Heves Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-25 / 47. szám

5. oldal 1998. február 25., szerda Hatvan És Lőrinci Körzete Kidőlt a sorból a „kortesház” LŐRINCI - A helyiek meg­szokhatták már, hogy a jelentő­sebb politikai rendezvényeknek a Közösségi Ház ad otthont. Az épület adottságai minden szempontból megfeleltek az el­várásoknak. Az idén azonban megválto­zott a helyzet. Azzal, hogy az elhelyezési gondokkal küzdő polgármesteri hivatal irodáinak egy része átköltözött a volt MSZMP-székházba, az objek­tumban nem lehet korteskedni.- így rendelkezik a törvény - adta meg a miértre a választ Fónagy László jegyző. - Mivel a ház önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgál, automa­tikusan életbe lép a jogszabály. A hivatali apparátus irányí­tója elmondta: máris utasította a szóba jöhető kulturális és ok­tatási intézmények - elsősorban az általános iskola, a könyvtár és a kultúrházak - vezetőit, hogy egyenlő feltételekkel, térí­tésmentesen biztosítsanak he­lyet a választási fórumoknak. Bővebb felvilágosításért Antal Tündéhez, Királyné Zólyomi Erzsébethez és Juhászné Czakó Ilonához fordulhatnak a kam- pányoló képviselőjelöltek. További képviselőjelöltek HATVAN ÉS KÖRZETE ­Ahogy közelednek a parlamenti választások, egyre teljesebbé válik a jelöltek listája. Két hét­tel ezelőtt közzétettük a 4-es számú választókörzetben párt­színekben indulók névsorát. Akkori felsorolásunkból sajná­latos módon kimaradt Pokorny Endre (MDNP). Természetesen nélküle nem lenne teljes a kép. Időközben a Munkáspárt is döntött a mandátumért ringbe szálló jelöltjéről: soraikból Fe­kete Kálmánné lőrinci vállal­kozó méreti meg magát. A laerédl középső csoportos óvodások is kihasz­nálták a remek időjárást: a tízórait követően kiadps sétát tet­tek a település főutcáján. fotó: t. o. Szobrok és dagerrotípiák HATVAN - A Moldvay Galé­riában február 27-től március 29-ig Nagy Attila szobrászmű­vész tárlatát keresheti fel a nagyérdemű. Az alkotó mun­káit reprezentáló kiállítást pén­teken 17.30-kor dr. Dömötör János művészettörténész ajánlja a látogatók figyelmébe. Ezt követően az intézmény emeleti termében a város 1848­49-et idéző rendezvénysoroza­tának a megnyitójára kerül sor, ahol bemutatják Plohn József honvédportrékat ábrázoló da- gerrotípiáit. Az eseményen Farkas Kál­mánné alpolgármester asszony köszönti a megjelenteket. Köz­reműködik Váradi Emőke zon­gora- és Nagy Sándor Endre klarinétművész. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Hatvan Város Önkormányzata (Hatvan, Kossuth tér 2.) a Hatvan, Hatvány Irén u. 4. szám alatti ingatlan elidegenítésére nyilvános pályázatot ír ki! A pályázatok elbírálása nyilvános licit eljárásban történik. A licitáláson az ingatlan tulajdonjogát lehet megszerezni. A Hatvány Irén út 4. szám alatti (5246 hrsz-ú) ingatlan - volt könyvtár - kikiáltási ára a forgalmi érték 50 %-a, 3.506.000,- Ft + ÁFA. Licitálni az ingatlan vételárára lehet. A licitálásra jelentkezőknek 500.000,- Ft + ÁFA pályázati letétet kell fizetni a licitálásra való jelentkezésig. A licitálásra jelentkezni lehet: 1998. március 6-án 8.00-12.00 óra között a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Iroda Vagyongazdálkodási Osztályán. A licitálásra közjegyző jelenlétében a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében 1998. március 9-én 9.00 órakor kerül sor. A pályázati dokumentáció átvehető a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Osztályán. További felvilágosítás kérhető: Püspöki Lukácsné tel.:. 37/342-133/49-es mellék. Az ingatlan előzetes egyeztetés mellett megtekinthető. HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Farsang! Egy valóban kicsi „kisgazda”Hatvanban (Fotó: T. O.) Lőrinciben a nyugdíjasok „buliztak” A rózsái nyolcadikosok palotással kezdték a bált Alkalmi díszben - Petőfibányán A koreai cég elsősorban helybelieknek kínál állást Televízió-alkatrészek, új munkahelyek PETŐFIBÁNYA - Akkumu­látor-feldolgozó üzem helyett egy televízió-alkatrészeket előállító gyár kezdi meg mű­ködését azon üzemcsarnokban, amely évek óta kihasználatla­nul áll a településen - mondta Fekete László polgármester. A tervek szerint a koreai Young Shin elektronikai alkat­részeket gyártó cég júniusban kezdi meg a termelést a bá­nyagépgyártó vállalat egykori csarnokában. Az üzemből ke­rül majd ki a jászfényszarui Samsung-gyárban készülő te- lévízíók váza, a hangszórókkal és a vezérlőgombokkal együtt. Mindehhez az első időszakban 140 dolgozót kíván alkalmazni a cég, három év múlva pedig már 300 embernek adnak majd munkát a koreaiak. A polgármester hangsú­lyozta: a befektetők megígér­ték, hogy főként helybelieket alkalmaznak az üzemben. Ez azért jó - emelte ki -, mert a petőfibányai dolgozók több­sége naponta ingázik a fővá­rosba, illetve Gödöllőre vagy Gyöngyösre. A gyárat abban az üzem­csarnokban alakítják ki, amelybe akkumulátor-feldol­gozót kívánt telepíteni a HAF Rt., amely a lakossági tiltako­zás és a képviselő-testület el­utasító határozata után elállt a szándékától. A koreaiak révén most kö­rülbelül annyi ember foglal­koztatására lesz mód, mint amennyit a HAF alkalmazott volna. C. Lénárt gondolatai HATVAN - „Olyan mélyen vannak a gondolataim, hogy mire felérnek, elfelejtem őket..." - ezzel a mottóval kerül sor február 27-én, pénteken 18 órától C. Lénárt Ferenc ecsédi festő irodalmi estjére az Ady Endre Könyvtárban. Az alkotót Kocsis István, az intézmény igazgatója mutatja be. Közre­működik Ócsai Judit, Monori Márta és Monori Zoltán. Köszönjük mindazoknak adójuk 1%-át, akik alapítványunk javára rendelkeztek. Ez 1997-ben 93.974 Ft volt, melyből az épület belső burkolat­anyagát vásároltuk meg. Kérjük, idén is tiszteljenek meg támogatásukkal. Szent Erzsébet Idősek Otthona Alapítvány, Hatvan Adószám: 19136802-1-10 ____________________________________________(18549) B „Lé tünk a tét" címmel lakos­ságifórumot rendez ma délután az Állampolgári Jogvédő Liga Heves megyei szervezete. Az érdeklődőket 17 óra 30 percre az újhatvani Daliba várják. A hatvani önkormányzat jogi bizottsága 26-án, csütörtökön megbeszélést tart a helyi köz- biztonsági koncepció kialakítá­sáról. A rendezvény a polgár- mesteri hivatal tanácskozóter­mében 14 órakor kezdődik. A hatvani Civil Kerekasztal február 26-án, csütörtökön tartja alakuló ülését. A 17 óra­kor kezdődő eseményre az Ady Endre Könyvtárban kerül sor. Politikai fórumra invitálja az érdeklődőket a Független Kis­gazdapárt Heves megyei elnök­sége. Február 27-én, pénteken a hatvani városi könyvtár aulájá­ban Sándorffy Ottó országgyű­lési képviselő és dr. Bokor Imre nyugalmazott ezredes, a párt honvédelmi kabinetjének veze­tője tart előadást. A 12 éven felüli gyerekeket várják minden hónap utolsó péntekjén 16.30 órakor a lőrinci könyvtárban. Az előadások so­rán a hormonokat érintő témák­ról tájékoztatják az érintetteket. A rózsaszentmártoni képvi­selő-testület heti két alkalom­mal egy pohár tejet vagy kakaót és egy zsömlét biztosít az általá­nos iskola valamennyi tanuló­jának. A gyerekek nagy-nagy örömmel fogadták a kezdemé­nyezést. Petőfi és a népdal címmel a költő születésnapjára emlékez­nek a lőrinci hagyományőrzők, a népdalkor, a citerazenekar és a helyi általános iskolások. Mű­soruk február 28-án, szombaton délután 5 órakor kezdődik az egykori mozi épületében. Menteni, amit lehet HATVAN - Szeretek sétálni. Általában. Mindenütt. Idegen helyen éppúgy, mint ismerős környezetben. Hatvanban azonban kevés az erre csábító hely. És félő, hogy még kevesebb lesz. Nem kell jóstehetség annak belátásához: hiába ágálunk az autó­pályadíj bevezetése ellen. Még akkor is, ha sejtjük, hogy jóval ke­vesebb lesz a bevétel, mint ami a mostani beruházásokat fedezné. A gépkocsik - vélhetően - inkább járnak lépésben a régi 30-ason, öt­éviekéivé a településen. Tetszik nekünk vagy sem, így lesz. Bán­kódni és tiltakozni kár, sőt fölösleges. Inkább készüljünk fel az in­vázióra. Mentsük a menthetőt, fordítsuk javunkra, amit lehet. Lakóhelyünknek nincs jó imázsa a távolabb élők körében. Tor­kon lőtt lány, parkolói prostituáltak, pedagógus- és egyéb botrá­nyok jutnak az idegenek eszébe településünk nevének hallatán. Mindezen változtatni kellene. Miért ne lehetne Hatvan - mondjuk - áfás utcák, a vidám, virá­gos szegélyek városa? Az a hely, ahol ép járdák, kerékpárutak és gyalogátkelőhelyek védik a nem autósokat a megnövekedett forga­lom szükségszerű velejáróitól? Ahol érdemes megállni, mert az utazót finom fagylalt, illatos kávé és egyéb étel-ital csalogatja. így talán nemcsak a nagyobb zaj, a romló levegő és az éles közlekedési helyzetek jutnának nekünk. A szép környezet és a jó hangulat nemcsak az átutazónak jelen­tene élményt. Mi, hatvaniak is élvezhetnénk. Mindennap. Dr. Végh Viola \ „Forró szívek tánca” A hatvani Grassalkovich Művelődési Központban március 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők Polonkai József helyi gyűjtő szerelmeslevelezőlap-kiállítását. A századelő hangulatát idéző anziksz-tárlatot a megnyitón Robotkai Lajosné, a Hatvány Lajos múzeum munkatársa ajánlotta a látogatók figyelmébe. fotó: T. 0. . i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom