Heves Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-20 / 43. szám

4. oldal Hazai Tükör 1998. február 20., péntek Vitanap Bősről. A szerdai bősi vitanap miatt háromnapos ülést tart jövő héten az Ország­gyűlés - jelentette be a Ház- bizottság ülése után Kóródi Mária alelnök. A közbiztonsági vitanap időpontjáról várhatóan a jövő héten döntenek. FKGP: csupa aggodalom. Az egykori nómenklatúra gaz­dasági eszközökkel végrehaj­tott, és privatizációnak nevezett restaurációja olyan morális csődöt okozott a társadalom­ban, amely alapot teremthet a nemzetközi maffia számára Magyarországon - jelentette ki Tímár György képviselő, az FKGP frakciójának tájékoztató­ján. Ugyanott Pokol Béla el­nöki főtanácsadó aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy felmen­tették a Magyar Hírlap főszer­kesztőjét. Ismeretei szerint ugyanis a lap jövendő munka­társai az SZDSZ-hez közeli kö­rökből kerülnek ki. Leszavazott ellátás. A Ma­gyar Demokrata Néppárt par­lamenti képviselőcsoportja megdöbbentőnek és felháborí­tónak tartja, hogy az Ország- gyűlés szociális bizottsága le­szavazta a néppárti törvényja­vaslatot a közgyógyellátás ala­nyi jogként való meghatározá­sára. A néppárti nyilatkozat szerint a képviselőcsoport kérni fogja az Országgyűlést, hogy a bizottsági elutasítás ellenére támogassa a javaslatot. Schengeni terminál. A schengeni egyezményhez való csatlakozásunk után Ferihegy külön terminálon fogadja a szerződéshez tartozó országok­ból érkező gépeket - mondta Kiss Kálmán, a Határőrség ren­dészeti főigazgatója csütörtö­kön, Budapesten a Ferihegyi nemzetközi repülőtéren megtar­tott munkaértekezlet után. Tizenöt ön-elnökjelölt. Ti­zenöten adták be pályázatukat a Magyar Televízió Rt. elnöki posztjára - közölte Ligeti Imre, az MTV Közalapítvány kurató­riumának szóvivője. A pályáza­tokat március 23-áig bírálja el a kuratórium elnöksége. Obszcén kampány. A Ma­gyar Reklámszövetség elnöke bejelentette, hogy a Rádió Bridge obszcén hirdetési kam­pánya miatt az etikai bizottság írásban felszólította a Híd Rá­dió Kft.-t, hogy a közterületi plakátokat ragasszák le. A postás nem csenget többé. Csütörtökön reggel két 20 év körüli fiatalember egy Polski Fiattal Szolnokon akarattal ha­lálra gázolt egy kerékpáros pos­tást, és a nála lévő félmillió fo­rintot elrabolták. A rendőrség gyors és sikeres nyomozás után a kora délutáni órákban elfogta a két gyanúsítottat. Nem kap több pénzt a rendőrség Kormányzati szempontból kezelhetetlen az a 12 milliárd fo­rintot is meghaladó összeg, melyet Kuncze Gábor belügymi­niszter kér a közbiztonság javítására, illetve a rendőrség többletkiadásaira - közölte Kiss Elemér közigazgatási állam­titkár tegnap a kormány ülése után. A belügyminiszter előterjesz­tését az igazságügyi tárca és a Miniszterelnöki Hivatal javas­lataival együtt tárgyalta a ka­binet, s végül arra az állás­pontra jutott, hogy jelentős többletköltség biztosításáról nem lehet szó. Egyrészt mert a 12 milliárd alig kevesebb, mint a költségvetés egész évi általános tartaléka, másrészt mert ’96 óta a fegyveres testü­let egyébként is kiemelt támo­gatásban részesül. A kormány úgy határozott, hogy a Kormányzati Ellenőr­zési Iroda a lehető leghama­rabb vizsgálja meg a rendőr­ség gazdálkodását. Az egyéni vállalkozók tb- bevallása körül kialakult el­lentmondásokat áttekintve, bi­zonyos változtatásokat ha­gyott jóvá tegnap a kabinet. Például a floppyn történő be­vallás a jövőben nem lesz kö­telező, az is elég, ha valaki csak írásban nyilatkozik. Döntés született az esetle­gesen Irak ellen induló táma­dás magyar támogatásának költségeiről is: a felhasznál­ható összeg 550 millió forint. A kormány tegnap elfo­gadta a diákigazolványról szóló rendeletet; a Művelődési Minisztérium által kibocsá­tandó, engedményekre is jo­gosító új okmányok ősszel ke­rülnek forgalomba. Kiss Ele­mér elmondta; az illetékes tár­cák megkapták feladatul az if­júsági turizmus fokozott ál­lami támogatásának kimunká­lását. A kabinet rendeletet alko­tott egyes közigazgatási fel­adatok gazdasági kamaráknak történő átadásáról (ilyen pél­dául a kereskedelmi, ügynöki vagy a csomagküldő tevé­kenységet végzők nyilvántar­tása), és döntött a vasúti re­konstrukciós program végre­hajtásához szükséges hitelek felvételéről, s az állami kezes­ségvállalásról is. (takács) Vizit az orvoscsoportnál. Keleti György honvédelmi miniszter és Végh Ferenc altá­bornagy, vezérkari főnök csütörtökön meglátogatta a nemzetközi katonai kontingensbe ké­szülő egészségügyi csoportot. A tagtoborzás eredményeként a tegnapi napig 103-an jelent­keztek, közülük több mint félszázan feleltek meg a követelményeknek, fotó: feb/kallus györgy A „borkommandó” sikerei hozzájárulnak a bűnmegelőzéshez is Akciócsoportok országszerte A hét közepén Hildpusztán 900 ezer liter gyanús bort és 700 ezer liter forrásban lévő cefrét találtak a kecskeméti vámhi­vatal beosztottjai és az úgynevezett „borkommandó” tagjai. Mint azt Nagygyörgy Gábor alezredes, a rendőrökből és pénzügyőrökből álló vegyes akciócsoport parancsnoka la­punk kérdésére elmondta, a borkommandót azért hozták létre tavaly májusban Bács- Kiskun és a szomszédos Jász- Nagykun-Szolnok megyében, mert akkor már világosan lát­szott: a helyi pénzügyőröknek a napi (papír)munkájuk elvég­zése után már nemigen marad energiájuk arra, hogy a kiter­jedt alföldi tanyavilágot járják, s a helyszínen vizsgálják a gyanús eredetű jövedéki ter­mékeket. Az Alföldnek ezen a részén mindig dívott a házi pálinka- főzés, és az utóbbi időben el­szaporodtak a borhamisítási esetek is. Nagygyörgyi Gábor ezért belenyugodott abba, hogy egységét egyszerűen borkommandó néven emle­gessék, pedig valójában min­den más jövedéki termék va­lódiságát, származási helyét is vizsgálják. A mostani nagy műborfogás előtt például a be­avatkozó csoport a két megye kisebb vegyesboltjait járta, s rengeteg zárjegy nélküli cso­magolásban árult cigarettát foglalt le. A borkommandósok csak­nem egyéves tevékenysége már szolgált annyi tanulság­gal, hogy mintájukra másutt is - például Borsod-Abaúj- Zemplén és Tolna megyében - összefogjanak a rendőrök és a pénzügyőrök. Az erőfeszítés megtérül: olykor egyetlen nap alatt több millió forint értékű, kétes eredetű árut foglalnak le, s egyáltalán nem lebecsülendő ezeknek az akcióknak az elret­tentő hatása sem - mondta vé­gezetül a borkommandó pénz­ügyőr parancsnoka. T. J. JŐ/ HIT és ERKÖLCS R KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY Kérjük, hogy adójának közhasznú társadalmi szervezetek javára felajánlható egyik százalékával támogassa az 1990-ben létrejött Hit és Erkölcs Kulturális Alapítvány karitatív, kulturális és oktatási tevékenységét. ADÓSZÁMUNK: 19012164-2-41 f További adományaikat a 10300002-20355065-70213285 sz. bankszámlára váijuk. Hit jÉ- Gyülekezete SEGÍTSE A HITET hogy a HIT segíthessen/ 1997-ben az egyházakat támogató felajánlások közül minden második állampolgár a HIT Gyülekezete javára rendelkezett adója 1 %-ával. Megtisztelő bizalmukat és támogatásukat ezúton is köszönjük! A HIT GYÜLEKEZETE JAVÁRA 1998-BAN AZ ALÁBBI KÓDSZÁM FELTÜNTETÉSÉVEL AJÁNLHATJA FEL ADÓJA EGY SZÁZALÉKÁT: 0279 További adományaikat a 10102103-06486604-00000008 sz. bankszámlára várjuk. Gazdaságos és elnyűhetetlen kisteherautó mindennapi használatra. A világ harmadik legnagyobb járműgyártó csoportjának, a TATA konszern autógyártó társaságnak terméke a robosztus felépítésű, nagy teherbírású, mégis könnyen kezelhető, kényelmes kabinnal, szervokormánnyal ellátott TATA kisteherautó, mely tervezése és yártása során sok év tapasztalatát -így pl. a Mercedes által ifejlesztett technológiát is- figyelembe vették. A TATA kisteherautó többféle felépítménnyel kapható, ezáltal a különböző igényeknek megfelelően sok mindenre használható. Hajtsa autópályán, gyűrje szántóföldön, vezesse hegyi utakon vagy nagyvárosi forgalomban és meglátja, hogy a TATA kisteherautó igen strapabíró, mindig és mindenhol hű társa Önnek ...és pénztárcájának. TATA márkakereskedők és szervizek: Budapest A. D'ORO Kft 1144 Budapest, Fogarasi út 197. Tel.: 252-1956 KirilKft. 1037Budapest, Bécsi út 335-337. Tel.: 250-1052 • Békét Tata Autókereskedés 5630 Békés, Cseresznye u. 8. Tel.: (66) 341-859 • CEGLÉD Postaautó Kft. Ceglédi Kir. 2700 Cegléd, Külső Káfai u.94. Tel.:(53) 314-205 • Csurgó Nagy és Társa 8840 Csurgó, Iharost út 2. Tel.: (82) 471-035 * DEBRECEN Czeglédi Sándor 4025 Debrecen, Erzsébet u. 48-50. Tel.: (52) 449-692 • Postaautó Kft. 4030 Monostorpályi út 35/A Tel.: (52) 449-674 • EGER Agip Benzinkút 3300 Eger, Kistályai u. 1. Tel.: (36) 428-158 • Kecskemét Erdősi Áruház 6000 Kecskemét, Izsáki út 80. Tel.: (76) 481 -878 • Kömye Autó-Cöbölös Kft 2851 Kömye, Alkotmány u 67. Tel.: (34) 337-536 • MISKOLC Árvái és Fia Kft. 3530 Miskolc, Zsolcai kapu 16. Tel: (46) 411-220• Nyíregyháza Postaautó Kft Nyíregyházi Kir. 4405 Nyíregyháza, Lujza u. 20. Tel.: (42) 460-789 • Szeged Veszprémi Autószalon 6727 Szeged, Algyői út 65. Tel.: (62) 473-000 • Tatabánya Autó-Göbölös Kft. 2800 Tatabánya, Környei út 33. Tel.: (34) 337-536 • VÁC TATA Szabó Autókereskedes 2600 Vác, J Sövény u. 18. Tel.: (27) 307-810 • Veszprém Pászti György 8200 Veszprém,'2 Almádi u. 40. Tel.: (88) 321 -280 * Zalaegerszeg Lábodi Robert 8900 s Zalaegerszeg, Nekeresdi út 18. Tel.: (92) 319-272 Magyarországi kizárólagos importőr. | SW1SSCAR Rt. 1222 Budapest, Háros út 121-123. Tel.: (1) 227-4445. § ITT AZ ÜGYES 4. SZAMA! Kéthetente kétszázezer forint értékű nyeremény! A címlapról a lenyűgöző szépségű Liz Taylor - a Kleopátra és sok más nagy szerep alakítója - mosolyog az olvasóra. (A róla szóló cikkben pedig a gyerekkoráról és számos férjéről derül ki egy s más.) Az Ügyes női rejtvény- és viccmagazin következő, ez évi 4. száma február 20-án jelenik meg. A külföldi sztárok közül Sigo­urney Weaverröl (Nyolcadik utas: a Halál című film híres szerep­lőjéről), Anthony Quinn, Peter Falk {azaz Columbo) és Sylvester Stallone festői hajlamáról, híres rockerekről, a hazaiak közül pe­dig Boci Terézröl (a Família Kft. nagymamájáról), Cserhalmi Györgyről, Csonka Andrásról (a Família „Picijéről”) kínál ol­vasni- és fejtenivalót a legfrissebb Ügyes. A tévésszemélyiségek közül ezúttal Frei Tamásra esett a választásunk. Herczeg Kata asztrológus pedig a halak havában segít eligazodni. Ezenkívül pikáns történetet, számos érdekességet olvashat (például híres emberek családi kapcsolatairól) az Ügyes február 20-án megjelenő 4. számában. Ami viszont a régi: az ÜGYES to­vábbra is egy lapban két lap (harmincnál több rejtvénnyel, 101 viccel) - még mindig kedvező áron. FEBRUAR 20-TOL MÁR KAPHATÓ AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL w m mm ORO A Magyar Televízió és a Petőfi Rádió ismételten arra kéri önöket, hogy szavazzanak az örökös tagokra. Kedves Olvasó! Az ön feladata az, hogy a kuratórium által javasolt négy művész közül, kategóriánként, vá­lasszon ki kettőt. Kéijiik, hogy a kitöltött szavazólapot nyílt levelezőlap­ra ragasztva 1998. március 21-ig küldje el címünkre: Magyar Televízió 1810 Budapest. Szabadság tér 17. Örökös Tagság Kérjük, kogy kategóriánkéit két nevet jelöljön meg x-szel. A levelezőlapra írja rá nevét és címét. A műsor támogatói: Medicor Holding Rt., MÓL Rt., Postabank Rt., Britannica Hungarica, Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztára, a takarékszövetkezetek partnere, Konzumbank, Laki kft., Malév Air Tours, Questor, Tvr-hét. Színésznő Csomós Mari Komlós Juci Máthé Erzsi Molnár Piroska Színész Agárdy Gábor Garas Dezső Huszti Péter Zenthe Ferenc Operaénekes Ilosfalvy Róbert Kováts Kolos Marton Éva Rost Andrea Operett-musical színész Galambos Erzsi Lehoczky Zsuzsa Oszvald Marika Vikidál Gyula □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ t X

Next

/
Oldalképek
Tartalom