben - jelenleg ötödik -, noha csak azért léphetett ma­gasabb osztályba tavaly, mert a meghátrált Füzesabony he­lye üresen maradt a Keleti csoportban. A Palotás SE akár még dobogós is lehet a baj­nokság végén, de a tények sze­rint már nem Tóth Dénessel. Köztudott, hogy a Palotás a februári NIKE-Hírlap-kupán is remekül helytállt, legyőzte parketten az NB I.-es BVSC-t, de már nem bírt a jóval pihen- tebb Váccal, és második lett a tornán. A teremben Cég 88 néven szereplő gárda az el­múlt hónapokban két országos tornán is diadalmaskodott, előbb megnyerte a Top 18 gá­lát, vasárnap este pedig az Adidas Tricolor-kupa döntő­jét. Utóbbival Szekuláék fran­ciaországi repülőjegyet nyer­tek, és megnézhetik a világ- bajnokság nyitómérkőzését, a Brazília-Skócia összecsapást. A vasárnapi döntőn - mivel hét közben távozott - Tóth Dénes már nem ült a kispadon, csak annak közelében. A tör­ténteket így mesélte és kom­mentálta az önszántából csa­pat nélkül maradt szakember:-A játékosok nagyon kér­ték, hogy menjen el a vasárnap esti döntőre. Én igazán meg­szerettem ezt a csapatot, más dolog, hogy pokollá változott mellettük az életem a fő­szponzor állandó kritikája és beleszólásai miatt. Az első fél­időben nem jól játszottak, az­tán szünetben megbeszéltük a dolgokat, majd a kispad köze­léből néztem végig a folyta­tást. Sikerült nyerni, Szekula lőtte a győztes gólunkat.- A mérkőzés után ismét elköszöntem a játékosoktól, akikre büszke vagyok. Jól dolgoztunk együtt, de minden munkánkat kötekedéssel fo­gadta az anyagi támogatónk. Összeraktam egy csapatot, védtem a játékosokat, köztünk jó volt az összhang, de mégis örülök, hogy megszabadultam egy kibírhatatlan helyzettől. Úgy látszik, nincs szerencsém a fociban, nem tudom, lesz-e még alkalmam, hogy bizonyít­sak. Persze, most kíváncsi va­gyok a további fejleményekre, hiszen nyertünk egy francia utat - összegzett Tóth Dénes. * Voltak korábbi ismereteink arról, hogy milyenek a munka feltételei Palotáson, Tóth Dé­nes éppen a NIKE-Hírlap- kupa alkalmával érzékeltette velünk az ottani állapotokat. Nincs szándékunkban senkit minősíteni, az eredmények az edző és a játékosok mellett be­szélnek. A számszerűsíthető tényeket ép ésszel nem is lehet kétségbe vonni. F. B. Játékvezetői segítség az Sakk - A megye felnőttbajnoksága Ma kezdődik a Mátra-kupa A gyöngyösi Mátra SE sakk-szakosztálya március 26-29. között rendezi meg a Mátra-kupa elnevezésű versenyét, amely egyben Heves megye idei felnőtt férfibajnoksága. A versenyen FIDE-értékszá- mot lehet szerezni, mellette pénzjutalomban is részesül­nek a legjobbak, különdíjban részesül továbbá a legjobb if­júsági, a legjobb senior és a legjobb gyöngyösi versenyző. Nevezni ma 10.30-ig lehet a helyszínen (Gyöngyös, Ró­bert K. u. 19., Energia Szálló.) A kétfordulós, svájci rendszer alapján lebonyolított versenyen 2x2 óra a játékidő. Az előzetes nevezések alap­ján több mint ötven indulóra lehet számítani. Megyei csapatbajnokság A 9., utolsó előtti forduló eredményei: Párád - Pétervására 2:8 Győztek: Kovács J., Csaj- kovszky, ill. Franden, Do- mány, Csendes, Ivády, Zvara, Tóth J., Botos, Báry. Makiár - Egri Vasas 3,5:6,5 Győztek: Bujdosó, ifj. Vá­mosi, Vámosi L., ill. Paróc- zai, Vanyó, Lukács, Benedek, Kun, Vass. Remiztek: Szu- rovcsik, ill. Győrffi. Füzesabony - Hatvan 6,5:3,5 Győztek: Czakó, Zerényi, Nyíri, Antal, ill. Korim. Re­miztek: Hajnal Z., Gál, Engel, Malik, Nyíri, ill. Süli, Szent­györgyi, Schmidt, Mátrai, Kovács. Az állás: 1. Füzesabony 63, 2. Pétervására 56.5, 3. Hatvan 54, 4. Makiár 43.5, 5. Egri Vasas 39.5, 6. Párád 13.5 pont. A Mozaik a bajnok A 11. fordulóval befejeződött az Eger városi csapatbajnok­ság. A záró játéknap eredmé­nyei: Lenkey HDSÉ II. — Mo­zaik O^L HMÖ SE Kölyök - Egri Vasas 0-4, Neumann Gimnázium - Északi-lakóte­lep 3-1, Domer-Benedek Művek - ÉMÁSZ 4-0, Péter- Pál - Vas Heg Kkt. 2-2, Szi­lágyi Gimnázium - Lenkey HDSE I. 3-1. Végeredmény: 1. Mozaik (Sipka Zoltán, Váradi Attila, Borsos László, Lukács Ernő) 35.5, 2. Egri Vasas 33,5, 3. Domer-Benedek Művek 32, 4. Vas-Heg Kkt. 28, 5. Szilá­gyi Gimnázium 24, 6. Lenkey HDSE I. 22,5, 7. ÉMÁSZ 18.5, 8. Északi-lakótelep 17.5, 9. Neumann Gimnázium 15, 10. Péter-Pál 14, 11. Len­key HDSE II. 11, 11. HMÖ SE Kölyök 10,5 ponttal. Az eredményhirdetés ma 17 órától lesz, amelyet a Dor- ner étteremben, egy nyílt vá­rosi villámversennyel egybe­kötve rendeznek meg. Túrázók figyelmébe ajánljuk Ismét ébred a természet Hivatásos játékvezető fogja se­gíteni a labdarúgó-világbajnok­ságra készülő angol válogatott munkáját a felkészülés során. A profi bíró bevonására a nemzetközi szövetség, a FIFA azon döntése adott okot, amely betiltja a hátulról történő szere­lést. Az új szabályok értelmé­ben ugyanis minden ilyen köz- beavatkozás automatikusan pi­ros lapot fog eredményezni. Az angol válogatott szakve­zetője, Glenn Hoddle elmondta, angoloknak hogy a kiállítások elkerülése érdekében a bírót még az egy­szerűbb edzésmunkába is be kívánja vonni. - Bele kell ver­nünk a játékosaink fejébe az új szabályokat! - nyilatkozta Glenn Hoddle. Romanap Besenyőtelken A Benjamin nyert A Besenyőtelken megrendezett sport és kulturális romanap ré­szeként kispályás labdarúgó­tornán versenyeztek a roma fia­talok. Az eredmények, gyere­kek: 1. Szuper Csapat, 2. Misi és csapata. A gólkirály Pu- zsoma Károly lett. Felnőttek: 1. Benjamin, 2. Csipet Csapat, 3. Flamengo. A legjobb kapusnak Varga Ká­rolyt választották, a gólkirály Burai Tibor, a legjobb mezőny- játékos Lovas József lett. A leg­sportszerűbb csapat címet az Oregfiúk gárdája kapta. A díjazottak a támogatók (Magyar Művelődési Intézet és a besenyőtelki önkormányzat) jóvoltából értékes sportszerju­talomban részesültek. Focistabál Hevesen A Hevesi SE labdarúgó-szak­osztálya március 28-án bált rendez a helyi, egykor volt Rá­kóczi Tsz éttermében. A 19 óra­kor kezdődő eseményen a tom­bolahúzás mellett lábszépség­verseny és dekázóverseny is lesz. Áz 1500 forintos szemé­lyenkénti belépőjegy magában foglalja a vacsorát is. A bevétel a labdarúgást szolgálja. Teremlabdarúgás Befutó a Milan Négy hónapon át „kergették a bőrt” a Suzuki-Sós elnevezésű téli terem-labdarúgóbajnokság résztvevői Hatvanban. Az első hely sorsa az utolsó mérkőzésig nyitott volt. A 16 induló csapat közül szenzációs hajrával a ta­valy másodikként végzett együttes szerezte meg az első­séget. Végeredményben: 1. Milan 37, 2. Inter-Fittnes 36, 3. Antik- Art Kft. 27,4. Szőlőhegy 27, 5. Lokomotív SE 26, 6. Red Bulls 26, 7. Pannonaqua 25, 8. Mátra Cukor Rt. 21, 9. ÉMÁSZ Rt. 20, 10. Nonstop ABC 18, 11. Hertha Bfk. 16., 12. Transact- Pedagógus 14, 13. Azzuro SE 14, 14. Sporting CP 12, 15. Li­get Bt. 11, 16. Tisza-Téka 5 pont. A bajnokság támogatásáért a rendezők köszönetét mondanak a Sisa Vegytisztító Szalonnak és a Vígh Árnyékolástechnikának. K.A. A Rózsaszentmártoni Termé­szetjáró Szakosztály 1998. március 28-án, szombaton is­mét megrendezi az Ébredő Természet elnevezésű akadály- versenyt. A14 kilométeres, 480 méterrel nehezített erőpróba a délnyugati Mátrában zajlik. A rajt és cél helye a rózsaszent­mártoni könyvtár. Az indítás 7.00 órától 9.00-ig folyamato­san történik. Az indulók négy kategóriá­ban versenyezhetnek: általános iskola alsó tagozat, általános iskola felső tagozat, ifjúsági és felnőtt, de a csapatok maximum 4 főből állhatnak. Az állomás­pontokon a természetjárás szé­les témakörében kell feladato­kat megoldani. Minden ver­senyző megkapja az esemény kitűzőjét és egy tombolaszel­vényt, amellyel a megmérette­tés végén a támogatók által fel­ajánlott ajándékokat lehet el­nyerni. Nevezési díj nincs! Bővebb információ Fáczán Attilától kérhető a 06-30/387- 747-es mobiltelefonszámon, vagy az esti órákban a 06- 371384-177-es telefonszámon. Kovács Anikó Ez az ajánlat csak 1998. 03. 26., csütörtöktől 03- 31., keddig érvényes. KÖTÖZÖTT SONKA J TIX LEMON ÉS ALPINE | SPANYOL NARANCS* vákuum- uocrrcAir! FRESH mosópor után- . most csak most csak , ™SH mosópor után --------------, töltő I I I TRAPPISTA I IVrVr r la A rv I _ J I I MOST CSÁKI schwimm CSAK | EXTRA SÁRGARÉPA* — I I MOST CSAK 1 kg 5,4 kg íkg Az akciós árak csak háztartási mennyiségre vonatkoznak, és a készlet erejéig érvényesek. Az esetleges kivitelezési hibákért nem felelünk, és vásárlóink elnézését kérjük. A *-gal jelölt áraink csak 03. 26-tól 03. 29-ig érvényesek. RAR Eger, Mátyás király u. Gyöngyös, Róbert Károly u. SZUPEREXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja Ezt ne vegye félvállról! Nálunk minden félárú! Márc. 27-28-án Tábornok-házban a HACUKA (20957) Grundig, Philips, Samsung tv, video mini hifi kamatmentes hi­telre is. MEGAHERTZ Eger, Csiky 15 . 3 1 4-856 (20864) Jó keresettel festő szakmunkást alkalmazok. E: esti órákban 36/424-921 (21004) Parabolák forgatóval akciósán. MEGAHERTZ Egér, Csiky 15. 314-856 (20866) PÓTPEDÁL Autósiskola. 06/20- 546-561 (20706) HEVES“* “HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Megbízott főszerkesztő: DR. KLOSS ANDOR Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/412-333), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., tel/fax: 37/311-697), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel.: 37/341-598, fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109

Next

/
Oldalképek
Tartalom