Heves Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-08 / 6. szám

1998. január 8., csütörtök Hazai Tükör 7. oldal tljévi fogadás. Göncz Árpád a Budapestre akkreditált nagyköveteknek tegnap adott újévi fogadásán leszögezte: bármi lesz is a májusi választások végeredménye, nem vál­tozik alapvetően a magyar külpolitika. A köztársasági elnök sikeresnek nevezte 1997-et az ország fejlődését és hazánk nemzetközi kapcsolatait illetően. fotó: feb/diósi imre Tájékoztató a zártkörű bizottsági ülésről A szlovákok térfelén a labda Március 25-ig megszülethet a megállapodás Bős ügyében Szlovákiával - jelentette be tegnap Nemcsók János az­után, hogy egyeztette tenniva­lóit az Országgyűlés Környe­zetvédelmi Bizottságával. Hamarosan létrejöhet az egyezmény a környezetvédelmi megfigyelőrendszer kiépítésé­ről és működtetéséről - hangoz­tatta az államtitkár, aki eljut­tatta a bizottság elnökének azt a szigorúan bizalmas, több száz oldalas tanulmányt, amely rész­letesen bemutatja a magyar stratégiát és taktikát. Nemcsók János közölte: az újabb magyar-szlovák tárgya­láson választ vár partnereitől arra, hogy miként lehetne üzembe helyezni a dunakiliti duzzasztóművet. Ugyancsak élénk érdeklődéssel hallgatná, hogy a Bős alatti szakaszon Po­zsony milyen vízszintemelési megoldást tart lehetségesnek, és miként képzeli el a nullszal­dós elszámolást. A magyar tárgyalódelegáció vezetője elismeréssel szólt az ellenzéki képviselők megegye­zési készségéről. Mint el­mondta: a honatyák nem zár­kóztak el a magyar tárgyaló- delegáció által kidolgozott egyik stratégiai vagy taktikai megoldástól sem, viszont meg­felelő hatástanulmányokat kér­tek azokhoz. A tegnapi zártkörű egyezte­tés a mai kormánydöntés, il­letve a Pozsonyban esedékes újabb magyar-szlovák tárgya­lási forduló előkészítését szol­gálta. A tárgyalások várhatóan január 12-én folytatódnak. Peták búcsúzóul a parlamenti pártokat hibáztatta Zártláncú gondolatok Az Országgyűlésnek a Ma­gyar Televíziót érintő egyes döntéseit az intézmény auto­nómiáját sértő súlyos beavat­kozásnak minősítette szerdán Peták István, az MTV Rt. előző nap felmentett elnöke. Peták István, akit az MTV Közalapítvány kuratóriuma a törvények és a kuratóriumi ha­tározatok súlyos és többszöri megsértésére való hivatkozás­sal távolított el posztjáról, zárt láncú adásban beszélt munka­társaihoz. Mint mondta, „a poli­tikai pártok elkövették a legsú­lyosabb beavatkozást”, amikor a korábbinál kevesebb központi támogatást szavaztak meg az MTV Rt. számára. „Ismét költségvetésfüggővé tették az intézményt” - jelen­tette ki, hozzátéve, hogy az MTV Rt. másfél milliárdos nyereséggel zárja a múlt évet. Ugyanakkor szerinte a tévé idén nehéz pénzügyi helyzetbe kerülhet. Végül Peták elis­merte, hogy az engedélyezett reklámidőt túllépve az intéz­mény súlyosan megsértette a médiatörvényt. Az MTV Közalapítvány ku­ratóriuma a számviteli fegye­lem megsértésének alapos gya­núja miatt ügyészi vizsgálatot kezdeményezett Peták István ellen, aki kijelentette: a vizsgá­lat lefolytatása az ő érdeke is. A beszéd elhangzása után Horváth Lóránt alelnök, ideig­lenes ügyvivő ígéretet tett arra, hogy szakmai szempontok alapján vezeti majd az intéz­ményt az átmeneti időszakban. Tízmillió ember egészségügyi ellátását 3,6 millióan fizetik Átfogó reform a járulékfizetésben Halaszthatatlannak tartják a társadalombiztosítási járulék- fizetési rendszer átfogó reformját az egészségbiztosító veze­tői, és az új, részletes tervezetet február közepéig szeretnék kidolgozni, valamint a kormány elé terjeszteni.- Szolgáltató jellegű szerveze­tet szándékozunk kialakítani az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztárból - jelentette be Kovács Pál, az önkormányzat elnöke és Cser Agnes, a pénz­tár főigazgatója tegnapi, év­nyitó sajtótájékoztatójukon. - Kötelességünk az, hogy a biz­tosítottakat érintő legfonto­sabb változásokról, jogaikról, a befizetett járulékok felhasz­nálásáról rendszeresen tájé­koztatást adjunk. A továbbiakban az OEP ve­zetői elmondták: a betegellá­tásban és a megelőzésben a valós teljesítményeken ala­puló, a munka minőségének az ellenőrzésével párosított fi­nanszírozási rendszer beveze­tését tervezik. Ez azt jelenti, hogy a jövő­ben például a háziorvosok munkájának anyagi elismerése nem csupán tb-kártya „gyűj­teményük” nagyságától, ha­nem a betegekkel és az egész­ségesekkel való törődés mi­kéntjétől is függ. A testi bajok gyógyítása és megelőzése mellett a társadalmi átalakulá­sok okozta, egyre nagyobb méreteket öltő pszichés zava­rokkal is fel kell venniük a harcot. Az egészségbiztosító veze­tői bejelentették: a hajdani adóreformhoz mérhető vállal­kozásba kezdtek. Kezdemé­nyezték a járulékreform meg­valósítását, mivel tarthatatlan, hogy 10 millió lakos egész­ségügyi ellátásának költségeit 3,6 millió járulékfizető „ci­pelje a vállán”. A társadalom- biztosítás, a népjóléti és a pénzügyi tárca szakemberei február 15-ig dolgozzák ki a rendszer átalakításának tervét. Az idei évben azonban még sem a járulékfizetési rend­szerben, sem az egészségügyi szolgáltatásokban nem várha­tók nagyobb változások. Németh Zsuzsa A vállalkozók harmada közepesnek vagy jónak ítélte a fejlődést Gyarapszik a munkahelyek száma A korábbinál derűlátóbban ítélik meg a gazdaság idei kilátá­sait a vállalkozók - ez olvasható ki az Országos Munkaügyi Módszertani Központ első félévre vonatkozó munkaerő-pi­aci felméréséből. A kérdőíveket mintegy 4800-an töltötték ki. A legutóbbi, 1996. szeptem­beri vizsgálatkor a vállalkozók 70 százaléka kifejezetten rossznak minősítette a magyar gazdaság helyzetét, míg most a válaszadóknak csak a fele érezte ezt így. Harminc száza­lékuk közepes vagy jó osz­tályzatot adott. Javuló tendenciát lát a gaz­dálkodók 34 százaléka, 14 százalékuknak azonban még mindig az a véleménye, hogy romlani fog a helyzet. Kiss Péter munkaügyi mi­niszter a felmérést ismertető tegnapi tájékoztatóján rámuta­tott: az úgynevezett makró- szférában már jelentkező gaz­dasági fejlődést a kisvállalko­zások fél-egy év, a háztartá­sok pedig egy-hároméves ké­séssel fogják csak érzékelni. Ezt tükrözik a válaszok. A tárca vezetője elmondta: a módszertani központ vizsgá­lódását azért értékelik nagyra, mert a vállalkozók tulajdon­képpen saját terveiket írják le, és azokat az esetek 90 száza­lékában meg is valósítják. A következő félévre például minden negyedik cég növeke­dést, irányzott elő, és tették ezt annak ellenére, hogy változat­lanul hat számos, gazdálko­dást nehezítő tényező. Ilyen mindenekelőtt a fizetések ké­sedelmes teljesítése, olykor elmaradása. A megkérdezet­teknek több mint a fele számol kisebb-nagyobb kinnlevőség­gel az idei esztendő első fél­évében is. Ami a munkaerőpiacot il­leti: várhatóan nő majd a munkahelyek száma. A cégek 115 ezer munkást, alkalmazot­tat kívánnak ebben a félévben felvenni, s mintegy 75 ezret bocsátanak el, ami azt jelenti, hogy 40 ezerrel gyarapodnak a munkahelyek. A regisztrált munkanélküliek számát a félév végére 430 ezer körülire becsülik. (szalóky) Af\ ■ McDonald’s ■ ■ ■© A kezdő lépés a karrier felé egy dinamikusan fejlődő vállalatnál! Mi a lehetőséget adjuk a Gyöngyösön nyíló éttermünkben... minden olyan pályázónak, aki - energikus,-jó munkabírású,- szeretne viszonylag rövid időn belül előrejutni,- képes minden idejét és energiáját munkájának szentelni,- szereti a változatos munkabeosztást,- egy jó hangulatú csapat tagjaként jól érzi magát,-jő kommunikációs készséggel rendelkezik arra, hogy néhány hónapos üzleti tréning során elsajátítsa a McDonald’s szaktudást, és teljesítménye alapján csoportvezetői vagy üzletvezető helyettesi kinevezéssel a munkatársunk legyen. ... a többi Rajtad múlik! Jelentkezés önéletrajzzal 1998. január 15-ig levélben, az alábbi címen: 1476 Budapest, Pf. 53. •= „Gyöngyösi pályázat” § A HESI RT. bérbe adja Eger, Sas út 60/a szám alatt lévő 34 m2-es élelmiszerüzletét. Érdeklődni a 36/412-522-es telefonszámon Lénáit Zoltánnénál lehet. 1 Új helyettes államtitkár. Hóm Gyula kormányfő január elsejei hatállyal a Miniszter- elnöki Hivatal helyettes állam­titkárává nevezte ki Horváth Tamást. A kormányfő külpoli­tikai tanácsadója elmondta: mi­vel munkaköre nem változik, a kinevezést a miniszterelnök bi­zalma jeléül fogja fel. IHDNF: vannak jelöltek. A Magyar Demokrata Néppárt a 176 választókörzetből 156-ban indít képviselőjelöltet - közölte Szabó Iván pártelnök. A jelen­legi képviselők közül Szabad György nem indul egyéni je­löltként, ő az országos lista elő­kelő helyén szerepel majd. A többi képviselő, beleértve a pártelnököt is, vállalja az egyéni megmérettetést. Biztos az Opel jövője. Bár a Wall Street Journal Europe című gazdasági szaklap szerint a General Motors különböző európai gyáregységeiben az idén és jövőre fokozatos, 20-30 százalékos munkaerő-csökken­téssel kell számolni, csaknem bizonyos, hogy az intézkedés nem érinti az Opel szentgott­hárdi gyárát. Ellenkezőleg: a magyarországi termelés to­vábbi felfutására számítanak. SFOR-katonák balesete. Az amerikai hadsereg 441-es szál­lítási részlegéhez tartozó két katona szerdán délelőtt Pécs környékén autóbalesetet szen­vedett. A sérülteket katonai he­likopter szállította a taszári bá­zis orvosi rendelőjébe. Állapo­tukról a baleset napján nem ad­tak információt, előbb a család­tagokat értesítik. A MIÉP hiába kérte. Az Al­kotmánybíróság Csurka István pártjának kérését figyelmen kí­vül hagyva nem vizsgálta, hogy érvényes volt-é a novemberi NATO-népszavazás. Ezt a pártelnök jelentette be újság­írók előtt, majd egy kérdésre válaszolva megerősítette: sze­mélyesen kínálta fel G. Nagyné Maczó Ágnesnek a MIÉP or­szágos listájának második he­lyét, de azt a képviselő asszony elutasította. Megváltozott menetrend. A munkanapok áthelyezése miatt pénteken a munkanapra, szom­baton pedig a hét utolsó mun­kanapjára érvényes menetrend szerint közlekednek a személy- szállító vonatok. Megszűnnek a K-vonalak Ismét eltűnik egy, a bukott diktatúra emlékét őrző tárgyi emlék: február vé­gén megszűnnek az úgy­nevezett K-vonalak. A Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodáján szerdán közöl­ték, hogy a kormány ma tár­gyal a „K” távbeszélő háló­zat megszüntetéséről. A csaknem 50 éve mű­ködő zárt telefonhálózat az évezred végéhez közeledve műszakilag olyan mérték­ben elavult, hogy azt már nem érdemes felújítani sem. A közigazgatásban jelen­leg mintegy 1700 vonallal működő telefonhálózat pót­lására hamarosan korsze­rű kormányzati távközlési rendszert építenek majd ki. Január 20-ig lehet igényelni a számlajóváírást A gázár-kompenzációval nincs gáz Az Energia Alapítvány bízik abban, hogy az áprilisi áreme­lés most beharangozott elmaradása ellenére is adnak pénzt az energiaszolgáltatók a rászorultak költségeinek kompenzá­lásához. Tavaly még csak a villanyszámla részleges jóváírá­sát kérvényezhette a lakosság, az idén azonban a gázfűtés ki­fizetéséhez is segítséget ígért az alapítvány a rászorulóknak. Darázsdi Zsuzsannától, az Energia Alapítvány kuratóri­umi titkárától megtudtuk, hogy a gázár-kompenzáció előkészületei jó ütemben ha­ladnak, rendben megérkezett a támogatás fedezetéül szolgáló - a Mol, a gázszolgáltatók és a kormány által felajánlott -1,1 milliárd forint is az alapítvány számlájára. A gépi feldolgo­zásra alkalmas, tehát a tava­lyinál könnyebben, gyorsab­ban kezelhető igénylőlapokat már eljuttatták a mintegy 2 milliónyi gázfűtéses lakás tu­lajdonosához. A csak az illetékes önkor­mányzat igazolásával érvé­nyes, gondosan kitöltött nyomtatványokat úgy kell postára adni, hogy azok január 20-ig beérkezzenek az alapít­ványhoz. A kuratóriumi titkár szerint nagyjából ugyanannyian - te­hát körülbelül négyszázezren - számíthatnak gázszámlájuk kisebb-nagyobb mértékű csökkentésére, mint ahányan tavaly áramdíj-támogatást kaptak. A pontos összegeket a kura­tórium a korábbi gyakorlatnak megfelelően súlyszámok alap­ján kalkulálja majd ki, s közli a szolgáltatókkal, akik várha­tóan már a februári, megemelt számlákból levonják a meg­ítélt forintokat. Mint megtudtuk, az áram- szolgáltatókkal folytatott egyeztetés még nem zárult le, ám egyelőre minden jel arra mutat, hogy az idén is kérhet­nek részbeni villanyszámla­jóváírást a legnehezebben élő családok. Takács Mariann TALPRA, PETŐFI! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Televízió Rt. Irodalmi és Drámai Szerkesztősége, a Petőfi Emlékbizottság, az Országos Petőfi Sándor Tár­saság, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Magyarok Világszövetsége és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Magyar Millennium Emlékbizottsága Petőfi , Sándor műveiből szavalóversenyt hirdet határainkon belül és kívül élők számára. A vetélkedő három kategóriában zajlik: 1. Vers- és prózamondás 2. Énekelt vers (hangszeres kíséret nélkül) 3. Megzenésített vers (hangszeres kísérettel) A versenyen korhatár nélkül bárki részt vehet általános iskolás, középiskolás és felnőtt korcsoportban. A jelentkezők lehetnek egyéni versenyzők, családok, műkedvelő csoportok, kisegyüttesek, maximum 8 fő. Műsorukat magyarul és saját anyanyelvükön is előadhatják. Nevezni legalább három Petőfi-művel, illetve szövegrészlettel kell. Egy-egy produkció ideje nem haladhatja meg az 5 percet. A versenyre nem jelentkezhet az, aki a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, végzett színész vagy engedéllyel rendelkező előadóművész. A jelentkezéseket (név, lakcím, életkor, kategória) erre a címre várjuk: Bp. 5.1369. Pf. 368. Magyar Televízió Petőfi Sándor Szavalóverseny. Jelentkezési határidő: 1998. január 31. A határainkon túl élő magyar és nem magyar jelentkezők számára a versenyt a Magyarok Világszövetsége hirdeti meg. | H i

Next

/
Oldalképek
Tartalom